Vatikán botrány: botrányos körülmények között megvásárolt londoni luxusirodaház...

A Szentszék pénteki közleménye szerint a Vatikánnak sikerült nyélbe ütnie a korábban összesen 350 millió euróért megvásárolt, nagy botrányt kiváltó londoni luxusirodaházának eladását, melynek ügyében jelenleg is büntetőügy zajlik a vatikáni törvényszéken. Korábbi információk szerint a Vatikán nagyjából 240 millió euróért adhat túl az épületen, így a vártnál kevesebbet bukhat majd a pénzügyeinek renoméjára komoly csapást mérő üzlet miatt – írja az Al Jazeera.

A Pápai Gazdasági titkárság prefektusa, Juan Antonio Guerrero Alves a bejelentés kapcsán konkrét számokat nem mondott, azt azonban kiemelte, hogy a veszteséget már könyvelték, az épületet pedig végül drágábban sikerült eladniuk, mint amire eredetileg számítani lehetett. Az is kiderült, hogy a Szentszék már meg is kapott egy tízszázalékos előleget az összegből, amelynek hátralevő része valószínűleg júniusban érkezhet majd meg, a költségvetési hiány pedig a tavalyi 42 millió euróról idén 37 millióra csökkenhet majd. A Vatikán költségvetése idén 300 millió euróról 800 millióra nőtt, ennek az az oka, hogy most már az olyan, a Vatikánhoz tartozó érdekeltségeket is beleveszik, mint a római Bambino Gesù gyermekkórház.

A londoni épület megvásárlása a Vatikán egyik legkínosabb ügye volt az elmúlt években a szexuális botrányok mellett, leginkább azért, mert a Szentszék 2014 és 2018 között úgy tolt bele 350 millió eurót a projektbe, hogy az előző tulajdonos korábban mindössze durván 155 millió eurót fizetett ki érte. Az üzlet eredetileg befektetésnek indult, egy Raffaele Mincione nevű olasz üzletember segítségével, aki egy saját maga által alapított befektetési alapon futtatta keresztül a vatikáni pénzeket, természetesen sokkal drágábban, mint amennyi indokolt lett volna. A Vatikán aztán 2018-ban teljes egészében megszerezte az épületet, Mincione pedig menet közben hülyére kereste magát.

A férfi ellen azóta a vatikáni ügyészség pert indított ellene, Mincione azonban állítja, hogy az épület értéknövekedését külsős szakértők is megerősítették, a Vatikánt pedig egyébként is végig segítették a saját alapkezelői.

Ferenc pápa már 2020-ban elárulta, hogy meg akar szabadulni az épülettől, ugyanakkor, amikor bejelentette, hogy drasztikusan átalakítja a vatikáni pénzügyek kezelését, mert a londoni irodaház megvásárlása alapján azok, akik eddig intézték őket, láthatóan nem értenek a dologhoz. Az egész ügy azért is volt különösen kellemetlen, mert a projektbe tolt pénz nagy része az úgynevezett péterfillérekből származott, amelyet a katolikus hívők alapvetően a Szentszék kiadásainak és karitatív tevékenységének segítésére gyűjtenek. Az így befolyó támogatás az utóbbi években egyébként is folyamatosan csökkent, részben a járvány miatt, a pénzt ugyanis általában a miséken gyűjtötték be, amelyekre a mostani helyzetben kevesebben járnak el.





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....

Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen

Robbant a hír: Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen