Szijjártó mint vasember - olyan videót posztolt amiről elsőre azt hittük, hogy vicc, aztán kiderült, hogy komoly..

Nem könnyű műfajilag meghatározni, pontosan mit forgatott le a Hír TV Szijjártó Péterrel, de mindenképp emlékezetes az a bő 20 perces kisfilm, amit a Fidesz házi tévéjén közöltek le a hétvégén.

A Hír TV stábja egy észak-afrikai illetve közel-keleti utazásra kísérte el a külügyminisztert. A riport egy útifilm és egy imázsfilm morbid keveréke, amiből kiderül, hogy Tunézia más kultúra mint Magyarország, Irán veszélyes hely, a migráció rossz, Szijjártó Péter pedig egy vasember.


Indulás hajnalban Ferihegyről, ahonnan életmenő vakcinákat és lélegeztető-gépeket visz a külügy Tunéziába és Iránba. Szerencsére utóbbiból jól állunk, miután néhány ezer azóta is raktáron áll (nyereség a szerencsés kiválasztottaknak: 17 milliárd forint) - ehhez képest annyira nem voltunk bőkezűek Tunisszal, kaptak belőle összesen 10 darabot.

A fő állítása a riportnak, kérdések helyett, az hogy Szijjártó folyamatosan úton van - hajnaltől hajnalig: Facebook-bejelentkezéssel kezd, „tudják, ezek azok a rövid üzenetek, amikből korábban megtudhattuk, honnan, mikor és mennyi vakcina érkezik Magyarországra..." - hangzik el, mintha nem lenne a kormánynak elég csatornája, ahol ezt kommunikálhatná.

A külügyi diplomácia, tisztázza a riporter idejekorán, nem turista kiruccanás: bizony Szijjártónak sincs általában ideje várost nézni. A diplomácia, a gazdasági kapcsolatok erősítése mellett csak arra van ideje, hogy felkeresse a magyar futballisták emlékhelyeit és kipróbálja az edzőtermeket.

A másik fő állítás: a profizmus:„Itt minden percre pontosan történik. A színfalak mögött folyamatos az egyeztetés, hogy a program terv szerint menjen. Szinte fel sem ocsúdunk, és már a levegőben vagyunk."

A leginkább zavarba ejtő pillanatai a műsornak nem is annyira a tuniszi szálloda edzőtermében készülő képsorok, inkább azok a betétek, amikor a nézőt felvilágosítják arról, pontosan hol is fekszik Tunézia, a mesés bazárok és a tenger sósságával keveredő, fűszeres illatú levegő világa, ami ráadásul nem is olyan távoli ország, mint sokan hinnénk, hiszen például Tunisz nincs messzebb Budapestről mint Brüsszel:

„Ha figyeltek a történelemórán, akkor Tunéziáról - az ókori Karthágóról - beugrik, hogy innen indult elefántjaival Hannibál Róma ellen. És itt tört ki az Arab tavasz 2011-ben is, ami az egész térségre komoly hatást gyakorolt."

Kilóg viszont a műsor folyamából az a rész, amiben idézik azt a Skype-beszélgetést, amit Orbán Viktor és Szijjártó folytattak, amikor a külügyminiszter covidos volt. Illetve hogy pont a legalázósabb mondat került bele a riportba, amikor a miniszterelnök leszólja szegény koronás külügyminiszterét, hogy nyugodtan vegye le a maszkot,

„interneten keresztül nem fertőzöl.”

Tuniszban Szijjártó találkozott Oszman Dzserandi külügyminiszterrel, és ezen a találkozón azt látjuk csak, hogy a minisztert elkísérte a 444 szerkesztősége környékén is ismerős, a különböző vadregényes keleti országok külgazdasági kapcsolatait menedzselgető Joó István külügyi helyettes államtitkár.

A köztes betétekben, amikor a külügyminiszter épp zárt ajtók mögött tárgyal, a téma általában a migrációra terelődik: lampedusai vágóképeket sodor a szerkesztő Tunéziába, és elhangzik, hogy túlzsúfolt léletvesztőkben indítják útjukra a menekülteket, mondván, hogy a civil szervezetek hajói vagy a parti őrség, kimentik őket.

Az sajnos nem derül ki a riport végére sem, hogy miért tartott a delegációval a kulturális ügyekben felkent Hoppál Péter, de amikor Szijjártó megszólította a képviselőt, minden igyekezetével bólogatott, és nem okozott csalódást. Arra viszont cserébe fény derül, hogy különleges a magyar külügy azért is, mert kevés olyan ország van, ahol ennyi időt, energiát és erőforrást fektetnek a hazai magánszektor külföldi térnyerésébe.

„Ne számolgassák: Tunisz és Teherán között mintegy 3700 kilométer van”

- hangzik el a riportban, de olyan hanglejtéssel, mintha szegény Szijjártó saját szárnyain kellene megtennie a két város közti távolságot.

Tudták, hogy Irán eredetileg Perzsia volt? És hogy Dareiosz és Xerxész is itt látta meg a napvilágot? És hogy tilos az alkohol, a sertéshús, a pornó, sőt a rövidnadrág, a tetoválás is? És az első teheráni emlékek már 8 ezer évesek.

Természetesen elhangzik a magyar külügy kedvenc alapvetése, miszerint nem azért utazunk más országokba, hogy elmondjuk, hogy éljenek, mert semmi közünk hozzá, az ő dolguk, hanem hogy a magyar nemzeti érdeket érvényesítsük, gazdasági és biztonságpolitikai kérdésekben. Ezután újabb útifilm-blokk következik Afganisztánról, és hogy a tálib hatalomátvétel és az elvándorlás mennyiben érintette Iránt. (Spoiler: jelentősen.) De időközben Szijjártó végez egy újabb megbeszéléssel, kioszt 100 ezer vakcinát, és ismét velünk van.

„Már nem számolja a megtett kilométereket...”

- derül ki a külügyminiszterről, aki a fél életét repülőn tölti.

Hogy hogyan bírja? Minden napi sporttal. Hiányzik a család azért, már nem szívesen alszik külföldön. Nem mondja, de mintha az arcára lenne írva, hogy azért már szívesen hazatérne. Erről nem beszél, hiszen nincs szebb dolog, mint a hazát szolgálni szerte a világban.







Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....