Kitört a botrány: Letartóztatták a férfit aki benne volt a Borkai-ügyben

December 18-án letartóztatták Mikó Istvánt – írja a 24.hu. A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) tájékoztatása szerint Mikó István „vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt zajló nyomozásban gyanúsított, három másik személlyel együtt”.

Azt, hogy milyen ügyről van szó, nem tudni, mert az eljárás érdekeire hivatkozva a nyomozóhatóság nem adott tájékoztatást a részletekről. A 24.hu szerint a KNYF szerepe a történetben kifejezetten érdekes, mert a főügyészség csak a köztársasági elnök, miniszterelnök, kormánytag, államtitkár vagy rendvédelmi szervek vezető beosztású tagjai működésével kapcsolatban elkövetetett hivatali vesztegetés, hivatali vesztegetés elfogadása és befolyás vásárlása ügyében illetékes.Mikó neve legutóbb akkor bukkant fel, amikor 2021 áprilisában a Dunaferr-gyár területéhez riasztották a rendőrséget, miután nagyjából ötven „kopaszra borotvált, kimondottan militáns benyomást keltő férfi” akart bejutni a Dunai Vasmű területére.

Az ISD Dunaferr akkori közleménye szerint Mikó a vasmű ukrán kisebbségi tulajdonosának és köreinek képviseletében jelentkezett Dunaújvárosban, és a Dunaferr információi szerint ő volt az, aki „zsoldoscsapattal készült elfoglalni a vasművet”. Mikó akkor azt állította, azt akarták megakadályozni, hogy „a társaságot felszámoltassák, a vagyon eltulajdonítását tovább leplezzék, a beszállítói és köztartozásokat kifizetetlenül hátrahagyják”.

De Mikó István volt az is, aki a megjelent hírek szerint a tavaly letartóztatott Tóth Csaba partnereként elvette a Borkai Zsolték adriai orgiáján készült felvételeket attól az M. Richárdtól, akihez azok elkerültek még jóval azelőtt, hogy 2019-ben a Borkai-botrány kirobbant volna. Sőt, Mikó már 2016-ban is ott volt, amikor az erőemberek átvették a hatalmat a Városligetben.





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....