Kezdőlap   Csatlakozz hozzánk facebookon
Feljelentették Győzikét: milliókat követelnek tőle

Érthetetlenül állnak Győzikéék a történtek előtt.

Folytatódik a Gáspár-család kálváriája, 5 millió forintot követelnek Győzikééktől. A napokban értesítést kaptak a Gyöngyösi Járásbíróságtól, hogy nem csak a showman-t, de a feleségét, Beát és lányát, Evelint is feljelentették – számolt be a Tények Plusz.

Tavaly novemberben a 21-es úton szembejött velük egy autó, ami állítólag fékezés nélkül, szándékosan beléjük hajtott. Centikent múlott a Gáspár család élete; a volán mögött Bea asszony ült, akit lelkileg nagyon megviselt az ütközés, napokig csak sírt. A balesetet okozó nő azonban most feljelentést tett a Gáspár családdal szemben, és 5 milliót követel rágalmazás és becsületsértés miatt. A baleset után ugyanis Gáspár Bea őszintén elmondta a véleményét egy videóban, amiben kimondta a balesetet okozó nő teljes nevét. „Összetörte a Bea autóját, összetörte a karácsonyunkat, összetörte a lelkünket, és mi fel vagyunk jelentve, mert mi akkor szabályosan közlekedtünk” – fakadt ki Győzike.

A család nem érti, miért kér kártérítést a baleset okozója, hiszen éppen ő volt az, aki összetörte más autóját, és veszélyeztette az életüket. Gáspár Bea nem érzi magát hibásnak, azt mondja, ő teljesen szabályosan közlekedett. Sőt a történtek óta a biztosító sem fizetett, valamint a rendőrség sem zárta le az ügyet.

Nemcsak Győzike és felesége, Bea asszony tartja jogtalannak a balesetet okozó nő követelését, hanem a showman testvére, Zsolti is teljesen ki van borulva. Úgy gondolják, tönkretették az életüket.

Győzike ügyvédje szerint a Gáspár család nem követett el bűncselekményt. Az ügyvéd arra számít, hogy sikerül gyorsan lezárni a baleseti ügyet, és nem kell bíróságra járniuk. A lehetséges tárgyalások csak ősszel vagy jövő év elején kezdődhetnek, erről az nlc. Instagram live-ban is beszéltek tegnap este.

https://nlc.hu/
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Magyarország: eddig bírta a közel 700 millió forintos kerékpárút
Az európai főügyész figyelmeztette Magyarországot
Lázár János birtoka 8,5 milliárdot kapott a kormánytól
Átalakíthatják a gázárakat - a gáz tőzsdei ára a felére zuhant de a lakosság ezt nem érzi
Bár a közműhivatal rendületlenül vizsgálja a lakosság fűtési rezsijét, az elmúlt öt év során - Orbánék szája íze szerint - a tőzsdei mélyrepülések ellenére sem találtak okot a ...
  
Ezer forint jutalmat kaptak a Tanárok veszprémben
Fejenként kerek ezer forinttal honorálta pedagógusai egy jelentősebb csoportját a veszprémi tankerület pedagógusnap alkalmából. A jutalmat ők naptár formájában vághatták zsebre. Másho...
  
Deutsch Tamás szerint az Európai Unió miatt van szükségünk a kínai és az orosz hitelre
Európa parlamenti képviselőjét küldte a Fidesz az ATV Egyenes beszéd című műsorába az Európai Bíróság civiltörvényről szóló ítéletét megmagyarázni. Deutsch Tamás felmondta a k...
  
Rossi szerint Dzsudzsák többre is vihette volna, de ő a pénzügyi nyugalomra gondolt
A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a tuttomercatoweb.com-nak adott nyilatkozatában beszélt az Európa-bajnokságról, Szoboszlai Dominik esetleges klubváltásáról és Dzsud...
  
Többszörös áron szállítja a fákat a településekre az Agrárminisztérium programja
A kereskedelmi árak három-négyszeresébe kerülhetnek azok a fák, amelyeket a településfásítási program során oszt szét az Agrárminisztérium, írja az Átlátszó. A lap kiszámolta, hogy...
  
A kormány szerint a kórházi adósság nem az alulfinanszírozottság miatt van
A kormány többször hangoztatta, hogy az évi 60-70 milliárd forintos kórházi adósság nem az alulfinanszírozottság, hanem a rossz struktúra miatt termelődik újra. Ezért jó hír, hogy mos...
  
Molnár Anikó botrány: Öregasszonyok írogatnak nekem, hogy el kellene törni a kezem
Nem telt el még annyi idő Gesztesi Károly temetése óta, hogy biztonsággal síremléket lehessen emelni a nyughelye fölé. Sírhelyének állapota azonban nem tetszett mindenkinek. Molnár Ani...
  
NAV: Több százezer hamis és rossz minőségű maszkot foglaltak le
Több mint négyszázezer hamis és rossz minőségű védőmaszkot, valamint nyolcvanezer egyéb egészségügyi védőeszközt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Győr-Moson-Sopron meg...
  
Horrorbaleset a magyar utakon: egyszerűen összeroppant az autó a baleset következtében
Halálos közlekedési baleset történt a 42-es főútvonalon Berettyóújfalu és Földes között, ezért teljes zárás van az érintett útszakaszon – közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-f...
  
Mindenki találgat: érdekes tüneteket mutat a brazil elnök
Ismét tesztelték Jair Bolsonaro brazil elnököt hétfőn az új koronavírusra, miután helyi sajtójelentések szerint a Covid-19 betegséghez hasonló tünetei voltak – írja az MTI. Bolsonaro...
  
Orbán megmondta: a magyar turizmusnak kampó, 93 százalékos a visszaesés
A magyar turisták egy kis része már mert szállást foglalni májusra, a külföldiek viszont gyakorlatilag eltűntek. Teljesen összeomlott a magyar turizmus a koronavírus hatására. A Közpon...
  
Hivatalos: Magyarországon is indíthat vizsgálatokat az Európai Ügyészség
Magyarország nem marad ki teljesen az Európai Ügyészség hatósági jogköréből – mondta az európai főügyész, Laura Codruta Kövesi egy vele készült interjúban. Magyarországi cégek ...
  
Már 27,6 százalékot zuhant a magyar ipar
Az áprilisinál kisebb volt az ipar visszaesése májusban, de az egy évvel korábbi termelés több, mint negyede így is eltűnt. 2020 májusában az ipari termelés volumene a nyers adat szerin...
  
Hirtelen döntést hozott szerelme miatt Vajna Tímea
A filmmogul özvegye egy évet tervezett kint tölteni, hogy megkapja az amerikai állampolgárságot. De előbb visszajött. Szerelme miatt megszakította egyéves amerikai tartózkodását Vajna T...
  
Nemrég vesztegetés gyanújával hallgatták ki, most javaslatot tett a Fidesznek
A nagy ötleteiről híres Boldog István, akit az ügyészség nemrég vesztegetés gyanújával hallgatott ki, nemrég azt javasolta a Fidesz-frakciónak, hogy nyilvánítsák terrorszervezetté az ...
  
Rágyújtotta a házat a mozgásképtelen élettársára
Vasárnap este egy 54 éves nő felgyújtotta mányi házát, benne a gondozásra szoruló, mozgásképtelen élettársával. Az idős férfit a szomszédok mentették ki az égő házból. Másnap ...
  
4000 felé emelkedett az azonosított fertőzöttek száma Magyarországon
Tizenhattal, 4205-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, újabb elhunyt nincs - közölte a központi járványoldal kedden. Az elhunytak száma változatlanu...
  
Feltűnően hasonló gondjai vannak két olyan intézménynek, amelyek működését a kormány nem nézi jó szemmel
Feltűnően hasonló gondjai vannak 2020 nyarán két olyan intézménynek, amelyek működését a kormány nem nézi jó szemmel. Az ellenzéki önkormányzatok és az ország legnagyobb híroldala,...
  
Mennyit kaszálnak a végrehajtók az embereken? - elképesztő listát tettek közzé
Magyarországon a végrehajtói kör köztudottan nagyon jól megél a nemzet sanyargatásából, meghurcolásából. Nézzük a számokat, a nyilvánosan elérhető cégadatok alapján összeállíto...
  
Magyar tanácsadó: Gyorsíthatják a koronavírus terjedését Európában az illegális bevándorlók
A migránsok az elmúlt hónapokban zárt közösségben voltak, nem tesztelték őket, ezért könnyebben terjedt közöttük a vírus. Gyorsíthatják a koronavírus terjedését Európában az il...
  
Nyugdíjpénztár: Milliókat nyertek, akik nem dőltek be Matolcsy fenyegetésének
Milliókat nyertek, akik nem dőltek be Matolcsy fenyegetésének Jól jártak azok a magánnyugdíjpénztári tagok, akik nem engedtek a kormány zsarolásának, és 9 évvel ezelőtt a maradás mell...
  
Rendőrt hívott Gesztesi Károly özvegye a színész sírjához
Feljelentette Gesztesi Károly özvegye a színész sírját rendbe hozó Molnár Anikót, és annak barátnőjét - írta a Bors. Molnár Anikó a napokban írta meg egy Facebook-bejegyzésben, ho...
  
Vallomás: saját maga gyújtotta fel lakóingatlanát, benne a gondozásra szoruló élettársával
Egy 54 éves nő felgyújtotta mányi lakóingatlanát, benne a gondozásra szoruló élettársával. Az idős férfit a szomszédok mentették ki az égő házból. Az eseményt követően órákkal ...
  
12 fős migránscsoportra csaptak le a rendőrök
A 12 határsértőt Kunbaja térségében tartóztatták fel a járőrök. A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő rendőrök egy 12 fős migránscsoportot tartóztattak fel 2...
  
A takarítónő lopta el a pénztárcát a magyar szállodából
Az I. kerületi nyomozók befejezték annak a nőnek az ügyét, aki ellopta egy vendég pénztárcáját; a hotel kamerája azonban rögzítette az esetet. Budapesten egy I. kerületi hotelben sz...
  
Pesti videó: Csak a szerencsén múlott, hogy nem történt hatalmas baleset
Csak a szerencsén múlott, hogy nem történt hatalmas baleset a Blaha Lujza téren. Az egyik, a Rákóczi úton várakozó autó fedélzeti kamerája rögzítette az esetet. A Rákóczi úti l...
  
Döntöttek: Akár emberölés is lehet a vád L.L. Junior egykori kedvese ellen
Egy éve történt a tragédia L.L. Junior családjában, amikor is egy szörnyű autóbalesetben elvesztették kisfiukat, Dávidkát. Mint ismert, a gyermek az édesanyja mellől szaladt el, amikor ...
  
Botrány: letiltották Galambos Lajos lányának a profilját
Budapest – „Lehet, hogy hibás hivatkozásra kattintottál vagy az oldalt eltávolították.” Pár napja ezzel a hibaüzenettel találkozhatnak, akik a legnagyobb fényképmegosztó közösség...
  
Orbán válaszolt miért kap Mészáros Lőrinc 17,7 milliárd forint állami támogatást és ez miért nem baj
Orbán Viktor miniszterelnök szerint féligazságok helyett érdemes a teljes igazsággal foglalkozni. Kiszámoltuk: Mészáros Lőrinc szállodái háromezerszer nagyobb támogatást kapnak a Kisfal...
  
A Bozsik Stadion is kap egy állatszobrot
Újabb alkotással bővül a NER környékén egyre felkapottabb szobrász, Szőke Gábor Miklós stadion mellé telepített portfóliója: a többek között a ferencvárosi sasból, a Szeged-Csanád...
  
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
Feljelentették Győzikét: milliókat követelnek tőle
Érthetetlenül állnak Győzikéék a történtek előtt.

Folytatódik a Gáspár-család kálváriája, 5 millió forintot követelnek Győzikééktől. A napokban értesítést kaptak a Gyöngyösi Járásbíróságtól, hogy nem csak a showman-t, de a feleségét, Beát és lányát, Evelint is feljelentették – számolt be a Tények Plusz.

Tavaly novemberben a 21-es úton szembejött velük egy autó, ami állítólag fékezés nélkül, szándékosan beléjük hajtott. Centikent múlott a Gáspár család élete; a volán mögött Bea asszony ült, akit lelkileg nagyon megviselt az ütközés, napokig csak sírt. A balesetet okozó nő azonban most feljelentést tett a Gáspár családdal szemben, és 5 milliót követel rágalmazás és becsületsértés miatt. A baleset után ugyanis Gáspár Bea őszintén elmondta a véleményét egy videóban, amiben kimondta a balesetet okozó nő teljes nevét. „Összetörte a Bea autóját, összetörte a karácsonyunkat, összetörte a lelkünket, és mi fel vagyunk jelentve, mert mi akkor szabályosan közlekedtünk” – fakadt ki Győzike.

A család nem érti, miért kér kártérítést a baleset okozója, hiszen éppen ő volt az, aki összetörte más autóját, és veszélyeztette az életüket. Gáspár Bea nem érzi magát hibásnak, azt mondja, ő teljesen szabályosan közlekedett. Sőt a történtek óta a biztosító sem fizetett, valamint a rendőrség sem zárta le az ügyet.

Nemcsak Győzike és felesége, Bea asszony tartja jogtalannak a balesetet okozó nő követelését, hanem a showman testvére, Zsolti is teljesen ki van borulva. Úgy gondolják, tönkretették az életüket.

Győzike ügyvédje szerint a Gáspár család nem követett el bűncselekményt. Az ügyvéd arra számít, hogy sikerül gyorsan lezárni a baleseti ügyet, és nem kell bíróságra járniuk. A lehetséges tárgyalások csak ősszel vagy jövő év elején kezdődhetnek, erről az nlc. Instagram live-ban is beszéltek tegnap este.

Átalakíthatják a gázárakat - a gáz tőzsdei ára a felére zuhant de a lakosság ezt nem érzi
Ezer forint jutalmat kaptak a Tanárok veszprémben
Deutsch Tamás szerint az Európai Unió miatt van szükségünk a kínai és az orosz hitelre
Rossi szerint Dzsudzsák többre is vihette volna, de ő a pénzügyi nyugalomra gondolt
Többszörös áron szállítja a fákat a településekre az Agrárminisztérium programja
A kormány szerint a kórházi adósság nem az alulfinanszírozottság miatt van
Molnár Anikó botrány: Öregasszonyok írogatnak nekem, hogy el kellene törni a kezem
NAV: Több százezer hamis és rossz minőségű maszkot foglaltak le
Horrorbaleset a magyar utakon: egyszerűen összeroppant az autó a baleset következtében
Mindenki találgat: érdekes tüneteket mutat a brazil elnök
Orbán megmondta: a magyar turizmusnak kampó, 93 százalékos a visszaesés
Hivatalos: Magyarországon is indíthat vizsgálatokat az Európai Ügyészség
Már 27,6 százalékot zuhant a magyar ipar
Hirtelen döntést hozott szerelme miatt Vajna Tímea
Nemrég vesztegetés gyanújával hallgatták ki, most javaslatot tett a Fidesznek
Rágyújtotta a házat a mozgásképtelen élettársára
4000 felé emelkedett az azonosított fertőzöttek száma Magyarországon
Feltűnően hasonló gondjai vannak két olyan intézménynek, amelyek működését a kormány nem nézi jó szemmel
Mennyit kaszálnak a végrehajtók az embereken? - elképesztő listát tettek közzé
Magyar tanácsadó: Gyorsíthatják a koronavírus terjedését Európában az illegális bevándorlók
Nyugdíjpénztár: Milliókat nyertek, akik nem dőltek be Matolcsy fenyegetésének
Rendőrt hívott Gesztesi Károly özvegye a színész sírjához
Vallomás: saját maga gyújtotta fel lakóingatlanát, benne a gondozásra szoruló élettársával
12 fős migránscsoportra csaptak le a rendőrök
A takarítónő lopta el a pénztárcát a magyar szállodából
Pesti videó: Csak a szerencsén múlott, hogy nem történt hatalmas baleset
Döntöttek: Akár emberölés is lehet a vád L.L. Junior egykori kedvese ellen
Botrány: letiltották Galambos Lajos lányának a profilját
Orbán válaszolt miért kap Mészáros Lőrinc 17,7 milliárd forint állami támogatást és ez miért nem baj
A Bozsik Stadion is kap egy állatszobrot
Magyarországi vizsgálatokról is beszélt az Európai Ügyészség
Magyarország: eddig bírta a közel 700 millió forintos kerékpárút
Olaszország: 14 nap karantén vár bizonyos látogatókra
Közel 9 milliárd forintot ad a kormány a mezőhegyesi ménesbirtokra
Japán katasztrófa: emberek millióit evakuálják
Óriási baj van a vízzel siófokon: Tartályautóból osztanak vizet
Soron kívüli vizsgálatot rendeltek el a DK-nál!
Lázár János birtoka 8,5 milliárdot kapott a kormánytól
Végleges szánok: Tűzijátékra többet költ a kormány, mint amennyit elvett a pártoktól
A kormány válaszolt miért a WizzAir utasszállítói hozták a kínai eszközöket
Az európai főügyész figyelmeztette Magyarországot
Időjárás: a Balatonnál durvul a helyzet
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum