Nehéz megszólalni azután amit Bende Balázs kamerába mondott - és ezt le is adták...

Úgy tudja, az ellenzék gyűlöl mindent, ami magyar és keresztény.

Hatalmasat futott Bende Balázs a közmédia Világ című műsorának szombati adásában — szúrta ki a 444.hu.
A közmédia megmondóembere kamerába nézve úgy fogalmazott:

„Egy biztos, akár a gyermekeinket, akár a határainkat, akár a hagyományainkat, kultúránkat, hitünket akarjuk megvédeni, az rajtunk is múlik.

Népszavazáson, nemzeti konzultáción részt vehetünk a politika alakításában, és a jövő évi választáson biztosíthatjuk, hogy ne kerüljön olyan pártok kezébe a kormányzás, akik

gyűlölnek mindent, ami magyar és keresztény,

és inkább, akár bosszúból is, bevándorló országgá változtatnák hazánkat.”

Bende Balázsnak nem ez első meredek megszólalása: kiszivárgott hangfelvétel után ismeretes, hogy ő adja ki az ukázt az M1 híradósainak, miről és hogyan kell beszámolniuk, de márciusban az ellenzéket fenyegette meg az akkor még “csak” 17 ezer Covid-áldozat miatt.












Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....