3 ezer forintos tőkével rendelkező vajdasági cég kapott 360 milliós támogatást a magyar államtól 2021-ben

A magyar állam mellett egy Mészáros Lőrinc közeli cég finanszírozza azt az óbecsei vállalkozást, amely a tervek szerint négycsillagos szállodát épít a 23 ezer fős községben. A nyertes cég 1 millió eurót kap, pedig legalább két éve nem volt bevétele, tőkéje pedig 1000 dinár, azaz alig háromezer forint. A településen van már egyébként egy 150 fős szálloda, de bezárták.



„Ünnepélyes alapkőletétel helyszíne volt csütörtökön délután Óbecsén a Jovan Zmaj utca 85. alatti telek: az itt épülő, négycsillagos Hotel Experience 2200 négyzetméternyi alapterületén csaknem 30 szoba, 80 férőhely, valamint különféle wellness- és spa-szolgáltatások is lesznek” – írta meg a napokban a vajdasági Magyar Szó. „2022-ben Közép-Kelet-Európa egyik legszebb sport-, konferencia- és wellnessközpontja áll majd itt, ami meg fogja változtatni ennek a térségnek a jövőképét” – számolt be az elhangzottakról a lap.



A beruházást a Prosperitati Alapítvány – a kiemelt jelentőségű idegenforgalmi fejlesztésekre kiírt pályázata révén – egymillió euróval támogatta, az önerőt és a beruházáshoz szükséges tőkét pedig a budapesti Arthur Bergmann Hungary Zrt. biztosította.






A Prosperitati Alapítványról 2018-ban megírtuk, a magyar kormány 65 milliárd forinttal támogatja a vajdasági magyar terület- és gazdaságfejlesztési stratégia megvalósítását. A támogatások lebonyolítására létrehozott alapítvány működése 2016 óta jelentősen megbolygatta a vajdasági agrártársadalmat, hiszen a változások nemcsak a pályázói kört érintik, hanem – nemzetiségtől függetlenül – kihatnak a gazdasági élet minden szereplőjére. 2019-ben pedig arról számoltunk be, hogy az alapítványon keresztül a vajdaságiak 10 ezer euró vissza nem térítendő támogatást kaptak házvásárlásra.



A mostani szállodaberuházás hátterét a Szabad Magyar Szó mutatta be. A vajdasági ügyeket jól ismerő – de nem a magyar kormány szája íze szerint író – portál cikke szerint a Prosperitati Alapítvány 2019-es turisztikai fejlesztésekre kiírt pályázatán összesen tíz cég nyert támogatást, és ebből csak egy óbecsei, a 2016-ban alapított Obrock Food Kft., amely 366,4 millió forintot, vagyis egymillió eurónak megfelelő (120 millió) dinárt nyert. Ez a turisztikai kapacitás kiépítésére szánt összeg 40 százaléka.



A kft. a Gazdasági Nyilvántartási Ügynökség adatai alapján a 2019-es évet 34.790 dináros (295 euró) veszteséggel zárta.




A lap rámutat: a cég igazgatója és tulajdonosa az óbecsei Fehér Dezső, a társaság alaptőkéje pedig 1000 dinár. Egyébként 2019 novemberében – vagyis a Prosperitati-pályázat beharangozásakor – változott meg az Obrock Food Kft. jogi képviselője: azóta a magyarországi Kóródi László igazgató helyett az óbecsei Fehér Dezső neve szerepel a cégjegyzékben, és 100%-ban az ő kezébe került át a vállalat.



Azt már a szerbiai companywall.rs adataiból tudta meg az Átlátszó, hogy a cégnek 2017-ben volt utoljára 1 alkalmazottja, azóta nullát jelentettek. 2016-ban 7,9 millió dinár, 2017-ben 1,8 millió, míg 2018-ban nulla dinár bevétele volt. Ez 2019-re sem változott, vagyis a cég legalább 2 éve vegetál.





Mészáros közelében



A Szabad Magyar Szó szerint az 1 millió eurón felüli finanszírozást álló Arthur Bergmann Hungary Zrt. igazgatója az a Gál Miklós, aki a Forbes 2020-as listája szerint Magyarország huszadik leggazdagabb embere 55,6 milliárd forintos vagyonnal.



Ugyanő több Mészáros-érdekeltségben töltött be vezető pozíciót: az Opus Global vezérigazgatója volt tavaly június 30-ig (közel egy évig töltötte be a posztot), de korábban fontos szerepe volt a takarékszövetkezeti integrációban is. Gál a Takarékbankban maga is érdekelt, régi üzlettársa Vida Józsefnek, az általuk közösen tulajdonolt vagyonkezelőkön keresztül lett érdekeltsége nemcsak a bankban, de a TV2-ben is – olvasható a Forbes.hu-n.





Egy szálloda már bezárt





Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a szálloda alapkőletételénél azt mondta, a beruházásnak van létjogosultsága. Szerinte Óbecse komoly lehetőségekkel és vonzerővel rendelkező közeg, ezért nem lesz gond a szálloda kihasználtságával.



Ennek némiképp ellentmondani látszik a tény, hogy Óbecsén már van egy hotel, de bezárták. A Szabad Magyar Szó szerint a 30 éve létező, 24 szobás Bela Lađa (Fehér Hajó) szálloda 2-3 ágyas szobákkal rendelkezik, kapacitása 150 fő, a teraszán pedig 450 vendég fér el. A szálloda jelenleg nem működik.



Megpróbáltuk kideríteni, mi ennek az oka. Mivel azonban a hotelnek nincsenek működő elérhetőségei, helyiek segítségét kértük.



A begyűjtött információk alapján nem az elmúlt egy év történései miatt nem üzemel a létesítmény, azaz nem a pandémia miatt zárt be




Nagyjából 3-4 éve zárva tart, és ezt megelőzően is voltak már leállások. A helyiek azt rebesgetik, hogy idősek otthona lesz.



Érdeklődtünk a Prosperitati Alapítványnál, miért gondolják, hogy szükség van újabb szállodára egy olyan településen, ahol a már meglévő is bezárt. Azt is megkérdeztük, található-e a térségben hasonló szálloda, és ha igen, annak milyen a kihasználtsága. Arra is kíváncsiak voltunk, más turisztikai projektet is támogatnak-e.



Cikkünk megjelenéséig az Alapítványtól nem érkezett válasz.




Kiss Igor képviselő a Magyar Szónak arról beszélt, hogy a 23 ezer fős község „fejlődésének fontos pillére kell hogy legyen az idegenforgalom”. Azt is mondta, szerinte „a befektetőket az az elképzelés vezérelte, hogy egy busznyi embert tudjanak egy idejűleg elszállásolni, és elsősorban a céges csapatépítő programjaikkal szeretnék majd idecsalogatni a vendégeket. A szálloda saját csapatépítési programjaihoz jól illeszkedik majd az az új, várhatóan már most márciusban elinduló óbecsei vállalkozás is, amely különféle szárazföldi és vízi élményprogramokat fog kínálni a látogatóknak”.



S. Csaba / orszagszerte.atlatszo



Főkép illusztráció: forrás google





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....

Bayer Zsolt elszabadult: -Takarodjon haza!-

Bayer Zsolt elszabadult: -Takarodjon haza!-