Kemény sorok: Egy kárpátaljai családapa nyílt levele Orbán Viktor miniszterelnökhöz

Tisztelt Miniszterelnök úr

Határon túli magyar vagyok. Kárpátaljai magyar, tehát a hazám Ukrajna, ukrán papírokkal rendelkezem, de én a szívemben mindig magyar voltam és leszek.

Háború van. Egy olyan ország rohanta le Ukrajnát, akivel szemben katonailag nem vehetjük fel a versenyt, utcai harcokban, honvédő gerillaként küzdünk a túlerő ellen.

Miniszterelnök úr! Félek. Féltem a családomat, féltem a gyerekeimet, félek a jelentől, de félek a jövőtől is, ami itt ránk, kinti magyarokra vár. Ön minden nagyobb tömeg előtti beszédében kiemeli, hogy tizenöt millió magyarról szeretne gondoskodni. Kiemeli, hogy fontosak vagyunk Önnek. Elmondja, hogy támogatja a magyar nyelv megőrzését, segítséget nyújt, hogy a labdarúgásunk fejlődhessen, ráadásul szavazati jogot adott nekünk.

Miniszterelnök úr! Én Önökre szavaztam. Egyszerű áruházi dolgozóként nem látom át a Magyarországon zajló politikai eseményeket, rám az ukrán törvények vonatkoznak, én ide Ukrajnába adózom. Ennek ellenére elmentünk szavazni , hiszen Ön megadta rá a lehetőséget. Mi segítettünk Önöknek, én és a családom. Kétharmados többséghez juttattuk. Talán nélkülünk nem sikerült volna, talán nélkülünk ma nem lehetne minden döntések fő meghozója Magyarországon. Egyszerű emberként is látom, hogy Önnek nagyobb szüksége volt ránk, mint nekünk Önre.

Tisztelt Miniszterelnök úr! Most én kérek öntől valamit. Tisztelettel kérem, hogy ezt a szörnyű állapotot, amibe a kárpátaljai magyarok kerültek, ezt a szituációt amiben ezrek halnak meg map mint nap, ne az áprilisi választások kampányához használja fel.

Ne a kamerák előtt viselkedjen hősként, ne a migránsoktól védje a déli határokat! Ne a tényleges segítséget nyújtani akaró ellenzéket próbálja ellehetetleníteni, könyörgöm, gondoskodjon rólunk most, mikor életveszélyben vagyunk, most amikor mindenünket elveszíthetjük! Vigyázzon ránk, hiszen oly sokszor énekelte felállva a Nélküled-et, itt az idő , hogy végre magyar miniszterelnökként viselkedjen!”





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....