Magyar alapítvány maffia: iskolákon keresztül csalt ki egy társaság 100 millió forintot ....

Éveken keresztül vettek fel jogosulatlanul állami támogatást az iskoláikkal igazából jogviszonyban nem álló vagy az órákat nem látogató diákok után egy szegeden, hátrányos helyzetű fiatalok és kábítószer-függőségen szenvedők támogatására létrejött közhasznú alapítvány munkatársai – írja közleményében a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség.

Az ügyészség hét ember ellen emelt vádat. A vádirat szerint az alapítványt 2001-ben hozták létre a fenti okból, ennek kuratóriumi elnöke a vádlottak egyike. Hogy a vállalt feladatoknak eleget tegyenek, a szervezet két oktatási intézményt is létesített a városban, ahol a további
vádlottak vezetői, vezetőhelyettesi illetve ügyintézői feladatokat láttak el.

Az iskolák fenntartójaként az alapítvány a jogszabályok szerint minden tanévben,
félévente jogosult volt a tényleges tanulói létszámhoz igazodó normatív támogatás
igénybevételére az első szakképesítésüket itt megszerző diákok után. Csakhogy közel 900 olyan tanuló után is igényeltek és kaptak állami támogatást 2012 és 2014 között, akik nem álltak tanulói jogviszonyban az oktatási intézményekkel, vagy beiratkoztak ugyan, de a tanórákat sosem látogatták. A támogatás összege meghaladja a 112 millió forintot.

A főügyészség a valótlan tartalmú támogatási igénylőlapokat a Magyar Államkincstárhoz
az alapítvány nevében benyújtó vádlottat minősített költségvetési csalással és
hamis magánokirat felhasználásával, míg társait bűnsegédlettel vádolja.





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....