Ezrek osztják Orbán szavait : joggal számíthat az emberek szavazatára az, aki néhány forinttal olcsóbban adja a krumplit...

A jelek szerint kissé törékenyek azok a robusztus gazdasági eredmények, amelyekkel a Fidesz javította a jólétet Magyarországon az elmúlt 12 évben. Legalábbis Orbán Viktor nem luxusjachtokra, hanem előbb üzemanyagra, aztán hitelkamatra, most pedig alapvető élelmiszerekre jelentett be hatósági árat szerda délután, hol máshol, mint a Facebookon.

Orbán pontosan tudja, hogy milyen sikeresen lehet kampányolni az olcsóbb étellel. 1990-ben Orbán Pesterzsébeten indult egyéni parlamenti mandátumért, az ellenfele az a Zacsek Gyula volt, aki kitalálta az MDF-piacot. Ez egy klasszikus piac volt, ahol a mezőgazdasági termelők közvetlenül találkoztak a vevőkkel, kedvezőbb árakat kínálva.

Az első fordulóban az MDF-piacok atyja simán meg is előzte Orbánt. Ekkor még volt második forduló, ennek a napján, de még az eredmények ismerete előtt Orbán azt nyilatkozta a Népszabadságnak, hogy

„a mai élelmiszerárak mellett joggal számíthat az emberek szavazatára az, aki néhány forinttal olcsóbban adja a krumplit.”

És hozzátette azt is, hogy „igen rossz véleményem van az MDF-piacokról. Piacellenesnek tartom. Azt sulykolják az emberekbe, hogy a kereskedők csak élősködők, nincs rájuk szükség, mert lám, ha kikapcsoljuk őket az értékesítési láncból, mindjárt olcsóbb az élet. Zacsek úr elfelejti, hogy a világ egyetlen piacgazdasága sem nélkülözheti a kereskedőket. Én azt mondom: az emberek vásároljanak az MDF-piacon olcsón, de szavazzanak rám, mert a parlamentbe politikusok valók, és nem kofák: azok maradjanak a piacon.”

A második fordulóban aztán toronymagasan nyert Zacsek. (Orbánnak pedig 1990 után 1994-ben sem sikerült egyéni mandátumot nyernie, aztán nem is próbálkozott többet.)

Orbán veresége mély nyomott a Fideszben, és a maguk módján bosszút is álltak Zacsek Gyulán. A Fidesz-frakció ugyanis azzal szórakozott, hogy ha a képviselőcsoport nemmel készült szavazni a parlamentben, akkor az ügyeletes irányító félhangosan nem azt kiabálta be, hogy „nem”, hanem azt hogy: „Zacsek”.

(Aztán Zacsek azzal haragította magára a Fideszt, hogy 1992-ben megírta a Magyar Fórumban a „Termeszek rágják a nemzetet avagy gondolatok a Soros-kurzusról és a Soros-birodalomról” című cikket. Ez simán megjelenhetne a Magyar Nemzetben most, bár azt a részt valószínűleg kihúznák, hogy Soros összeesküvésének a kulcsszereplője Orbán Viktor volt. Tiltakozott is a Fidesz, közleményükben azt írták, „Megdöbbenéssel figyeljük mind a Soros Alapítványt, mind pedig Soros György személyét az utóbbi időben ért nemtelen támadásokat. (…) Az újabb nemzedékeknek is szükségük lesz arra az önzetlen támogatásra, amelyet a Soros Alapítvány remélhetőleg a jövőben is nyújtani fog”.)

Orbán egyébként a hatósági áras élelmiszerek között nem sorolta fel a krumplit. Igaz, a kampányban azt már egy ideje amúgy is ingyen osztogatják.





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....