Kezdőlap   Csatlakozz hozzánk facebookon
Egyszerűen megvásárolt egy nőt egy szegedi házaspár  

A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség kérte annak a szegedi nőnek a letartóztatását is, aki a múlt héten szintén letartóztatott férjével együtt 2017-ben előbb megtévesztéssel, majd kényszerítéssel vett rá egy nőt arra, hogy prostitúciós tevékenységet végezzen a részükre.

A megalapozott gyanú szerint 2017 elején a szegedi házaspár a sértett prostitúcióra kényszerítése és kizsákmányolása céljából egy ismerősétől megvásárolta az eladóval Szegeden párkapcsolatban lévő fiatal nőt.

A gyanúsított férje és a nőt áruba bocsátó férfi egy beszélgetés során megtévesztette a sértettet azzal, hogy tartozásuk van a rendőrség felé, amelyet, ha nem fizetnek be, börtönbe kell vonulniuk. Ezt hallva a sértett beleegyezett abba, hogy külföldön munkát végezzen, de akkor még nem tudta, hogy ez prostitúciós tevékenység lesz.

Amikor a sértett számára világossá vált az „adásvétel” ténye, őt



a gyanúsított és férje személyi szabadságától megfosztották, megverték, fenyegették, majd az állandó szidalmazások és erőszakos fellépések miatt megtört nőt arra kényszerítették, hogy előbb Szegeden, majd Németországban és Ausztriában prostitúciós tevékenységet végezzen részükre.

Ezután is rendszeresen bántalmazták, szidalmazták azt az érzetet erősítve benne, hogy kiszolgáltatott helyzetéből nincs lehetősége kitörni. Amikor a sértett a prostitúciós tevékenység miatt megbetegedett, nem engedték őt orvosi ellátást igénybe venni sem.

A sértett végül 2017 nyarán szabadult meg a házaspártól Bécsben, amikor őt egy másik – az ügyben már szintén letartóztatásba került – férfi megértést és szerelmet színlelve közös jövővel hitegette, melynek hatására vállalta, hogy a továbbiakban neki végez prostitúciós tevékenységet.

A sértett a prostitúciós tevékenységgel 10 millió forintot keresett az őt futtató házaspárnak.

A főügyészség a többszörösen minősülő emberkereskedelem és kitartottság bűntette miatt indult eljárásban a szökés, elrejtőzés, a bűnismétlés és az eljárás meghiúsításának veszélyére figyelemmel indítványozta a feleség letartóztatásának egy hónapra történő elrendelését is. A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója pedig az ügyészi indítvánnyal mindenben egyezően el is rendelte a gyanúsított letartóztatását. Végzése az ellene bejelentett védelmi fellebbezés folytán nem vált véglegessé.

index
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Tóth Gabi Müller Cecíliával fotózkodott - már ezért megérte bejönni reggel a Mokkába
Vizsgálat indult: Mészáros Lőrinc helyett egy spanyol cég szerzi meg az E.On cégét
200 millió eurónyi fejlesztési pénzre mondott nemet a magyar kormány - az ok érthetetlen
Rákkal küzd a magyar híresség, már több műtéten is átesett
Áttétes prosztatarákkal diagnosztizálták március végén Forgács Gábort, aki azóta is kórházban van. A Blikknek mesélt arról a 72 éves Forgács Gábor, hogy néhány hónapja áttétes...
  
Tállai: A magyar járványügyi intézkedések világraszólóak
Tállai szerint a banki adósok mellett mintegy egymillió munkavállalót segítettek a kormány koronavírus-válságban meghozott gazdaságvédelmi intézkedései. Nemcsak a járványügyi védek...
  
A Miniszterelnökség a karantén alatt 4,4 millió forintért szervezett gyerekfelügyeletet a dolgozóinak
Négy óvónővel és két tanítónővel kötött szerződést a Miniszterelnökség gyerekfelügyeletre. Ez a Népszava szerint összesen 4,4 millió forintba került. A Miniszterelnökség gondos...
  
A magyar nagykövetség épületét is megtépázta a robbanás
Álmennyezetek szakadtak le és betört több ablak is a bejrúti magyar nagykövetségen. Személyi sérülésről nem tudni. Hatalmas robbanás történt Libanon fővárosában, Bejrútban kedd d...
  
Rácz Zsófia elsétált az RTL kérdése elől
"Azt az elvet vallom, hogy akkor nyilatkozok, akkor beszélek valamiről, miután már valamit letettem az asztalra. Jelenleg még a munka fázisa zajlik," jelentette ki az ifjúságpolitikáért és ...
  
Négy lányuk bántalmazása miatt kell bíróság elé állnia egy győri házaspárnak
Vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség egy győri házaspár ellen négy lányuk bántalmazása, veszélyeztetése, valamint szexuális erőszak miatt - tájékoztatta a vádhatósá...
  
Fertőzés: elmarad azt Újpest-Kisvárda meccs
Szerdán délután 5-kor edzőmérkózést játszott volna az Újpest FC a Kisvárdával, de az Újpest Facebook-posztban közölte, hogy a meccs elmarad, mert az egyik kisvárdai játékosnál korona...
  
Karácsony: van Mészáros Lőrinc, a Mészáros Lőrinc és Társa és a Mészáros Lőrinc és Fia
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden rendkívül igazgatósági ülésen döntött arról, hogy teljesíti a Közbeszerzési Hatóság hiánypótlási kérését a Lánchíd-tender ügyébe...
  
Az iskolaőrnek jelentkezők kétharmada már az előszűrőn lemorzsolódott
Július végéig 1409-en jelentkeztek iskolaőrnek, de az egészségügyi, pszichológiai és erőnléti vizsgálatok után csak 497-en kezdték meg a képzést, írja a Népszava az Országos Rendőr...
  
Nem nyomoznak tovább Hosszú Katinkáék ellen
A rendőrség megszüntette – bűncselekmény hiányában – a háromszoros olimpiai bajnok úszó, Hosszú Katinka (31) cége, az Iron Corporation ellen elrendelt nyomozást. A 24.hu beszámolój...
  
Ezekben a szakmákban dolgozók keresik a legtöbbet Magyarországon
Bár a nyugdíjak 45 százalékkal nőttek a Fidesz-kormány tíz éve alatt, mivel az árak jobban növekedtek, ma egy nyugdíjas alig valamivel tudna többet vásárolni, mint 2010-ben. A Privátban...
  
TV2 botrány: Egyszerűen felállt, és kivonult a stúdióból
És ha meglátod, hogy kitől jött. Csak pislogtunk, amikor ezt kimondta. Horváth Gréta és férje Meggyes Dávid csúnyán összekapott a kamerák előtt. A TV2 legújabb gasztro-reality műsor...
  
Csonka András a rajongójától tudta meg: kirakták a színházi darabból
Csonka Andrást egy rajongója világosította fel arról, hogy nincs többé benne az Operettszínházban évek óta játszott Abigál darab szereposztásában. A Facebookon tudta meg a hírt, amin ...
  
Botrány Győrben: Rendőrnőt ütött meg egy dühöngő férfi
A körzeti megbízott a járókelők segítségével tartotta vissza a támadóját, amíg megérkezett az erősítés. Ököllel ütött meg egy rendőrnőt egy agresszív férfi hétfő este a gy...
  
Nem állhat túl jól Dzsudzsák Balázs klubkeresése
Nem állhat túl jól Dzsudzsák Balázs klubkeresése, legalábbis erre utal, hogy a NER sportlapja, a Nemzeti Sport már az NB1 tavalyi szezonjában a hetedik helyen végző ZTE-vel is hírbe hozta ...
  
Hogyan hagyta le a Mészáros és Mészáros Kft a Google-t
Kivételesen érdekes, szórakoztató, és informatív, ráadásul kizárólag publikusan ellenőrizhető adatokra alapuló cikkekben jár utána a G7 annak, hogy miért éppen Mészáros Lőrinc cég...
  
Elutasították a kavicsbányát, de a vállalkozó már megint fúrni akar
A 2018-as madocsai népszavazást annak idején publicisztikában ünnepeltem, mint ami megmutatta, hogy helyi szinten még meg lehet állítani a hatalmat. Egy erős kormányzati hátszéllel érkez...
  
Szokatlan magyarázat: ezért drágák a Kínából 300 milliárd forintért vett lélegeztetőgépek
„A lélegeztetőgépekkel kapcsolatban már mindent elmondtunk” - kezdte a válaszát a Külügyminisztérium Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) írásos képviselői kérdésére. Majd rögtön a...
  
Kaleta botrány: visszavonták a fellebbezést
Visszavonta a fellebbezést a gyermekpornográfia miatt elítélt Kaleta Gábor ügyvédje, így az első fokon kiszabott büntetés jogerőssé vált, az eljárás nem folytatódik másodfokon - köz...
  
WHO: óvatosság szükséges az orosz koronaoltással kapcsolatban
„I got 99 problems, but a bitch ain't one” - énekelte 2003-ban a nagy Jay Z, őt idézve pedig az Egészségügyi világszervezet (WHO) kedden kiadott egy közleményt, aminek nagyjából az a l...
  
Kiderül mire lesz elég a nyugdíj-megtakarítás?
Alighanem ez az a két kérdés, amely biztosan mindenkit foglalkoztat, s amelyek egymással nagyon is összefüggenek. Minél rosszabbak ugyanis a kilátások egy olyan szintű nyugdíjra, amelyből ...
  
Vizsgálat indult: Mészáros Lőrinc helyett egy spanyol cég szerzi meg az E.On cégét
Az Opus végül elállt az ügylettől, így külföldi befektetőkhöz kerül az EKER. A Gazdasági Versenyhivatal honlapja szerint tegnap benyújtották a magyar energiapiac egy fontos szereplőjé...
  
Olyan képet posztolt Kiszel Tünde.. a rajongók imádják
Egy vadító fekete-fehér képpel mondott köszönetet követőinek Kiszel Tünde az Instagramon. Igazán dögös fotót tett közzé az Instagram-oldalán Kiszel Tünde! A naptárdíva egy régi, f...
  
Tóth Gabi Müller Cecíliával fotózkodott - már ezért megérte bejönni reggel a Mokkába
Müller Cecíliával, az országos tiszti főorvossal fotózkodott az aranytorkú énekesnő! Felrobbantotta az Instagramot legújabb posztjával Tóth Gabi! Az énekesnő nem mással, mint az orszá...
  
Botrány: Zaklatásért jelentették fel Gáspár Beát
Nem csitulnak a kedélyek a Gáspár család körül. A házaspárnak tavaly novemberben volt autóbalesete, amikor egy másik sofőr a forgalommal szemben haladt feléjük a 21-es főúton, majd fro...
  
Segédmunkás lett a magyar sztár: Nem tehetem meg, hogy várjak a csodára
Kökény Attila a karantén alatt sem bízta a véletlenre családi bevételüket: anyagi biztonságuk megtartása érdekében segédmunkásnak állt a fiával és a vejével együtt. Kökény Attila...
  
Zavarta a sírás, rendszeresen megverte a másfél éves gyermeket
Letartóztattak egy 32 éves férfit, aki a másfél éves nevelt gyermekét hónapokon át rendszeresen ütötte-verte, közölte a Somogy megyei főügyészség. A neten ismerkedett meg a gyermek an...
  
ITM: Közel 25 ezer fővel csökkent az álláskeresők száma
A június közepi mélypontot követően augusztus első napjaira közel 25 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon, ami egyértelműen jelzi, hogy kedvező fordulat me...
  
Karanténból szabadult a család amikor az ablakból kiugró férfi rázuhant az édesanyára
A négyfős család a tragédia napján szabadult a karanténból egy erdélyi út után. „Jézus a halála után harmadnapra támadt fel. Nekem is ennyi időm volt arra, hogy sokkos állapotban l...
  
Botrány: visszadobták a Lánchíd-tendert
A fővárosi Fidesz szerint tartalmi hibák vannak a dokumentumban, amelyet ezért módosítania kell a BKK-nak. Tartalmi hibák miatt a Közbeszerzési Hatóság visszadobta a Lánchíd felújítá...
  
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
Egyszerűen megvásárolt egy nőt egy szegedi házaspár
A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség kérte annak a szegedi nőnek a letartóztatását is, aki a múlt héten szintén letartóztatott férjével együtt 2017-ben előbb megtévesztéssel, majd kényszerítéssel vett rá egy nőt arra, hogy prostitúciós tevékenységet végezzen a részükre.

A megalapozott gyanú szerint 2017 elején a szegedi házaspár a sértett prostitúcióra kényszerítése és kizsákmányolása céljából egy ismerősétől megvásárolta az eladóval Szegeden párkapcsolatban lévő fiatal nőt.

A gyanúsított férje és a nőt áruba bocsátó férfi egy beszélgetés során megtévesztette a sértettet azzal, hogy tartozásuk van a rendőrség felé, amelyet, ha nem fizetnek be, börtönbe kell vonulniuk. Ezt hallva a sértett beleegyezett abba, hogy külföldön munkát végezzen, de akkor még nem tudta, hogy ez prostitúciós tevékenység lesz.

Amikor a sértett számára világossá vált az „adásvétel” ténye, őt



a gyanúsított és férje személyi szabadságától megfosztották, megverték, fenyegették, majd az állandó szidalmazások és erőszakos fellépések miatt megtört nőt arra kényszerítették, hogy előbb Szegeden, majd Németországban és Ausztriában prostitúciós tevékenységet végezzen részükre.

Ezután is rendszeresen bántalmazták, szidalmazták azt az érzetet erősítve benne, hogy kiszolgáltatott helyzetéből nincs lehetősége kitörni. Amikor a sértett a prostitúciós tevékenység miatt megbetegedett, nem engedték őt orvosi ellátást igénybe venni sem.

A sértett végül 2017 nyarán szabadult meg a házaspártól Bécsben, amikor őt egy másik – az ügyben már szintén letartóztatásba került – férfi megértést és szerelmet színlelve közös jövővel hitegette, melynek hatására vállalta, hogy a továbbiakban neki végez prostitúciós tevékenységet.

A sértett a prostitúciós tevékenységgel 10 millió forintot keresett az őt futtató házaspárnak.

A főügyészség a többszörösen minősülő emberkereskedelem és kitartottság bűntette miatt indult eljárásban a szökés, elrejtőzés, a bűnismétlés és az eljárás meghiúsításának veszélyére figyelemmel indítványozta a feleség letartóztatásának egy hónapra történő elrendelését is. A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója pedig az ügyészi indítvánnyal mindenben egyezően el is rendelte a gyanúsított letartóztatását. Végzése az ellene bejelentett védelmi fellebbezés folytán nem vált véglegessé.
Rákkal küzd a magyar híresség, már több műtéten is átesett
Tállai: A magyar járványügyi intézkedések világraszólóak
A Miniszterelnökség a karantén alatt 4,4 millió forintért szervezett gyerekfelügyeletet a dolgozóinak
A magyar nagykövetség épületét is megtépázta a robbanás
Rácz Zsófia elsétált az RTL kérdése elől
Négy lányuk bántalmazása miatt kell bíróság elé állnia egy győri házaspárnak
Fertőzés: elmarad azt Újpest-Kisvárda meccs
Karácsony: van Mészáros Lőrinc, a Mészáros Lőrinc és Társa és a Mészáros Lőrinc és Fia
Az iskolaőrnek jelentkezők kétharmada már az előszűrőn lemorzsolódott
Nem nyomoznak tovább Hosszú Katinkáék ellen
Ezekben a szakmákban dolgozók keresik a legtöbbet Magyarországon
TV2 botrány: Egyszerűen felállt, és kivonult a stúdióból
Csonka András a rajongójától tudta meg: kirakták a színházi darabból
Botrány Győrben: Rendőrnőt ütött meg egy dühöngő férfi
Nem állhat túl jól Dzsudzsák Balázs klubkeresése
Hogyan hagyta le a Mészáros és Mészáros Kft a Google-t
Elutasították a kavicsbányát, de a vállalkozó már megint fúrni akar
Szokatlan magyarázat: ezért drágák a Kínából 300 milliárd forintért vett lélegeztetőgépek
Kaleta botrány: visszavonták a fellebbezést
WHO: óvatosság szükséges az orosz koronaoltással kapcsolatban
Kiderül mire lesz elég a nyugdíj-megtakarítás?
Vizsgálat indult: Mészáros Lőrinc helyett egy spanyol cég szerzi meg az E.On cégét
Olyan képet posztolt Kiszel Tünde.. a rajongók imádják
Tóth Gabi Müller Cecíliával fotózkodott - már ezért megérte bejönni reggel a Mokkába
Botrány: Zaklatásért jelentették fel Gáspár Beát
Segédmunkás lett a magyar sztár: Nem tehetem meg, hogy várjak a csodára
Zavarta a sírás, rendszeresen megverte a másfél éves gyermeket
ITM: Közel 25 ezer fővel csökkent az álláskeresők száma
Karanténból szabadult a család amikor az ablakból kiugró férfi rázuhant az édesanyára
Botrány: visszadobták a Lánchíd-tendert
Áll a bál az iskolarendőrség körül
Vírushelyzet: több mint húszezer szurkolóval indult az NB II.
Botrány: Mégis elmarad az Apostol koncertje
200 millió eurónyi fejlesztési pénzre mondott nemet a magyar kormány - az ok érthetetlen
Magyarország: Elhunyt egy 77 éves, krónikus beteg
Egymilliárdot kerestek Tiborczék de hogy mivel.....!!!
Nem akarod látni hányan adtak át egy felújított horgászlakot
3 milliárd forintért hordhatja a földet a Mészáros család
Nagy Alekosz: Ha valaki sztáralkat, akkor is a köztudatban marad, ha nem erőlködik
Majka és Balázs élő adásban esett egymásnak
Gyurcsány Ferenc gyászol
Újabb magyar idősotthonban jelent meg a vírus
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum