Lebukott a földesúrrá lett fideszes polgármester: Eljárás indul ellene

Elég fontos dolgokkal nem tud elszámolni.

A napokban robbant a hír, hogy Szentgyörgyvölgyi Péter, az V. kerületi fideszes polgármestere a vagyonnyilatkozatában nem tüntetett fel egy nem sokkal korábban megvásárolt lakást.

Most a fővárosi közgyűlés négy frakcióvezetője ellenőrizné a bevallását, ezért vagyonnyilatkozati eljárást indítanak ellene – tudta meg az rtl.hu. A vizsgálat tárgya, hogy volt-e elég pénze az ingatlanok megvásárlására, amelyek 2019. és 2021. között kerültek bele a vagyonnyilatkozatába, ugyanis az elmúlt években befolyt jövedelméből

nem lett volna módja erre.

Nem is akármilyen ingatlanokról van szó: összesen 30 hektárnyi legelő, rét, szántó és erdő került a tulajdonába a korábbi szintén több tíz hektárnyi mellé.

Ehhez nyolcnapos határidővel kérnék be Szentgyörgyvölgyitől az adásvételi szerződéseket, ha ennek nem tesz eleget, akkor a kormányhivataloktól és önkormányzatoktól fogják beszerezni a szükséges dokumentumokat.

„A polgármesternek néhány kivételt leszámítva – például tudományos tevékenységért járó juttatások – a polgármesteri jövedelméből kell biztosítania a kiadásait. Nem maradhat következmények nélkül, ha a vásárlásainak nem volt meg a fedezete”

– mondta az Gy. Németh Erzsébet, a DK fővárosi frakciójának vezetője és a vizsgálat egyik kezdeményezője.





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....