Csatlakozz hozzánk facebookon
Államtitkár: időben meghozta a kormány a gazdaságvédelmi intézkedéseket  

Időben meghozta a kormány a gazdaságvédelmi intézkedéseket - mondta a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkár a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján.

Izer Norbert azt mondta, a kormány már a koronavírus-járvány első két hetében olyan intézkedéseket hozott, amelyek a munkahelyek megtartását szolgálták, és azt, hogy a vállalkozások minél kisebb költségekkel vészelhessék ezt a nehéz időszakot.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legfrissebb adatai szerint a bajba jutott ágazatokban az adókedvezmények révén több mint 360 ezer embernek tudta segíteni a kormány a munkában maradását vagy vállalkozásának fenntartását - közölte az államtitkár.
Az elsőként meghozott gazdaságvédelmi intézkedések egyikeként 151 ezer katás vállalkozó kapott négyhavi adómentességet. A NAV által a legkisebb vállalkozásoknak automatikusan biztosított átmeneti adómentesség 26 szakmát - köztük a kozmetikusokat, masszőröket, építési, szerelési tevékenységet végzőket - érint, és azok is igénybe vehetik, akik nem fő- hanem melléktevékenységként végzik munkájukat. Június végéig az érintettek 26 milliárd forintnyi adókedvezmény kapnak - ismertette az államtitkár. Hozzátette: a katás adózok minden olyan ellátásra jogosultak, mint korábban, és az adómenetes időszakot a nyugdíjszámításnál is figyelembe veszik majd.
Szintén a legkisebb vállalkozások terheit csökkenti, hogy 10 havi automatikus részletfizetést biztosítanak azoknak, akiknek március 1-jén fennálló adótartozásuk volt. A 74 ezer érintett adózó 14 milliárd forintnyi kata-tartozását pótlékmentesen fizetheti meg tíz egyenlő részletben a veszélyhelyzet elmúltával - tudatta Izer Norbert.
A járvány által leginkább sújtott ágazatokban - a turizmus, a vendéglátás vagy a mezőgazdaság - a kormány intézkedéseinek célja a munkahelyek megőrzése volt. Márciustól júniusig a munkáltató adóterheit teljesen eltörölték, a munkavállalónak pedig csak a személyi jövedelemadót és legfeljebb 7710 forintos egészségbiztosítási járulékot kell fizetnie. A vállalkozásoknak jóval olcsóbbá vált a foglalkoztatás, a munkavállalók nettó jövedelme pedig növekszik - közölte a politikus. Példaként említette, hogy a garantált bérminimumot - 210 ezer forintot - kapó dolgozó esetében 71 ezer forintról mond le havonta az állam, az átlagbér esetében a kedvezmény ennek majdnem duplája, 138 ezer forint.
Négy hónap alatt a 28 ezer vállalkozás által igénybe vett 66 milliárd forint adókedvezmény 210 ezer munkavállaló állásának megőrzését tette lehetővé - mondta az államtitkár.
Áprilistól a kedvezményezettek körét bővítették a munkahelyi gyermekfelügyelőkkel, májustól pedig igénybe vehető a légi közlekedésben és az azt kiszolgáló vállalkozásokban foglalkoztatott dolgozók után is - tudatta Izer Norbert.

https://koronavirus.gov.hu/
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Durván odaszóltak Orbánnak: Miniszterelnök úr, kabaré, amit ezzel az országgal művel,
Egy szemtanú szerint ebédelni ment helikopterrel Szijjártó Péter
Egészen új módszerrel próbálják csalók csőbe húzni az időseket
Hivatalos: Magyarországon erősödött a korrupció elleni fellépés - állítják az Állami szervek
Állami szervek adtak ki közös nyilatkozatot arról, hogy milyen jól felléptek a korrupció ellen az elmúlt években. A Belügyminisztérium, az Állami Számvevőszék, a Kúria, a Legfőbb Ügy...
  
Kerékpárost gázolt egy taxis Budapesten
Baleset történt Budapest V. kerületében, a Nádor utca és Garibaldi utca találkozásánál egy taxi és egy kerékpár ütközött össze – adta hírül a Balesetinfo Facebook-csoport. A ker...
  
Hadházy Ákos: Egy szemtanú szerint Szijjártó Péter ebédelni is helikopterrel ment
A független országgyűlési képviselő Facebook-oldalán osztotta meg, hogy egy szemtanú szerint Szijjártó Péter mégsem Őcsényben landolt a rendőrségi helikopterrel, hanem a szekszárdi Bo...
  
Megérkezett Mészáros Lőrinc, és nyereségessé is vált a klub
Tavaly áprilisban vette meg a klubot az ország leggazdagabb emberének cége Csányi Sándor fiától. Felfutott az alcsútdobozi golfklub, mióta megérkezett a Mészáros család: a Mészáros L...
  
7,3 millió forintot is hazavihet egy másodosztályú focista Magyarországon
A Vasas és a Debrecen kiemelkedően sokat tud fizetni, de nagy pénzeket lehet keresni a középcsapatoknál is. Nem Dzsudzsák lesz az NB II. legjobban fizetett focistája. A Blikknek is feltűnt,...
  
Elszabadult a pokol: rendőrökre lőttek a tüntetők Amerikában
Nem csitulnak a hónapok óta tartó zavargások az Egyesült Államokban, sőt, újabb lökést kaptak az eredetileg a rendszerszintű rasszizmus ellen irányuló zavargások. A gyakorlatilag a rassz...
  
2,5 milliárd forintot kap Tihany
Igen nagy összeget, 2,5 milliárd forintot kapott Tihany a Magyar Turisztikai Ügynökségtől különböző turisztikai tervei megvalósítására, írja a 24.hu. A támogatás ténye az önkormány...
  
Egy szemtanú szerint ebédelni ment helikopterrel Szijjártó Péter
Hadházy Ákos független parlamenti képviselőnek tűnt fel néhány hete, hogy Szijjártó Péter a nyáron rendőrségi helikopterrel utazott egy tolnai programjára, ahol pályázati támogatást...
  
Pataky Attila: Talán majd odaát megértem, kik és miért szabadították ránk...
Pataky Attila ugyan már hazamehetett a kórházból, ám hosszadalmas gyógyulási folyamat elé néz: a koronavírussal megküzdő énekes szerint lelki sérüléseiből lassabban fog felépülni, m...
  
Elképesztő: Csúcsgázsikat osztogatnak az NB II-ben - Dzsudzsák Balázs havi 3,65 millió
Debrecen–Budapest — „Kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci” – tartja a Puskás Ferencnek (†79) tulajdonított mondás, amelynek igazságában az NB II-es Debrecennél és Vasasnál is...
  
Európa lépett: egyre többet tagadják meg Lukasenka elnökségét
Nem sokkal Aljakszandr Lukasenka titkos beiktatásának híre után öt európai ország Németország, Szlovákia, Lettország, Litvánia és Észtország kormány is jelezte, nem hajlandók elismer...
  
Rengeteg családnak törlesztenie kell januártól
A hiteltörlesztési moratóriumra jogosult háztartási hitelek 26 százalékára és a vállalati hitelek kevesebb, mint 7 százalékára vonatkozik a kormány döntése, hogy a moratóriumot bizony...
  
Nagyító alatt az Orbán által vizionált korlátlan kórházi kapacitások
A miniszterelnök az elmúlt napokban többször is kijelentette: Magyarország felkészülten, „teljes fegyverzetben” várja a koronavírusjárvány második hullámát. Felkészültségünk bizo...
  
Kiderült, hogy mennyiért, és hány darab tesztet vásárolt a magyar kormány
Kiderült, hogy mennyiért, és hány darab koronavírus kimutatására alkalmas tesztet vásárolt a magyar kormány. Ujhelyi István szocialista EP-képviselő közérdekű adatigényléssel fordult...
  
Blikk: Milliókat is lehet keresni a másodosztályban
A Blikk információi szerint a magyar másodosztály két leggazdagabb csapatánál, a Vasasnál és a DVSC-nél átlagosan egymillió forintot keresnek a labdarúgók. A Debrecennél 10 ezer euró...
  
Három év alatt 380 internáló tábort építettek - durvul a helyzet
2017 óta 380 internáló láger épült Kína nyugati, muszlim ujgurok lakta tartományában, Hszincsiangban, ahol a kínai propaganda megfogalmazása szerint "átnevelik" az ujgurokat. Kína igyeksz...
  
Valami történt: újabb Fideszes polgármester mondott le
Vele együtt az egyik alpolgármester és egy képviselő is távozott. Szeptember 30-i hatállyal távozik hivatalából a Fejér megyei Perkáta polgármestere, Somogyi Balázs. Vele együtt lemon...
  
3200 milliárddal többet költ a kormány idén a költségvetéshez képest
Az önkormányzatok forrásait a járványra hivatkozva csökkentik, a többletkiadások jelentős része mégsem a válságkezeléshez kapcsolódik. A kormány a parlament által elfogadott költs...
  
Közel egy hónapot kell várni két tesztre
Az új eljárásrend értelmében hétfőtől a háziorvos is karanténba küldheti a koronavírus-fertőzés gyanús pácienseket. Cserni István, a Háziorvosok Online Szervezet (HaOSz) alelnöke e...
  
Levetetik a maszkot egy pécsi bankban az ügyfelekről
Bármilyen furcsán is hangzik, csak maszk nélkül lehet belépni abba a pécsi pénzintézetbe, amelyet korábban kétszer is kiraboltak. A bankban biztonsági okokból mindenkit lefényképeznek, ...
  
Egészen új módszerrel próbálják csalók csőbe húzni az időseket
Teljesen új átverésre hívta fel a figyelmet a napokban a fogyasztóvédelmi hatóság. Az elsősorban egészségmegőrzőnek mondott étrend-kiegészítőket telefonon kínálják a cégek, és c...
  
Pataky Attilát hazaengedték a kórházból, mutatjuk a részleteket
Budapest – A felesége szerint az Edda Művek vezetője már túl van a nehezén. – Attila sokkal jobban van, már el is hagyhatta a kórházat. Túl van a nehezén, itthon lábadozik – árulta...
  
Ördög Nóri botrány: így védik a birtokukat az akarattyaiak
Balatonakarattya — Továbbra is zúgolódnak a helyiek Ördög Nóra (38) és Nánási Pál (46) balatoni kisboltja miatt. A műsorvezető és fotóművész párjának üzlete rövid idő alatt nag...
  
Újabb dolog amit szeretne az EU-s bizottság, de mi nem akarjuk megtenni - kitalálod mi az?
Egy augusztus végi rendezvényen dicsérte „Európa legjobbjaként” a magyar vadászati törvényt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, de a KDNP politikusa már akkor figyelmeztetett, hogy B...
  
Durván odaszóltak Orbánnak: Miniszterelnök úr, kabaré, amit ezzel az országgal művel,
Már az őszi ülésszak hétfői nyitónapján egymásnak feszült Jobbik pártelnöke a kormányfővel, de az élcelődő kérdésre Orbán meglepő válasszal reagált. Jakab Péter arról beszélt...
  
Orbán: Készüljünk föl rá, hogy nagy számban fognak érkezni keresztények Nyugat-Európából!
Már az őszi ülésszak hétfői nyitónapján egymásnak feszült Jobbik pártelnöke a kormányfővel, de az élcelődő kérdésre Orbán meglepő válasszal reagált. Jakab Péter arról beszélt...
  
Botrány: Trump kormánya megvonná az állami támogatásokat New Yorktól
Anarchista városnak titulált három amerikai nagyvárost Donald Trump kormánya, amelyektől megvonna minden szövetségi támogatást - írja a BBC. New York, Portland és Seattle azért nem érdem...
  
Megint Magyarország: 500 millió forint értékben vettek fel jogtalanul EU-s támogatásokat
Több mint száz vádlott ellen emelt vádat a főügyészség költségvetési csalás bűntette miatt, az elsőfokú ítéletben a bíróság több terheltet súlyos, letöltendő szabadságvesztés...
  
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
ThePost
Államtitkár: időben meghozta a kormány a gazdaságvédelmi intézkedéseket
Időben meghozta a kormány a gazdaságvédelmi intézkedéseket - mondta a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkár a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján.

Izer Norbert azt mondta, a kormány már a koronavírus-járvány első két hetében olyan intézkedéseket hozott, amelyek a munkahelyek megtartását szolgálták, és azt, hogy a vállalkozások minél kisebb költségekkel vészelhessék ezt a nehéz időszakot.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legfrissebb adatai szerint a bajba jutott ágazatokban az adókedvezmények révén több mint 360 ezer embernek tudta segíteni a kormány a munkában maradását vagy vállalkozásának fenntartását - közölte az államtitkár.
Az elsőként meghozott gazdaságvédelmi intézkedések egyikeként 151 ezer katás vállalkozó kapott négyhavi adómentességet. A NAV által a legkisebb vállalkozásoknak automatikusan biztosított átmeneti adómentesség 26 szakmát - köztük a kozmetikusokat, masszőröket, építési, szerelési tevékenységet végzőket - érint, és azok is igénybe vehetik, akik nem fő- hanem melléktevékenységként végzik munkájukat. Június végéig az érintettek 26 milliárd forintnyi adókedvezmény kapnak - ismertette az államtitkár. Hozzátette: a katás adózok minden olyan ellátásra jogosultak, mint korábban, és az adómenetes időszakot a nyugdíjszámításnál is figyelembe veszik majd.
Szintén a legkisebb vállalkozások terheit csökkenti, hogy 10 havi automatikus részletfizetést biztosítanak azoknak, akiknek március 1-jén fennálló adótartozásuk volt. A 74 ezer érintett adózó 14 milliárd forintnyi kata-tartozását pótlékmentesen fizetheti meg tíz egyenlő részletben a veszélyhelyzet elmúltával - tudatta Izer Norbert.
A járvány által leginkább sújtott ágazatokban - a turizmus, a vendéglátás vagy a mezőgazdaság - a kormány intézkedéseinek célja a munkahelyek megőrzése volt. Márciustól júniusig a munkáltató adóterheit teljesen eltörölték, a munkavállalónak pedig csak a személyi jövedelemadót és legfeljebb 7710 forintos egészségbiztosítási járulékot kell fizetnie. A vállalkozásoknak jóval olcsóbbá vált a foglalkoztatás, a munkavállalók nettó jövedelme pedig növekszik - közölte a politikus. Példaként említette, hogy a garantált bérminimumot - 210 ezer forintot - kapó dolgozó esetében 71 ezer forintról mond le havonta az állam, az átlagbér esetében a kedvezmény ennek majdnem duplája, 138 ezer forint.
Négy hónap alatt a 28 ezer vállalkozás által igénybe vett 66 milliárd forint adókedvezmény 210 ezer munkavállaló állásának megőrzését tette lehetővé - mondta az államtitkár.
Áprilistól a kedvezményezettek körét bővítették a munkahelyi gyermekfelügyelőkkel, májustól pedig igénybe vehető a légi közlekedésben és az azt kiszolgáló vállalkozásokban foglalkoztatott dolgozók után is - tudatta Izer Norbert.

Itt találod a hét legvitatottabb témáit!
Olvasd nálunk azokat a híreket amiket a leginkább imádtak vagy utáltak az olvasók!
Ami Minszkben történik arra már nincsenek szavak
Orbán levelétől hangos a magyar sajtó
Durván odaszóltak Orbánnak: Miniszterelnök úr, kabaré, amit ezzel az országgal művel,
Fotón az ismeretlen nő, aki a rendőrökre támadt Bíró Ica botrányos kilakoltatásán
Egy szemtanú szerint ebédelni ment helikopterrel Szijjártó Péter
Elképesztő katonai eszközöket vásárol Magyarország
Egészen új módszerrel próbálják csalók csőbe húzni az időseket
Újabb botrány: Luxusszálló ellen tüntetnek
Megint Magyarország: 500 millió forint értékben vettek fel jogtalanul EU-s támogatásokat
Levetetik a maszkot egy pécsi bankban az ügyfelekről
Valami történik: Lekapcsolták az internetet Minszkben
Ment a felvétel amikor Orbán elment a kórházba, majd a szemébe mondták, hogy a lélegeztetőgépekhez szakemberek is kellenek
Gárpár Bea kétségbeesett: Nem élném túl, ha Győzőt börtönre ítélnék
Nemzetközi botrány: magyar bank mögé bújt egy gyanús ügyleteket bonyolító offshore cég
Elképesztő: Csúcsgázsikat osztogatnak az NB II-ben - Dzsudzsák Balázs havi 3,65 millió
Nagyító alatt az Orbán által vizionált korlátlan kórházi kapacitások
Óriási fogás: hat szírt találtak Fejér megyében
Szuperkupa botrány Budapesten: majdnem az összes jegyet visszamondta a Sevilla
Szijjártó szerint szégyen lenne, ha nem Trump kapná a Nobel-békedíjat
Ördög Nóri botrány: így védik a birtokukat az akarattyaiak
Rengeteg családnak törlesztenie kell januártól
Valami történt: újabb Fideszes polgármester mondott le
Orbán már úgy emlékszik, hogy 2010-ben is Soros ellen harcolt
Orbán: A kormány ellen harcolni káros és erkölcstelen
Svájc: Michael Schumacher már soha nem fog felépülni
Tesco: Óriási változás jön
Ártatlannak vallja magát a nevelt lányáról készült felvételekkel meggyanúsított volt fideszes politikus
Matolcsyék döntik el a jövő héten, hogy mi lesz a forint sorsa
Pataky Attila: Talán majd odaát megértem, kik és miért szabadították ránk...
3200 milliárddal többet költ a kormány idén a költségvetéshez képest
Hat hónappal meghosszabbítják a hitelmoratóriumot, de nem mindenkinek
Óriási botrány: Döbbenetes képeket osztott meg az orvosi kamara, lepusztult állapotok
Kiborultak Majkáék: Azonnal rohant az orvos a TV2 stúdiójába
Hadházy Ákos: Egy szemtanú szerint Szijjártó Péter ebédelni is helikopterrel ment
Orbán bejelentette a második hullám legrosszabb forgatókönyvét
Hadüzenet: 2022-ben megmenthetjük az Európai Uniót Orbántól
Népszava: Elkezdték átvezényelni az egészségügyi dolgozókat
7,3 millió forintot is hazavihet egy másodosztályú focista Magyarországon
10 napra rövidül a hatósági karantén ideje Magyarországon
Hihetetlen: 53 embernek volt négyese az ötös lottón
Újra Fideszes lett Izsák polgármestere - még mindig büntetőeljárás folyik ellene
Fejdísszel a fején temetik el a Szegeden elgázolt kislányt
Nyilatkozott a magyar űrkutatásért felelős miniszteri biztos
Romokban a gazdaság: 363,17 forintba került egy euró
Orbán Viktor: segítsék a lányokat, hogy derék és tiszteletre méltó asszonyok legyenek
Orbán: Készüljünk föl rá, hogy nagy számban fognak érkezni keresztények Nyugat-Európából!
Óriási botrány: Döbbenetes képeket osztott meg az orvosi kamara, lepusztult állapotok
Orbán: 2022 tavaszán választás lesz. Addig védekezés lesz
Pataky Attilát hazaengedték a kórházból, mutatjuk a részleteket
Mészáros Lőrinc: Gyurcsány és Medgyessy ledarálta a magyar építőipart
Újabb dolog amit szeretne az EU-s bizottság, de mi nem akarjuk megtenni - kitalálod mi az?
Három év alatt 380 internáló tábort építettek - durvul a helyzet
Teszt nélkül is fertőzöttnek minősíthet a háziorvos
Közel egy hónapot kell várni két tesztre
Mészárosé a legnagyobb családi vállalkozás és ezen a válás sem változtat
Hétszázezres számlával sokkolta a díjbeszedő a magyar asszonyt
Mutatjuk hány ember kell egy bicikliút átadásához Magyarországon
Szivárognak dokumentumok: Menczer szerint a külügyminiszter úr még nem rúgott ki elég embert
Ami a világ minden pénzéért sem szerezhető be azonnal: a megfelelő szakszemélyzet
Büntetőügyekkel tűzdelt kampány Izsákon
Hivatalos: Magyarországon erősödött a korrupció elleni fellépés - állítják az Állami szervek
Éjjel-nappali őrség alakult, hogy ne szereljék le a gázórát
Európa lépett: egyre többet tagadják meg Lukasenka elnökségét
Elszabadult a pokol: rendőrökre lőttek a tüntetők Amerikában
Elárulták hányszor intézkedtek az iskolaőrök a tanév kezdete óta
Botrány: katonai szállítógépeket vásárolhat Magyarország
Visszatér Müller Cecília és az operatív törzs
Egy férfi felmászott a Szabadság hídra: mutatjuk mi történt
Szijjártó szerint Boris Johnson a barátja, DE.....
Döntenünk kell Kína és az USA között
Mindenkit kiakadt: buldózerekkel mentek neki a Négyszögletű Kerek Erdőnek
Szégyenlista: Magyarország az európai tesztelési rangsor legvégén van
ThePost
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum