Kezdőlap   Csatlakozz hozzánk facebookon
Magyar Posta: bezárások jönnek július közepén  

Zajlik az élet a Magyar Postánál: július közepén végleg bezár egy nagyobb forgalmú budapesti postahely az egyik plázában, és szintén július közepére derülhet ki, hogy mekkora béremelést kaphatnak a postások.

Ezúttal nem egy vidéki kisposta, hanem egy forgalmasabb budapesti posta zár be véglegesen. Az óbudai Eurocenterben található posta július 17-én nyit ki utoljára. A Magyar Posta hivatalos indoklása szerint a bezárás oka, hogy lejárt a bérleti szerződésük a plázában. Új hivatal nem nyílik a kerületben, mert így is teljesíti az állami vállalat azt a törvényi előírást, mely szerint a cégnek 25 ezernél nagyobb népességszámú településeken 25 ezer lakosonként legalább egy postahelyet kell biztosítania. Jelenleg 1600 helyett 2700 postát tartanak fenn.

A bezárás összefüggésben lehet azzal, hogy még 2017-ben a Veres Tibor milliárdos üzletember tulajdonában lévő Wing Zrt. megvette az óbudai Eurocentert és két szombathelyi üzletközpontot is. A vevő akkor nagy felújítást ígért, ez most hamarosan megkezdődhet.

Stratégiai lokációjú bevásárlóközpont, amely átépítési lehetőségeket kínál. Azonnali (költség- és működési optimalizálás) és középtávú (átépítés) értéknövelési lehetőség. Óbudán helyezkedik el, a környék kiváló presztízsű lakónegyedében, kiválóan megközelíthető tömegközlekedéssel és autóval egyaránt - olvasható a Wing prezentációjában.

Ebből következik, hogy vélhetően többen jártak ide levelet feladni, mint egy falusi kispostára. Ez a bezárás, azonban még nem az a bezárási-hullám, ami a Magyar Posta előtt állhat. A kistelepüléseken hamarosan nagy változások lesznek: immáron sokadszor jelentették be, hogy a Magyar Posta és a Takarékbank közös fejlesztési programot indít. Igazából ez a fejlesztés azt jelenti, hogy több száz olyan település van, ahol eddig mindkét társaság saját kirendeltséget üzemeltetett, a jövőben viszont a takarékszövetkezetbe kell majd menni, ha levelet akarunk feladni.

Van remény valami jó hírre is talán az állami vállalatnál, ugyanis több hónapos szünet után július 1-én a munkáltatót képviselő vezetők és az érdekképviseletek vezetői folytatták a bértárgyalást. Még a 2020-as béremelésről megy a vita, pedig már az év második felében járunk.

A munkáltató arról tájékoztatta a jelenlevőket, hogy a veszélyhelyzet feloldását követően vizsgálja a forgalom alakulását, a bevételek nagyságát, melynek függvényében 2020. július 13-án, hétfőn teszi meg ajánlatát az érdekképviseletek részére. Az ajánlat ismeretében a munkavállalói oldal egyeztet és közösen dönt az esetleges érdekérvényesítés szükségességéről - közölte a Postás Szakszervezet a honlapján.

A Magyar Posta vezetőinek vélhetőleg meg van kötve a keze, a lehetséges béremelés mértékéről a kormány dönt, egészen pontosan Mager Andrea, nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztertől is függhet, hogy milyen ajánlat hangzik majd el július 13-án. A Népszava írt arról, hogy Ádám István POFÉSZ elnök jelezte, hogy ha tíz százalék alatt marad az ajánlat, akkor ismét sokan távoznak a dolgozók közül.

Tavaly átlagosan 10 százalékos volt a béremelés az állami társaságnál. Schamschula György, a Magyar Posta vezérigazgatója már tavaly márciusban bejelentette: a mintegy 30 ezer dolgozóból több mint 23 ezer 10 százalékos vagy azt meghaladó mértékű bérfejlesztésben részesül 2019-ben, azaz szerinte 2017 óta átlagosan 40,4 százalékos bérfejlesztést hajtottak végre. A bérköltségek annak ellenére növekedtek tavaly, hogy jelentős leépítések voltak: teljes munkaidőben tavaly már csak 23,6 ezren dolgoztak a 2018-as 24,5 ezer után. Az összesített bérköltség viszont 104 milliárd forint lett a korábbi 94,6 milliárd forint helyett.

A többi állami cégnél (MÁV, Volánbusz) 10 százalékos béremelést kaptak 2020-ra a munkavállalók és vélhetően karácsonyi jutalmat is kapni fognak, de ezeknél a cégeknél még a koronavírus-járvány előtt sikerült megállapodni. Csodára nem számíthatnak a postások. Schamschula György, a Magyar Posta vezérigazgatója márciusban arról beszélt, hogy a bérkérdést nem idén és nem is jövőre fogják tudni megnyugtatóan megoldani.
Csökkent a bevétel

Áprilisra pedig még rosszabb lett a helyzet: más vállalatokhoz hasonlóan a postánál is szinte azonnali jelentős bevételcsökkenést okozott a járvány, a küldeményekhez kapcsolódó költségek, elsősorban a nemzetközi postai forgalmat illetően, jelentősen megugrottak. Csökkent a levélmennyiség és a csekkforgalom, nem volt aktív értékesítés, ezek további bevételkiesést okoztak. A postákon átlagosan egyharmaddal, azaz 30 százalékot meghaladó mértékben csökkent az ügyfélforgalom. A komoly forgalom- és bevételcsökkenés miatt pedig csoda lenne, ha ugyanakkora béremelést tudnának ajánlani a postásoknak, mint amekkora béremelést kaptak a többi állami cégnél dolgozók, még a járvány előtt.

Ráadásul uniós irányelv korlátozza a postai dolgozók bérrendezését állami támogatással. A kormány, a Liga Szakszervezetek és a Munkástanácsok is levelet írtak tavasszal az Európai Bizottság elnökének, amelyben jelezték: a Magyar Postánál súlyos problémát okoz a postai szolgáltatások teljes piaci liberalizációjáról szóló uniós irányelv. Jelenleg legfeljebb tizenötmillió euró, azaz hozzávetőleg ötmilliárd forintos összeghatárig nyújthat az állam támogatást a postának. Ennek a szabálynak a lazítását próbálták meg kilobbizni, de Brüsszelből elutasító válasz érkezett. Ennek pedig biztosan hatása lesz arra, hogy egy- vagy kétszámjegyű lesz-e a béremelés.

mfor
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Orbán bukása? - Simonka azt ígéri, vallomást tesz Fideszesekre
Andy Vajna titokzatos szerelem: Volt, hogy naponta, futárral küldte a szerelmes leveleket
Fokozódik a helyzet: országok fogtak össze a fehéroroszországi helyzet miatt
Mégsem annyira visszapattanó a magyar gazdaság?
A gazdasági teljesítményeket nézve Magyarország a rosszabbul teljesítő országok közé került a második negyedévben. A kormányzati nyilatkozatok még korábban azzal próbálták csitítg...
  
Mészáros emberei átvették az egyik hazai biztosító irányítását
A CIG Pannóniáról van szó. A hatalomátvétel ténye ugyanakkor nem újdonság, mivel a nemzet gázszerelőjének nyomulását látva az igazgatóság és a felügyelőbizottság több tagja is m...
  
Lovasi András reagált Majka szavaira
Lovasi András nyílt levélben válaszolt Majka kritikáira, amiben leírja többek között azt is, hogy ő nem pályázott a támogatásra, és a Kiscsillag raktárkoncertes támogatását is egy ...
  
Elfogták a budapesti gyilkosság gyanúsítottját
Pilisszentiván mellett egy erdőben találták meg a rendőrök a Marina parti gyilkosság áldozatait. A férfit és a nőt lelőtték, majd feldarabolták. Rendőrkézen van a négy éve történ...
  
Halál a Balaton felé - Több kilométeres a dugó
Több kilométeres a dugó. Baleset miatt nagy a torlódás az M7-esen a Balaton felé – közölte az Útinform péntek délután a honlapján. Azt írták: a 17-es kilométernél több autó kara...
  
Valami röpköd, és nem tudják mi az
Új ufókutató csoportot állít fel az amerikai hadügy, mert ennek már fele sem tréfa. Vizsgálóbizottságot állít fel az amerikai hadügyminisztérium, a Pentagon azoknak az ufómegfigyelé...
  
Nem kapott babaváró hitelt - az ok elképesztő
Egy ügyfelet két bank is elhajtott, mert élt a törlesztési halasztással. Bár a kormány azt ígérte, hogy semmilyen hátrányos megkülönböztetés nem éri azokat, akik élnek a koronavír...
  
Friss: Lezárják a debreceni idősotthonokat
Az elmúlt időszakban nőtt a megyében a fertőzöttek száma, a debreceni szennyvízben nőtt a koronavírus örökítőanyagának a mennyisége. Péntektől látogatási és intézményelhagyá...
  
A TEK lecsapott enyingen
Két férfit ébresztett a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége augusztus 14-én hajnalban, mert a gyanú szerint nemcsak jelen, hanem tevékeny részesei volt annak a július végi érdi t...
  
Külföld: csak a magyar kormány nem büntetné Fehéroroszországot
A Reuters diplomáciai forrásokra hivatkozva számolt be arról, hogy csak Magyarország nem támogatta a Fehéroroszország ellen szankciókat az uniós külügyminiszterek pénteki rendkívü...
  
Tüntetnek Minszkben, a rendőrség már nem lép közbe
Egyes beszámolók szerint minden eddiginél nagyobb tömeg tüntet a fehérorosz fővárosban Aljakszandr Lukasenka elnök állítólagos választási győzelme ellen. A kormány székházához több...
  
Először lobog szivárványzászló a Városházán
"A rendszerváltás óta idén először kerül ki az LMBTQ közösség szivárványszínű zászlója Budapest Városháza homlokzatára," jelentette be a főpolgármester Facebook-posztjában. Kará...
  
A kikötő amiben tízszer annyi ammónium-nitrátot tárolnak, mint amennyi Bejrútban felrobbant
A romániai Konstanca kikötőjében mintegy 26 ezer tonna ammónium-nitrátot tárolnak, de Ludovic Orban miniszterelnök szerint nincs veszély, hiszen a román hatóságok szigorúan betartatják a...
  
Majka - Hát, menjen a francba!
Részletesen kifejtette véleményét a zenei jogdíjak körüli balhéról Majka, aki nem bánta meg, hogy éles kritikát fogalmazott meg: a rapper most azt is elárulta, ismer olyanokat, akiknek a ...
  
Elemző a magyar gazdaságról: A valóság a legrosszabb elképzeléseket is felülmúlta
A most közölt adatok túlmutatnak minden eddig látott recesszión. A valóság még a legrosszabb elképzeléseket is képes volt felülmúlni – így reagált az ING vezető elemzője a magyar ...
  
Hodász atya eltűnik a YouTube-ról - korábban részt vett az Index melletti tüntetésen
“Úgy hozta az élet”, írta a népszerű pap a bejelentéshez. Hodász András korábban részt vett az Index és a szabadsajtó melletti demonstráción. Egy közlemény jelent meg a népszer...
  
Index kártyavár: a fejlesztők többsége is felmondott
Az Index újságírói után a programozók is lelépnek. Nyolcból hat fejlesztő távozik az Index technikai és kereskedelmi hátterét biztosító Indamediától – tudta meg a hvg.hu. A felm...
  
Áll a bál: Lázár János feljelentést tesz
A feljelentésről az elnökségi ülésen határoztak Lázárék. Haladéktalanul büntető feljelentést tesz Lázár János, a Magyar Tenisz Szövetség új elnökeként Richter Attila volt főti...
  
Minden borul: váratlanul rossz a GDP-adat
A piac szinte meg se rezdült a hírre, hogy a magyar gazdaság százalékpontokkal mélyebb recesszióban volt a második negyedévben, mint bárki gondolta. A központi költségvetés hiányát é...
  
Megkapta az egyik az egyik legnívósabb kitüntetést Müller Cecília!
Államalapító Szent István-emlékérem és -díj kitüntetéssel jutalmazzák Müller Cecília országos tisztifőorvost. Spányi Antal megyés püspök, a civil elismerés kuratóriumának elnök...
  
Kirúgott jegyző, hibás ajánlóívek: aggódnak a választás tisztasága miatt
Mohácson tavaly egyedüli jelöltként nyerte a polgármesterválasztást az MSZP-s Csorbai Ferenc, mivel a fideszes jelölt hetekkel korábban elhunyt. A fideszes testület idén júliusban ...
  
A régió országai közül a magyar gazdaság zuhant be a legjobban
Távolról nézve sem annyira válságálló a magyar gazdaság, mint amennyire abban reménykedett a kormányzat, állapította meg az Mfor, miután összehasonlította a második negyedéves GDP-ada...
  
Felrobbant egy mozdony Biatorbágynál
Péntek 07 óra 10 perckor érkezett a riasztás a biatorbágyi vasútállomásra, hogy egy mozdony teteje, vélhetően elektromos zárlat miatt, lerobbant és a kiszakadt tetőlemez a sínekre zuhant...
  
Baleset: egy kisgyereket mentőhelikopter szállított kórházba
Három autó ütközött össze Bács-Kiskun megyében szerda délután, több súlyos sérült is van. A helyszínre mentőhelikopter is érkezett. Három személyautó ütközött össze Jászszent...
  
Rekord profit az Orbán-család volt cégénél
Az Orbán-család volt cége is príma évet zárt tavaly, a NAKK Zrt.-ből ki is vették a 217 millió forintos osztalékot. Rekord évet zárt 2019-ben a NAKK Nemzetközi Alapanyag és Késztermék...
  
Fertőzés: Horvátországban új rekord született
Horvátországban szerdán 180-nal nőtt, és elérte az 6050-et az eddig megfertőzöttek száma, derül ki az ország válságstábjának közleményéből. Egy új haláleset történt, így a jár...
  
Hivatalos: A 2009-es válság idején sem volt ekkora visszaesés
13,6 százalékkal zsugorodott a magyar gazdaság a második negyedévben. A Pénzügyminisztérium csak 10 százalékos recessziót várt. A 2009-es válság idején sem volt ekkora visszaesés. Mag...
  
Nem bánja a folyamatos hazudozást? - kérdeték Trumptól nyilvánosan
S.V. Dáte a Huffington Post fehérházi tudósítójaként soha nem tartozott a szerencsés újságírók közé, akik rendszeresen lehetőséget kapnak kérdezni Donald Trump elnök sajtótájékozt...
  
NNK: növekszik a vírus örökítőanyag mennyisége a szennyvízben
A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) által végzett szennyvízvizsgálatok a 32. héten Budapesten és Debrecenben is enyhén növekedő tendenciát mutattak ki a SARS-CoV-2 vírus örökít...
  
Bakondi szerint nőtt a migránstömeg miatti fertőzési veszély
A migránstömeg miatti fertőzési veszély a korábbi időszakhoz képest jelentősen emelkedett - jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna vasárnap ...
  
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
Magyar Posta: bezárások jönnek július közepén
Zajlik az élet a Magyar Postánál: július közepén végleg bezár egy nagyobb forgalmú budapesti postahely az egyik plázában, és szintén július közepére derülhet ki, hogy mekkora béremelést kaphatnak a postások.

Ezúttal nem egy vidéki kisposta, hanem egy forgalmasabb budapesti posta zár be véglegesen. Az óbudai Eurocenterben található posta július 17-én nyit ki utoljára. A Magyar Posta hivatalos indoklása szerint a bezárás oka, hogy lejárt a bérleti szerződésük a plázában. Új hivatal nem nyílik a kerületben, mert így is teljesíti az állami vállalat azt a törvényi előírást, mely szerint a cégnek 25 ezernél nagyobb népességszámú településeken 25 ezer lakosonként legalább egy postahelyet kell biztosítania. Jelenleg 1600 helyett 2700 postát tartanak fenn.

A bezárás összefüggésben lehet azzal, hogy még 2017-ben a Veres Tibor milliárdos üzletember tulajdonában lévő Wing Zrt. megvette az óbudai Eurocentert és két szombathelyi üzletközpontot is. A vevő akkor nagy felújítást ígért, ez most hamarosan megkezdődhet.

Stratégiai lokációjú bevásárlóközpont, amely átépítési lehetőségeket kínál. Azonnali (költség- és működési optimalizálás) és középtávú (átépítés) értéknövelési lehetőség. Óbudán helyezkedik el, a környék kiváló presztízsű lakónegyedében, kiválóan megközelíthető tömegközlekedéssel és autóval egyaránt - olvasható a Wing prezentációjában.

Ebből következik, hogy vélhetően többen jártak ide levelet feladni, mint egy falusi kispostára. Ez a bezárás, azonban még nem az a bezárási-hullám, ami a Magyar Posta előtt állhat. A kistelepüléseken hamarosan nagy változások lesznek: immáron sokadszor jelentették be, hogy a Magyar Posta és a Takarékbank közös fejlesztési programot indít. Igazából ez a fejlesztés azt jelenti, hogy több száz olyan település van, ahol eddig mindkét társaság saját kirendeltséget üzemeltetett, a jövőben viszont a takarékszövetkezetbe kell majd menni, ha levelet akarunk feladni.

Van remény valami jó hírre is talán az állami vállalatnál, ugyanis több hónapos szünet után július 1-én a munkáltatót képviselő vezetők és az érdekképviseletek vezetői folytatták a bértárgyalást. Még a 2020-as béremelésről megy a vita, pedig már az év második felében járunk.

A munkáltató arról tájékoztatta a jelenlevőket, hogy a veszélyhelyzet feloldását követően vizsgálja a forgalom alakulását, a bevételek nagyságát, melynek függvényében 2020. július 13-án, hétfőn teszi meg ajánlatát az érdekképviseletek részére. Az ajánlat ismeretében a munkavállalói oldal egyeztet és közösen dönt az esetleges érdekérvényesítés szükségességéről - közölte a Postás Szakszervezet a honlapján.

A Magyar Posta vezetőinek vélhetőleg meg van kötve a keze, a lehetséges béremelés mértékéről a kormány dönt, egészen pontosan Mager Andrea, nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztertől is függhet, hogy milyen ajánlat hangzik majd el július 13-án. A Népszava írt arról, hogy Ádám István POFÉSZ elnök jelezte, hogy ha tíz százalék alatt marad az ajánlat, akkor ismét sokan távoznak a dolgozók közül.

Tavaly átlagosan 10 százalékos volt a béremelés az állami társaságnál. Schamschula György, a Magyar Posta vezérigazgatója már tavaly márciusban bejelentette: a mintegy 30 ezer dolgozóból több mint 23 ezer 10 százalékos vagy azt meghaladó mértékű bérfejlesztésben részesül 2019-ben, azaz szerinte 2017 óta átlagosan 40,4 százalékos bérfejlesztést hajtottak végre. A bérköltségek annak ellenére növekedtek tavaly, hogy jelentős leépítések voltak: teljes munkaidőben tavaly már csak 23,6 ezren dolgoztak a 2018-as 24,5 ezer után. Az összesített bérköltség viszont 104 milliárd forint lett a korábbi 94,6 milliárd forint helyett.

A többi állami cégnél (MÁV, Volánbusz) 10 százalékos béremelést kaptak 2020-ra a munkavállalók és vélhetően karácsonyi jutalmat is kapni fognak, de ezeknél a cégeknél még a koronavírus-járvány előtt sikerült megállapodni. Csodára nem számíthatnak a postások. Schamschula György, a Magyar Posta vezérigazgatója márciusban arról beszélt, hogy a bérkérdést nem idén és nem is jövőre fogják tudni megnyugtatóan megoldani.
Csökkent a bevétel

Áprilisra pedig még rosszabb lett a helyzet: más vállalatokhoz hasonlóan a postánál is szinte azonnali jelentős bevételcsökkenést okozott a járvány, a küldeményekhez kapcsolódó költségek, elsősorban a nemzetközi postai forgalmat illetően, jelentősen megugrottak. Csökkent a levélmennyiség és a csekkforgalom, nem volt aktív értékesítés, ezek további bevételkiesést okoztak. A postákon átlagosan egyharmaddal, azaz 30 százalékot meghaladó mértékben csökkent az ügyfélforgalom. A komoly forgalom- és bevételcsökkenés miatt pedig csoda lenne, ha ugyanakkora béremelést tudnának ajánlani a postásoknak, mint amekkora béremelést kaptak a többi állami cégnél dolgozók, még a járvány előtt.

Ráadásul uniós irányelv korlátozza a postai dolgozók bérrendezését állami támogatással. A kormány, a Liga Szakszervezetek és a Munkástanácsok is levelet írtak tavasszal az Európai Bizottság elnökének, amelyben jelezték: a Magyar Postánál súlyos problémát okoz a postai szolgáltatások teljes piaci liberalizációjáról szóló uniós irányelv. Jelenleg legfeljebb tizenötmillió euró, azaz hozzávetőleg ötmilliárd forintos összeghatárig nyújthat az állam támogatást a postának. Ennek a szabálynak a lazítását próbálták meg kilobbizni, de Brüsszelből elutasító válasz érkezett. Ennek pedig biztosan hatása lesz arra, hogy egy- vagy kétszámjegyű lesz-e a béremelés.
Mégsem annyira visszapattanó a magyar gazdaság?
Mészáros emberei átvették az egyik hazai biztosító irányítását
Lovasi András reagált Majka szavaira
Elfogták a budapesti gyilkosság gyanúsítottját
Halál a Balaton felé - Több kilométeres a dugó
Valami röpköd, és nem tudják mi az
Nem kapott babaváró hitelt - az ok elképesztő
Friss: Lezárják a debreceni idősotthonokat
A TEK lecsapott enyingen
Külföld: csak a magyar kormány nem büntetné Fehéroroszországot
Tüntetnek Minszkben, a rendőrség már nem lép közbe
Először lobog szivárványzászló a Városházán
A kikötő amiben tízszer annyi ammónium-nitrátot tárolnak, mint amennyi Bejrútban felrobbant
Majka - Hát, menjen a francba!
Elemző a magyar gazdaságról: A valóság a legrosszabb elképzeléseket is felülmúlta
Hodász atya eltűnik a YouTube-ról - korábban részt vett az Index melletti tüntetésen
Index kártyavár: a fejlesztők többsége is felmondott
Áll a bál: Lázár János feljelentést tesz
Minden borul: váratlanul rossz a GDP-adat
Megkapta az egyik az egyik legnívósabb kitüntetést Müller Cecília!
Kirúgott jegyző, hibás ajánlóívek: aggódnak a választás tisztasága miatt
A régió országai közül a magyar gazdaság zuhant be a legjobban
Felrobbant egy mozdony Biatorbágynál
Baleset: egy kisgyereket mentőhelikopter szállított kórházba
Rekord profit az Orbán-család volt cégénél
Fertőzés: Horvátországban új rekord született
Hivatalos: A 2009-es válság idején sem volt ekkora visszaesés
Nem bánja a folyamatos hazudozást? - kérdeték Trumptól nyilvánosan
NNK: növekszik a vírus örökítőanyag mennyisége a szennyvízben
Bakondi szerint nőtt a migránstömeg miatti fertőzési veszély
Andy Vajna titokzatos szerelem: Volt, hogy naponta, futárral küldte a szerelmes leveleket
Kilakoltatástól félnek az ócsai devizahitelesek telepén
Fájdalom nézni, hogy kik jelentkeztek a Való Világ 10-be
Szakértő: Magyarországon indokolt lenne újabb korlátozásokat bevezetni
Már az FBI is megjelent Bejrútban
Márki-Zay szerint zsarolással vesznek rá polgármestereket a Fidesz támogatására
A Club Aliga területének lezárása végleg kiverte a biztosítékot az embereknél
Hatástalan kézfertőtlenítő: letartóztattak egy cégvezetőt
Botrány: közel 30 fát kivágtak a híres Benczúr utcai fasorból
Karantén és nyaralás - mutatjuk kinek nem jár a táppénz
Közmédia: egy 2014-es, balkáni videóról állította azt, hogy az Bogdán László temetésén készült
Nekimennek a Fidesznek - Az ellenzék közösen indul, mind a 106 választókerületben