Pataky Attila belépett az SZDSZ-be, ott talált olyan egyéniségeket, akikre fel tudott nézni

A Rockkalapács 1989. novemberi műsorának felvételét négy évvel ezelőtt töltötte fel egy felhasználó a legnagyobb videómegosztóra, most olvasónk hívta fel rá a figyelmünket.

„Az elmúlt negyven év azt hozta az emberek számára, hogy ma már kivárnak, nem hisznek semmiben. Várják, hogy majd kialakul, de azokat kell követni, akik nem lapítanak” – mondja Nagy Feró riporternek Pataky Attila, akit az akkori felállásban már nem az eredeti Edda Művek-tagok vesznek körül, hanem az őket váltó fiatalok.

A frontember szerint eljött a pillanat, „amikor nyilatkozni kell, felelősséggel, hazaszeretettel, emberszeretettel, és tenni is a dologért”.

Pataky Attila elmondja, az SZDSZ-ben találta meg a helyét, azért, mert ott talált olyan egyéniségeket, akikre fel tudott nézni.

1989 novemberében a rendszerváltás még nem zajlott le Magyarországon, néhány hónappal az első szabad választások előtt voltunk, ám a folyamatok ekkor már visszafordíthatatlanoknak tűntek.

Az időközben a jelenlegi kormányoldal felé átlavírozó énekes különböző pártokban és környékükön bemutatott mozgásaiban egyébként nincs semmi új, SZDSZ-es múltja is ismert, a videó ellenben igazi kordokumentum – minden kockája annyira jellemző a nyolcvanas évek végére, hogy jellemzőbb nem is lehetne –, ezért mutatjuk meg. Az eddás rész 4:10 után kezdődik, majd a Mi vagyunk a rock! c. sláger után is folytatódik.







Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....