Deutsch lépett: lelepleződött a Soros György által finanszírozott hálózat

A fideszes politikus szerint az EP-nek is foglalkoznia kell az üggyel.

Eljött az idő, hogy a Soros-hálózat uniós intézményekre gyakorolt külső befolyásának ügyével végre érdemben foglalkozzunk - jelentette ki a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője abban a levélben, amit az európai parlamenti képviselőknek küldött a Magyar Nemzet cikksorozata nyomán.

Deutsch Tamás a Facebook-oldalán szerdán megosztott levelében azt írta, a napilap cikksorozatának köszönhetően "végérvényesen lelepleződött" a Soros György által finanszírozott hálózat valódi működési mechanizmusa.

"A SorosLeaks cikksorozat azok számára is megcáfolhatatlan bizonyítékokkal szolgál, akik eddig kitalációnak vagy összeesküvés-elméletnek minősítették a Soros-hálózattal kapcsolatban megfogalmazott állításokat. A napvilágra került felvételeken ugyanis a Soros György érdekkörébe tartozó NGO-k és lobbiszervezetek vezetői, kutatói, valamint újságírók és politikusok számolnak be zavarba ejtő őszinteséggel és részletességgel a Soros-hálózat által alkalmazott kettős mércéről, álhírterjesztésről és manipulációról, amely Magyarországot és Lengyelországot éri, azok egyes politikai ügyekben képviselt patrióta álláspontja miatt" - fogalmazott a fideszes politikus.

Úgy folytatta, hogy a "leleplezés" által bemutatott jelenség azonban jóval túlmutat a két országot ért támadásokon, hiszen valójában egy összeurópai problémáról van szó. A "manipulációs gépezet" ugyanis nem csupán a nyugati fősodratú médiában alakított ki meghatározó befolyást, ahol aztán kritikátlanul visszhangozzák a Soros-féle NGO-k elfogult és hamis értékeléseit. Az Európai Unió alapintézményeinek tevékenységét és döntéseit is egyre növekvő mértékben befolyásolja, vonja irányítása alá a Soros-hálózat a Soros-féle NGO-kból különböző uniós pozíciókba ejtőernyőztetett politikusok és bürokraták, valamint a függetlennek hazudott think-tank és NGO-világ intézményesített befolyása által - fogalmazott.

Deutsch Tamás szerint a felvételek alapjaiban kérdőjelezik meg a média objektivitásába és függetlenségébe vetett hitet, és teljesen új nézőpontba helyezik az Európát, az Európai Uniót érő külső beavatkozás problémakörét is. A Soros-féle hálózat uniós intézményekre gyakorolt hatása mára ezen intézmények integritását veszélyezteti. Elég csupán az Európai Parlament e heti plenáris ülésének napirendjén szereplő Lagodinsky-jelentésre utalni - folytatta -, amely nem kevesebbet javasol, minthogy a civilnek álcázott Soros-féle politikai lobbiszervezetek kerüljenek ki a tagállamok joghatósága alól, aláásva ezzel az átlátható gazdálkodásra és elszámoltathatóságra vonatkozó legalapvetőbb elvárásokat is.

"A Soros-hálózat önérdekét megjelenítő abszurd elképzelés ebben az esetben is mint kés a vajban megy át most éppen az Európai Parlamenten" - emelte ki.

"Eljött az idő, hogy ezzel a kérdéssel, a Soros-hálózat uniós intézményekre gyakorolt külső befolyásának ügyével végre érdemben foglalkozzunk! Megengedhetetlen, hogy bármely érdekcsoport által finanszírozott hálózat a fentihez hasonló befolyásra tegyen szert akár az európai médiára, akár az uniós intézmények működésére, akár az egyes tagállamokról alkotott külső megítélés kialakítására. A Soros-hálózat uniós alapintézményekre gyakorolt külső befolyása elleni megfelelő fellépés elmulasztása könnyen a tagállamok és az uniós intézmények közötti feszültségek növekedéséhez, egyszersmind az európai együttműködés további elnehezüléséhez vezethet" - zárta sorait Deutsch Tamás





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....