Kezdőlap   Csatlakozz hozzánk facebookon
Öt év nyomozás kellett a kamupártok ügyében - milliárdos a kár  

Milliárdos kárt okozhattak a bizniszpártok az államnak, mégis több parlamenti választás telt el úgy, hogy többségük büntetlenül szerezhette meg a költségvetési támogatásokat. Most az egyik leghíresebb kamupártos ellen jutott el vádemelésig a vizsgálat, ám a jogvédők szerint eső után köpönyeg a mostani vizsgálat, különösen, hogy az állam eddig sem tudta visszaszerezni a kamupártoknak adott pénzeket.

2015-ben, az Állami Számvevőszék feljelentése után kezdett nyomozni az ügyészség több párt ellen is, ennek eredménye lett a hétfőn bejelentett vádemelés – tudta meg a hvg.hu a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség szóvivőjétől.

Noha az ügyészség a közleményben nem nevezett meg sem pártot, sem azt, kik ellen emelt vádat, a megadott paraméterekből (az állami kampánytámogatás összege, de különösen az egyéni jelöltek száma alapján) könnyedén beazonosítható volt, a Seres Mária Szövetségesei (SMS) elnevezésű pártól van szó. Következésképpen Seres Mária és férje, Stekler Ottó ellen emeltek vádat különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt: a vádirat szerint a házaspár a 2014-es országgyűlési választáson 117 millió forint állami támogatást csalt el.

Noha Seresnek és Steklernek volt egy-egy, formálisan működő pártja, 2013-ban új pártot alapítottak – ez volt az SMS –, amelyet egy ismerősük vezetett. A párt nevében a férj járt el, és amint a csaknem 300 milliós állami kampánytámogatás megérkezett, továbbutalta felesége pártjának számlájára, majd onnan továbbment a férj pártjához, "kampánytevékenység" megnevezéssel. Ez a tevékenység fiktív volt. A pénzmozgást kívülről nem lehet ellenőrizni, ugyanis Seres pártjának, a Civil Mozgalomnak nincs beszámolója.

A vádirat szerint ketten együtt 117 milliót vettek fel a számlákról, Seres ezt követően Budapesten két lakást is vásárolt. Az ügyészség a vádlottakra börtön- és pénzbüntetés kiszabását és vagyonelkobzást kért, illetve az érintett pártok megszüntetését kezdeményezte.

Az átláthatóságért lobbizó Seres

Seres Mária 2008-ban tűnt fel a színen, mikor népszavazást kezdeményezett a képviselői költségtérítés elszámoltathatóságáról, és össze is gyűjtötte hozzá a szükséges 100 ezer aláírást. A népszavazás végül elmaradt, mert a Parlament törvényt módosított, a képviselők pedig választókerületi pótlékot és lakhatási támogatást kaptak.

Seres viszont ismertté vált, a nyíregyházi Csaló közbe bejegyzett Civil Mozgalommal 45 ezer szavazatot szerzett a 2010-es választáson, amivel legeredményesebb parlamenten kívüli párt lett. Ismertségét ősszel kamatoztatta, egy ciklusra Mátraverebély polgármesterévé választották. Seres 2014-ben újra elindult az országgyűlési választáson, de nem a Civil Mozgalom, hanem "felkérésre" az SMS élén, "függetlenként."

Az egy jó év volt a "kamu és bizniszpártoknak": 2012-ben a fideszes kétharmad enyhített a jelölt- és listaállítás feltételein, a listát állító pártok busás támogatást kaptak úgy, hogy gyenge szereplés esetén sem kellett visszafizetni a pénzt (a szabály az óta változott, bár az állam csak fut a milliárdok után). A törvény ellen tiltakozó Political Capital és Transparency International akkor azt kifogásolta, a listát állító pártok készpénzben jutnak hozzá a 149-597 milliós kampánytámogatáshoz úgy, hogy tételesen el sem kell számolniuk a pénzzel.

A választáson az SMS 22 ezer szavazatot és 0,45 százalékot szerzett, azonban – hasonszőrű pártokkal együtt – ezzel is hozzájárultak a fideszes kétharmadhoz: a XVIII. kerületben például több szavazatot kapott a jelöltjük, mint amennyi különbség volt a fideszes Kucsák László és a vesztes Kunhalmi Ágnes között.

Nem voltak együttműködők

A párt hivatalos beszámolója nem volt részletes, az állami támogatásként feltüntetett 356,5 millió forintot (amibe beleszámolhatták az egyéni képviselők után járó, nekik adott támogatást is) egy az egyben elkönyvelték anyagi jellegű ráfordításként.

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) bejelentésre vizsgálta a pártot, majd a számviteli és az áfatörvény megsértése és az adatszolgáltatás hiányosságai miatt a NAV-hoz és az ügyészséghez fordult 2015-ben, ekkor kezdődött a nyomozás.

Kérdésünkre, hogy miért kellett öt év az ügy feltárására, az ügyészség azt írta: az ÁSZ feljelentése után több párt esetében is vizsgálni kellett a kampánytámogatás felhasználását,

a vádiratban érintett párt esetében is szerteágazó volt a pénz útja, bonyolult bizonyítást kellett lefolytatni, de hátráltatta a nyomozást az is, hogy az érintett szervezetek iratanyaga nem, vagy csak hiányosan állt rendelkezésre.

A büntetőeljárás érdekére hivatkozva nem válaszoltak arra a kérdésünkre, hogy Seres és Stekler későbbi tevékenységét is vizsgálják-e.

Seres a 2018-as országgyűlési választáson nem indult, ám a Gulyás Márton által készített oknyomozó film szerint az akkori kamupártok felét a Sereshez köthető kör mozgatta, és azt valószínűsítették, hogy a birtokukban lévő választói adatok állhattak a 2014–18-ban burjánzó ajánláshamisítási ügyek mögött is. A filmben összességében 2,2 milliárdos költségvetési kárról beszéltek.

Az általunk ismert telefonszámokon kerestük Seres Máriát és Stekler Ottót is, de egyelőre nem reagáltak.

Nehezen követhető utak

Az ÁSZ tehát nem csak Sereséknél tárt fel visszaéléseket: a szervezet 2014-ben 10 pártot jelentett fel költségvetési csalás, illetve a hiányos adatszolgáltatás miatt. A megtévesztő nevű Együtt2014-et mindkét jogcím érintette, a Zuschlag Jánossal kapcsolatba hozott Új Dimenzió és Új Magyarország Párt ellen költségvetési csalás, az SMS, a Jólét és Szabadság, a Magyarországi Cigánypárt, a Zöldek Pártja, a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja és a Közösség a Társadalmi Igazságosságért nevű formációk ellen pedig a "közreműködési kötelezettség megszegése" miatt fordult az ügyészséghez. (Ez annyit tesz, hogy a pártok nem bocsátották rendelkezésre elszámolásaikat.) 2018-ban az ÁSZ nem kapott bejelentést, így nem vizsgált kamugyanús pártokat.

Az ügyészség viszont mindkét választási év után lépett, bár nehéz követni, hogy mely ügyekről van szó. Megkeresésünkre a Legfőbb Ügyészség csak egy 2018. novemberi statisztikát küldött át – épp azt, amelyiket korábban Szél Bernadett országgyűlési képviselőnek is –, amelyből kiderült, a 2014-es kampánytámogatások szabálytalan felhasználása miatt 17 büntetőeljárás indult, 11 esetben emelt vádat az ügyészség. 17 embert elítéltek, 3 ügy tavaly folyamatban volt.

A 2018-as választás után az egy százalékot el nem ért pártok kampánytámogatás-felhasználása miatt 47 nyomozás indult (a 2017-ben módosított törvény szerint nekik vissza kellene fizetniük a kampánytámogatást), 8 ügyben emeltek vádat, négyben már jogerősen elítéltek hat embert. Két eljárás bűncselekmény, egy bizonyítottság hiányában szűnt meg. Szél a hvg.hu-nak azt mondta, hiába kérdezte a parlamenti meghallgatásán Polt Péter legfőbb ügyészt, konkrétumokat ő sem tudott meg.

Úgy kell összesakkozni

Az ügyészség menet közben is anonimizáltan kommunikálta az ügyeket, az első pénzbüntetésre ítélt kamupárt vezetőjéről kiadott közleményben azt írták, hogy egy parlamenten kívüli párt 37 éves elnökét ítélték el költségvetési csalás miatt, mivel a 149 milliós állami kampánytámogatásból 20 millióval nem tudott elszámolni. A férfi ezért külföldi cég nevében kiállított fiktív számlákat könyvelt le és megtévesztette az ÁSZ-t, amiért a bíróság 300 ezer forintos büntetést szabott ki rá. A nevet az ügyészség – arra hivatkozva, hogy nem ők az adatkezelő – közérdekű adatigénylésre sem árulta el, a hvg.hu azonban kiderítette, hogy a Zuschlag-közelinek tartott Új Dimenzió Pártjának elnökét, Kovács Szabolcsot ítélték el.

A Seres Máriáék elleni vádemelésről megkérdeztük a Transparency jogi igazgatóját, Ligeti Miklóst, aki azt mondta, ez fontos lépés, de eső után köpönyeg.

Az állam közpénzt dobott a kamupártoknak, amit azok lenyúltak, most meg közpénzt költ a nyomozásra, hogy utólag tetten érjék az előre látható lenyúlásokat.

Ligeti szerint vajmi kevés pénzt lehet visszaszerezni, de a kormány legalább fenn tudja tartani azt a narratívát, hogy a szabályozás jó, a csalókat pedig elkapják. Azt mondja, a valóság nem ez, szerinte a mostani helyett egy átlátható, "készpénzajándékot" nem tartalmazó jelöltállítási rendszerre lenne szükség.

Ligeti elmondása szerint azt sem szabályozták, kinek kell lépnie abban az esetben, ha a jelölt hamis aláírásokkal indult és kapott kampánytámogatást. Megkérdezte a Magyar Államkincstárat, a Nemzeti Választási Irodát és az ügyészséget is, de egyik sem érezte úgy, hogy ilyen esetben el kellene járnia. Felvetésünkre, hogy az két százalékot el nem érő jelöltnek így is, úgy is vissza kell fizetnie a pénzt, Ligeti azt mondta, minden jogsértésnél "jogcím szerint" kell végrehajtani a szankciókat, vagyis erre hivatkozva is vissza kellene követelni a pénzt. A Transparency egyébként kikérte a kamupártok elszámolását az Államkincstártól, amely a kérést csak 5 millió forintért akarta teljesíteni, így a szervezet bírósághoz fordult. Első fokon a bíróság kimondta, ezek az elszámolások ingyen járnak, másodfokú döntés még nincs.

hvg
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Nyugdíj botrány: 32 milliárd forinttal hitelezhették meg a magyar államot a nyugdíjasok
Óriási a tiltakozás Ördög Nóráék balatoni kisboltja ellen
A Fidelitas sem írta alá a fehérorosz erőszakot elítélő nyilatkozatot
Hallgat a magyar kormány Lukasenka véres újraválasztásáról
Miközben az Európai Unió több politikusa is megkérdőjelezi a fehérorosz elnökválasztás tisztaságát (amit hivatalosan 80 százalékos eredménnyel az országot 26 éve irányító diktátor...
  
Szijjártó párbeszéden alapuló EU-s döntéseket szeretne
Míg több uniós állam kormánya is keményen ítélte el a belorusz elnökválasztást és az azt követő fejleményeket, mielőbbi határozott fellépését sürgetve, addig a magyar kormány né...
  
Háború: Hódi Pamela újra nekiment Berki Krisztiánnak
Berki Krisztián folyamatosan posztol képeket lányáról, annak ellenére, hogy exfelesége teljesen máshogy vélekedik erről a témáról Hódi Pamela már korábban elmondta, mennyire félti ki...
  
Megsérülhetett egy észak-koreai nukleáris létesítmény
A nagy esőzések során sérülhetett meg a nukleáris épület. Egy műholdkép alapján azt lehet látni, hogy megsérülhetett Észak-Koreában egy nukleáris létesítmény. Az áradó Kuryong-f...
  
Letartóztatták a püspököt, mert fertőtlenítőszer ivására buzdította az embereket
A 62 éves férfinek még Donald Trumpot is sikerült meggyőznie arról, hogy az általa ajánlott gyógymód hatásos lehet. A fiaival együtt letartóztatták Mark Grenon önjelölt püspököt. A...
  
Bukhatod a táppénzt, ha házi karanténba kerülsz külföldi utazás miatt
Új rendelet jelent meg a sárga- és piros listás országok kapcsán a Magyar Közlönyben. „Az a biztosított, aki részére magánútlevéllel, valamint egyéb úti okmánnyal végrehajtott ne...
  
Leállt a Paksi Atomerőmű 4. blokkja
A blokk biztonsága nincs veszélyeztetve a szakemberek szerint. A Paksi Atomerőmű 4. blokkját 2020. augusztus 13-án 3 óra 45 perckor automatikus védelmi jel leállította - közölte az Orszá...
  
Mészáros Lőrincék félmilliárdos gyümölcsöse a megszólalásig hasonlít egy medencés nyaralóhoz
Mészáros Lőrinc egykori gázszerelő, egykori felcsúti polgármester, sikeres vállalkozó, Orbán Viktor miniszterelnök barátja, vásárolt a feleségével egy ingatlant Tihany újgazdag körö...
  
Magyarország eddigi legnagyobb védelmi beszerzési szerződését köti meg az Egyesült Államokkal
A kormány elköteleződött amellett, hogy amerikai levegő-levegő rakétákkal szerelt norvég légvédelmi rendszert szerez be. Épp akkor, amikor az amerikai külügyminiszter látványosan mell...
  
Pápai fertőzés - a Hit Gyülekezete-találkozók is rátehettek egy lapáttal
Szerda délelőtt már 43 fertőzöttről tudtak, és több mint 170 embert helyeztek karantén alá Pápán, ahol a fertőzéseket egy helyi vallási közösség tagjaihoz vezetik vissza. A Hit Gyül...
  
A Fidelitas sem írta alá a fehérorosz erőszakot elítélő nyilatkozatot
Már 51 fiatal kereszténydemokrata politikus támogatja az EPP ifjúsági szervezetének a közleményét, ami elítéli a fehérorosz erőszakot, a Fidelitas és az IKSZ viszont nem írta alá. Az...
  
A 110. napon kapott segítséget az államtól egy állását vesztő magyar
"Felkopott volna az állunk, ha engem is kirúgtak volna" – mondta az érintett barátnője. A 24.hu ismerteti egy budapesti pék kálváriáját, aki április 17-én elveszítette az állását, ...
  
Németország bajban: Három hónapja nem volt ilyen sok új fertőzött
Világszerte nem lassul a koronavírus-járvány terjedése, szerda estére az igazolt fertőzöttek száma megközelítette a 20,4 milliót, a haláleseteké meghaladta 743 ezret, a gyógyultaké ped...
  
Megerősítették egy előállított tüntető halálát Fehéroroszországban
A fehérorosz hatóságok megerősítették szerdán egy tüntető halálát, akit az Aljakszandr Lukasenka elnök újraválasztása elleni demonstráción állítottak elő. Ő a második elismert ha...
  
Ócsai devizahiteles telep: háromszoros lakbéremeléstől rettegnek
2019. január 1. óta az önkormányzat az új gazda az ócsai devizahiteles lakótelepen, amit az állam építtetett, hogy olcsó, stabil lakhatással segítse a devizahitel-károsultakat. A...
  
Alakul a lista, kiket támogat a kormány
Határozottan kezd körvonalazódni, hogy kik azok a zenekarok, akik az elmaradt fesztiválok helyett raktárkoncerteket adhatnak. Lobenwein Norbert, a VOLT és a Strand Fesztivál főszervezője sze...
  
Friderikusz Sándor kiakadt és perel
Az elmúlt napokban cikkek jelentek meg több lapban is Friderikusz Sándorról, egyebek mellett arról, hogy eladja itthoni ingatlanait, mert New Yorkba költözik, de volt olyan is, ahol azt írták...
  
Milliárdosok borászatát is közpénz-milliókkal támogatja az Orbán-kormány
Néhány millió forint vissza nem térítendő állami támogatás nem csak a szerényebb lehetőséggel bíró kisvállalkozóknak jön jól, hanem az ország leggazdagabb emberei is előszerettel k...
  
Magyarország egymilliárd dollárért vesz rakétarendszert az Egyesült Államoktól
Az Egyesült Államoktól vesz légvédelmi rakétarendszert a Magyar Honvédség - a mintegy egymilliárd dolláros beszerzésről szóló szándéknyilatkozatot Benkő Tibor honvédelmi miniszter é...
  
Orbán döntött: egymilliárd dollárért vesz légvédelmi rakétarendszert az Egyesült Államoktól

525 millióért vettek Mészáros Lőrincék medencés nyaralónak látszó gyümölcsöst Tihanyban
Vélhetően nincs még egy olyan nemzeti park a világon, melynek területén annyi luxusnyaralónak látszó gazdasági épület lenne, mint Tihany egyik páratlan panorámát kínáló területén, ...
  
Kezdeményezték a megvádolt Simonka György kizárását a pártból
A Magyar Narancs információi szerint Simonka György parlamenti képviselő pártbeli kizárását kezdeményezte Ruck Márton medgyesegyházi fideszes csoportelnök, mert szerinte árt a Fidesz jó...
  
Hatósági házi karanténba került az újfehértói polgármester
Néhány napja hatósági házi karanténba került egy újfehértói önkormányzati helyiségben rendezett magánrendezvény összes résztvevője, miután az eseményen részt vett egy igazolt koro...
  
Csak negatív PCR-teszttel kezdhetik meg a tanévet a Semmelweis Egyetem elsőévesei
Vegyes tervekkel készülnek a nagy magyarországi egyetemek az ősszel kezdődő tanévre: a Semmelweis Egyetem például negatív PCR-tesztet kér minden elsőévestől, az ELTE pedig hibrid oktatá...
  
Breaking - Négy Fradi-pólós vírustesztje pozitív lett
A címvédő FTC-Telekom Waterpolo együttesénél a szerda reggeli koronavírus-tesztelés során négy játékos pozitív mintát produkált, ezért a Magyar Vízilabda Szövetség úgy döntött, h...
  
Vonatgázolás! - Sürgősen vérre van szüksége a biciklis fiúnak
Sürgősen vérre van szüksége annak a fiatalnak, akit a balatonszemesi átjáróban gázolt el egy vonat. Intenzív osztályon ápolják az a fiatal fiút, akit 3 hete gázolt el a Keszthelyről a...
  
Megszólalt Ördög Nóra: mindenki támadja őket
Ördög Nóráék balatonakarattyai kisboltja hatalmas forgalmat bonyolít. A kicsi utca, ahol a bolt található most tele van parkoló autóval. A környék lakói nyílt levelet írtak, amely utá...
  
Tragédia: 60 fokos autóban hagyták a 3 éves gyereküket
A szörnyű tragédia körülményei egyelőre tisztázatlanok, ugyanis a szülők igen ellentmondásos történetet adtak elő a rendőröknek hároméves kisfiuk kínkeserves haláláról. A 21 év...
  
170 milliós beszerzés egy forintot sikerült az MNB-nek lealkudnia
A jegybank forintcímletekben ki sem fejezhető összeget spórolt a magyar adófizetőknek. A négy, közelmúltban megrendelt grandiózus szobor után ezúttal 17 Bak Imre festményt szerez be a j...
  
Fejenként 150 ezer forintos gyorssegély - mutatjuk kik kaphatják meg
A programot a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MAKSZ) gondozza. Egy, az iparágra szakosodott álláskereső oldalt is létrehoztak. A koronavírus-járvány miatt állás...
  
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
Öt év nyomozás kellett a kamupártok ügyében - milliárdos a kár

Milliárdos kárt okozhattak a bizniszpártok az államnak, mégis több parlamenti választás telt el úgy, hogy többségük büntetlenül szerezhette meg a költségvetési támogatásokat. Most az egyik leghíresebb kamupártos ellen jutott el vádemelésig a vizsgálat, ám a jogvédők szerint eső után köpönyeg a mostani vizsgálat, különösen, hogy az állam eddig sem tudta visszaszerezni a kamupártoknak adott pénzeket.

2015-ben, az Állami Számvevőszék feljelentése után kezdett nyomozni az ügyészség több párt ellen is, ennek eredménye lett a hétfőn bejelentett vádemelés – tudta meg a hvg.hu a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség szóvivőjétől.

Noha az ügyészség a közleményben nem nevezett meg sem pártot, sem azt, kik ellen emelt vádat, a megadott paraméterekből (az állami kampánytámogatás összege, de különösen az egyéni jelöltek száma alapján) könnyedén beazonosítható volt, a Seres Mária Szövetségesei (SMS) elnevezésű pártól van szó. Következésképpen Seres Mária és férje, Stekler Ottó ellen emeltek vádat különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt: a vádirat szerint a házaspár a 2014-es országgyűlési választáson 117 millió forint állami támogatást csalt el.

Noha Seresnek és Steklernek volt egy-egy, formálisan működő pártja, 2013-ban új pártot alapítottak – ez volt az SMS –, amelyet egy ismerősük vezetett. A párt nevében a férj járt el, és amint a csaknem 300 milliós állami kampánytámogatás megérkezett, továbbutalta felesége pártjának számlájára, majd onnan továbbment a férj pártjához, "kampánytevékenység" megnevezéssel. Ez a tevékenység fiktív volt. A pénzmozgást kívülről nem lehet ellenőrizni, ugyanis Seres pártjának, a Civil Mozgalomnak nincs beszámolója.

A vádirat szerint ketten együtt 117 milliót vettek fel a számlákról, Seres ezt követően Budapesten két lakást is vásárolt. Az ügyészség a vádlottakra börtön- és pénzbüntetés kiszabását és vagyonelkobzást kért, illetve az érintett pártok megszüntetését kezdeményezte.

Az átláthatóságért lobbizó Seres

Seres Mária 2008-ban tűnt fel a színen, mikor népszavazást kezdeményezett a képviselői költségtérítés elszámoltathatóságáról, és össze is gyűjtötte hozzá a szükséges 100 ezer aláírást. A népszavazás végül elmaradt, mert a Parlament törvényt módosított, a képviselők pedig választókerületi pótlékot és lakhatási támogatást kaptak.

Seres viszont ismertté vált, a nyíregyházi Csaló közbe bejegyzett Civil Mozgalommal 45 ezer szavazatot szerzett a 2010-es választáson, amivel legeredményesebb parlamenten kívüli párt lett. Ismertségét ősszel kamatoztatta, egy ciklusra Mátraverebély polgármesterévé választották. Seres 2014-ben újra elindult az országgyűlési választáson, de nem a Civil Mozgalom, hanem "felkérésre" az SMS élén, "függetlenként."

Az egy jó év volt a "kamu és bizniszpártoknak": 2012-ben a fideszes kétharmad enyhített a jelölt- és listaállítás feltételein, a listát állító pártok busás támogatást kaptak úgy, hogy gyenge szereplés esetén sem kellett visszafizetni a pénzt (a szabály az óta változott, bár az állam csak fut a milliárdok után). A törvény ellen tiltakozó Political Capital és Transparency International akkor azt kifogásolta, a listát állító pártok készpénzben jutnak hozzá a 149-597 milliós kampánytámogatáshoz úgy, hogy tételesen el sem kell számolniuk a pénzzel.

A választáson az SMS 22 ezer szavazatot és 0,45 százalékot szerzett, azonban – hasonszőrű pártokkal együtt – ezzel is hozzájárultak a fideszes kétharmadhoz: a XVIII. kerületben például több szavazatot kapott a jelöltjük, mint amennyi különbség volt a fideszes Kucsák László és a vesztes Kunhalmi Ágnes között.

Nem voltak együttműködők

A párt hivatalos beszámolója nem volt részletes, az állami támogatásként feltüntetett 356,5 millió forintot (amibe beleszámolhatták az egyéni képviselők után járó, nekik adott támogatást is) egy az egyben elkönyvelték anyagi jellegű ráfordításként.

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) bejelentésre vizsgálta a pártot, majd a számviteli és az áfatörvény megsértése és az adatszolgáltatás hiányosságai miatt a NAV-hoz és az ügyészséghez fordult 2015-ben, ekkor kezdődött a nyomozás.

Kérdésünkre, hogy miért kellett öt év az ügy feltárására, az ügyészség azt írta: az ÁSZ feljelentése után több párt esetében is vizsgálni kellett a kampánytámogatás felhasználását,

a vádiratban érintett párt esetében is szerteágazó volt a pénz útja, bonyolult bizonyítást kellett lefolytatni, de hátráltatta a nyomozást az is, hogy az érintett szervezetek iratanyaga nem, vagy csak hiányosan állt rendelkezésre.

A büntetőeljárás érdekére hivatkozva nem válaszoltak arra a kérdésünkre, hogy Seres és Stekler későbbi tevékenységét is vizsgálják-e.

Seres a 2018-as országgyűlési választáson nem indult, ám a Gulyás Márton által készített oknyomozó film szerint az akkori kamupártok felét a Sereshez köthető kör mozgatta, és azt valószínűsítették, hogy a birtokukban lévő választói adatok állhattak a 2014–18-ban burjánzó ajánláshamisítási ügyek mögött is. A filmben összességében 2,2 milliárdos költségvetési kárról beszéltek.

Az általunk ismert telefonszámokon kerestük Seres Máriát és Stekler Ottót is, de egyelőre nem reagáltak.

Nehezen követhető utak

Az ÁSZ tehát nem csak Sereséknél tárt fel visszaéléseket: a szervezet 2014-ben 10 pártot jelentett fel költségvetési csalás, illetve a hiányos adatszolgáltatás miatt. A megtévesztő nevű Együtt2014-et mindkét jogcím érintette, a Zuschlag Jánossal kapcsolatba hozott Új Dimenzió és Új Magyarország Párt ellen költségvetési csalás, az SMS, a Jólét és Szabadság, a Magyarországi Cigánypárt, a Zöldek Pártja, a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja és a Közösség a Társadalmi Igazságosságért nevű formációk ellen pedig a "közreműködési kötelezettség megszegése" miatt fordult az ügyészséghez. (Ez annyit tesz, hogy a pártok nem bocsátották rendelkezésre elszámolásaikat.) 2018-ban az ÁSZ nem kapott bejelentést, így nem vizsgált kamugyanús pártokat.

Az ügyészség viszont mindkét választási év után lépett, bár nehéz követni, hogy mely ügyekről van szó. Megkeresésünkre a Legfőbb Ügyészség csak egy 2018. novemberi statisztikát küldött át – épp azt, amelyiket korábban Szél Bernadett országgyűlési képviselőnek is –, amelyből kiderült, a 2014-es kampánytámogatások szabálytalan felhasználása miatt 17 büntetőeljárás indult, 11 esetben emelt vádat az ügyészség. 17 embert elítéltek, 3 ügy tavaly folyamatban volt.

A 2018-as választás után az egy százalékot el nem ért pártok kampánytámogatás-felhasználása miatt 47 nyomozás indult (a 2017-ben módosított törvény szerint nekik vissza kellene fizetniük a kampánytámogatást), 8 ügyben emeltek vádat, négyben már jogerősen elítéltek hat embert. Két eljárás bűncselekmény, egy bizonyítottság hiányában szűnt meg. Szél a hvg.hu-nak azt mondta, hiába kérdezte a parlamenti meghallgatásán Polt Péter legfőbb ügyészt, konkrétumokat ő sem tudott meg.

Úgy kell összesakkozni

Az ügyészség menet közben is anonimizáltan kommunikálta az ügyeket, az első pénzbüntetésre ítélt kamupárt vezetőjéről kiadott közleményben azt írták, hogy egy parlamenten kívüli párt 37 éves elnökét ítélték el költségvetési csalás miatt, mivel a 149 milliós állami kampánytámogatásból 20 millióval nem tudott elszámolni. A férfi ezért külföldi cég nevében kiállított fiktív számlákat könyvelt le és megtévesztette az ÁSZ-t, amiért a bíróság 300 ezer forintos büntetést szabott ki rá. A nevet az ügyészség – arra hivatkozva, hogy nem ők az adatkezelő – közérdekű adatigénylésre sem árulta el, a hvg.hu azonban kiderítette, hogy a Zuschlag-közelinek tartott Új Dimenzió Pártjának elnökét, Kovács Szabolcsot ítélték el.

A Seres Máriáék elleni vádemelésről megkérdeztük a Transparency jogi igazgatóját, Ligeti Miklóst, aki azt mondta, ez fontos lépés, de eső után köpönyeg.

Az állam közpénzt dobott a kamupártoknak, amit azok lenyúltak, most meg közpénzt költ a nyomozásra, hogy utólag tetten érjék az előre látható lenyúlásokat.

Ligeti szerint vajmi kevés pénzt lehet visszaszerezni, de a kormány legalább fenn tudja tartani azt a narratívát, hogy a szabályozás jó, a csalókat pedig elkapják. Azt mondja, a valóság nem ez, szerinte a mostani helyett egy átlátható, "készpénzajándékot" nem tartalmazó jelöltállítási rendszerre lenne szükség.

Ligeti elmondása szerint azt sem szabályozták, kinek kell lépnie abban az esetben, ha a jelölt hamis aláírásokkal indult és kapott kampánytámogatást. Megkérdezte a Magyar Államkincstárat, a Nemzeti Választási Irodát és az ügyészséget is, de egyik sem érezte úgy, hogy ilyen esetben el kellene járnia. Felvetésünkre, hogy az két százalékot el nem érő jelöltnek így is, úgy is vissza kell fizetnie a pénzt, Ligeti azt mondta, minden jogsértésnél "jogcím szerint" kell végrehajtani a szankciókat, vagyis erre hivatkozva is vissza kellene követelni a pénzt. A Transparency egyébként kikérte a kamupártok elszámolását az Államkincstártól, amely a kérést csak 5 millió forintért akarta teljesíteni, így a szervezet bírósághoz fordult. Első fokon a bíróság kimondta, ezek az elszámolások ingyen járnak, másodfokú döntés még nincs.
Hallgat a magyar kormány Lukasenka véres újraválasztásáról
Szijjártó párbeszéden alapuló EU-s döntéseket szeretne
Háború: Hódi Pamela újra nekiment Berki Krisztiánnak
Megsérülhetett egy észak-koreai nukleáris létesítmény
Letartóztatták a püspököt, mert fertőtlenítőszer ivására buzdította az embereket
Bukhatod a táppénzt, ha házi karanténba kerülsz külföldi utazás miatt
Leállt a Paksi Atomerőmű 4. blokkja
Mészáros Lőrincék félmilliárdos gyümölcsöse a megszólalásig hasonlít egy medencés nyaralóhoz
Magyarország eddigi legnagyobb védelmi beszerzési szerződését köti meg az Egyesült Államokkal
Pápai fertőzés - a Hit Gyülekezete-találkozók is rátehettek egy lapáttal
A Fidelitas sem írta alá a fehérorosz erőszakot elítélő nyilatkozatot
A 110. napon kapott segítséget az államtól egy állását vesztő magyar
Németország bajban: Három hónapja nem volt ilyen sok új fertőzött
Megerősítették egy előállított tüntető halálát Fehéroroszországban
Ócsai devizahiteles telep: háromszoros lakbéremeléstől rettegnek
Alakul a lista, kiket támogat a kormány
Friderikusz Sándor kiakadt és perel
Milliárdosok borászatát is közpénz-milliókkal támogatja az Orbán-kormány
Magyarország egymilliárd dollárért vesz rakétarendszert az Egyesült Államoktól
Orbán döntött: egymilliárd dollárért vesz légvédelmi rakétarendszert az Egyesült Államoktól
525 millióért vettek Mészáros Lőrincék medencés nyaralónak látszó gyümölcsöst Tihanyban
Kezdeményezték a megvádolt Simonka György kizárását a pártból
Hatósági házi karanténba került az újfehértói polgármester
Csak negatív PCR-teszttel kezdhetik meg a tanévet a Semmelweis Egyetem elsőévesei
Breaking - Négy Fradi-pólós vírustesztje pozitív lett
Vonatgázolás! - Sürgősen vérre van szüksége a biciklis fiúnak
Megszólalt Ördög Nóra: mindenki támadja őket
Tragédia: 60 fokos autóban hagyták a 3 éves gyereküket
170 milliós beszerzés egy forintot sikerült az MNB-nek lealkudnia
Fejenként 150 ezer forintos gyorssegély - mutatjuk kik kaphatják meg
Vidnyánszky megszerezte az irányítást az SZFE fölött
Lezárták a szentendrei belváros egy részét - sehol a felújításra ígért állami forrás
Nem jönnek a kormány által megígért milliárdok
Talpra magyar, hí a haza! - Biztos megélhetés, kiszámítható életpálya
Bakondi aggódik: nőtt a migránstömeg miatti fertőzési veszély
Pétfürdő retteg: Ha az felrobbanna, nemcsak nekünk lenne annyi
Novák Katalin: Magyarországon érdemes tanulni, dolgozni és családot alapítani is
Mit dolgozik Orbán minisztere, hogy havi hatmilliót keres?
Egy fűnyíró férfit szúrtak hátba - magyar valóság
De miért aludt Hajdú Péter Demcsák Zsuzsával?
Óriási a tiltakozás Ördög Nóráék balatoni kisboltja ellen
Még az étterem vezetőjét is elvitték - áll a bál a megvert magyar focista ügyében