Míg más országok vezetői lemondanak fizetésük egy részéről, nálunk megemelték a tiszteletdíjakat

Miközben más országok vezetői a járványra való tekintettel lemondanak fizetésük egy bizonyos hányadáról, Magyarországon 11,4 százalékkal megemelték a tiszteletdíjukat. Ez jelentős, több százezres növekedést jelent. Így nincs már olyan képviselő akinek a bruttó havi tiszteletdíja egy millió forint alatt lenne.



A kormány másfél éve úgy döntött, hogy miután az elmúlt években több közszolgálati területen megemelték a béreket , ebből a parlamenti döntéshozók se maradjanak ki.



A képviselői alapbér mivel az az átlag háromszorosa bruttó 989 700 forintról 1 103 400 forintra emelkedett. 2 979 180 forinttal a legmagasabb fizetése Kövér László házelnöknek van. Neki most havi 200 ezer forinttal több szerepel a bérlapján mint eddig.



Azok a képviselők, aki egyben a kormány tagja is, mindkét posztért kapnak juttatást. Ők havi 3 308 600 forintért végzik a munkájukat tehát havi 225 838 forinttal kapnak többet áprilistól.



Ha egy képviselő állandó bizottsági tag 1 324 080 forintot keres aki két testületben vagy a törvényalkotási bizottságban tag több mint 1 500 000 forintot visz haza.



A DK nem szavazta meg másfél éve az emelést.



"Egyáltalán nem tartjuk időszerűnek a DK ezt nem is szavazta meg. Egyébként pedig az emelésből évek óta a DK-nak évek óta létező karitatív programját segítjük." - nyilatkozta Sebian-Petrovszki László, a DK pártigazgatója.



A Fidesz kérdésünkre, hogy a járványhelyzetre való tekintettel a plusz összegből tesz-e valamilyen felajánlást azt válaszolták: "Fontosnak tartjuk ugyanakkor, hogy a pártok kivegyék a részüket a járvány elleni védekezésből és az idei állami támogatásuk felét befizessék a védekezési alapba. A Fidesz mintegy félmilliárd forinttal járult hozzá a védekezéshez, a képviselők pedig szerte az országban segítenek a rászorulóknak."



Az MSZP a mostani emelés összegét egy az egyben átutalja a szolidarítási alapjukba.



"Az MSZP képviselői eddig is felajánlották a fizetésemelésüket egy szolidarítási alapba melyből karitatív akciókat bonyolítottunk épp a legutóbb 15 millió forintból védőfelszerelést, tisztítószereket vásároltunk." - mondta Tóth Bertalan, pártelnök.



A magyar települések vezetői közül egyre többen mondanak le tiszteletdíjukról vagy egy részéről. Komáromban és Szigetváron 50 százalékkal, Mezőberényben kétlépcsőben április elsejétől 50, majd május elsejétől 75 százalékkal csökkentik a juttatásokat. Eger alpolgármestere pedig a teljes tiszteletdíjáról mondott le a kialakult helyzet miatt. A fideszes berettyóújfalui polgármester is csökkentette a tiszteletdíjakat.



"A polgármesternek és az alpolgármesternek a költségtérítésének a teljes összege kerül ebbe bele. Rendeleti úton 50%-ra csökkentettük a képviselők tiszteletdíjának az összegét." - fejtette ki Muraközi István, Berettyóujfalu polgármestere.



Külfön, Szlovéniában a járvány idejére 30 százalékkal csökkentették a képviselők és a miniszterek fizetését, Új-Zélandon pedig 6 hónapig a fizetés 20 százalékáról mondanak le a kormány tagjai.



Forrás: ATV





Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen

Robbant a hír: Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen

Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....

Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen

Robbant a hír: Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen