Kezdőlap   Csatlakozz hozzánk facebookon
Kövér László: a nemzetünket fenyegető veszély egyre erősödik

A trianoni évforduló alkalmából csütörtökön emlékülést tartott az Országgyűlés. Ezen végül elhalasztották A nemzeti önazonosság védelméről szóló politikai nyilatkozat vitáját, amin az eredeti tervek szerint az ellenzék nem kapott volna szót. De Kövér László, a nyilatkozat benyújtójaként azért megtartotta nyitóbeszédét, amiben három okot sorolt fel a javaslat elfogadására.

A házelnök arról beszélt, hogy a trianoni diktátum által okozott tragédia „nem csak nemzetközi szerződésekkel többször megpecsételt és lezárt történelmi múlt”, hanem velünk élő jelen is, ami nem kívánt esetben akár megismétlődő jövővé is válhat. Kövér László szerint a magyar jövő csak akkor lehet biztonságos, ha a magyar következő nemzedékek a trianoni történetből is tanulva „a saját szívükbe és eszükbe vésik, hogy mindig csak az lehet az övék, amit meg tudnak védeni”.

„Mi, mai magyarok a múltat megváltoztatni nem tudjuk, csak annak legfájóbb következményein kísérelhetünk meg változtatni” - mondta Kövér, majd hozzátette, hogy minderre csak akkor van esélyünk, ha tanulunk a múltból.
A nemzettagadás indítéka és lényege

Az egyik ilyen tanulsága arról szólt, hogy szerinte ma már nem csak a magyarokét, hanem Európa valamennyi nemzetének létét kétségbe akarják vonni. „Akit ki akarnak fosztani és fel akarnak számolni, annak először a puszta létét kell kétségbe vonni, az önazonosságát kell szétzilálni” - mondta Kövér, aki szerint ez a nemzettagadás indítéka és lényege. Azt mondta, ez így van ma is, de amíg 100 évvel ezelőtt csak a „magyar nemzet létét vonták kétségbe”, addig ma az államhatárokon és földrészeken átívelő gazdasági és politikai érdekcsoportok Európa valamennyi nemzetének létezését kétségbe vonják. Kövér László meglátása szerint ezt azért teszik, mert „szükségük van Európa erőforrásaira„ és „pénzügyileg végzetesen el akarják adósítani, gazdaságilag maguk alá akarják gyűrni, kulturálisan és technológiailag gyarmatosítani, politikailag pedig teljesen uralni akarják Európát ”.

Megállapította, hogy a nemzeti önrendelkezés eszményét gyakorlatilag születése pillanatában közös sírba temették a magyarok 1000 éves országával,

„és a síron kivirult a nemzettagadás mérgező virága, amely kipusztíthatatlan gyomként egyre agresszívebben borítja be a földjeinket”.

Kövér megállapította, hogy a nemzetünket fenyegető veszély egyre erősödik, és nemcsak minket fenyeget ez, hanem ma már a „bennünket 100 éve legyőzőket is”. A politikánkat pedig ennek megfelelően kell alakítani.
Nincs kimentési lehetőség, mindig csak az eredmény számít

Második tanulságként a házelnök azt vonta le, hogy mindig súlyos ára lehet, ha nem figyelünk arra, hogy mi zajlik körülöttünk a világban. A kiegyezés utáni politikai elit sem talált választ a geopolitikai rend megborulására, és Magyarország biztonsági érdekét ahhoz a dualista monarchiához kötötte, amelynek fennmaradásához egyre kevesebb belső és külső érdek kötődött. Ez a világháború után oda vezetett, hogy gyakorlatilag 200 ezer katona szétmarcangolta „a védtelen, történelmi Magyarországot”.

Kövér László ebből levezette, hogy a politika felelőssége a legszigorúbb eredményfelelősség. „Nincs soha semmilyen kimentési lehetőség, mindig csak az eredmény számít” - tette hozzá. Szerinte minden olyan mentő vagy magyarázó körülmény, mint „az elveszett háború, azt azt megelőző, évtizedes belső bomlasztás és külső ellenséges aknamunka, egyes hazai nemzetáruló politikusok el nem évülő bűnei 1918 novemberében, a külföldről pénzel bolsevik terrorcsapat tobzódása 1919 tavaszán, a művel nyugat politikusainak arroganciával vegyes kisstílűsége és szűklátókörűsége” közömbös a politika eredményfelelősségét illetően. Az eredmény pedig Trianon. És Kövér szerint Trianon a jövőre vonatkozó parancs is, hogy ez még egyszer nem történhet meg velünk.
Csalódott az EU-ban

Kövér László Trianon harmadik tanulságának azt nevezte, hogy a nemzetközi porondon, szövetségesek nélkül nem lehet sokra jutni. Beszélt arról is, hogy korábban a Kárpát-medencében élő nemzetek viszonyában az volt a főszabály, hogy „ha valamelyik nemzet sírt, akkor szomszédai általában nevettek”. Ha pedig valakik győztek, akkor másoknak szükségképpen veszteseknek kellett lenniük. De Kövér szerint a globalizmus előttünk álló időszakában mindez megváltozik.

„A térségben vagy egymással együttműködve őrizzük meg nemzeti államainkat, nyelvünket és kultúránkat vagy mindannyiunkat kiforgatnak mindezekből, és elidegenítenek a szülőföldünktől, államainkat birodalmi adószedő helytartósággá alacsonyítják, anyanyelvünket konyhanyelvvé silányítják és saját nemzeti kultúránkat elfeledtetik velünk”- mondogatta Kövér.

A házelnök emlékeztetett, hogy a két világháború között a nagyhatalmi döntőbíráskodás mellett megvalósított területi revízióval próbálkoztak, és „tudjuk, hogy nem jelentett megoldást”. A kommunizmus alatt pedig a hazai magyarságnak az önfeladást, a külhoni magyarságnak a beolvadást írták fel receptre. Majd 1990 után a közös euroatlanti csatlakozás kínált lehetőséget a trianoni probléma meghaladására. Kövér szerint csalódniuk kellett azoknak, akik azt hitték, hogy majd az Európai Unió segítséget nyújt a térség nemzeti problémáihoz. Hozzátette, hogy bár az EU automatikus megoldást nem ad, de lehetőséget igen, hogy külső fenyegetés és nagyhatalmi nyomás nélkül „együtt megpróbálhassuk rendezni közös dolgainkat”.

„Európában és benne a Kárpát-medencében nem az államhatárok megváltoztatásával kezelhetők a megoldatlan nemzeti kérdések, hanem az állampolitikák megváltoztatásával, a nemzeti önazonossághoz való jog elméleti és gyakorlati biztosításával ”

- mondta Kövér, majd hozzátette, hogy a nyilatkozat szerint a nemzeti önazonossághoz való jog az általános emberi méltóság védelmének egyik nélkülözhetetlen eszköze, amely nem csak a Kárpát-medencében erősítheti a békét, biztonságot és stabilitást, hanem mindenhol. Ezért azt kéri az Európai Uniótól, az Európai Tanácstól és az ENSZ-től, hogy a nemzeti önazonossághoz való jogot tegyék az egyetemes emberi jogok részévé.

Kövér László beszéde után Áder János köztársasági elnök kapott szót, aki történelmi adatokat és idézeteket olvasott fel.

Végül az ülés végén a Himnusz és a Székely himnusz eléneklése után Orbán Viktor kezet rázott az ellenzéki frakciók jelenlévő vezetőivel.

Kép: internet

https://444.hu/
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Átalakíthatják a gázárakat - a gáz tőzsdei ára a felére zuhant de a lakosság ezt nem érzi
Mennyit kaszálnak a végrehajtók az embereken? - elképesztő listát tettek közzé
Molnár Anikó botrány: Öregasszonyok írogatnak nekem, hogy el kellene törni a kezem
Csőtörés Budapesten, ezt leszámítva minden fa....
Csőtörés történt a Budapesten a XVI. kerületben, elárasztotta az utat, a járdát a víz. Zubogott mindenhol a csatornából kiáramló vízfolyam. A durva villámárvizekkor sem mindig lehet...
  
1,5 milliárd forintból megújul Magyarország kedvenc kisvasútja
Több mint 1,5 milliárd forintból megújul a királyréti és kemencei kisvasút. Ezért több szakaszon leáll a közlekedés, és csak 2021-ben indul újra. A királyréti és kemencei múzeumva...
  
Vége: leállították a Lánchíd felújítására indított gyűjtést
Leállította a Lánchíd felújítására indított gyűjtést Pálinkás József – tudta meg az ATV Híradó. A Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke a közösségi oldalán indított kezd...
  
Óriási razzia a magyar vizsgaállomáson - Összehangolt ügyészségi akció
Összehangolt ügyészségi akció van folyamatban – ezt a választ adta az Index megkeresésére a Központi Nyomozó Főügyészség a Mozaik utcai hatósági vizsgaállomással kapcsolatban, miut...
  
Müller Cecília bejelentés: több mint 20-an kapták el a vírust egy iskolai értekezleten
Egy oktatási intézmény zárt megbeszélésén vettek részt. Egy valaki már akkor tüneteket mutatott. Tizenhat újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést kedd...
  
400 milliót kapnak a nemzetiségek a koronavírus miatt
Soltész Miklós Pécsett beszélt a támogatási programról. A járványhelyzet következményeinek enyhítésére indított országos támogatási programot a magyarországi nemzetiségek támoga...
  
A piaci ár többszörösébe kerül a települések fásítása
Többszörösébe kerülnek a települési fásítási program nagy tételben vett fái, mintha a kiskereskedelemben vennék meg. Településfásítási programot indított az Agrárminisztérium, j...
  
Színházjegyekkel fejezik ki hálájukat az egészségügyi dolgozóknak
A Covid-részleggel rendelkező Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő munkatársai számára ajánlott fel ingyenjegyeket a Városmajori Szabadtér Színház. Az o...
  
Recesszió: ha bejön amit az EU jósol....
A magyar gazdaság 7, az európai 8,3 százalékkal esik vissza idén az Európai Bizottság nyári gazdasági előrejelzése szerint. Még jövőre sem érjük el azt a szintet, ahol 2019 legvégén...
  
Forradalmi változás jöhet a személyi igazolványok körül
A személyi igazolványt egy hónap múlva már pénzforgalmi szolgáltatáshoz szükséges ügyfél-hitelesítésre is lehet majd használni. A Magyar Közlönyben jelent meg egy belügyminisztéri...
  
Fontos kérdések a hálapénz körül
A leghatékonyabb eszköz a hálapénz visszaszorítására a betegellátás színvonalának a növelése lenne egy közvélemény-kutatás szerint. "Mérgezi az orvos-beteg bizalmi viszonyt, kiszá...
  
Közel 200 üzletét bezárja a H&M
A koronavírus miatt bevezetett korlátozások idején 50 százalékkal estek vissza a cég eladásai. 170 üzlet bezárásáról döntött a Hennes and Mauritz (H&M) üzletlánc világszerte – í...
  
Áder levelet írt az ukrán és a román elnöknek
Levélben fordult Áder János államfő Volodimir Zelenszkij ukrán, valamint Klaus Johannis román elnökhöz a Tiszán és a Szamoson át Magyarországra érkező nagy mennyiségű hulladék miatt....
  
Börtönt kaptak azok a migránsok akik áttörték a magyar határkerítést
Egy év letöltendő börtönbüntetéssel sújtotta jogerősen a Szegedi Törvényszék kedden azt a négy férfit, akik még januárban egy nagyobb csoport tagjaként Röszkénél, a közúti határ...
  
Nagy Feró: nem lehet Mészáros Lőrinc ellen lázadni, mert egy tehetséges ember
"Ha működőképes rockzenét akarsz, annak valamilyen szinten, de mindig dörzsölődnie kell a hatalomhoz. Attól fényesedik," jelentette ki Nagy Feró a HVG-nek. A Beatrice frontemberét annak ap...
  
Üzent az EU az index körül zajló dolgok miatt - Aggodalom
„A demokrácia nem működik szabad és független média nélkül” - üzente az Indexnek küldött közleményében Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke. A lap magyar és angol nyelven...
  
Merkely Béla: fedezzük föl szép hazánkat
Ezen a nyáron maradjunk itthon, és fedezzük föl szép hazánkat – mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatója az InfoRádi...
  
Fertőzés gyanú miatt zártak le egy iskolát Mezőkövesden
Az RTL Híradó értesülései szerint le kellett zárni egy általános iskolát Mezőkövesden, miután kiderült, hogy a tanári kar egyik tagja koronavírus-fertőzött lehet. A Borsod-Abaúj-Zemp...
  
Évi 180 millióért tartják karban a Puskás Aréna gyepét
A Puskás Arénát kezelő Nemzeti Sportközpontok a különböző feladatokra két tendert is kiírt a napokban, és ezekből most először került nyilvánosságra az adat, hogy mennyibe is kerülh...
  
Pozitív lett a brazil elnök tesztje
Pozitív lett Jair Bolsonaro brazil elnök legfrissebb koronavírus-tesztje - írja a BBC. Ez volt Bolsonaro negyedik tesztje, hiszen, mint magasrangú politikust, gyakran tesztelik. Az államfőnek m...
  
Autóban összezsúfolódott migránsokat fogtak el a rendőrök
A migránsok személyazonosságukat és magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni. A rendőrök - négy megyére kiterjedő akció keretében - a Készenléti Rendőrség Nemz...
  
Átalakíthatják a gázárakat - a gáz tőzsdei ára a felére zuhant de a lakosság ezt nem érzi
Bár a közműhivatal rendületlenül vizsgálja a lakosság fűtési rezsijét, az elmúlt öt év során - Orbánék szája íze szerint - a tőzsdei mélyrepülések ellenére sem találtak okot a ...
  
Ezer forint jutalmat kaptak a Tanárok veszprémben
Fejenként kerek ezer forinttal honorálta pedagógusai egy jelentősebb csoportját a veszprémi tankerület pedagógusnap alkalmából. A jutalmat ők naptár formájában vághatták zsebre. Másho...
  
Deutsch Tamás szerint az Európai Unió miatt van szükségünk a kínai és az orosz hitelre
Európa parlamenti képviselőjét küldte a Fidesz az ATV Egyenes beszéd című műsorába az Európai Bíróság civiltörvényről szóló ítéletét megmagyarázni. Deutsch Tamás felmondta a k...
  
Rossi szerint Dzsudzsák többre is vihette volna, de ő a pénzügyi nyugalomra gondolt
A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a tuttomercatoweb.com-nak adott nyilatkozatában beszélt az Európa-bajnokságról, Szoboszlai Dominik esetleges klubváltásáról és Dzsud...
  
Többszörös áron szállítja a fákat a településekre az Agrárminisztérium programja
A kereskedelmi árak három-négyszeresébe kerülhetnek azok a fák, amelyeket a településfásítási program során oszt szét az Agrárminisztérium, írja az Átlátszó. A lap kiszámolta, hogy...
  
A kormány szerint a kórházi adósság nem az alulfinanszírozottság miatt van
A kormány többször hangoztatta, hogy az évi 60-70 milliárd forintos kórházi adósság nem az alulfinanszírozottság, hanem a rossz struktúra miatt termelődik újra. Ezért jó hír, hogy mos...
  
Molnár Anikó botrány: Öregasszonyok írogatnak nekem, hogy el kellene törni a kezem
Nem telt el még annyi idő Gesztesi Károly temetése óta, hogy biztonsággal síremléket lehessen emelni a nyughelye fölé. Sírhelyének állapota azonban nem tetszett mindenkinek. Molnár Ani...
  
NAV: Több százezer hamis és rossz minőségű maszkot foglaltak le
Több mint négyszázezer hamis és rossz minőségű védőmaszkot, valamint nyolcvanezer egyéb egészségügyi védőeszközt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Győr-Moson-Sopron meg...
  
Horrorbaleset a magyar utakon: egyszerűen összeroppant az autó a baleset következtében
Halálos közlekedési baleset történt a 42-es főútvonalon Berettyóújfalu és Földes között, ezért teljes zárás van az érintett útszakaszon – közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-f...
  
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
Kövér László: a nemzetünket fenyegető veszély egyre erősödik
A trianoni évforduló alkalmából csütörtökön emlékülést tartott az Országgyűlés. Ezen végül elhalasztották A nemzeti önazonosság védelméről szóló politikai nyilatkozat vitáját, amin az eredeti tervek szerint az ellenzék nem kapott volna szót. De Kövér László, a nyilatkozat benyújtójaként azért megtartotta nyitóbeszédét, amiben három okot sorolt fel a javaslat elfogadására.

A házelnök arról beszélt, hogy a trianoni diktátum által okozott tragédia „nem csak nemzetközi szerződésekkel többször megpecsételt és lezárt történelmi múlt”, hanem velünk élő jelen is, ami nem kívánt esetben akár megismétlődő jövővé is válhat. Kövér László szerint a magyar jövő csak akkor lehet biztonságos, ha a magyar következő nemzedékek a trianoni történetből is tanulva „a saját szívükbe és eszükbe vésik, hogy mindig csak az lehet az övék, amit meg tudnak védeni”.

„Mi, mai magyarok a múltat megváltoztatni nem tudjuk, csak annak legfájóbb következményein kísérelhetünk meg változtatni” - mondta Kövér, majd hozzátette, hogy minderre csak akkor van esélyünk, ha tanulunk a múltból.
A nemzettagadás indítéka és lényege

Az egyik ilyen tanulsága arról szólt, hogy szerinte ma már nem csak a magyarokét, hanem Európa valamennyi nemzetének létét kétségbe akarják vonni. „Akit ki akarnak fosztani és fel akarnak számolni, annak először a puszta létét kell kétségbe vonni, az önazonosságát kell szétzilálni” - mondta Kövér, aki szerint ez a nemzettagadás indítéka és lényege. Azt mondta, ez így van ma is, de amíg 100 évvel ezelőtt csak a „magyar nemzet létét vonták kétségbe”, addig ma az államhatárokon és földrészeken átívelő gazdasági és politikai érdekcsoportok Európa valamennyi nemzetének létezését kétségbe vonják. Kövér László meglátása szerint ezt azért teszik, mert „szükségük van Európa erőforrásaira„ és „pénzügyileg végzetesen el akarják adósítani, gazdaságilag maguk alá akarják gyűrni, kulturálisan és technológiailag gyarmatosítani, politikailag pedig teljesen uralni akarják Európát ”.

Megállapította, hogy a nemzeti önrendelkezés eszményét gyakorlatilag születése pillanatában közös sírba temették a magyarok 1000 éves országával,

„és a síron kivirult a nemzettagadás mérgező virága, amely kipusztíthatatlan gyomként egyre agresszívebben borítja be a földjeinket”.

Kövér megállapította, hogy a nemzetünket fenyegető veszély egyre erősödik, és nemcsak minket fenyeget ez, hanem ma már a „bennünket 100 éve legyőzőket is”. A politikánkat pedig ennek megfelelően kell alakítani.
Nincs kimentési lehetőség, mindig csak az eredmény számít

Második tanulságként a házelnök azt vonta le, hogy mindig súlyos ára lehet, ha nem figyelünk arra, hogy mi zajlik körülöttünk a világban. A kiegyezés utáni politikai elit sem talált választ a geopolitikai rend megborulására, és Magyarország biztonsági érdekét ahhoz a dualista monarchiához kötötte, amelynek fennmaradásához egyre kevesebb belső és külső érdek kötődött. Ez a világháború után oda vezetett, hogy gyakorlatilag 200 ezer katona szétmarcangolta „a védtelen, történelmi Magyarországot”.

Kövér László ebből levezette, hogy a politika felelőssége a legszigorúbb eredményfelelősség. „Nincs soha semmilyen kimentési lehetőség, mindig csak az eredmény számít” - tette hozzá. Szerinte minden olyan mentő vagy magyarázó körülmény, mint „az elveszett háború, azt azt megelőző, évtizedes belső bomlasztás és külső ellenséges aknamunka, egyes hazai nemzetáruló politikusok el nem évülő bűnei 1918 novemberében, a külföldről pénzel bolsevik terrorcsapat tobzódása 1919 tavaszán, a művel nyugat politikusainak arroganciával vegyes kisstílűsége és szűklátókörűsége” közömbös a politika eredményfelelősségét illetően. Az eredmény pedig Trianon. És Kövér szerint Trianon a jövőre vonatkozó parancs is, hogy ez még egyszer nem történhet meg velünk.
Csalódott az EU-ban

Kövér László Trianon harmadik tanulságának azt nevezte, hogy a nemzetközi porondon, szövetségesek nélkül nem lehet sokra jutni. Beszélt arról is, hogy korábban a Kárpát-medencében élő nemzetek viszonyában az volt a főszabály, hogy „ha valamelyik nemzet sírt, akkor szomszédai általában nevettek”. Ha pedig valakik győztek, akkor másoknak szükségképpen veszteseknek kellett lenniük. De Kövér szerint a globalizmus előttünk álló időszakában mindez megváltozik.

„A térségben vagy egymással együttműködve őrizzük meg nemzeti államainkat, nyelvünket és kultúránkat vagy mindannyiunkat kiforgatnak mindezekből, és elidegenítenek a szülőföldünktől, államainkat birodalmi adószedő helytartósággá alacsonyítják, anyanyelvünket konyhanyelvvé silányítják és saját nemzeti kultúránkat elfeledtetik velünk”- mondogatta Kövér.

A házelnök emlékeztetett, hogy a két világháború között a nagyhatalmi döntőbíráskodás mellett megvalósított területi revízióval próbálkoztak, és „tudjuk, hogy nem jelentett megoldást”. A kommunizmus alatt pedig a hazai magyarságnak az önfeladást, a külhoni magyarságnak a beolvadást írták fel receptre. Majd 1990 után a közös euroatlanti csatlakozás kínált lehetőséget a trianoni probléma meghaladására. Kövér szerint csalódniuk kellett azoknak, akik azt hitték, hogy majd az Európai Unió segítséget nyújt a térség nemzeti problémáihoz. Hozzátette, hogy bár az EU automatikus megoldást nem ad, de lehetőséget igen, hogy külső fenyegetés és nagyhatalmi nyomás nélkül „együtt megpróbálhassuk rendezni közös dolgainkat”.

„Európában és benne a Kárpát-medencében nem az államhatárok megváltoztatásával kezelhetők a megoldatlan nemzeti kérdések, hanem az állampolitikák megváltoztatásával, a nemzeti önazonossághoz való jog elméleti és gyakorlati biztosításával ”

- mondta Kövér, majd hozzátette, hogy a nyilatkozat szerint a nemzeti önazonossághoz való jog az általános emberi méltóság védelmének egyik nélkülözhetetlen eszköze, amely nem csak a Kárpát-medencében erősítheti a békét, biztonságot és stabilitást, hanem mindenhol. Ezért azt kéri az Európai Uniótól, az Európai Tanácstól és az ENSZ-től, hogy a nemzeti önazonossághoz való jogot tegyék az egyetemes emberi jogok részévé.

Kövér László beszéde után Áder János köztársasági elnök kapott szót, aki történelmi adatokat és idézeteket olvasott fel.

Végül az ülés végén a Himnusz és a Székely himnusz eléneklése után Orbán Viktor kezet rázott az ellenzéki frakciók jelenlévő vezetőivel.

Kép: internet
Csőtörés Budapesten, ezt leszámítva minden fa....
1,5 milliárd forintból megújul Magyarország kedvenc kisvasútja
Vége: leállították a Lánchíd felújítására indított gyűjtést
Óriási razzia a magyar vizsgaállomáson - Összehangolt ügyészségi akció
Müller Cecília bejelentés: több mint 20-an kapták el a vírust egy iskolai értekezleten
400 milliót kapnak a nemzetiségek a koronavírus miatt
A piaci ár többszörösébe kerül a települések fásítása
Színházjegyekkel fejezik ki hálájukat az egészségügyi dolgozóknak
Recesszió: ha bejön amit az EU jósol....
Forradalmi változás jöhet a személyi igazolványok körül
Fontos kérdések a hálapénz körül
Közel 200 üzletét bezárja a H&M
Áder levelet írt az ukrán és a román elnöknek
Börtönt kaptak azok a migránsok akik áttörték a magyar határkerítést
Nagy Feró: nem lehet Mészáros Lőrinc ellen lázadni, mert egy tehetséges ember
Üzent az EU az index körül zajló dolgok miatt - Aggodalom
Merkely Béla: fedezzük föl szép hazánkat
Fertőzés gyanú miatt zártak le egy iskolát Mezőkövesden
Évi 180 millióért tartják karban a Puskás Aréna gyepét
Pozitív lett a brazil elnök tesztje
Autóban összezsúfolódott migránsokat fogtak el a rendőrök
Átalakíthatják a gázárakat - a gáz tőzsdei ára a felére zuhant de a lakosság ezt nem érzi
Ezer forint jutalmat kaptak a Tanárok veszprémben
Deutsch Tamás szerint az Európai Unió miatt van szükségünk a kínai és az orosz hitelre
Rossi szerint Dzsudzsák többre is vihette volna, de ő a pénzügyi nyugalomra gondolt
Többszörös áron szállítja a fákat a településekre az Agrárminisztérium programja
A kormány szerint a kórházi adósság nem az alulfinanszírozottság miatt van
Molnár Anikó botrány: Öregasszonyok írogatnak nekem, hogy el kellene törni a kezem
NAV: Több százezer hamis és rossz minőségű maszkot foglaltak le
Horrorbaleset a magyar utakon: egyszerűen összeroppant az autó a baleset következtében
Mindenki találgat: érdekes tüneteket mutat a brazil elnök
Orbán megmondta: a magyar turizmusnak kampó, 93 százalékos a visszaesés
Hivatalos: Magyarországon is indíthat vizsgálatokat az Európai Ügyészség
Már 27,6 százalékot zuhant a magyar ipar
Hirtelen döntést hozott szerelme miatt Vajna Tímea
Nemrég vesztegetés gyanújával hallgatták ki, most javaslatot tett a Fidesznek
Rágyújtotta a házat a mozgásképtelen élettársára
4000 felé emelkedett az azonosított fertőzöttek száma Magyarországon
Feltűnően hasonló gondjai vannak két olyan intézménynek, amelyek működését a kormány nem nézi jó szemmel
Mennyit kaszálnak a végrehajtók az embereken? - elképesztő listát tettek közzé
Magyar tanácsadó: Gyorsíthatják a koronavírus terjedését Európában az illegális bevándorlók
Nyugdíjpénztár: Milliókat nyertek, akik nem dőltek be Matolcsy fenyegetésének