Kezdőlap   Csatlakozz hozzánk facebookon
Újból előszedték Borkait - de hol tart a nyomozás?  

A Borkai-féle szexvideók ügyében indult nyomozások továbbra is a nyomozati szakaszban vannak. Az Audi-féle földügyben még gyanúsítotti kihallgatás sem volt. A Pesti Hírlap most azt is megtudta a rendőrségtől, hogy nyomoznak az ügyet kirobbantó Az ördög ügyvédje blog után is.

Az önkormányzati választásokra hatással lehetett a Borkai-ügy, amely miatt több nyomozás is indult. Jelenleg három eljárás van folyamatban, valamennyi nyomozási szakaszban - tudta meg a napilap a rendőrségtől.

Ez azt jelenti, hogy hónapok óta nyomoznak. A felvételeket, amelyen Borkai Zsolt akkori győri polgármester és Rákosfalvy Zoltán ügyvéd szexpartin látható egy Adrián hajózó jacht fedélzetén, Az ördög ügyvédje elnevezésű blog hozta nyilvánosságra - írja cikkében a Pesti Hírlap.

Az Audi-földek több évvel ezelőtti adásvétele kapcsán is többen feljelentést tettek. A feljelentők szerint az ügyvéd és az érdekeltségébe tartozó cég azokat a földeket, ahová az autógyár logisztikai központot akart felhúzni, megvették 1,5 milliárd forintért, majd a területeket azok átminősítése után, rövid idő elteltével 7 milliárd forintért adták el a német autógyárnak. Ezzel pedig kárt okoztak az önkormányzatnak.

A különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt két büntetőeljárás van folyamatban, azokban a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Kiemelt Ügyek Osztálya vizsgálódik. Idén májusig - mint Polt Péter legfőbb ügyész Ungár Péter LMP-s országgyűlési országgyűlési képviselőnek adott válaszából kiderült - nem hallgattak még ki gyanúsítottakat. Emellett nyomoznak a nyilvánosságra hozott videófelvételekre vonatkozóan zsarolás gyanúja miatt is - ennek a nyomozásnak a sértettje Borkai. Polt Péter erről az ügyről azt írta Ungár Péternek, hogy Borkai Zsoltot tanúként hallgatták meg. A nyomozó hatóság öt embert vagyon elleni erőszakos, valamint emberi méltóság és egyes alapvető jogok elleni bűncselekmény miatt gyanúsítottként hallgatott ki.

Volt feljelentés a szexparti közben történt drogfogyasztás miatt is, de azt a rendőrség visszadobta - írta a lap.

A botrány egyik nagy kérdése, hogy vajon ki is az ördög ügyvédje, de ez rejtély maradt. Tavaly novemberben a sajtóban megjelent az is, hogy a bloggal kapcsolatban már nem nyomoznak. Ám a Pesti Hírlap erre vonatkozó kérdésékre az ORFK azt közölte, hogy az egyik folyamatban lévő nyomozás kiterjed a blogra is.

napi.hu
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Rejtélyes, külföldi cég főnöke lesz Szijjártó Péter
Hogyan lett Tiborcz a legfiatalabb leggazdagabb?
Figyelem! - Megváltoztatja a hitelmoratórium szabályait a kormány
Drágább lett a Balatonon szállást kivenni, mint Máltán
Hiába adta ki a jelszót az idei szezonra a nyaralni vágyóknak Orbán – „több Balaton, kevesebb Adria” –, a magyar tengeren most drágább egy szállás, mint egy négycsillagos, mál...
  
Tállai: négy év alatt 220 milliárddal többet kaptak a nyugdíjasok
A nyugdíjasok az elmúlt négy évben 220 milliárd forint extra kifizetést kaptak, jövőre pedig megindul a 13. havi nyugdíj lépcsőzetes visszaállítása - mondta Tállai András, a Pénzügym...
  
Kiderült kik kapnak az 5,3 milliárdos segélycsomagból
Összeállt a lista azokról a magyar zenekarokról, amelyeket – a hazai nagyfesztiválok szervezőivel karöltve – Lobenwein Norbert javasol a könnyűzenészek és háttérembereik megsegítés...
  
Borkai megszólalt: Súlyos árat fizettem
Győr — A világtól elvonultan él, őstermelőként dolgozik a birtokán Borkai Zsolt (54) volt győri polgármester, aki 10 hónap után – megtörve a csendet – az otthonában fogadta a Blikk...
  
Lövések a Fehér Háznál, Trumpot kimenekítették a sajtótájékoztatóról
A titkosszolgálat lépett akcióba a Fehér Ház mellett. Egy férfi őrizetbe került, egyet kórházba vittek. Az elnököt mondat közepén vitték ki a sajtóteremből, de pár perc múlva vissz...
  
Zuglói hotelszobát rohant le a TEK - de ki volt bent?
V. Dávid három és fél évet kapott lopásért, de megpróbálta megúszni a börtönt. Egy zuglói hotelben bujkált, ahova a TEK ment érte. Videó az elfogásról. Egy zuglói hotelszobából ...
  
Mindjárt indul az iskola, de még mindig nem tudni, hogyan
Merkely Béla professzor tegnapi tájékoztatása alapján megérkezett Magyarországra a koronavírusjárvány második hulláma. A professzor szerint a legújabb fertőzötteknél már felderíthete...
  
Borkai megtörte a csendet - nyilatkozott
"A világtól elvonultan él, őstermelőként dolgozik a birtokán Borkai Zsolt" - kezdi riportját a Blikk Győr bukott polgármesteréről, az előző önkormányzati választási kampány idején ...
  
Hivatalos: nem vonták meg Borkai kb. 330 ezres járadékát
"A világtól elvonultan él, őstermelőként dolgozik a birtokán Borkai Zsolt" - kezdi riportját a Blikk Győr bukott polgármesteréről, az előző önkormányzati választási kampány idején ...
  
Csalók használják fel Varga Judit nevével és fotóival
Varga Judit igazságügyi miniszter nevével és fotójával kreált valaki hamis Instagram-profilt. Erre maga a miniszter hívta fel a figyelmet a Facebook-oldalán. Mint írta, az első ránézésr...
  
Hosszú betegség után 47 évesen meghalt a magyar tévés
47 évesen, hosszan tartó betegség után elhunyt a magyar tévés producer, Marschall Péter. Marschall Péter a Paprika-Latino Stúdió cég tulajdonosa volt, producerként többek között olyan ...
  
Vonattal ütköző autó: egy gyerek is ült a kocsiban
Életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba mentőhelikopterrel azt a férfit, aki hétfőn autójával vonat elé hajtott a Nógrád megyei Szügyben. A vele utazó gyereket is kórházba sz...
  
Azonnal figyelmeztette Brüsszel Lukasenkát
Várhelyi Olivér is aránytalannak és elfogadhatatlannak nevezte a tüntetők elleni erőszakot a fehérorosz elnökválasztások éjszakáján. Ötven civil és 39 rendőr megsérült, összesen h...
  
1,8 milliárd forintért őrizhetik a Puskás Arénát
Aki elnyeri a feladatot, annak kinéz további két év hosszabbítás. Újabb, a Puskás Aréna működését biztosító közbeszerzést írt ki a Nemzeti Sportközpontok, ezúttal őrzés, rendezv...
  
Orbán szerint nincsenek veszélyben az uniós forrásaink
Magyarország az uniós mentőcsomagból és költségvetésből összesen mintegy 40,7 milliárd euró vissza nem térítendő támogatáshoz juthat, továbbá 10 milliárd euró hitelt vehet fel. A ...
  
Polt Péter nem vizsgálhatja a balatoni összefonódásokat
Polt Péter biztosan nem fogja firtatni, hogy van-e gazdasági összeférhetetlenség Szabadics Zoltán milliárdos vállalkozó és a Balatoni Hajózási Zrt. igazgatósági elnöke, valamint a Magya...
  
Vírus gyanú: nem rendel a pilisborosjenői háziorvos
Ózongenerátorral fertőtlenítik az orvosi rendelőt. Pilisborosjenő hivatalos Facebook-oldalán jelentette be a polgármester, hogy Kovács Levente háziorvosi rendelése koronavírus-fer...
  
Rendőrségen landoltak Vadai Ágnes kérdései
A képviselő a szlovén cégen keresztül beszerzett orvosi eszközökről kérdezte Polt Péter legfőbb ügyészt. Vadai Ágnes DK-s országgyűlési képviselő tett fel újabb kérdést a szlov...
  
Mészáros Lőrinc kölcsönadott saját magának egy focistát
Felcsútra igazol az eddig Eszéken focizó Antonio Mance, tehát Mészáros horvát fociklubjából Mészáros magyar fociklubjába kerül. A felcsúti Puskás Akadémia hivatalos honlapján jelente...
  
Megkérdezték, hol vannak vírusos gócpontok: továbbra is alaposan mossunk kezet
Hiába szerettük volna megtudni az Operatív törzstől, hogy hol vannak jelenleg Magyarországon koronavírusos gócpontok, vagy hogy hol fertőzödnek meg az újabb betegek, a válaszban csak álta...
  
Süli János több mint bruttó hatmillió forintot keres havonta
Három államtitkárnak pedig hivatali lakást is biztosítanak. A Miniszerelnöki Kormányiroda (MKI), a Miniszterelnöki Kabinetiroda és a Miniszterelnökség politikai vezetőinek juttatásairó...
  
Titkolják, hogy gratulált-e Orbán Viktor az újraválasztott Lukasenkának
Megkérdeztük a miniszterelnök hivatalát, de nem válaszoltak. Alekszandr Lukasenkát vasárnap ötödik alkalommal választották elnöknek, az ellenzék szerint csalással, Putyin és Erdogan m...
  
Szennyvízadatok: 4-10 napon belül növekedni fog a megbetegedések száma
Budapesten és Debrecenben is enyhén növekszik a koronavírus-örökítőanyag mennyisége a szennyvízben a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) augusztus második hetén végzett vizsgálata...
  
Kásler: nem tartjuk a távolságot, nem viseljük a maszkot
Az elmúlt napokban Magyarországon is növekedésnek indult a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma. Vasárnap 43 új esetet jelentettek, amire május óta nem volt példa, hétfőn pedig ú...
  
Merkely Béla: Elérkeztünk a második hullám küszöbére
A Semmelweis Egyetem rektora szerint elérkeztünk az új típusú koronavírus második hullámának küszöbére. Merkely Béla azt írta, az előző hónapban a behurcolt esetek domináltak, ki le...
  
Rejtélyes, külföldi cég főnöke lesz Szijjártó Péter
A kormányhatározat szót sem ejt arról, mi szükség egy új állami cégre a külföldi vállalkozások résztulajdonainak megszerzéséhez. Az állam egy saját, zártkörűen működő részvén...
  
Hogyan lett Tiborcz a legfiatalabb leggazdagabb?
Simicskától a körözött szaúdi milliárdoson keresztül az adófizetőkig bezárólag sokak segítségérére rászorult a kormányfő saját lábán álló leányának férje, Tiborcz István, ...
  
Orbán a lányairól: saját erejükből boldogulnak
A miniszterelnök Facebook-oldalán rendre jelennek meg részletek a pénteki Kossuth Rádiós interjúkból. Most azt a részt vágták ki, ahol Orbán Viktor arról beszél, rengeteg gratulációt k...
  
Müller Cecília: jelentősen emelkedett a migrációs nyomás
A tavaszi visszaesést követően jelentősen emelkedett a migrációs nyomás a magyar-szerb határon - jelentette ki az országos rendőrfőkapitány-helyettes csütörtökön Röszkén, sajtótáj...
  
Végre kiderült, hogy jött a képbe a nyunyóka!
Müller Cecília felrobbantotta az internetet: mindenki nyunyókázik, és megosztja, náluk hogy hívják a gyerekük kedvenc alvós figuráját. Az országos tisztifőorvosból ugyanis az Operatív...
  
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
Újból előszedték Borkait - de hol tart a nyomozás?
A Borkai-féle szexvideók ügyében indult nyomozások továbbra is a nyomozati szakaszban vannak. Az Audi-féle földügyben még gyanúsítotti kihallgatás sem volt. A Pesti Hírlap most azt is megtudta a rendőrségtől, hogy nyomoznak az ügyet kirobbantó Az ördög ügyvédje blog után is.

Az önkormányzati választásokra hatással lehetett a Borkai-ügy, amely miatt több nyomozás is indult. Jelenleg három eljárás van folyamatban, valamennyi nyomozási szakaszban - tudta meg a napilap a rendőrségtől.

Ez azt jelenti, hogy hónapok óta nyomoznak. A felvételeket, amelyen Borkai Zsolt akkori győri polgármester és Rákosfalvy Zoltán ügyvéd szexpartin látható egy Adrián hajózó jacht fedélzetén, Az ördög ügyvédje elnevezésű blog hozta nyilvánosságra - írja cikkében a Pesti Hírlap.

Az Audi-földek több évvel ezelőtti adásvétele kapcsán is többen feljelentést tettek. A feljelentők szerint az ügyvéd és az érdekeltségébe tartozó cég azokat a földeket, ahová az autógyár logisztikai központot akart felhúzni, megvették 1,5 milliárd forintért, majd a területeket azok átminősítése után, rövid idő elteltével 7 milliárd forintért adták el a német autógyárnak. Ezzel pedig kárt okoztak az önkormányzatnak.

A különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt két büntetőeljárás van folyamatban, azokban a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Kiemelt Ügyek Osztálya vizsgálódik. Idén májusig - mint Polt Péter legfőbb ügyész Ungár Péter LMP-s országgyűlési országgyűlési képviselőnek adott válaszából kiderült - nem hallgattak még ki gyanúsítottakat. Emellett nyomoznak a nyilvánosságra hozott videófelvételekre vonatkozóan zsarolás gyanúja miatt is - ennek a nyomozásnak a sértettje Borkai. Polt Péter erről az ügyről azt írta Ungár Péternek, hogy Borkai Zsoltot tanúként hallgatták meg. A nyomozó hatóság öt embert vagyon elleni erőszakos, valamint emberi méltóság és egyes alapvető jogok elleni bűncselekmény miatt gyanúsítottként hallgatott ki.

Volt feljelentés a szexparti közben történt drogfogyasztás miatt is, de azt a rendőrség visszadobta - írta a lap.

A botrány egyik nagy kérdése, hogy vajon ki is az ördög ügyvédje, de ez rejtély maradt. Tavaly novemberben a sajtóban megjelent az is, hogy a bloggal kapcsolatban már nem nyomoznak. Ám a Pesti Hírlap erre vonatkozó kérdésékre az ORFK azt közölte, hogy az egyik folyamatban lévő nyomozás kiterjed a blogra is.
Drágább lett a Balatonon szállást kivenni, mint Máltán
Tállai: négy év alatt 220 milliárddal többet kaptak a nyugdíjasok
Kiderült kik kapnak az 5,3 milliárdos segélycsomagból
Borkai megszólalt: Súlyos árat fizettem
Lövések a Fehér Háznál, Trumpot kimenekítették a sajtótájékoztatóról
Zuglói hotelszobát rohant le a TEK - de ki volt bent?
Mindjárt indul az iskola, de még mindig nem tudni, hogyan
Borkai megtörte a csendet - nyilatkozott
Hivatalos: nem vonták meg Borkai kb. 330 ezres járadékát
Csalók használják fel Varga Judit nevével és fotóival
Hosszú betegség után 47 évesen meghalt a magyar tévés
Vonattal ütköző autó: egy gyerek is ült a kocsiban
Azonnal figyelmeztette Brüsszel Lukasenkát
1,8 milliárd forintért őrizhetik a Puskás Arénát
Orbán szerint nincsenek veszélyben az uniós forrásaink
Polt Péter nem vizsgálhatja a balatoni összefonódásokat
Vírus gyanú: nem rendel a pilisborosjenői háziorvos
Rendőrségen landoltak Vadai Ágnes kérdései
Mészáros Lőrinc kölcsönadott saját magának egy focistát
Megkérdezték, hol vannak vírusos gócpontok: továbbra is alaposan mossunk kezet
Süli János több mint bruttó hatmillió forintot keres havonta
Titkolják, hogy gratulált-e Orbán Viktor az újraválasztott Lukasenkának
Szennyvízadatok: 4-10 napon belül növekedni fog a megbetegedések száma
Kásler: nem tartjuk a távolságot, nem viseljük a maszkot
Merkely Béla: Elérkeztünk a második hullám küszöbére
Rejtélyes, külföldi cég főnöke lesz Szijjártó Péter
Hogyan lett Tiborcz a legfiatalabb leggazdagabb?
Orbán a lányairól: saját erejükből boldogulnak
Müller Cecília: jelentősen emelkedett a migrációs nyomás
Végre kiderült, hogy jött a képbe a nyunyóka!
Rossz minőségű szájmaszkokra csapott le a NAV!
Budapest már készül - elkerülhetetlen a második hullám Karácsony szerint
Nem marad magányos Vajna Tímea - eddig nehezen nyitott más férfi felé
Fontos adatok jönnek a következő napokban
Figyelem! - Megváltoztatja a hitelmoratórium szabályait a kormány
Pofátlanul elszálltak a balatoni szállások árai
Magyarországra költözik a szerb foci
Az M3-as elesett: Öt kilométeres a dugó
Lángolt egy pirotechnikai eszközökkel teli raktár Csepelen
Hongkong: elvitte a rendőrség az egyik ellenzéki lap tulajdonosát
Képet posztolt a zsúfolt iskolai folyosóról, megbüntették érte
Egy tüntető meghalt de Lukasenka 80,23 százalékkal győzött
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum