Az egyetemisták nekimentek Orbánnak - elege van az egyetemistáknak is korrupt bandájából

„Lehet, hogy a vizsgán csalással átmentetek, de nálunk megbuktatok.” - üzenték egyetemisták azoknak a csaló fidesz-csicskáknak akiket áttoltak a vizsgákon.

A Minden Fiatal Magyarországa bizonyítványt állított a Karmelita kolostornál azoknak, akik vizsga helyett egy telefonhívással szereznek jegyet - számolt be a Népszava.

Így legalább Orbán Viktor is láthatta irodája ablakán kinézve, hogy elege van az egyetemistáknak is korrupt bandájából.

Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, a Völner-gate másik főszereplője, a végrehajtóelnök Schadl György kapcsolatai révén olyan befolyásos kormányzati csicskáknak is intézett vizsgát, mint a luxusfideszes Rogán Antal kabinetfőnöke. Völner Pál egyik rokonát is így tolták át.

Schadl György kész vizsgagyárat üzemeltetett. Kapcsolatai révén végrehajtóknak, azok rokonainak, kormányzati fejeseknek és hozzátartozóiknak is segített letenni egyetemi vizsgákat. Az sem volt akadály, ha az illető meg sem jelent.

Emiatt tartottak tiltakozást a fiatalok. Szerintük „egyetemisták tízezrei ülnek éjszakákon át a jegyzeteik felett ezekben a hetekben, hogy sikerrel vegyék a vizsgáikat, tanulnak, hogy jó állásuk, tisztes megélhetésük legyen. Mert úgy gondolják, így lehet előre lépni, ezzel szemben ül egy fiatalember az Orbán-kormány legnagyobb hatalmú minisztere mellett, jó fizetéssel, nagy irodával, titkársággal, szolgálati autóval,

"ő azonban nem vett részt az egyetemi vizsgáin, és mégis átment rajtuk. Nem kellett tanulnia, nem kellett tudás, se szorgalom, így is többre vitte, mint kortársainak többsége. Miért? Mert egy fideszes kiváltságos. Neki ez jár. Mert övé a világ. Övéké. A kiváltságosoké. Övék az ország”

A szervezők közölték: azért tanulnak, hogy előre jussanak, és nem azért, hogy „surranópályán megelőzzenek a jól bekötöttek”. Azoknak pedig, akik a tankönyv helyett a párttagkönyvet választják, pedig megüzenték:

„Lehet, hogy a vizsgán csalással átmentetek, de nálunk megbuktatok.”






Kiderült ki lesz Budapest főispánja

Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....