Orbán lépett: 14 milliárd forint értékű közvagyont tesz bele az állam abba a Fudan-alapítványba, amelyet rekordsebességgel jegyzett be a bíróság

Közel 14 milliárd forint értékű közvagyont tesz bele az állam abba a Fudan-alapítványba, amelyet rekordsebességgel jegyzett be a bíróság.

Az állam készpénz és telekingatlanok formájában adott közel 14 milliárd forintnyi vagyont a Fudan Egyetem alapítványának, s mindezt úgy tette, hogy a határozat szerint az alapító az alapítvány részére juttatott vagyont nem vonhatja el és nem követelheti vissza. Az alapító a kormány volt, ám az Átlátszó beszámolója szerint azonnal le is mondott e státusról és a jogokat az alapítvány kuratóriumának engedte át.

Az alapítvány 600 millió forint közpénzt, és 13,2 milliárd forint értékű ingatlant kapott.

Az ügynek két külön érdekessége is van. Az egyik az, hogy a Fudannak szánt állami telkek részben azok, amelyekre eredetileg a Diákváros nevű kollégiumi komplexumot tervezték volna. A másik pedig az, hogy az alapítvány bejegyzésével a Sárhegyi és Társai ügyvédi irodát bízták meg. Az ügyvédi iroda névadója, Sárhegyi Zoltán 2013 óta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) fideszes delegáltja, akinek a testület hétfői ülésén is volt a Fudannal összefüggő teendője.

Az NVB ugyanis hétfői ülésén döntött országos népszavazási kezdeményezésekről, köztük Karácsony Gergely főpolgármester és miniszterelnök-jelölt magánszemélyként benyújtott népszavazási kérdéséről, amit egyhangúan hagytak jóvá a testület tagjai. Ez a kérdés pedig éppen a Sárhegyi segítségével bejegyzett Fudan-alapítványt szüntetné meg és venné vissza az annak juttatott közvagyont, mivel az ezekről szóló törvény megsemmisítését célozza:

Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül a Fudan Hungary Egyetemért Alapítványról, a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról szóló 2021. évi LXXXI. törvényt?

A hvg.hu megírta, a kérdésben érintett jogszabály végrehajtásával az állami szervek az elmúlt hónapokban nem siettek, aztán hirtelen erősen belehúztak: bejegyezték a leendő egyetemet fenntartó vagyonkezelő alapítványt – kuratóriumában érdekes személyekkel –, amely ingyenes juttatásként rögtön meg is kapta az állami területeket a beruházási helyszínen.

A szaktárca közlése szerint az alapítvány feladata az előkészítés, a hatástanulmányok és tervek elkészítése után az egyetem megépítéséről népszavazás fog dönteni. A beruházás előkészítését a Palkovics László kormánybiztos vezetésével felálló öttagú kuratórium vezényelheti le. Megjegyezték: a kormány 2022 végéig beszámol az Országgyűlésnek az előkészületekről és a várható költségekről.

A legérdekesebb név az ötfős kuratórium listáján Horváth Leventéé. Őróla megírtuk, hogy egy, a beruházás körül felbukkant, frissen alapított kínai hátterű magyar kft. ügyvezetőjének a férje. A céget, a Fudan Magyarország Kft.-t idén január végén, 3 milliós jegyzett tőkével alapították. Fő tevékenységeként a felsőfokú oktatást jelölte meg, de sokkal inkább lobbitevékenységet végezhet. A cég tulajdonosa a kínai Jiwu Research kutatóintézet, amit a Fudan Egyetem tavaly nyáron alapított. A magyar kisvállalkozás ügyvezetője pedig a Fudanon végzett Niu Shan, akivel későbbi férje, Horváth Levente a Fudanon ismerkedett meg, mivel ő is ott tanult. Emellett Horváth korábban volt sanghaji főkonzul is.

A Fudan-ügy nem mellékes szála, hogy a beruházás előkészítésének leállítását, a népszavazással is érintett törvénynek a visszavonását a kormánytól követelő Karácsony Gergely főpolgármester javaslatára a Fővárosi Közgyűlés mai ülésén elfogadott egy javaslatot, amely az atlétikai vb budapesti rendezésének lefújását, pontosabban a főváros hozzájárulásának visszavonását, vétót helyezi kilátásba, ha a kormány nem lép.








Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....

Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen

Robbant a hír: Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen