Kezdőlap   Csatlakozz hozzánk facebookon
Orbán harcias üzenetet tett közzé: Ne mondja meg a nyugat a keletnek, hogyan éljünk  

A használhatatlan politikai korrektség és tabuk nélkül, teljességgel cenzúrázatlanul. Ezzel harangozta be Balog Zoltán azt a webkonferenciát, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök, Janez Janša szlovén kormányfő és Aleksandar Vučić szerb elnök vett részt a francia EP-képviselő, filozófus – és Versailles alpolgármestere – François-Xavier Bellamy moderálása mellett, a Polgári Magyarországért Alapítvány szervezésében.

A jelek szerint a pc mégsem takar el sokat a világból – derült ki a magyar és a szlovén miniszterelnök, valamint a szerb elnök részvételével tartott webkonferencián. A három politikus – Orbán szavai szerint a szabadságharcosok klubjának tagjai – nem mondott semmi olyat, amit ne lehetett volna eddig is hallani azoktól a magukat jobbközép-kereszténydemokrata, nemzeti értékeket hangoztató politikusoktól, akik szerint az EU a liberális mainstream nyomása alatt rossz irányba halad. Igaz, a részletekről sem volt szó, így a nyilatkozatokból következő ellenmondásokat sem oldották fel a lényegében egybecsengő, egyenként bő húszperces felszólalások.

A legfőbb ellentmondás, amely feloldatlanul minden nyilatkozatban benne volt: az EU tagországai – pontosabban Orbán szavaival a nyugati és a keleti rész – ne akarják megmondani a másiknak, hogyan éljen, másrészt legyen egységes stratégia, mélyebb együttműködés, közös védelmi erő, a teljes EU-ra kiterjesztett schengeni határ.

Nem reflektáltak egymásra sem:

A szlovén kormányfő arról beszélt, hogy az EU-t bővíteni kell, a Keleti Partnerség országai felé is, ha teljesítik az EU elvárásait, „mert Európa még nem teljesen szabad, pedig ezt a régi álmunkat be kell teljesítenünk”.
Orbán viszont arról, hogy az EU inkább oldja meg belső ellentmondásait, és ne akarja megmondani a világnak – Kínának, Oroszországnak, újabban az Egyesült Államoknak –, hogyan éljen.

A történelem végének vége

A sort Bellamy rövid bevezetője nyitotta meg, amelyben az EP-képviselő politikus arról beszélt, hogy a világ a 2008-as válság után kijózanodott a liberális globalizáció sikerébe vetett naiv hitből. Szerinte sajnálatos módon a vallást a fősodor „a régi világ bizarr maradványaként” kezelte, a nemzet szót veszélyes lett leírni, az emberekből fogyasztók lettek, a politikusok helyett a szakértők adták meg az irányt. Igaz, a béke és a fejlődés nyomán sokáig úgy tűnt, hogy az EU a történelem végének szimbólumaként ezt a happy endet testesíti meg. Mostanra azonban látjuk „a történelem végének végét” – mondta Bellamy.

A résztvevők egyedüli EU-n kívüli tagjaként a szerb elnök főbb állításai nem okoztak meglepetést: Szerbia elkötelezett célja az EU-tagság elérése, de a 2008-as pénzügyi, a 2015-ös migrációs és különösen a 2020-as járványügyi válság megmutatta, milyen törékeny a rendszer, a szolidaritás milyen gyorsan üres kifejezéssé tud válni.

Ezzel arra a néhány napra utalt, amikor Franciaország, Olaszország, Németország az egészségügyi berendezésének exporttilalmáról beszélt. „Hálásak vagyunk Kínának, amiért segítettek” – mondta ekkor Vučić, aki szerint Orbán Viktortól („Viktor barátomtól”) megtanulhatta, hogy nehéz az érdekét érvényesítenie annak, aki „nem tagja a klubnak”.

A szerb–magyar viszonyt is dicsérte a politikus, aki szerint ha voltak is kölcsönösen olyan intézkedések a migrációs válság kezelésében, amelyek nem tetszettek a másiknak, sosem kritizálták emiatt egymást, elismerve a jogot, hogy mindketten a legjobbat akarják nemzetüknek.

Vučić szerint a migrációs válság minden bizonnyal kiújul majd, és jó lenne tudni, mit vár tőlük a nyugat, de nem hallott erre vonatkozó egységes álláspontot az EU legerősebbjeitől, pedig együttműködés kell a kérdésben, mondta némiképp ellentmondva a „ne mondják meg mások, hogyan éljünk” elvárásának.

Minden ország népe arra törekszik, hogy magának a legjobb jövőt válassza, ne kritizáljunk mindenkit, aki más véleményen van. Ne vádoljuk ezeket az embereket azzal, hogy nem élnek szabadon, csak azért, mert másképp gondolkodnak

– mondta egyrészt, másrészt pedig közölte, hogy Szerbia az EU felé tart, az együttműködést magasabb szintre emelné, kész arra, hogy Szerbia része legyen a – még távoli – európai egyesült katonai erőknek is.

Könnygázt is bevetetettek, azok ellen, akik megpróbáltak bejutni a parlament épületébe.

A járványról szót ejtve elmondta, a gazdasági mutatóval úgy lehetnek elégedettek, hogy „az valójában katasztrófa”: 5 százalékos növekedést vártak, de nulla és fél százalék között lesz, viszont ez is jobb, mint a nyugaton prognosztizált 7-11 százalékos visszaesés. Az elnök szerint el kell kerülni a túl kemény járványügyi lezárásokat, mert a gazdasági károk még nagyobbak lehetnek. (Nem tért ki rá, de Belgrádban tegnap komolyabb tüntetés volt a parlamentnél, rendőri összecsapásokkal, az újabb fővárosi korlátozások bevezetése ellen, miután a járványügyi mutatók ismét rosszabbodnak Szerbiában.)

Európa visszatért a középkorba

A szlovén miniszterelnök szerint bár a járvány időszakában vagyunk, a legfőbb kihívás nem ez, hanem az európai erőegyensúlyt átalakító brexit – amely részben a 2015-ös migrációs válság kezelésének következménye. A jobbközép Szlovén Demokrata Pártot (SDS) 27 éve vezető, harmadik kormányfői ciklusát kezdő Janez Janša szerint az új erőegyensúlyt meg kell találni – ezért is van szükség az EU bővítésére. Miközben balos, marxista, kommunisztikus offenzíváról beszélt – amelynek egyik forrása a sajtó és a felsőoktatás –, és arról, hogy vannak erők, amelyek a vallást is vissza akarják szorítani, sajnálattal említette meg, hogy az európai alkotmány és részben a pótlására kitalált Lisszaboni Szerződés is kudarcot vallott, sőt az Európai Monetáris Unió sem valósult meg teljesen. (Valóban nem, hiszen Szlovénia az eurózóna része, Magyarország nem, bár Janša nem tért ki rá, hogy mi hiányzik ahhoz, hogy ez a monetáris unió megvalósuljon.)

Európa nem az az optimizmussal teli hely, ahová a bővítéskor Szlovénia és Magyarország is belépett. A járvány is hirtelen mindent megváltoztatott, olyan lett, mint a középkorban: falak, határok, „veszélyhelyzetek, elkobzott egészségügyi felszerelések, valódi koordináció hiánya” – mondta, miközben korábban épp a nyomasztó, már-már kommunisztikus erők nyomásáról beszélt.

Az egységes járványügyi EU-koordináció részeként szerinte szükség lenne egy önkéntes alapú, de mindenütt azonos követő applikációra, a minél gyorsabb izoláció érdekében. (Igaz, az önkéntes alap kérdésessé teszi a hatékonyságát, míg a kötelezőség a totális megfigyeléssel szembeni jogi aggályokat vetné fel.)

Végül a migrációról szólt, Orbánhoz hasonlóan kijelentve, hogy a demográfiai kérdés ezzel nem oldható meg – bár kiegészítő eleme szerinte lehet. A lényeg azonban, hogy az EU alapító atyái kereszténydemokraták voltak, a szövetség ezen értékek uniója volt, márpedig ha nincs ember, aki ezeket az értékeket követi, akkor ezekről értelmetlen is lenne beszélni, ezért a demográfiai folyamatokat kell megváltoztatni.
Európa visszaszorulóban van

Orbán is lényegében ezzel kezdte: szerinte Európa visszaszorulóban van, hiszen harminc éve a világgazdaság 25 százalékát adta az EU, ma már csak 15 százalékát, a termékenységi ráta pedig 1,8-ról 1,5-re esett vissza, egyre messzebb a lakosság gyarapodásához minimálisan szükséges 2,1-es értéktől.

A Bellamy által szabadságharcosként beharangozott kormányfő szerint – aki pedig a részt vevő politikusbarátait üdvözölte ekként – aggályos az is, hogy a védelmi költségvetés az EU szintjén GDP arányosan 2,5 százalékról 1,4-re csökkent 1990 óta. Az EU az elmúlt 12 évben stratégia helyett csak taktikai lépéseket tesz, nem aktív alakítója az eseményeknek, csak reagál rájuk, márpedig hogy ezen változtasson, vissza kell szereznie versenyképességét, és megfordítani a demográfiai trendet is.

Orbán szerint az EU stratégia hiányában zsákutcába jutott, válságról válságra haladt – 2008, 2015, 2020 –, felborult a német–francia együttműködésen alapuló, az Egyesült Királyság által támogatott európai rendszer: a britek kiléptek, a franciák eladósodtak, és versenyképességük visszaszerzéséért küzdenek, egyedül „a 75 éve a középkorba visszabombázott” Németország lett erősebb, ma mindenki tőle várja az integráció megmentését. Orbán nagyra értékelte Angela Merkelt. A német kancellárt maradásra is próbálta bírni, de nem ért célt – vallotta meg a kormányfő.

Kelet vs. nyugat

Orbán szerint már a 2008-as válságban is jelentkezett az EU keleti és nyugati része közötti különbség. Előbbi a régi jóléti állam megmentésének kísérletével reagált a pénzügyi válságra, utóbbi a munkaalapú társadalom kiépítésével. Orbán szerint ennek köszönhetően a V4-eknél sikerült 4-5 százalékos növekedést és 3 százalékos munkanélküliségi rátát elérni.

A különbség szerinte azóta erősödött: Európa jövőjét illetően a kormányfő két koncepciót lát, ezeket már korábban is elmondta:

Progresszív, liberális, baloldali, „félig marxista”, multikulturális, migrációpárti, családellenes, nemzetállamot tagadó koncepció, amelyben irreleváns a keresztény tanítás. „Ezt sokan támogatják, még az Európai Néppárton (EPP) belül is.”
Orbán a másodiknak a híve, amely keresztény kultúrán alapuló, amelynek releváns része a keresztény társadalmi tanítás, az antikommunizmus, emellett családbarát, és amely szerint a nemzeti identitás megőrzendő érzék.

A kérdés, mit tehetünk, ha az EU-n belül ilyen nagy a különbség a jövőt illető elképzelésekben. „Hogy tarthatjuk egyben az egészet így?” – kérdezte Orbán, aki szerint van egy vékony ösvény, amelyen az EU egyben maradhat, mégpedig hogy

„a nyugat ne kényszerítse nézőpontját keletre, toleráljuk egymást”, és a kelet se mondja meg nyugatnak, hogyan működtesse országait. „Ha elfogadjuk ezeket a különbségeket, akkor egyben tarthatjuk az EU-t.”

Orbán bízik benne, hogy a jövőkép kialakítója mégiscsak az EPP lesz – ezek szerint a kormányfő inkább azzal kalkulál, hogy a Fideszt bent tartja a pártcsaládban, amelyben tagsága épp fel van függesztve. Arra azonban a cenzúrázatlan, pc-mentes, tabuk nélküli beszélgetésben sem adott választ, hogyan lehet az ezek szerint mély világnézeti különbségeket fenntartva, egymástól a közösségen belül a beleszólás jogát elvitatva megőrizni, sőt, elmélyíteni és megerősíteni az EU-t.

(Borítókép: Orbán Viktor / Facebook)

index
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Rengeteg a sérült, halálos áldozat is van - Buszkatasztrófa az M5-ösön
Rejtélyes, külföldi cég főnöke lesz Szijjártó Péter
Hogyan lett Tiborcz a legfiatalabb leggazdagabb?
Hosszú betegség után 47 évesen meghalt a magyar tévés
47 évesen, hosszan tartó betegség után elhunyt a magyar tévés producer, Marschall Péter. Marschall Péter a Paprika-Latino Stúdió cég tulajdonosa volt, producerként többek között olyan ...
  
Vonattal ütköző autó: egy gyerek is ült a kocsiban
Életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba mentőhelikopterrel azt a férfit, aki hétfőn autójával vonat elé hajtott a Nógrád megyei Szügyben. A vele utazó gyereket is kórházba sz...
  
Azonnal figyelmeztette Brüsszel Lukasenkát
Várhelyi Olivér is aránytalannak és elfogadhatatlannak nevezte a tüntetők elleni erőszakot a fehérorosz elnökválasztások éjszakáján. Ötven civil és 39 rendőr megsérült, összesen h...
  
1,8 milliárd forintért őrizhetik a Puskás Arénát
Aki elnyeri a feladatot, annak kinéz további két év hosszabbítás. Újabb, a Puskás Aréna működését biztosító közbeszerzést írt ki a Nemzeti Sportközpontok, ezúttal őrzés, rendezv...
  
Orbán szerint nincsenek veszélyben az uniós forrásaink
Magyarország az uniós mentőcsomagból és költségvetésből összesen mintegy 40,7 milliárd euró vissza nem térítendő támogatáshoz juthat, továbbá 10 milliárd euró hitelt vehet fel. A ...
  
Polt Péter nem vizsgálhatja a balatoni összefonódásokat
Polt Péter biztosan nem fogja firtatni, hogy van-e gazdasági összeférhetetlenség Szabadics Zoltán milliárdos vállalkozó és a Balatoni Hajózási Zrt. igazgatósági elnöke, valamint a Magya...
  
Vírus gyanú: nem rendel a pilisborosjenői háziorvos
Ózongenerátorral fertőtlenítik az orvosi rendelőt. Pilisborosjenő hivatalos Facebook-oldalán jelentette be a polgármester, hogy Kovács Levente háziorvosi rendelése koronavírus-fer...
  
Rendőrségen landoltak Vadai Ágnes kérdései
A képviselő a szlovén cégen keresztül beszerzett orvosi eszközökről kérdezte Polt Péter legfőbb ügyészt. Vadai Ágnes DK-s országgyűlési képviselő tett fel újabb kérdést a szlov...
  
Mészáros Lőrinc kölcsönadott saját magának egy focistát
Felcsútra igazol az eddig Eszéken focizó Antonio Mance, tehát Mészáros horvát fociklubjából Mészáros magyar fociklubjába kerül. A felcsúti Puskás Akadémia hivatalos honlapján jelente...
  
Megkérdezték, hol vannak vírusos gócpontok: továbbra is alaposan mossunk kezet
Hiába szerettük volna megtudni az Operatív törzstől, hogy hol vannak jelenleg Magyarországon koronavírusos gócpontok, vagy hogy hol fertőzödnek meg az újabb betegek, a válaszban csak álta...
  
Süli János több mint bruttó hatmillió forintot keres havonta
Három államtitkárnak pedig hivatali lakást is biztosítanak. A Miniszerelnöki Kormányiroda (MKI), a Miniszterelnöki Kabinetiroda és a Miniszterelnökség politikai vezetőinek juttatásairó...
  
Titkolják, hogy gratulált-e Orbán Viktor az újraválasztott Lukasenkának
Megkérdeztük a miniszterelnök hivatalát, de nem válaszoltak. Alekszandr Lukasenkát vasárnap ötödik alkalommal választották elnöknek, az ellenzék szerint csalással, Putyin és Erdogan m...
  
Szennyvízadatok: 4-10 napon belül növekedni fog a megbetegedések száma
Budapesten és Debrecenben is enyhén növekszik a koronavírus-örökítőanyag mennyisége a szennyvízben a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) augusztus második hetén végzett vizsgálata...
  
Kásler: nem tartjuk a távolságot, nem viseljük a maszkot
Az elmúlt napokban Magyarországon is növekedésnek indult a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma. Vasárnap 43 új esetet jelentettek, amire május óta nem volt példa, hétfőn pedig ú...
  
Merkely Béla: Elérkeztünk a második hullám küszöbére
A Semmelweis Egyetem rektora szerint elérkeztünk az új típusú koronavírus második hullámának küszöbére. Merkely Béla azt írta, az előző hónapban a behurcolt esetek domináltak, ki le...
  
Rejtélyes, külföldi cég főnöke lesz Szijjártó Péter
A kormányhatározat szót sem ejt arról, mi szükség egy új állami cégre a külföldi vállalkozások résztulajdonainak megszerzéséhez. Az állam egy saját, zártkörűen működő részvén...
  
Hogyan lett Tiborcz a legfiatalabb leggazdagabb?
Simicskától a körözött szaúdi milliárdoson keresztül az adófizetőkig bezárólag sokak segítségérére rászorult a kormányfő saját lábán álló leányának férje, Tiborcz István, ...
  
Orbán a lányairól: saját erejükből boldogulnak
A miniszterelnök Facebook-oldalán rendre jelennek meg részletek a pénteki Kossuth Rádiós interjúkból. Most azt a részt vágták ki, ahol Orbán Viktor arról beszél, rengeteg gratulációt k...
  
Müller Cecília: jelentősen emelkedett a migrációs nyomás
A tavaszi visszaesést követően jelentősen emelkedett a migrációs nyomás a magyar-szerb határon - jelentette ki az országos rendőrfőkapitány-helyettes csütörtökön Röszkén, sajtótáj...
  
Végre kiderült, hogy jött a képbe a nyunyóka!
Müller Cecília felrobbantotta az internetet: mindenki nyunyókázik, és megosztja, náluk hogy hívják a gyerekük kedvenc alvós figuráját. Az országos tisztifőorvosból ugyanis az Operatív...
  
Rossz minőségű szájmaszkokra csapott le a NAV!
Több mint százezer rossz minőségű egészségügyi védőfelszerelést és más hamis terméket találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy szlovák kamionban az M1-es autó...
  
Budapest már készül - elkerülhetetlen a második hullám Karácsony szerint
Karácsony Gergely főpolgármester a legrosszabbra készül a friss koronavírus-adatok alapján. A főpolgármester úgy véli, a koronavírus-járvány második hullámát nem lehet elkerülni, a k...
  
Nem marad magányos Vajna Tímea - eddig nehezen nyitott más férfi felé
Most már biztosan nem marad magányos Vajna Tímea (37)! Párkapcsolata egyre jobban alakul Zoltánnal, aki még az Egyesült Államokba is követné szerelmét. Andy Vajna (†74) özvegye férje ha...
  
Fontos adatok jönnek a következő napokban
Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, közülük kiemelkedik a fogyasztói árindex júliusi adata és az idei második negyedéves bruttó hazai termék (GDP). Kedden közli a ...
  
Figyelem! - Megváltoztatja a hitelmoratórium szabályait a kormány
Megint a bankokon csattanhat az ostor. Figyelemre méltó üzenete volt a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergelynek a hitelmoratórium alakulását illetően. Lapunk munkatársa kérdezte a min...
  
Pofátlanul elszálltak a balatoni szállások árai
„Az legyen a jelszó: több Balaton, kevesebb Adria” – jelentetti ki nemrég Orbán Viktor a Kossuth rádió interjújában. Csakhogy a Balaton árai mostanra jelentősen elszálltak, ezért egy...
  
Magyarországra költözik a szerb foci
A koronavírus-járvány miatt augusztusban és szeptemberben Magyarországon játszhatja hazai mérkőzéseit a szerb labdarúgó-válogatott, illetve az európai kupaporondon érdekelt szerb klubcsa...
  
Az M3-as elesett: Öt kilométeres a dugó
Az M0-s autóúton is közel egy órát kell várakozni az M1-es felé. Az M3-as autópályán, a főváros irányába az 55-ös Hatvan-nyugat csomópont közelében korábban baleset történt, for...
  
Lángolt egy pirotechnikai eszközökkel teli raktár Csepelen
Hatalmas robbanást akadályoztak meg a tűzoltók Budapesten. Kigyulladt egy raktár Csepelen, a Színesfém utcában hétfő hajnalban, ahol akkumulátorokat és pirotechnikai eszközöket tárolt...
  
Hongkong: elvitte a rendőrség az egyik ellenzéki lap tulajdonosát
A júniusban bevezetett nemzetbiztonsági törvény által bűncselekménynek minősített külföldiekkel való összejátszásra hivatkozva hétfőn a Hongkongban őrizetbe vették Jimmy Lai hongkon...
  
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
Orbán harcias üzenetet tett közzé: Ne mondja meg a nyugat a keletnek, hogyan éljünk
A használhatatlan politikai korrektség és tabuk nélkül, teljességgel cenzúrázatlanul. Ezzel harangozta be Balog Zoltán azt a webkonferenciát, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök, Janez Janša szlovén kormányfő és Aleksandar Vučić szerb elnök vett részt a francia EP-képviselő, filozófus – és Versailles alpolgármestere – François-Xavier Bellamy moderálása mellett, a Polgári Magyarországért Alapítvány szervezésében.

A jelek szerint a pc mégsem takar el sokat a világból – derült ki a magyar és a szlovén miniszterelnök, valamint a szerb elnök részvételével tartott webkonferencián. A három politikus – Orbán szavai szerint a szabadságharcosok klubjának tagjai – nem mondott semmi olyat, amit ne lehetett volna eddig is hallani azoktól a magukat jobbközép-kereszténydemokrata, nemzeti értékeket hangoztató politikusoktól, akik szerint az EU a liberális mainstream nyomása alatt rossz irányba halad. Igaz, a részletekről sem volt szó, így a nyilatkozatokból következő ellenmondásokat sem oldották fel a lényegében egybecsengő, egyenként bő húszperces felszólalások.

A legfőbb ellentmondás, amely feloldatlanul minden nyilatkozatban benne volt: az EU tagországai – pontosabban Orbán szavaival a nyugati és a keleti rész – ne akarják megmondani a másiknak, hogyan éljen, másrészt legyen egységes stratégia, mélyebb együttműködés, közös védelmi erő, a teljes EU-ra kiterjesztett schengeni határ.

Nem reflektáltak egymásra sem:

A szlovén kormányfő arról beszélt, hogy az EU-t bővíteni kell, a Keleti Partnerség országai felé is, ha teljesítik az EU elvárásait, „mert Európa még nem teljesen szabad, pedig ezt a régi álmunkat be kell teljesítenünk”.
Orbán viszont arról, hogy az EU inkább oldja meg belső ellentmondásait, és ne akarja megmondani a világnak – Kínának, Oroszországnak, újabban az Egyesült Államoknak –, hogyan éljen.

A történelem végének vége

A sort Bellamy rövid bevezetője nyitotta meg, amelyben az EP-képviselő politikus arról beszélt, hogy a világ a 2008-as válság után kijózanodott a liberális globalizáció sikerébe vetett naiv hitből. Szerinte sajnálatos módon a vallást a fősodor „a régi világ bizarr maradványaként” kezelte, a nemzet szót veszélyes lett leírni, az emberekből fogyasztók lettek, a politikusok helyett a szakértők adták meg az irányt. Igaz, a béke és a fejlődés nyomán sokáig úgy tűnt, hogy az EU a történelem végének szimbólumaként ezt a happy endet testesíti meg. Mostanra azonban látjuk „a történelem végének végét” – mondta Bellamy.

A résztvevők egyedüli EU-n kívüli tagjaként a szerb elnök főbb állításai nem okoztak meglepetést: Szerbia elkötelezett célja az EU-tagság elérése, de a 2008-as pénzügyi, a 2015-ös migrációs és különösen a 2020-as járványügyi válság megmutatta, milyen törékeny a rendszer, a szolidaritás milyen gyorsan üres kifejezéssé tud válni.

Ezzel arra a néhány napra utalt, amikor Franciaország, Olaszország, Németország az egészségügyi berendezésének exporttilalmáról beszélt. „Hálásak vagyunk Kínának, amiért segítettek” – mondta ekkor Vučić, aki szerint Orbán Viktortól („Viktor barátomtól”) megtanulhatta, hogy nehéz az érdekét érvényesítenie annak, aki „nem tagja a klubnak”.

A szerb–magyar viszonyt is dicsérte a politikus, aki szerint ha voltak is kölcsönösen olyan intézkedések a migrációs válság kezelésében, amelyek nem tetszettek a másiknak, sosem kritizálták emiatt egymást, elismerve a jogot, hogy mindketten a legjobbat akarják nemzetüknek.

Vučić szerint a migrációs válság minden bizonnyal kiújul majd, és jó lenne tudni, mit vár tőlük a nyugat, de nem hallott erre vonatkozó egységes álláspontot az EU legerősebbjeitől, pedig együttműködés kell a kérdésben, mondta némiképp ellentmondva a „ne mondják meg mások, hogyan éljünk” elvárásának.

Minden ország népe arra törekszik, hogy magának a legjobb jövőt válassza, ne kritizáljunk mindenkit, aki más véleményen van. Ne vádoljuk ezeket az embereket azzal, hogy nem élnek szabadon, csak azért, mert másképp gondolkodnak

– mondta egyrészt, másrészt pedig közölte, hogy Szerbia az EU felé tart, az együttműködést magasabb szintre emelné, kész arra, hogy Szerbia része legyen a – még távoli – európai egyesült katonai erőknek is.

Könnygázt is bevetetettek, azok ellen, akik megpróbáltak bejutni a parlament épületébe.

A járványról szót ejtve elmondta, a gazdasági mutatóval úgy lehetnek elégedettek, hogy „az valójában katasztrófa”: 5 százalékos növekedést vártak, de nulla és fél százalék között lesz, viszont ez is jobb, mint a nyugaton prognosztizált 7-11 százalékos visszaesés. Az elnök szerint el kell kerülni a túl kemény járványügyi lezárásokat, mert a gazdasági károk még nagyobbak lehetnek. (Nem tért ki rá, de Belgrádban tegnap komolyabb tüntetés volt a parlamentnél, rendőri összecsapásokkal, az újabb fővárosi korlátozások bevezetése ellen, miután a járványügyi mutatók ismét rosszabbodnak Szerbiában.)

Európa visszatért a középkorba

A szlovén miniszterelnök szerint bár a járvány időszakában vagyunk, a legfőbb kihívás nem ez, hanem az európai erőegyensúlyt átalakító brexit – amely részben a 2015-ös migrációs válság kezelésének következménye. A jobbközép Szlovén Demokrata Pártot (SDS) 27 éve vezető, harmadik kormányfői ciklusát kezdő Janez Janša szerint az új erőegyensúlyt meg kell találni – ezért is van szükség az EU bővítésére. Miközben balos, marxista, kommunisztikus offenzíváról beszélt – amelynek egyik forrása a sajtó és a felsőoktatás –, és arról, hogy vannak erők, amelyek a vallást is vissza akarják szorítani, sajnálattal említette meg, hogy az európai alkotmány és részben a pótlására kitalált Lisszaboni Szerződés is kudarcot vallott, sőt az Európai Monetáris Unió sem valósult meg teljesen. (Valóban nem, hiszen Szlovénia az eurózóna része, Magyarország nem, bár Janša nem tért ki rá, hogy mi hiányzik ahhoz, hogy ez a monetáris unió megvalósuljon.)

Európa nem az az optimizmussal teli hely, ahová a bővítéskor Szlovénia és Magyarország is belépett. A járvány is hirtelen mindent megváltoztatott, olyan lett, mint a középkorban: falak, határok, „veszélyhelyzetek, elkobzott egészségügyi felszerelések, valódi koordináció hiánya” – mondta, miközben korábban épp a nyomasztó, már-már kommunisztikus erők nyomásáról beszélt.

Az egységes járványügyi EU-koordináció részeként szerinte szükség lenne egy önkéntes alapú, de mindenütt azonos követő applikációra, a minél gyorsabb izoláció érdekében. (Igaz, az önkéntes alap kérdésessé teszi a hatékonyságát, míg a kötelezőség a totális megfigyeléssel szembeni jogi aggályokat vetné fel.)

Végül a migrációról szólt, Orbánhoz hasonlóan kijelentve, hogy a demográfiai kérdés ezzel nem oldható meg – bár kiegészítő eleme szerinte lehet. A lényeg azonban, hogy az EU alapító atyái kereszténydemokraták voltak, a szövetség ezen értékek uniója volt, márpedig ha nincs ember, aki ezeket az értékeket követi, akkor ezekről értelmetlen is lenne beszélni, ezért a demográfiai folyamatokat kell megváltoztatni.
Európa visszaszorulóban van

Orbán is lényegében ezzel kezdte: szerinte Európa visszaszorulóban van, hiszen harminc éve a világgazdaság 25 százalékát adta az EU, ma már csak 15 százalékát, a termékenységi ráta pedig 1,8-ról 1,5-re esett vissza, egyre messzebb a lakosság gyarapodásához minimálisan szükséges 2,1-es értéktől.

A Bellamy által szabadságharcosként beharangozott kormányfő szerint – aki pedig a részt vevő politikusbarátait üdvözölte ekként – aggályos az is, hogy a védelmi költségvetés az EU szintjén GDP arányosan 2,5 százalékról 1,4-re csökkent 1990 óta. Az EU az elmúlt 12 évben stratégia helyett csak taktikai lépéseket tesz, nem aktív alakítója az eseményeknek, csak reagál rájuk, márpedig hogy ezen változtasson, vissza kell szereznie versenyképességét, és megfordítani a demográfiai trendet is.

Orbán szerint az EU stratégia hiányában zsákutcába jutott, válságról válságra haladt – 2008, 2015, 2020 –, felborult a német–francia együttműködésen alapuló, az Egyesült Királyság által támogatott európai rendszer: a britek kiléptek, a franciák eladósodtak, és versenyképességük visszaszerzéséért küzdenek, egyedül „a 75 éve a középkorba visszabombázott” Németország lett erősebb, ma mindenki tőle várja az integráció megmentését. Orbán nagyra értékelte Angela Merkelt. A német kancellárt maradásra is próbálta bírni, de nem ért célt – vallotta meg a kormányfő.

Kelet vs. nyugat

Orbán szerint már a 2008-as válságban is jelentkezett az EU keleti és nyugati része közötti különbség. Előbbi a régi jóléti állam megmentésének kísérletével reagált a pénzügyi válságra, utóbbi a munkaalapú társadalom kiépítésével. Orbán szerint ennek köszönhetően a V4-eknél sikerült 4-5 százalékos növekedést és 3 százalékos munkanélküliségi rátát elérni.

A különbség szerinte azóta erősödött: Európa jövőjét illetően a kormányfő két koncepciót lát, ezeket már korábban is elmondta:

Progresszív, liberális, baloldali, „félig marxista”, multikulturális, migrációpárti, családellenes, nemzetállamot tagadó koncepció, amelyben irreleváns a keresztény tanítás. „Ezt sokan támogatják, még az Európai Néppárton (EPP) belül is.”
Orbán a másodiknak a híve, amely keresztény kultúrán alapuló, amelynek releváns része a keresztény társadalmi tanítás, az antikommunizmus, emellett családbarát, és amely szerint a nemzeti identitás megőrzendő érzék.

A kérdés, mit tehetünk, ha az EU-n belül ilyen nagy a különbség a jövőt illető elképzelésekben. „Hogy tarthatjuk egyben az egészet így?” – kérdezte Orbán, aki szerint van egy vékony ösvény, amelyen az EU egyben maradhat, mégpedig hogy

„a nyugat ne kényszerítse nézőpontját keletre, toleráljuk egymást”, és a kelet se mondja meg nyugatnak, hogyan működtesse országait. „Ha elfogadjuk ezeket a különbségeket, akkor egyben tarthatjuk az EU-t.”

Orbán bízik benne, hogy a jövőkép kialakítója mégiscsak az EPP lesz – ezek szerint a kormányfő inkább azzal kalkulál, hogy a Fideszt bent tartja a pártcsaládban, amelyben tagsága épp fel van függesztve. Arra azonban a cenzúrázatlan, pc-mentes, tabuk nélküli beszélgetésben sem adott választ, hogyan lehet az ezek szerint mély világnézeti különbségeket fenntartva, egymástól a közösségen belül a beleszólás jogát elvitatva megőrizni, sőt, elmélyíteni és megerősíteni az EU-t.

(Borítókép: Orbán Viktor / Facebook)

Hosszú betegség után 47 évesen meghalt a magyar tévés
Vonattal ütköző autó: egy gyerek is ült a kocsiban
Azonnal figyelmeztette Brüsszel Lukasenkát
1,8 milliárd forintért őrizhetik a Puskás Arénát
Orbán szerint nincsenek veszélyben az uniós forrásaink
Polt Péter nem vizsgálhatja a balatoni összefonódásokat
Vírus gyanú: nem rendel a pilisborosjenői háziorvos
Rendőrségen landoltak Vadai Ágnes kérdései
Mészáros Lőrinc kölcsönadott saját magának egy focistát
Megkérdezték, hol vannak vírusos gócpontok: továbbra is alaposan mossunk kezet
Süli János több mint bruttó hatmillió forintot keres havonta
Titkolják, hogy gratulált-e Orbán Viktor az újraválasztott Lukasenkának
Szennyvízadatok: 4-10 napon belül növekedni fog a megbetegedések száma
Kásler: nem tartjuk a távolságot, nem viseljük a maszkot
Merkely Béla: Elérkeztünk a második hullám küszöbére
Rejtélyes, külföldi cég főnöke lesz Szijjártó Péter
Hogyan lett Tiborcz a legfiatalabb leggazdagabb?
Orbán a lányairól: saját erejükből boldogulnak
Müller Cecília: jelentősen emelkedett a migrációs nyomás
Végre kiderült, hogy jött a képbe a nyunyóka!
Rossz minőségű szájmaszkokra csapott le a NAV!
Budapest már készül - elkerülhetetlen a második hullám Karácsony szerint
Nem marad magányos Vajna Tímea - eddig nehezen nyitott más férfi felé
Fontos adatok jönnek a következő napokban
Figyelem! - Megváltoztatja a hitelmoratórium szabályait a kormány
Pofátlanul elszálltak a balatoni szállások árai
Magyarországra költözik a szerb foci
Az M3-as elesett: Öt kilométeres a dugó
Lángolt egy pirotechnikai eszközökkel teli raktár Csepelen
Hongkong: elvitte a rendőrség az egyik ellenzéki lap tulajdonosát
Képet posztolt a zsúfolt iskolai folyosóról, megbüntették érte
Egy tüntető meghalt de Lukasenka 80,23 százalékkal győzött
Nyugodjon le mindenki a p... gólyatáborok azok lesznek!!
Magyarország: Három beteg meghalt
Müller Cecília: az illegális migránsok megtagadják az együttműködést
Pénzügyminisztérium: júliusban nem érkezett uniós bevétel a költségvetésbe
A fészkéből kilógó madzagon akadt fenn egy gólya
Az ügyfélnek kerül pénzbe a Telenornál a rosszul sikerült csomagváltás
Mindenki karanténba került egy újfehértói rendezvény után
Azt terjesztette a magyar férfi hogy a vírus kamu, augusztus 5-én meghalt
Szörnyűség - Itt találták meg a férfi holttestét Érden