Kezdőlap   Csatlakozz hozzánk facebookon
Kövér László úgy módosítaná a házszabályt, hogy a veszélyhelyzet alatt ne lehessen törvényjavaslatokat terjeszteni a parlament elé.  

A felhatalmazási törvény után újabb négyötödös többséget igénylő törvény kerülhet az országgyűlés elé. Kövér László házelnök úgy módosítaná a házszabályt, hogy a veszélyhelyzet alatt ne lehessen törvényjavaslatokat terjeszteni a parlament elé.

az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében 2020. március 11-én kihirdetett veszélyhelyzet megszűnését követő napon - ha ez a nap rendes ülésszakok közötti időtartamra esik, akkor az ezt követő rendes ülésszak első napján - kezdődjön újra azzal, hogy a veszélyhelyzet fennállása alatt önálló indítvány előterjesztőjének a tárgysorozatba vételre kijelölt bizottság elnökéhez intézett írásbeli kezdeményezése alapján tárgysorozatba vételre kijelölt bizottság, a HHSZ 58. § (5) és (8) bekezdése szerinti jogosultnak a tárgysorozatba-vételi kérelem benyújtását követően a Törvényalkotási bizottság elnökéhez intézett írásbeli kezdeményezés alapján a Törvényalkotási bizottság a kezdeményezés benyújtásától számított 30 napon belül határoz az önálló indítvány tárgysorozatba vételéről."

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy most a parlament a veszélyhelyzet alatt nem normális ülésrend szerint működik, vagyis a házszabály 58. § (2)-es pontja szerint annak lejárta után foglalkoznak csak a beadott törvényjavaslatokkal. Az elutasított javaslatokat az (5)-ös pont alapján a parlamenti frakciók kérésére sem lehet a törvényalkotási bizottság elé venni, ha azt már egy szakbizottság elutasította, valamint a független képviselők sem vihetik tovább az elutasított javaslataikat. Így lényegében a nem járványhelyzettel kapcsolatos javaslatokat csak annak vége után folytatnák.

A parlamentben már a héten tárgyaltak egy 4/5-ös többségű törvényt, amelyet az ellenzéki képviselők nem támogattak. A javaslat meg nem határozott időre hosszabbítaná meg a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzetet, és így a rendeleti kormányzás lehetőségét. Viszont jövő héten a törvényt már kétharmaddal megszavazhatják a kormánypártok.

https://www.napi.hu/
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Gyakorlatilag beismerte, hogy megvezették Orbán Viktort
Hárman vakultak meg a budaörsi horrorklinikán
Szijjártó botrány: 154 milliót utazgatott el eddig idén
Vizsgálat indult: Mészáros Lőrinc helyett egy spanyol cég szerzi meg az E.On cégét
Az Opus végül elállt az ügylettől, így külföldi befektetőkhöz kerül az EKER. A Gazdasági Versenyhivatal honlapja szerint tegnap benyújtották a magyar energiapiac egy fontos szereplőjé...
  
Olyan képet posztolt Kiszel Tünde.. a rajongók imádják
Egy vadító fekete-fehér képpel mondott köszönetet követőinek Kiszel Tünde az Instagramon. Igazán dögös fotót tett közzé az Instagram-oldalán Kiszel Tünde! A naptárdíva egy régi, f...
  
Tóth Gabi Müller Cecíliával fotózkodott - már ezért megérte bejönni reggel a Mokkába
Müller Cecíliával, az országos tiszti főorvossal fotózkodott az aranytorkú énekesnő! Felrobbantotta az Instagramot legújabb posztjával Tóth Gabi! Az énekesnő nem mással, mint az orszá...
  
Botrány: Zaklatásért jelentették fel Gáspár Beát
Nem csitulnak a kedélyek a Gáspár család körül. A házaspárnak tavaly novemberben volt autóbalesete, amikor egy másik sofőr a forgalommal szemben haladt feléjük a 21-es főúton, majd fro...
  
Segédmunkás lett a magyar sztár: Nem tehetem meg, hogy várjak a csodára
Kökény Attila a karantén alatt sem bízta a véletlenre családi bevételüket: anyagi biztonságuk megtartása érdekében segédmunkásnak állt a fiával és a vejével együtt. Kökény Attila...
  
Zavarta a sírás, rendszeresen megverte a másfél éves gyermeket
Letartóztattak egy 32 éves férfit, aki a másfél éves nevelt gyermekét hónapokon át rendszeresen ütötte-verte, közölte a Somogy megyei főügyészség. A neten ismerkedett meg a gyermek an...
  
ITM: Közel 25 ezer fővel csökkent az álláskeresők száma
A június közepi mélypontot követően augusztus első napjaira közel 25 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon, ami egyértelműen jelzi, hogy kedvező fordulat me...
  
Karanténból szabadult a család amikor az ablakból kiugró férfi rázuhant az édesanyára
A négyfős család a tragédia napján szabadult a karanténból egy erdélyi út után. „Jézus a halála után harmadnapra támadt fel. Nekem is ennyi időm volt arra, hogy sokkos állapotban l...
  
Botrány: visszadobták a Lánchíd-tendert
A fővárosi Fidesz szerint tartalmi hibák vannak a dokumentumban, amelyet ezért módosítania kell a BKK-nak. Tartalmi hibák miatt a Közbeszerzési Hatóság visszadobta a Lánchíd felújítá...
  
Áll a bál az iskolarendőrség körül
A szakszervezet szerint félő, hogy nem lesz elég jelentkező a feladatra. Attól tartanak a hivatásos rendőrök, hogy iskolaőrnek vezénylik át őket – erről a Független Rendőr Szakszerv...
  
Vírushelyzet: több mint húszezer szurkolóval indult az NB II.
Bár értelmes magyarázatot nem adott rá, a kormány nem változtatott az intézkedésén: korlátozás nélkül lehet látogatni a focimeccseket Magyarországon. Gulyás Gergely korábban az...
  
Botrány: Mégis elmarad az Apostol koncertje
A hvg.hu ír róla, hogy lefújták az Apostol együttes 50. születésnapi koncertjét az Arénában. Az esemény eredetileg májusban lett volna, de a járvány miatt augusztusra halasztották, és ...
  
200 millió eurónyi fejlesztési pénzre mondott nemet a magyar kormány - az ok érthetetlen
A Népszava ír arról, hogy a magyar kormány még mindig nem kötött megállapodást a 2014-2020 közötti költségvetési időszakra az Európai Gazdasági Térséghez (EGT) tartozó Izland, Liec...
  
Magyarország: Elhunyt egy 77 éves, krónikus beteg
Kilenccel, 4553-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu. Elhunyt egy 77 éves, krónikus beteg, ezzel 598-ra nőtt a magyar ál...
  
Egymilliárdot kerestek Tiborczék de hogy mivel.....!!!
Egyetlen sor téglát sem kellett leraknia Tiborcz István cégének, mégis milliárdos hasznot hozott számukra egy visegrádi, máig befejezetlen hotel-beruházás két év alatt. Az építési pr...
  
Nem akarod látni hányan adtak át egy felújított horgászlakot
Kistolmácson megújult a Zalaerdő erdei- és horgászlaka A negylábú faoszlopokra kifeszített nemzeti szín szalagot öten vágták át az átadási ünnepség keretében. Név szerint (b-j): ...
  
3 milliárd forintért hordhatja a földet a Mészáros család
A Fejér-B.Á.L. Zrt. ajánlata volt a legkedvezőbb a feladatra. Mészáros Lőrinc gyerekeinek építőipari cége újabb munkát nyert el a Tatabányán épülő kézilabda-csarnok körül, derül...
  
Nagy Alekosz: Ha valaki sztáralkat, akkor is a köztudatban marad, ha nem erőlködik
Alekosz most őszintén mesélt arról, hogyan élte meg a ValóVilágot. Miért népszerű a ValóVilág? – Ez a valóságshow a magyar emberekre lett szabva. A legfőbb ismertető jegyeink talá...
  
Majka és Balázs élő adásban esett egymásnak
Ma reggel a Rádió 1 Balázsék című műsorának vendége volt Majoros Péter, alias Majka és az Apostol ülős arénakoncertjének apropóján beszélgettek a könnyűzene helyzetéről, állami ...
  
Gyurcsány Ferenc gyászol
Tragédia érte a Demokratikus Koalíció (DK) elnökét: két hónappal ezelőtt, 86 évesen elhunyt Katus néni, Gyurcsány Ferenc (59) édesanyja. Az idős asszony évek óta Alzheimer-kórral küz...
  
Újabb magyar idősotthonban jelent meg a vírus
Jelenleg látogatási és felvételi tilalom van a Teveli úti intézményben. Folyamatosan tesztelik a pápai Teveli úti idősotthon lakóit és dolgozóit, mivel az otthon egyik alkalmazottjána...
  
Családi rendezvény volt: 36 fertőzött, 127 ember karanténban
Az ország másik felére is eljutott a koronavírus egy júliusi, Győr-Moson-Sopron megyei, zártkörű családi rendezvényről, számolt be az állami tévé a Nemzeti Népegészségügyi Központ...
  
Rotyis Bálint: A nemzeti konzultáció Európában egyedülálló ....
Az ellenzék csak próbálkozik, de nem tud hatékonyan fellépni a nemzeti konzultációval szemben – mondta Rotyis Bálint, a Médianéző Központ elemzője az M1-en. Rotyis Bálint azt mondta, ...
  
Súlyos beteg XVI. Benedek
Súlyosan megbetegedett XVI. Benedek miután meglátogatta haldokló bátyját, közölte életrajzírója, Peter Seewald. A 93 éves Joseph Ratzinger övsömörben szenved, erős fájdalmai vannak, h...
  
Balesetezett a honvédelmi minisztert szállító autó
Hétfő délelőtt egy teher- és egy haszongépjármű, valamint egy személygépkocsi balesetezett eddig tisztázatlan körülmények között az M7-es autópályán Siófok mellett. A Somogy Megyei...
  
Hivatalos: tarthatnak gólyatáborokat az egyetemek
Mivel a jogszabályok nem térnek ki a gólyatáborok szervezésére, ezért az intézmények saját hatáskörben dönthetnek annak megtartásáról, válaszolta a Belügyminisztérium az ATV Hírad...
  
Bajban Rogán-Gaál Cecília pénztárcája: Idén nem lesz Magyarország Szépe
Miután a nemzetközi járványhelyzet miatt a Miss World jogtulajdonosa 2021-re halasztotta a verseny döntőjét, elmarad a Magyarország Szépe is, olvasható az esemény Facebook-oldalán. A Miss ...
  
Víruspánik tört ki a szegedi vonatpótló buszon
Három ember szállt fel Hódmezővásárhelyen az egyik, Szegedre tartó vonatpótló buszra, akikről kiderült, hogy hatósági karanténban kellene lenniük. A járművet azonnal körülvették a ...
  
Hárman vakultak meg a budaörsi horrorklinikán
Három ember végleg elveszítette a látását azok közül, akiknek a szürkehályog-műtétjét a Budaörsi Egészségügyi Központban végezték el – tudta meg a Ripost. Mint arról korábban b...
  
Magyarország kamat nélkül hitelt ad Kenyának
Az erről szóló megállapodás a csütörtök éjszakai Magyar Közlönyben jelent meg. Már megszületett a két ország közti szerződés a kötött segélyhitelről, a nulla százalékos kamatt...
  
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
Kövér László úgy módosítaná a házszabályt, hogy a veszélyhelyzet alatt ne lehessen törvényjavaslatokat terjeszteni a parlament elé.
A felhatalmazási törvény után újabb négyötödös többséget igénylő törvény kerülhet az országgyűlés elé. Kövér László házelnök úgy módosítaná a házszabályt, hogy a veszélyhelyzet alatt ne lehessen törvényjavaslatokat terjeszteni a parlament elé.

az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében 2020. március 11-én kihirdetett veszélyhelyzet megszűnését követő napon - ha ez a nap rendes ülésszakok közötti időtartamra esik, akkor az ezt követő rendes ülésszak első napján - kezdődjön újra azzal, hogy a veszélyhelyzet fennállása alatt önálló indítvány előterjesztőjének a tárgysorozatba vételre kijelölt bizottság elnökéhez intézett írásbeli kezdeményezése alapján tárgysorozatba vételre kijelölt bizottság, a HHSZ 58. § (5) és (8) bekezdése szerinti jogosultnak a tárgysorozatba-vételi kérelem benyújtását követően a Törvényalkotási bizottság elnökéhez intézett írásbeli kezdeményezés alapján a Törvényalkotási bizottság a kezdeményezés benyújtásától számított 30 napon belül határoz az önálló indítvány tárgysorozatba vételéről."

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy most a parlament a veszélyhelyzet alatt nem normális ülésrend szerint működik, vagyis a házszabály 58. § (2)-es pontja szerint annak lejárta után foglalkoznak csak a beadott törvényjavaslatokkal. Az elutasított javaslatokat az (5)-ös pont alapján a parlamenti frakciók kérésére sem lehet a törvényalkotási bizottság elé venni, ha azt már egy szakbizottság elutasította, valamint a független képviselők sem vihetik tovább az elutasított javaslataikat. Így lényegében a nem járványhelyzettel kapcsolatos javaslatokat csak annak vége után folytatnák.

A parlamentben már a héten tárgyaltak egy 4/5-ös többségű törvényt, amelyet az ellenzéki képviselők nem támogattak. A javaslat meg nem határozott időre hosszabbítaná meg a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzetet, és így a rendeleti kormányzás lehetőségét. Viszont jövő héten a törvényt már kétharmaddal megszavazhatják a kormánypártok.
Vizsgálat indult: Mészáros Lőrinc helyett egy spanyol cég szerzi meg az E.On cégét
Olyan képet posztolt Kiszel Tünde.. a rajongók imádják
Tóth Gabi Müller Cecíliával fotózkodott - már ezért megérte bejönni reggel a Mokkába
Botrány: Zaklatásért jelentették fel Gáspár Beát
Segédmunkás lett a magyar sztár: Nem tehetem meg, hogy várjak a csodára
Zavarta a sírás, rendszeresen megverte a másfél éves gyermeket
ITM: Közel 25 ezer fővel csökkent az álláskeresők száma
Karanténból szabadult a család amikor az ablakból kiugró férfi rázuhant az édesanyára
Botrány: visszadobták a Lánchíd-tendert
Áll a bál az iskolarendőrség körül
Vírushelyzet: több mint húszezer szurkolóval indult az NB II.
Botrány: Mégis elmarad az Apostol koncertje
200 millió eurónyi fejlesztési pénzre mondott nemet a magyar kormány - az ok érthetetlen
Magyarország: Elhunyt egy 77 éves, krónikus beteg
Egymilliárdot kerestek Tiborczék de hogy mivel.....!!!
Nem akarod látni hányan adtak át egy felújított horgászlakot
3 milliárd forintért hordhatja a földet a Mészáros család
Nagy Alekosz: Ha valaki sztáralkat, akkor is a köztudatban marad, ha nem erőlködik
Majka és Balázs élő adásban esett egymásnak
Gyurcsány Ferenc gyászol
Újabb magyar idősotthonban jelent meg a vírus
Családi rendezvény volt: 36 fertőzött, 127 ember karanténban
Rotyis Bálint: A nemzeti konzultáció Európában egyedülálló ....
Súlyos beteg XVI. Benedek
Balesetezett a honvédelmi minisztert szállító autó
Hivatalos: tarthatnak gólyatáborokat az egyetemek
Bajban Rogán-Gaál Cecília pénztárcája: Idén nem lesz Magyarország Szépe
Víruspánik tört ki a szegedi vonatpótló buszon
Hárman vakultak meg a budaörsi horrorklinikán
Magyarország kamat nélkül hitelt ad Kenyának
Migránsokat fogott a magyar rendőrség
Szívszorító részletek a babakocsis tragédiáról
Szlávik főorvos szerint sokkal több a napi fertőzött, mint amennyit közzétesznek
Egy magyar kisnyugdíjas százmilliós követelése döntheti be az újpesti fociklubot
Meglepő bejelentést tett a győri Audi – 6 milliárd euróról van szó
Csak annyira futja a nyugdíjból idén, mint 2010-ben
Orbán Viktor nem ért egyet Matolcsy Györggyel - színjáték vagy botrány?
Ukrajna a vörös zónába sorolta Magyarországot
Mindig megjelenik itt valaki, aki el akarja venni a Balaton-partot
Kalifornia lángol: ezreket kellett evakuálni
A magyarok közel kétharmada még mindig uniópárti
Magyar polgármester: Bizonyos vállalkozókkal szemben védtelenek vagyunk
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum