Kezdőlap   Csatlakozz hozzánk facebookon
Ötven éve gyógyít - jutalom a gyermekek mosolya

Csaknem húsz éve nyugdíjas már, ám egyelőre nem tervezi, hogy lemond a mindennapos gyermekmosolyokról. Pavlovics György fél évszázada gyógyítja kis betegeit ugyanabban a rendelőben.

Földművesnek szánták, majdnem pap lett, végül az orvosi hivatást választotta. Pavlovics György egy ötgyermekes családba született negyedikként. Bátyjai megnősültek, nővére férjhez ment neki jutott volna a családi gazdaság nyolc hold földje, ám a szomszédban lakó fiatal tanító más utat szánt neki. – Berzencén laktunk. Nyolcadikos voltam, amikor fiatal tanító házaspár költözött a faluba. „Ennek a gyereknek tanulnia kell!” – mondta gyakran Géza bácsi apámnak, amikor tejért jött hozzánk – emlékezett Pavlovics György, aki a mai napig hálás szüleinek, hogy akkoriban elengedték a csurgói gimnáziumba. Eleinte csak az volt a célja, hogy a gimnáziumot el tudja végezni.
– Kitűnő tanuló voltam, ám a testnevelés, és az ének valahogy nem ment, matematikából azonban kiemelkedő volt a tudásom. A tizennégy évvel idősebb bátyám akkoriban már böllérkedett a faluban, és engem mindig elhívott a disznóölésekre. Ma már tudom, hogy így készített fel az orvosi egyetemre. Ő javasolta az orvosi hivatást is nekem. Megfogadtam a tanácsát, és attól kezdve nem foglalkoztam a matematikával. Az érettségin meg is írtam belőle életem első négyes dolgozatát – mesélte a házi gyermekorvos, aki célba vette a pécsi orvosi egyetemet.

– Jól tanultam az egyetemen, már csak azért is, mert szegény szülők gyermekeként nem várhattam otthonról nagy anyagi támogatást. Az ösztöndíjamból éltem. Summa Cum Laude végzett csupán két négyessel az egyetemen. Az urológia négyesét is csupán azért kapta, mert a vizsgáztató túl egyhangúnak érezte a leckekönyvét a sok ötös miatt. A harmadév után két társával együtt meghívást kapott Romhányi György professzor patológiai intézetébe, ahol szívesen maradt volna, ám az ösztöndíjszerződés Somogy megyéhez kötötte. Így került kezdő orvosként a kaposvári kórház gyermekosztályára.
– Két hónap után bedobtak a mély vízbe. Sokat kellett dolgozni, mert rengeteg gyerek volt. Egy hónapban tízszer is ügyeltünk, és volt, hogy az újszülött osztállyal együtt 240 gyermeket láttunk el. Előfordult, hogy a csecsemőosztályon kettesével feküdtek a kis­ágyakban a gyerekek, annyian voltak. Sőt, egyszer, egy vasárnapi ügyelet alatt száztíz intravénás injekciót adtam be, annyi tüdőgyulladásos kis betegünk volt – emlékezett vissza Pavlovics György a gyermekosztályon töltött négy évére. Közben a katonai szolgálatot is teljesítette, megnősült, gyermeke született, és már kicsinek bizonyult a kórházban kapott kis garzonlakás. Végiggondolta a lehetőségeket, és egy kaposvári praxist vállalt el, amelyhez egy kétszobás lakás is járt.

– A költözés napján sikerült úgy megemelnem egy szekrényt, hogy a beleroppant a derekam. Kiderült: porckorongsérvem van. Az orvosom azt javasolta, a futás helyett váltsak úszásra. Így huszonkilenc évesen beiratkoztam egy úszótanfolyamra áprilisban. Ősszel már kétezer métert le tudtam úszni – elevenítette fel sportpályafutásának egyik oldalát.
Az idén januárban, 79 esztendősen ötven kilométert leúszott és hatvanat lekocogott. Pavlovics György még a gimnáziumban jött rá arra, hogy időt nyerhet, ha Csurgóról hazakocog Berzencére, ahelyett, hogy órákat várna a buszra. Egyszer valamivel éjfél előtt ment futni, ami a rend őreinek is szemet szúrt, ám sikerült megmagyaráznia a helyzetet. A tájfutást is az egyetemi évek alatt szerette meg. Két eredményére a legbüszkébb: 55 évesen az Alpok–Adria korosztályos versenyt nyerte meg, 70 évesen pedig országos második helyezett lett korosztályában. – A tájfutás kondiban tart szellemileg is, mert nemcsak futunk, hanem gondolkodunk, döntéseket hozunk, miközben nehezíti a körülményeket a relatív oxigénhiány– mondta.
Pavlovics György, aztán nem csak az uszodában került mély vízbe. 1970 április nyolcadikán nyitotta a praxisát. Az első két évben lelkiismeret-furdalása volt, mert néha azt érezte, a kórházban nagyobb szükség lenne rá, de hamar meglátta a házi gyermekorvoslás szépségeit.

– Eleinte évente volt száz-száztíz újszülött is a körzetemben. Manapság harmincöt-negyvenöt ha van. Nagyon lecsökkent a születésszám. Csaknem negyven évig az óvodásokat is ellen­őriztem. Ha mindent beleszámolok, akkor a praxisom alatt csaknem 500 ezer orvos–páciens találkozás lehetett. A gyerekek szervezete csodákra képes, és amikor oltás után vidáman integetnek, vagy gyógyultan mosolyognak, az szívmelengető érzés nekem. Ma is, amikor ez a koronavírus-mizéria van, szigorú intézkedések betartásával oltottam három-négy kisgyermeket, egyszerűen nem lehet őket otthagyni – mosolyodott el…

Családi tradíció lett a gyógyítás

Pavlovics György két fia orvos, lánya jelenleg végzi az orvosi egyetemet. Mindkét fiú tájfutó is, így ők duplán léptek édesapjuk nyomdokaiba.
– Amikor Gábor fiam született, velem együtt már hét György volt a családban, mindenféle rokoni szálakon, ezért nem kapta az én nevemet. A kisebbik fiam születése előtt azonban lányra számítottunk, ezért maradt neki a jól bevált György név. Mivel ő is házi gyermekorvos lett, gyakran kevernek össze bennünket. Egyszer egy nagymama felhívott telefonon, és kérdőre vont, hogy miért nem vállaltam el az unokáját a praxisban? Persze csak hebegni tudtam, mert nem tudtam, miről van szó. Aztán egyeztetésképpen még egyszer megkérdezte a nevemet, hogy tájfutó vagyok-e, és hogy Taszáron voltam-e katona? Természetesen minden stimmelt, de azért rákérdeztem, hogy nem kevert-e össze a fiammal – nevetett az ötven éve egy helyen praktizáló orvos, aki tíz éve Kaposvár Szolgálatáért kitüntetést vehetett át, öt éve pedig a aranydiplomája mellé miniszteri kitüntetést kapott.

sonline.hu
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
A gazdaságvédelmi alap 95 százalékát a határon túliak kapták - elképesztő adatok
Adócsalás: Hajdú Péter az elsőrendű vádlott
Durván zsebbe kell nyúlnia annak akit érint az új TB törvény
Nagyon furcsa kérdőívet kapnak a gyerekek az Erzsébet-táborokban
A járványgörbe ellaposodásával beindultak a táborok, köztük az állami Erzsébet-táborok, ahol egy kicsit furcsa kérdőívet raknak a gyerekek elé, hogy töltsék ki. Egyes tanárok fel van...
  
Kiderült mitől ennyire vékony Palik László - sokan találgattak hónapok óta
Amikor hosszú idő után visszatért a képernyőre Palik László, pletykák keltek szárnyra, miért is lett ennyire vékony az egykori sportriporter. Hiába mondta, hogy ő bizony keményen edz, r...
  
Kajásdobozokban dugdostak 168 millió forintot az adócsalók
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói egy nemrég lekapcsolt bűnszervezethez köthető ingatlanban tartottak házkutatást, ahol a hatóság bankjegykereső kutyái, Cappy és Thor 168 mill...
  
Orosz szuperfegyverek miatt emelkedhetett meg a radioaktivitás szintje Észak-Európában
Többek szerint az orosz elnök, Vlagyimir Putyin által korábban bemutatott nukleáris fegyverek okozhattak megnövekedett radioaktív sugárzást néhány napja Finnországban és Svédországban....
  
Valami elkezdődött: Lemondott a francia kormány
Édouard Philippe kabinetjének lemondását az elnöki hivatal jelentette be. A miniszterelnök lehetséges utódját ma megnevezhetik. Lemondott hivataláról az Édouard Philippe vezette francia ...
  
Szijjártó: Magyarország kibervédelmi elemzőközpontot alakított ki Ugandában
A magyar–ugandai együttműködés keretében korábban 100 ezer ember számára biztosították az ivóvízellátást. Szijjártó Péter péntek reggel telefonon egyeztetett ugandai kollégájá...
  
Orbán az elmúlt 30 év erkölcsi mélypontjáról beszélt
„Azt kell megérteni a magyaroknak, hogy az eddigi csak szakaszgyőzelem, még nem a háborút nyertük meg. A környező világ hatással van ránk, észnél lenni lenni.” Így értékelte a kor...
  
Feloszlatta magát a balatonfűzfői képviselő-testület
Feloszlatta magát a balatonfűzfői képviselő-testület, mert mióta a függetlenként induló Szanyi Szilvia lett a polgármester, a testületben és a polgármesteri hivatalban is rossz lett a l...
  
Kórházreform a Szent Jánosban, itt az első látható eredménye
Azt mindenki érzi, aki valaha járt orvosnál, hogy az egészségügyi reform nemcsak új kórházépületeket jelent. Amióta többet foglalkoznak például a betegirányítással és a triázzsal, ...
  
Magyar kormány: rendezettebb lesz a Hajógyári-sziget fák nélkül
A kormány szerint szebb és rendezettebb lesz a Hajógyári-sziget miután egy nagyszabású gátépítés miatt kivágnak csaknem 3 hektárnyi fát, írja a Népszava. A lap kedden írta meg, hogy ...
  
Kiesett egy kétéves kisfiú egy második emeleti ablakból
Kiesett egy kétéves kisfiú pénteken egy második emeleti ablakból Sóskúton - erősítette meg a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI értesüléseit. A rendőrség kiskorú ...
  
Kiderült: ezért nem tudja támogatni az alapjövedelem bevezetését a Fidesz
Az alapjövedelem a kormány szerint segélyalapú rendzser, szemben a preferált, munkaalapú rendszerrel. A Párbeszéd szerint be kell vezetni Magyarországon is az alapjövedelmet. Az alapjöved...
  
Túl keskeny lett a bicikliút, nem fértek rá a fideszes átadók
Hosszában kellett volna felsorakozni. Heten adták át a Tépe és Berettyóújfalu közötti kerékpárutat kedden. Volt is nagy tülekedés: a két szélső szerencsétlennek csak a sárban jutott...
  
Új sportpályát kapott az ELTE
Felavatták az Eötvös Loránd Tudományegyetem Nándorfejérvári Úti Kollégiumának korszerűsítésen átesett sportpályáját. A július elsején tartott átadó ünnepségen az egyetem vezet...
  
Hivatalos: A honvédségnek továbbra is készenlétben kell állnia
A honvédség bebizonyította, hogy képes és kész helytállni egy olyan láthatatlan ellenséggel szembeni küzdelemben is, mint a koronavírus - jelentette ki a honvédelmi miniszter csütörtök...
  
Valami bűzlik: egymilliárdot zsebelt be ugyanaz a cég Hevesben
Borul a bili Szabó Zsolt körzetében, gyanús TOP ügyletek zajlanak Hatvanban. Újabb fideszes lopásról lehet szó? Rendesen bűzlenek a Településfejlesztési Operatív Pályázatok (TOP) Sza...
  
16 milliárd: hibrid villamosvasúti járműveket vesz a kormány
Négy darab újabb villamosvasúti jármű beszerzéséről döntött a kormány, melyek a Hódmezővásárhelyt Szegeddel összekötő vonalon közlekednek majd. A négy jármű beszerzése 9 milliá...
  
A magyar kormány segítségével épül Székelyföldi Akadémia
Két héttel ezelőtt a felcsíki Karcfalván kezdődött el a székelyföldi jégkorong-akadémia kollégiumának építése, írja a romániai maszol.ro hírportál. Az akkori eseményen Potápi Á...
  
Orbán: senki ne menjen külföldre!
A külföldi tengerparti nyaralás helyett a Balatonra küldte a kikapcsolódni vágyókat Orbán Viktor miniszterelnök. A szokásos rádióinterjúban beszélt még az uniós költségvetésről, é...
  
510 milliós beruházás Tihannyal szemben
Szántód, Zamárdi és Balatonszárszó területén építkezik a Reaszfalt 510 millió forint értékben, kerékpáros pihenőhelyet is kialakítanak. A turistaszezont követően, ősszel dolgoznak...
  
Óriási fogás: 14 illegális migránst szállított autójában
A rendőrök - négy megyére kiterjedő akció keretében - a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály székesfehérvári osztályának információi ...
  
Képet közöltek az elfogott illegális migránsokról
Alapos volt a román és a magyar rendőrök közös ellenőrzése, elfogták őket. A csengersimai közúti határátkelőhelyen jelentkezett belépésre 2020. július 2-án 7 órakor egy román hat...
  
Adócsalás: Hajdú Péter az elsőrendű vádlott
A showman egymilliárd forintnál is több készpénzt vett fel két olyan cég számlájáról, amelyhez papíron semmi köze nem volt Két héttel ezelőtt még csak azt írhattuk le felelősségge...
  
Visszavitték a borsodnádasdi gyilkost az aknához
Borsodnádasd – A Debreceni Törvényszék helyszíni tárgyalást tartott ma este, ahol hihetetlen részletességgel elevenítették fel a végzetes éjszaka történéseit. K. Csenge gyilkosa za...
  
Gáspár Bea dráma: Gyomra 80 százalékát kioperálták
Életmentő műtéten esett át Gáspár Bea (45)! Gáspár Győző (46) feleségét egy vidéki kórházban operálták meg néhány napja, ahol gyomrának közel 80 százalékát távolították el...
  
Orbán Viktor: A kormány ne nyaralgasson
Orbán Viktor a Kossuth Rádióban adott interjút, amelyben többek között arról beszélt, hogy ne menjenek a magyarok a külföldre nyaralni, illetve beszámolt a gazdaság újraindításának ú...
  
Újabb változtatás TB ügyben
Tovább szigorítják a társadalombiztosítási járulékot nem fizetők életét. Aki bármilyen okból nem fizette az illetéket, és ennek összege több, mint féléves hátralék, annak a szüks...
  
Kormánypárti színészek álltak ki a kormánylapban a Színművészeti átalakítása mellett
Mások mellett Eperjes Károly, Ókovács Szilveszter és Vidnyánszky Attila is aláírta a Színművészeti Egyetem átalakítása elleni tiltakozást parafrazeáló levelet, amely kiáll a kormány...
  
Második hullám kisokos: amit tudni érdemes
Bár vannak optimistább és pesszimistább forgatókönyvek, jelen ismereteink szerint nem sok kétségünk lehet afelől, hogy előbb-utóbb beindul az új típusú koronavírus-fertőzések másodi...
  
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
Ötven éve gyógyít - jutalom a gyermekek mosolya
Csaknem húsz éve nyugdíjas már, ám egyelőre nem tervezi, hogy lemond a mindennapos gyermekmosolyokról. Pavlovics György fél évszázada gyógyítja kis betegeit ugyanabban a rendelőben.

Földművesnek szánták, majdnem pap lett, végül az orvosi hivatást választotta. Pavlovics György egy ötgyermekes családba született negyedikként. Bátyjai megnősültek, nővére férjhez ment neki jutott volna a családi gazdaság nyolc hold földje, ám a szomszédban lakó fiatal tanító más utat szánt neki. – Berzencén laktunk. Nyolcadikos voltam, amikor fiatal tanító házaspár költözött a faluba. „Ennek a gyereknek tanulnia kell!” – mondta gyakran Géza bácsi apámnak, amikor tejért jött hozzánk – emlékezett Pavlovics György, aki a mai napig hálás szüleinek, hogy akkoriban elengedték a csurgói gimnáziumba. Eleinte csak az volt a célja, hogy a gimnáziumot el tudja végezni.
– Kitűnő tanuló voltam, ám a testnevelés, és az ének valahogy nem ment, matematikából azonban kiemelkedő volt a tudásom. A tizennégy évvel idősebb bátyám akkoriban már böllérkedett a faluban, és engem mindig elhívott a disznóölésekre. Ma már tudom, hogy így készített fel az orvosi egyetemre. Ő javasolta az orvosi hivatást is nekem. Megfogadtam a tanácsát, és attól kezdve nem foglalkoztam a matematikával. Az érettségin meg is írtam belőle életem első négyes dolgozatát – mesélte a házi gyermekorvos, aki célba vette a pécsi orvosi egyetemet.

– Jól tanultam az egyetemen, már csak azért is, mert szegény szülők gyermekeként nem várhattam otthonról nagy anyagi támogatást. Az ösztöndíjamból éltem. Summa Cum Laude végzett csupán két négyessel az egyetemen. Az urológia négyesét is csupán azért kapta, mert a vizsgáztató túl egyhangúnak érezte a leckekönyvét a sok ötös miatt. A harmadév után két társával együtt meghívást kapott Romhányi György professzor patológiai intézetébe, ahol szívesen maradt volna, ám az ösztöndíjszerződés Somogy megyéhez kötötte. Így került kezdő orvosként a kaposvári kórház gyermekosztályára.
– Két hónap után bedobtak a mély vízbe. Sokat kellett dolgozni, mert rengeteg gyerek volt. Egy hónapban tízszer is ügyeltünk, és volt, hogy az újszülött osztállyal együtt 240 gyermeket láttunk el. Előfordult, hogy a csecsemőosztályon kettesével feküdtek a kis­ágyakban a gyerekek, annyian voltak. Sőt, egyszer, egy vasárnapi ügyelet alatt száztíz intravénás injekciót adtam be, annyi tüdőgyulladásos kis betegünk volt – emlékezett vissza Pavlovics György a gyermekosztályon töltött négy évére. Közben a katonai szolgálatot is teljesítette, megnősült, gyermeke született, és már kicsinek bizonyult a kórházban kapott kis garzonlakás. Végiggondolta a lehetőségeket, és egy kaposvári praxist vállalt el, amelyhez egy kétszobás lakás is járt.

– A költözés napján sikerült úgy megemelnem egy szekrényt, hogy a beleroppant a derekam. Kiderült: porckorongsérvem van. Az orvosom azt javasolta, a futás helyett váltsak úszásra. Így huszonkilenc évesen beiratkoztam egy úszótanfolyamra áprilisban. Ősszel már kétezer métert le tudtam úszni – elevenítette fel sportpályafutásának egyik oldalát.
Az idén januárban, 79 esztendősen ötven kilométert leúszott és hatvanat lekocogott. Pavlovics György még a gimnáziumban jött rá arra, hogy időt nyerhet, ha Csurgóról hazakocog Berzencére, ahelyett, hogy órákat várna a buszra. Egyszer valamivel éjfél előtt ment futni, ami a rend őreinek is szemet szúrt, ám sikerült megmagyaráznia a helyzetet. A tájfutást is az egyetemi évek alatt szerette meg. Két eredményére a legbüszkébb: 55 évesen az Alpok–Adria korosztályos versenyt nyerte meg, 70 évesen pedig országos második helyezett lett korosztályában. – A tájfutás kondiban tart szellemileg is, mert nemcsak futunk, hanem gondolkodunk, döntéseket hozunk, miközben nehezíti a körülményeket a relatív oxigénhiány– mondta.
Pavlovics György, aztán nem csak az uszodában került mély vízbe. 1970 április nyolcadikán nyitotta a praxisát. Az első két évben lelkiismeret-furdalása volt, mert néha azt érezte, a kórházban nagyobb szükség lenne rá, de hamar meglátta a házi gyermekorvoslás szépségeit.

– Eleinte évente volt száz-száztíz újszülött is a körzetemben. Manapság harmincöt-negyvenöt ha van. Nagyon lecsökkent a születésszám. Csaknem negyven évig az óvodásokat is ellen­őriztem. Ha mindent beleszámolok, akkor a praxisom alatt csaknem 500 ezer orvos–páciens találkozás lehetett. A gyerekek szervezete csodákra képes, és amikor oltás után vidáman integetnek, vagy gyógyultan mosolyognak, az szívmelengető érzés nekem. Ma is, amikor ez a koronavírus-mizéria van, szigorú intézkedések betartásával oltottam három-négy kisgyermeket, egyszerűen nem lehet őket otthagyni – mosolyodott el…

Családi tradíció lett a gyógyítás

Pavlovics György két fia orvos, lánya jelenleg végzi az orvosi egyetemet. Mindkét fiú tájfutó is, így ők duplán léptek édesapjuk nyomdokaiba.
– Amikor Gábor fiam született, velem együtt már hét György volt a családban, mindenféle rokoni szálakon, ezért nem kapta az én nevemet. A kisebbik fiam születése előtt azonban lányra számítottunk, ezért maradt neki a jól bevált György név. Mivel ő is házi gyermekorvos lett, gyakran kevernek össze bennünket. Egyszer egy nagymama felhívott telefonon, és kérdőre vont, hogy miért nem vállaltam el az unokáját a praxisban? Persze csak hebegni tudtam, mert nem tudtam, miről van szó. Aztán egyeztetésképpen még egyszer megkérdezte a nevemet, hogy tájfutó vagyok-e, és hogy Taszáron voltam-e katona? Természetesen minden stimmelt, de azért rákérdeztem, hogy nem kevert-e össze a fiammal – nevetett az ötven éve egy helyen praktizáló orvos, aki tíz éve Kaposvár Szolgálatáért kitüntetést vehetett át, öt éve pedig a aranydiplomája mellé miniszteri kitüntetést kapott.
Nagyon furcsa kérdőívet kapnak a gyerekek az Erzsébet-táborokban
Kiderült mitől ennyire vékony Palik László - sokan találgattak hónapok óta
Kajásdobozokban dugdostak 168 millió forintot az adócsalók
Orosz szuperfegyverek miatt emelkedhetett meg a radioaktivitás szintje Észak-Európában
Valami elkezdődött: Lemondott a francia kormány
Szijjártó: Magyarország kibervédelmi elemzőközpontot alakított ki Ugandában
Orbán az elmúlt 30 év erkölcsi mélypontjáról beszélt
Feloszlatta magát a balatonfűzfői képviselő-testület
Kórházreform a Szent Jánosban, itt az első látható eredménye
Magyar kormány: rendezettebb lesz a Hajógyári-sziget fák nélkül
Kiesett egy kétéves kisfiú egy második emeleti ablakból
Kiderült: ezért nem tudja támogatni az alapjövedelem bevezetését a Fidesz
Túl keskeny lett a bicikliút, nem fértek rá a fideszes átadók
Új sportpályát kapott az ELTE
Hivatalos: A honvédségnek továbbra is készenlétben kell állnia
Valami bűzlik: egymilliárdot zsebelt be ugyanaz a cég Hevesben
16 milliárd: hibrid villamosvasúti járműveket vesz a kormány
A magyar kormány segítségével épül Székelyföldi Akadémia
Orbán: senki ne menjen külföldre!
510 milliós beruházás Tihannyal szemben
Óriási fogás: 14 illegális migránst szállított autójában
Képet közöltek az elfogott illegális migránsokról
Adócsalás: Hajdú Péter az elsőrendű vádlott
Visszavitték a borsodnádasdi gyilkost az aknához
Gáspár Bea dráma: Gyomra 80 százalékát kioperálták
Gáspár Bea dráma: Gyomra 80 százalékát kioperálták
Orbán Viktor: A kormány ne nyaralgasson
Újabb változtatás TB ügyben
Kormánypárti színészek álltak ki a kormánylapban a Színművészeti átalakítása mellett
Második hullám kisokos: amit tudni érdemes
Orbán: ha az egészségügyben jól végzik a dolgukat, nem lesz második hullám
Szijjártó nyíltan sértegette a luxemburgi külügyminisztert
Újabb milliárdok mennek a Bozsik Stadionra
Váratlan: Deutsch nekiment Kaletának
Deutsch Tamás kikelt magából: Szégyen és gyalázat! - aberrált
Vezet a Fidesz Budapesten, de Karácsonnyal elégedettek a fővárosiak - éljenek a statisztikák
Orbán: Arra kell figyelnünk, hogy a migráció erősödése ne veszélyeztesse a magyarok egészségét
Orbán beismerte: szegényebbek vagyunk
Müller Cecília továbbra sem hajlandó találkozni Hadházy Ákossal
Vidnyánszky: szóltak, hogy vegyen részt a Színművészeti vezetésében
Bácskai feljelentést tesz, MERT elvették tőle a Baranyit gúnyoló rajzot !!!!
Lapátra kerültek a Fidesszel összefogó alpolgármesterek