Lecsaptak a védettségi igazolványt árusító ápolóra - durvy dolgok derültek ki róla....

Kezdeményezte két, vesztegetés, védettségi igazolással való visszaélés és kábítószer birtoklása gyanújával letartóztatásban tartott Komárom-Esztergom megyei ápoló letartóztatásának meghosszabbítását a megye főügyészsége.

Közleményük alapján az egyik Komárom-Esztergom megyei kórházban ápoló nőt és férfit 2021. július 28. és november 27. között 27-en vesztegették meg legalább húszezer forinttal, hogy a védőoltás beadása nélkül igazolják oltottságukat, így hamis védettségi igazolványhoz juttatva őket.

Az ügyészség közleménye szerint megalapozott továbbá a gyanú, hogy a két ápoló az őrizetbe vétele előtt kokaint is fogyasztott.

A tatabányai járásbíróság 2021. december 16-án az ügyészség indítványára egy hónapra már elrendelte előzetes letartóztatásukat, az ügyészség most indítványozta ennek meghosszabbítását.

Magyarországon bevett bírósági gyakorlat, hogy az ügyészség indítványára előzetes letartóztatásban, magyarán ítélet nélkül fogva tartják a gyanúsítottakat, bár ezt a legszigorúbb intézkedést a törvények szerint csak alapos indokból:

szökés-elrejtőzés;
bűnismétlés;
a tanúk befolyásolása

veszélye esetén lehetne elrendelni, máskülönben a gyanúsítottak bírósági megjelenését más, enyhébb korlátozásokkal, például nyomkövető eszközzel és lakhelyelhagyási tilalommal, bűnügyi felügyelettel is biztosítani lehetne. A két ápoló esetében az ügyészség azzal indokolta kérését, hogy szabadlábra kerülésük esetén a bizonyítást veszélyeztetnék, vagyis a tanúk befolyásolásának veszélyére hivatkoznak.





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....

Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen

Robbant a hír: Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen