Kárász Róbert kifejezetten élvezi azt, hogy 3 éve nincs senkije

Három éve él egyedül, sőt, a közelgő, 52. születésnapját is egy kedves nélkül tölti Kárász Róbert.

Az ATV Start műsorvezetője azonban nem bánkódik, élvezi az életét, illetve – ami ennél is fontosabb – a sok elvesztegetett lehetőség után a lehető legtöbb időt tölti a lányaival. A Blikk+Győző adásában őszintén beszélt arról, hogy korábban Anna és Rozi sokszor húzták a rövidebbet, amikor az édesapjuk a szabadidejét tervezgette, ám amióta Kárász Róbert szingli, ez teljesen megváltozott. A tévés ugyan az ötvenedik születésnapja alkalmából a Blikknek adott interjúban még azt mondta, vágyik egy társra, úgy tűnik, ez mostanra megváltozott.



– Elértem már egy olyan kort, egy olyan helyzetet, amikor már nem feltétlenül az a dolog dominál, hogy „atyaúristen, mindenféleképpen kell egy nő” – kezdte Szabó Győzőnek a műsorvezető, aki azonban nem szomorkodik amiatt, hogy egyedül van.

Sőt, kifejezetten élvezi azt, ahogyan a három évvel ezelőtti szakítása óta alakult az élete.





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....