Van egy kis érdekesség az áprilisi választás körül - gyűlnek a viharfelhők



28 milliárd forintot csoportosított át a kormány kedden a költségvetés általános tartalékából, amelyből az egyik legnagyobb rész, 7,195 milliárd forint a Nemzeti Választási Irodához került - írja a Portfolio.hu. Ez a több mint 7 milliárd forint az áprilisi választások lebonyolítására megy majd, vagyis

ennyivel drágult a választás, amire eredetileg 11,885 milliárd forinttal számolt a kormány a 2022-es költségvetésben. Összesen több mint 19 milliárd forintba kerül majd az áprilisi választás előkészítése. Az eredeti, 11,8 milliárdos költség is jóval több, mint a 2018-ban elköltött összeg, amit az NVI korábban azzal magyarázott, hogy most jóval drágábbak a nyomdatechnikai, informatikai és egyéb szükséges szolgáltatások. A 7,2 milliárdos emelést pedig azzal magyarázta még korábban a választási iroda, hogy április 3-án népszavazás is lesz az országgyűlési választásokkal együtt, először a magyar választások történetében, ez pedig jelentősen növeli a költségeket. Viszont az NVI szerint még így is sokkal, nagyjából pont 7,2 milliárd forinttal olcsóbb lesz így a lebonyolítás, mintha külön tartanák a népszavazást és a választásokat.

A keddi költségvetési átcsoportosítás során a legnagyobb összeget, 11 milliárd forintot a külügy kapta a külképviseletek beruházási kiadásainak fedezésére. A Miniszterelnökség 4,8 milliárd forintot kapott civil szervezetek és köztestületek támogatására, az Országos Mentőszolgálat pedig 1,3 milliárd forintot kapott beruházásokra.






Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....