Csatlakozz hozzánk facebookon
Koronavírus Sajtóközpont: a sajtó hiteles tájékoztatása érdekében a mai naptól az elhunytak adatait részletesebben közöljük  

A lakosság és a sajtó hiteles tájékoztatása érdekében a mai naptól az elhunytak adatait részletesebben közöljük. Így látható lesz a beazonosított koronavírus-fertőzéssel elhunytak kora és neme mellett az is, hogy a vírusfertőzés előtt is szenvedett-e már valamilyen krónikus alapbetegségben. A technikai átállás miatt néhány órára a www.koronavirus.gov.hu honlap nem lesz elérhető. A mai adatokat az Operatív Törzs sajtótájékoztatóján is ismertetjük - közölte a Koronavírus Sajtóközpont.

Az elhunytakról szóló adatközlés informatívabb lesz, mert kiolvasható lesz belőle, hogy a koronavírus-fertőzés mely korosztályra és milyen krónikus alapbetegségek esetén a legveszélyesebb.

Egyúttal nyomon követhető lesz az is, hogy az elhunytak közül hányan vannak olyanok, akiknek halála úgy következett be, hogy nem volt ismert krónikus betegségük.

Összességében tehát

átláthatóbb lesz, hogy az elhunytak közül hányan ismert krónikus betegek, akiknek állapotát súlyosbította a koronavírus-fertőzés, és hányan magában a koronavírus-fertőzés okozta vírusos tüdőgyulladásban hunytak el, ismert krónikus betegség nélkül.

A beazonosított koronavírus-fertőzöttekről hamarosan megyei adatokat is közlünk. Egyúttal felhívjuk a figyelmet arra, hogy a tényleges koronavírus-fertőzöttek száma akár a többszöröse is lehet a beazonosított koronavírus-fertőzötteknek, hiszen már a járvány csoportos szakaszában járunk, ezért is fontos az ajánlások és a kijárási korlátozások betartása - írta a Koronavírus Sajtóközpont.

A központ ma reggeli, friss adataiból kiderül, hogy

492 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma, és meghalt egy újabb, több krónikus betegséggel küzdő beteg. 59 éves volt. Emellett 34 főről 37 főre nőtt a gyógyultak száma is.

A csoportos megbetegedések szakaszában vagyunk, amikor közösségben, személyes érintkezések útján terjed a fertőzés. Magyarországon is már bárhol és bárkiben jelen lehet a vírus. A beazonosított koronavírus-fertőzötteknél jóval nagyobb a tényleges vírushordozók száma, akik fertőzhetnek. A tömeges fertőzés lelassításához nagyon fontos, hogy az idősek, a diákok, a külföldről hazatérők, és aki teheti, az maradjon otthon, továbbá mindenki tartsa be az ajánlásokat és a kijárási korlátozásokat. Ahogy az eddigi elhunytak adataiból is látszik,

a koronavírus az idősekre a legveszélyesebb, ezért nyomatékosan kérik az időseket, hogy maradjanak otthon, és a bevásárláshoz kérjék hozzátartozóik vagy az önkormányzat segítségét.

A Magyarországon beazonosított új koronavírus-fertőzöttek száma: 492 fő. Közülük 10 iráni, 2 brit, 1 kazah, 1 vietnámi és 478 magyar állampolgár.

Az elvégzett mintavételek száma 14.146, a gyógyultak száma 37 fő, kórházi karanténban 61 ember van.

https://www.origo.hu
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Ami Minszkben történik arra már nincsenek szavak
Orbán levelétől hangos a magyar sajtó
Elképesztő katonai eszközöket vásárol Magyarország
Valami történik: Lekapcsolták az internetet Minszkben
A szokásos békés vasárnapi felvonulást ma is megtartották Minszkben. Az Igazságosság menete felvonulást egész Fehéroroszországban minden vasárnap megrendezik. A Tjournal cikke szerint ma...
  
Benzinkútnak hajtott egy nő Eperjesen
Az végül nem derült ki, hogy működött-e a lámpa. Nem mindennapi baleset történt a hétvégén Eperjesen – írja parameter.sk. Egy benzinkútnál leállított autó sofőrje égőket cser...
  
Orbán: 2022 tavaszán választás lesz. Addig védekezés lesz
A koronavírus-járvány miatt elmaradó felszólalások helyett egy esszét írt a miniszterelnök, amiben főként azt magyarázta, mi a baj a liberálisokkal, négyszer is libernyáknak nevezve ők...
  
Fejdísszel a fején temetik el a Szegeden elgázolt kislányt
Királylányként, hófehér ruhában és koronával a fején helyezik majd végső nyugalomra a Szegeden tragikusan elgázolt kis Kiarát. A hatéves kislány épp az óvodából tartott haza édesa...
  
Nyilatkozott a Blikknek a tiltott felvétellel gyanúsított politikus
Budapest — Alig két hete robbantott botrányt a hvg.hu, amikor megírták, hogy Fohsz Tivadar ellen tiltott pornográf felvételek miatt nyomoznak. A videókkal a cikk szerint a volt politikus nev...
  
Hétszázezres számlával sokkolta a díjbeszedő a magyar asszonyt
Budapest — Csaknem 700 ezer forintos vízszámlát követel a Díjbeszedő Holding Zrt. egy budapesti asszonytól tizedik emeleti kőbányai panellakása után. Egy 617 ezres számlára még jött n...
  
Orbán Viktor: segítsék a lányokat, hogy derék és tiszteletre méltó asszonyok legyenek
A liberalizmus és kereszténydemokrata konzervativizmus ellentéteiről, a közelgő amerikai elnökválasztásról és a koronavírus-járvány elleni védekezésről, illetve az ezzel kapcsolatos k...
  
Orbán Viktor: Lesznek meleg pillanatok
A liberalizmus és kereszténydemokrata konzervativizmus ellentéteiről, a közelgő amerikai elnökválasztásról és a koronavírus-járvány elleni védekezésről, illetve az ezzel kapcsolatos k...
  
Szijjártó szerint Boris Johnson a barátja, DE.....
"Hamarosan főtitkárválasztás jön az OECD-ben, mely intézménynek nagy szerepe lesz az új gazdasági világrend formálásában," kezdte vasárnap reggeli Facebook-posztját Szijjártó Péter. ...
  
Nem bírják a mentők a rengeteg tesztelést - lép a kormány
Miután túlterhelődött a mentőszolgálat és nem tudja teljesíteni a napi 3500-4000 mintavételi igényt, ambuláns mintavételi pontok felállításáról döntött a kormány. Amennyiben ...
  
Nemzetközi botrány: magyar bank mögé bújt egy gyanús ügyleteket bonyolító offshore cég
Szokatlan tranzakciók tucatjaira figyeltek fel 2011-ben a Deutsche Bank amerikai részlegénél. Egy Guarantee Agency nevű karibi offshore cég több tízmillió dollárt utalt el rajtuk keresztül ...
  
Magyar egészségügy: Kunetz szerint nem haditerv, hanem kétségbeesett kapkodás
"Nem haditerv, hanem kétségbeesett kapkodás" alapján dolgozik a magyar egészségügyi irányítás, fakadt ki Facebook-oldalán Kunetz Zsombor. Az egészségügyi szakértő tájékoztatása szer...
  
Újra Fideszes lett Izsák polgármestere - még mindig büntetőeljárás folyik ellene
Vasárnap polgármesterválasztást tartottak Izsákon, miután a nyár elején, autója megrongálása miatt lemondott Kutas Tibor, aki 2019 őszén függetlenként szűken, 39 szavazattal verte meg ...
  
Orbán levelétől hangos a magyar sajtó
„A politikai korrektség, vagyis a libernyák doktrína-, beszédmód- és stílusdiktátumok elleni lázadás medre egyre szélesedik” - írta Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Nemzetben hé...
  
Botrány: Magyar újságírók külföldi útjairól gyűjtött adatot a Külügyminisztérium
A Külügyminisztériumban listázták magyar újságírók külföldi szakmai útjait - írja egy Facebook-bejegyzésben (ami igazából egy hír, de mivel még nem indult el az újság, a Facebookra...
  
Letartóztattak egy nőt: érdekes dolgot küldött Trumpnak
Az amerikai-kanadai határnál vasárnap este letartóztattak egy nőt, aki a gyanú szerint levélben küldött ricint a Fehér Házba - jelentette vasárnap éjjel több amerikai médium is. A n...
  
Orbán már úgy emlékszik, hogy 2010-ben is Soros ellen harcolt
„A nemzeti önrendelkezésre a legnagyobb veszélyt ma a globális, nyílt társadalmat hirdető, a nemzeti kereteket felszámolni akaró világhálózat jelenti. A Soros György-féle korlátlan an...
  
Óriási fogás: hat szírt találtak Fejér megyében
Vasárnap délelőtt az M6-os autópálya 44-es kilométerénél, a Budapest irányába vezető oldalán, Iváncsa térségében állítottak félre a rendőrök egy bolgár rendszámú autót. A Poli...
  
Újabb botrány: Luxusszálló ellen tüntetnek
A szombati élőlánc célja, hogy újabb látványos akcióval hívják fel a figyelmet arra a beépítés ellen küzdő civilek, hogy még mindig nem sikerült dűlőre jutni az ügyben. Lányi Andr...
  
Elképesztő katonai eszközöket vásárol Magyarország
Magyarország az első ország, amely csatlakozott a német Luftwaffe Multinational Air Transport Unit (MNAU) programjához – derül ki a német fegyveres erők honlapján megjelent cikkből. A 201...
  
Svájc: Michael Schumacher már soha nem fog felépülni
A síbalesetben agysérülést szenvedett Michael Schumacher állapotát, közel hét éve teljes hírzárlat övezi. Csak annyit lehetett tudni az Forma 1 legendájáról, hogy állapota rossz, és a...
  
Szijjártó szerint szégyen lenne, ha nem Trump kapná a Nobel-békedíjat
Interjút adott Szijjártó Péter a One America Network csatornának – derül ki a külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalára szombat délután feltöltött videóból. A tárcavezető...
  
Magyar virológus szerint 2021 első felében kezdődhet a vakcina tömeggyártása
Most, hogy a koronavírus-fertőzöttek száma világszerte meghaladta a 30 milliót, nem lehet mindössze egészségügyi intézkedésekkel megállítani a terjedését – mondta el az ATV-nek adott...
  
Büntetőügyekkel tűzdelt kampány Izsákon
Nem csak a vadászháza miatt bírósági eljárás alá vont ex-polgármesterre vetül bűn árnyéka, de ellenfele stábtagjára is. Izzanak az indulatok a kisvárosban, és még egy gyenge „inde...
  
Hihetetlen: 53 embernek volt négyese az ötös lottón
Talán önnél van az egyik nyertes szelvény? Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait, a 38. héten ezekkel lehetett nyerni: 5, 24, 28, 34, 58. Öttalálatos szelvény nem volt, négyesbő...
  
Mészárosé a legnagyobb családi vállalkozás és ezen a válás sem változtat
A 24.hu szerint Mészáros válása nem veszélyezteti a 252 milliárdos cégcsoport pozícióját. Magabiztosan vezetik Mészáros Lőrincék a magyar Forbes szeptemberi listáját: a legnagyobb ha...
  
Hadüzenet: 2022-ben megmenthetjük az Európai Uniót Orbántól
A politikus lett az MSZP egyik társelnöke. Kunhalmi Ágnes szerint a párt stabil, egységes és megvan az ereje a következő választáshoz. Kunhalmi Ágnest és Tóth Bertalan választotta az M...
  
Botrány: katonai szállítógépeket vásárolhat Magyarország
Mi vagyunk az első olyan ország, amely csatlakozott egy nemzetközi, de alapvetően katonai légi szállítási projekthez – legalábbis a német fegyveres erők szerint. Magyarország az első ...
  
Matolcsyék döntik el a jövő héten, hogy mi lesz a forint sorsa
A jövő héten tartja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) keddi kamat-meghatározó ülését és publikálja a szeptemberi Inflációs jelentést is. Kedden tartja szeptemberi ülését a monetáris taná...
  
Rengeteg kérdés merül fel az Orbán által bejelentett hitelmoratórium kapcsán
Nőhet-e a visszafizetendő összeg? Hogyan fogják a bankok ellenőrizni a jogosultságot? Milyen hatása lehet a moratórium meghosszabbításának a hitelünkre? Többek közt ezeket a kérdéseket...
  
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
ThePost
Koronavírus Sajtóközpont: a sajtó hiteles tájékoztatása érdekében a mai naptól az elhunytak adatait részletesebben közöljük
A lakosság és a sajtó hiteles tájékoztatása érdekében a mai naptól az elhunytak adatait részletesebben közöljük. Így látható lesz a beazonosított koronavírus-fertőzéssel elhunytak kora és neme mellett az is, hogy a vírusfertőzés előtt is szenvedett-e már valamilyen krónikus alapbetegségben. A technikai átállás miatt néhány órára a www.koronavirus.gov.hu honlap nem lesz elérhető. A mai adatokat az Operatív Törzs sajtótájékoztatóján is ismertetjük - közölte a Koronavírus Sajtóközpont.

Az elhunytakról szóló adatközlés informatívabb lesz, mert kiolvasható lesz belőle, hogy a koronavírus-fertőzés mely korosztályra és milyen krónikus alapbetegségek esetén a legveszélyesebb.

Egyúttal nyomon követhető lesz az is, hogy az elhunytak közül hányan vannak olyanok, akiknek halála úgy következett be, hogy nem volt ismert krónikus betegségük.

Összességében tehát

átláthatóbb lesz, hogy az elhunytak közül hányan ismert krónikus betegek, akiknek állapotát súlyosbította a koronavírus-fertőzés, és hányan magában a koronavírus-fertőzés okozta vírusos tüdőgyulladásban hunytak el, ismert krónikus betegség nélkül.

A beazonosított koronavírus-fertőzöttekről hamarosan megyei adatokat is közlünk. Egyúttal felhívjuk a figyelmet arra, hogy a tényleges koronavírus-fertőzöttek száma akár a többszöröse is lehet a beazonosított koronavírus-fertőzötteknek, hiszen már a járvány csoportos szakaszában járunk, ezért is fontos az ajánlások és a kijárási korlátozások betartása - írta a Koronavírus Sajtóközpont.

A központ ma reggeli, friss adataiból kiderül, hogy

492 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma, és meghalt egy újabb, több krónikus betegséggel küzdő beteg. 59 éves volt. Emellett 34 főről 37 főre nőtt a gyógyultak száma is.

A csoportos megbetegedések szakaszában vagyunk, amikor közösségben, személyes érintkezések útján terjed a fertőzés. Magyarországon is már bárhol és bárkiben jelen lehet a vírus. A beazonosított koronavírus-fertőzötteknél jóval nagyobb a tényleges vírushordozók száma, akik fertőzhetnek. A tömeges fertőzés lelassításához nagyon fontos, hogy az idősek, a diákok, a külföldről hazatérők, és aki teheti, az maradjon otthon, továbbá mindenki tartsa be az ajánlásokat és a kijárási korlátozásokat. Ahogy az eddigi elhunytak adataiból is látszik,

a koronavírus az idősekre a legveszélyesebb, ezért nyomatékosan kérik az időseket, hogy maradjanak otthon, és a bevásárláshoz kérjék hozzátartozóik vagy az önkormányzat segítségét.

A Magyarországon beazonosított új koronavírus-fertőzöttek száma: 492 fő. Közülük 10 iráni, 2 brit, 1 kazah, 1 vietnámi és 478 magyar állampolgár.

Az elvégzett mintavételek száma 14.146, a gyógyultak száma 37 fő, kórházi karanténban 61 ember van.
Itt találod a hét legvitatottabb témáit!
Olvasd nálunk azokat a híreket amiket a leginkább imádtak vagy utáltak az olvasók!
Orbán félbeszakította az orvost, amikor az elkezdte mondani, hogy mi a gond a lélegeztetőkkel
Ami Minszkben történik arra már nincsenek szavak
Fotón az ismeretlen nő, aki a rendőrökre támadt Bíró Ica botrányos kilakoltatásán
Rengetegen aggódnak Erős Antóniáért!
Orbán levelétől hangos a magyar sajtó
Elképesztő katonai eszközöket vásárol Magyarország
Választási csalás: hamis aláírásokkal nyújtottak be ajánlóíveket
Országhatárok lezárása: Lukasenka nagyot lépett
Videó: senki sem ismerte az önkormányzati törvényt, csak egy bekiabáló 16 éves diák
Újabb botrány: Luxusszálló ellen tüntetnek
Óriási botrány: játékhajót és helikoptert vittek Szijjártó Péternek ajándékba
Botrány: Zsaruk helyszínelnek Bíró Ica lakásánál, több rendőrt is mentővel szállítottak kórházba
Bukás? - a magyar másodosztályban folytathatja Dzsudzsák
Gárpár Bea kétségbeesett: Nem élném túl, ha Győzőt börtönre ítélnék
Ment a felvétel amikor Orbán elment a kórházba, majd a szemébe mondták, hogy a lélegeztetőgépekhez szakemberek is kellenek
Szuperkupa botrány Budapesten: majdnem az összes jegyet visszamondta a Sevilla
Valami történik: Lekapcsolták az internetet Minszkben
Óriási fogás: hat szírt találtak Fejér megyében
Nemzetközi botrány: magyar bank mögé bújt egy gyanús ügyleteket bonyolító offshore cég
Szijjártó szerint szégyen lenne, ha nem Trump kapná a Nobel-békedíjat
Vírus botrány: Támadás történt, rendőrt kellett hívni a kardiológiai Intézetbe
Svájc: Michael Schumacher már soha nem fog felépülni
Titokban a tengerentúlra költözött Vujity Tvrtko és családja
Orbán már úgy emlékszik, hogy 2010-ben is Soros ellen harcolt
Nem kell az első osztálynak: NB2-es lesz Dzsudzsák Balázs
Matolcsyék döntik el a jövő héten, hogy mi lesz a forint sorsa
Hat hónappal meghosszabbítják a hitelmoratóriumot, de nem mindenkinek
Óriási botrány: Döbbenetes képeket osztott meg az orvosi kamara, lepusztult állapotok
Müller Cecília: Két kórház területén is lesznek katonai kórházrészlegek
Népszava: Elkezdték átvezényelni az egészségügyi dolgozókat
Hadüzenet: 2022-ben megmenthetjük az Európai Uniót Orbántól
Kiborultak Majkáék: Azonnal rohant az orvos a TV2 stúdiójába
Hihetetlen: 53 embernek volt négyese az ötös lottón
Balatonlellén is közpénz-milliárdból épül új szálloda
10 napra rövidül a hatósági karantén ideje Magyarországon
Nyilatkozott a magyar űrkutatásért felelős miniszteri biztos
Sok hűhó semmiért: Megúszhatja Orbán a jogállamisági feltételeke
Óriási botrány: Döbbenetes képeket osztott meg az orvosi kamara, lepusztult állapotok
Egy 95 éves embert nem köszöntünk fel maszk nélkül, vagy mégis?
Döntöttek az idei béremelésekről
Novák Katalin: Minden idők legnagyobb otthonteremtési programjára készülök
Elemzők szerint ellenzéki együttműködéssel verhető a Fidesz 22-ben
Kórház kapacitás: Kórházban kezdte a napot Orbán Viktor
Orbán: Van egy haditervszerű intézkedési tervünk - még ha nem is szeretjük a katonai kifejezéseket
Mészáros Lőrinc: Gyurcsány és Medgyessy ledarálta a magyar építőipart
Mutatjuk hány ember kell egy bicikliút átadásához Magyarországon
Orbán: 2022 tavaszán választás lesz. Addig védekezés lesz
Újabb milliárdokkal stafíroznának ki Orbán Viktorék az alapítványokat
Mészárosé a legnagyobb családi vállalkozás és ezen a válás sem változtat
Fejdísszel a fején temetik el a Szegeden elgázolt kislányt
Maszk botrány: a biztonsági őrt is megütötte egy férfi a kórházban
Éjjel-nappali őrség alakult, hogy ne szereljék le a gázórát
Büntetőügyekkel tűzdelt kampány Izsákon
Egy férfi felmászott a Szabadság hídra: mutatjuk mi történt
Visszatér Müller Cecília és az operatív törzs
Elárulták hányszor intézkedtek az iskolaőrök a tanév kezdete óta
Rengeteg kérdés merül fel az Orbán által bejelentett hitelmoratórium kapcsán
Botrány: katonai szállítógépeket vásárolhat Magyarország
Orbán: Valahogy majd kibírjuk
Orbán: Adja Isten, hogy ne legyen igazam, de a napi megbetegedések száma meg fogja haladni az ezret
Mindenkit kiakadt: buldózerekkel mentek neki a Négyszögletű Kerek Erdőnek
Szégyenlista: Magyarország az európai tesztelési rangsor legvégén van
Ami a világ minden pénzéért sem szerezhető be azonnal: a megfelelő szakszemélyzet
Maszkos Orbán és népviseletes lánykák avatták fel az új Duna-hidat Komáromnál
Digi botrány: szerintük ellehetetlenítik indulásukat az új frekvenciapályázaton
Hamarosan eldől a hitelmoratórium meghosszabbítása
Hétfőtől újabb helyeken lesz kötelező a maszkviselés
Orbán Viktor: segítsék a lányokat, hogy derék és tiszteletre méltó asszonyok legyenek
Hétszázezres számlával sokkolta a díjbeszedő a magyar asszonyt
Újabb szigorítás és büntetések maszk ügyben
Nem kötik a polgármesterek orrára, hogy hogyan áll a járvány a saját városukban
Javaslat: ne indulhasson közbeszerzésen, aki nagy értékű ajándékot adott kormánytagnak
ThePost
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum