Olyanok is indulnak Gődényék listáján, akik ellen eljárás indult kamupártok miatt

A vírustagadó patikus pártja pedig olyan ajánlóíveket adott le, amelyeken elhunyt emberek adatai és aláírásai szerepelnek.

Országos listát tudott állítani a vírustagadó és oltásellenes összeesküvéselmélet-hívő patikus, Gődény György Normális Élet Pártja nevű szervezete. A negyedik helyen szerepelnek majd a szavazólapokon. Az is kiderült, hogy a párt listájára kamupártok miatt eljárás alá vont emberek is felkerültek – írta meg a Telex.

Az első helyen maga Gődény György áll, míg a harmadik Seres Mária, aki ellen a Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei főügyészség emelt vádat költségvetési csalás miatt azután, hogy Seres 2014-ben indult a parlamenti választáson, ahol nem érte el a bejutási küszöböt, de a támogatást nem fizette vissza. Emiatt összesen 117 millió forint eltulajdonításával vádolják.

A listán szerepel még a Közös Nevező 2018 nevű párt alapítója is, ők a négy évvel ezelőtti választáson indultak, és kaptak emiatt 153 millió forintos támogatást. Az ügyben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének gyanújával indult nyomozás.

Gődényék pártja egyébként a Telex beszámolója szerint olyan ajánlóíveket adott le, amelyeken 11 elhunyt ember adatai és aláírásai szerepelnek. A helyi Választási Bizottság emiatt feljelentést tett az ügyben.





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....