Mint a nagyok: Tóth Gabi másnapra letiltatta a vele készült interjút


Nem csitulnak a botrányok Tóth Gabi körül, pedig az énekesnő mindent elkövet azért, hogy ne róla beszéljenek. Tetteivel azonban akaratlanul is magára irányítja a reflektorfényt.



Mint ahogy a Blikk is megírta, Tóth Gabi először Kajdi Csaba Cylát tiltotta le a közösségi oldalán, miután kemény kritikát kapott tőle, majd Lakatos Márk is kifejtette a véleményét az énekesnő hirtelen stílusváltásairól, így ő is tiltólistára került.

A történtek után Osváth Zsolt készített vele egy interjút, amelyben Gabi elmondta, hogyan éli meg az őt elérő gyűlölethullámot, ám a videó mégsem kerülhetett nyilvánosságra, hiszen az énekesnő másnapra meggondolta magát és azt is letiltatta.

Zsolti azonban legújabb videójában zanzásítva elmesélte, hogy miről beszélgetett Tóth Gabival, mert úgy érzi, tartozik annyival követőinek, hogy ne titkolja el előlük az igazságot. A videóból így az is kiderült, miért gondolta meg magát másnapra az interjú közzétételéről az énekesnő.


Gabi ugyanis nagyon szeretné már, ha az emberek elfelejtenék a történteket és nem bántanák őt többet. Zsolt azt is kifejtette, hogy amikor először beszélt az énekesnővel telefonon, nagyon megviseltnek tűnt, mint mondja: „tényleg ki van borulva”.

- Értem ezt a döntést, elfogadni viszont nem tudom. A cenzúrának semmilyen, a legkisebb mértékét sem tudom elfogadni, pláne, hogy ebben a beszélgetésben nem hangoztak el olyan dolgok, melyeket a sajtó kiragadva a Gabi ellen fel tudna használni, sokkal visszásabbnak tartom azt, hogy mi most erről úgy beszélünk, hogy Gabi szavait csak közvetíthetem - mondta Zsolt a videójában.

Gabi azt is elmondta a telefonban Zsoltinak, hogy az emberek a húszéves kori önmagához hasonlítják a mostani énjét, úgy hogy ő mára egy anyuka, felnőtt nő, és feleség.

Arról, hogy miért tiltotta le Cylát, Lakatos Márkot és másokat, azt válaszolta Zsoltinak, hogy azért tette, mert úgy érezte, uszítják a többieket ellene. Gabi azt is nehezményezte, hogy nem privát üzenetben írták le neki a véleményüket.

Zsolti ezután emlékeztette arra, hogy amikor Curtis nem ment el egy műsor forgatására, ő is nyilvánosan esett az énekesnek, igaz név nélkül. Erre Gabi azt válaszolta, hogy igen, de ő legalább nem ártott ezzel senkinek.





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....

Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen

Robbant a hír: Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen