Kapkodja a fejét mindenki: több minisztériumban is házkutatást tartottak

Összehangolt akcióban tartott házkutatást tavaly november 25-én reggel a Miniszterelnökségen (Me.), az Emberi Erőforrások Minisztériumában (Emmi) és az Innovációs és Technológiai Minisztériumban (ITM) a Központi Nyomozó Főügyészség, számolt be az RTL híradója, illetve híroldala, az rtl.hu. A nyomozati anyagok alapján azokról a pályázatokról kerestek iratokat, melyekről Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke lehallgatott telefonbeszélgetéseiben egyeztetett Völner Pállal, az Igazságügyi Minisztérium államtitkárával.

Mint írják, Schadl a házkutatások idején már hetek óta letartóztatásban volt, ám Völner Pált csak később, december 7-én gyanúsították meg.

A nyomozati iratok szerint elsőként a Me. Bihari János utcai épületéhez értek ki, ahol Süli János paksi bővítésért felelős tárca nélküli miniszter hivatala van. Völner egy június eleji beszélgetésükben utalt arra Schadlnek, hogy egy ebéd során átbeszélte Sülivel a pályázati lehetőségeket, és a miniszter "szeretettel várja ezt a dolgot".

Az RTL értesülései szerint a miniszter munkatársai nem találták az iratokat, de még Süli, illetve a pályázatokkal foglalkozó államtitkára, Kovács Pál naptárjában se találtak semmilyen bejegyzést ezzel kapcsolatos találkozókról, pedig Schadl a lehallgatások szerint május elején legalább egy alkalommal beszélt Kovács Pállal arról, hogy "átküldték az anyagot", és személyes találkozóról is egyeztettek. A téma egy vízzel működő motor prototípusa volt, ezért a lehallgatások szerint Steiner Attilát, az ITM egyik államtitkárát is bevonták. A házkutatás során az ő államtitkárságán se találtak semmit Schadl cégéről. Nagyobb sikerrel jártak az Emmiben, ahol Maruzsa Zoltán több iratot is átadott az ügyészeknek.

Az RTL beszámolója szerint a nyomozati iratokból nem derül ki egyértelműen, hogy a házkutatások során a nyomozók mennyit árultak el a folyamatban levő ügyről, a kormány pedig nem válaszolt a kérdésükre, hogy a házkutatások idején tisztában voltak-e azzal, milyen ügyben nyomoznak az ügyészek.

kép illusztráció forrás google





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....

Bayer Zsolt elszabadult: -Takarodjon haza!-

Bayer Zsolt elszabadult: -Takarodjon haza!-