Elképesztő: négy óra alatt teljesen lebénult a tehetséges magyar táncos


Horváth Renátó táncművész 2019. december 3-án egy délelőtti próba után kezdte magát furcsán érezni, de akkor még azt gondolta, hogy csak meghúzta egyik izmát. Nem sokkal később már az életéért küzdött.


Horváth Renátó a Miskolci Nemzeti Színház táncművészeként dolgozott 2019-ben. Egy december harmadikai próba után hazament, és úgy érezte, mintha belevágtak volna a lapockájába. Ekkor még csak izomhúzódásra gondolt, amit a próbán szerezhetett, ezért befeküdt egy kád forró vízbe. Nem sokkal később már elviselhetetlen fájdalmai voltak, és állapota rohamosan romlott. Néhány órával később már a légzése is leállt, gépekkel tartották életben.

– Egy délelőtti próba után hazamentem, majd letettem egy szatyrot a kanapéra. A következő pillanatban egy nagy vágást éreztem a lapockacsontom alatt. Akkor még azt hittem, hogy csak behúzta a görcs, így megpróbáltam lelazítani egy forró vizes fürdővel. Amikor befeküdtem a kádba, éreztem, nagyobb a baj, hiszen már elkezdtek zsibbadni a végtagjaim – mondta Renátó a Borsnak.

Egy barátját kérte meg, hogy vigyen neki fájdalomcsillapítót, ám az sem használt.

– Kisvártatva elveszítettem a bal kezemet, és tulajdonképpen négy óra leforgása alatt valamennyi végtagom felmondta a szolgálatot. Mikor már bent voltam a kórházban, megpróbálták kideríteni, mi okozza a problémát, de nem találtak magyarázatot a hirtelen elváltozásra. Küzdöttem a levegőért, hiszen elkezdett a tüdőm leállni, miközben a rekeszizmom is lebénult. Két hétig mélyaltatásban tartottak, és még a gégemetszést is elvégezték. Mikor felébredtem, azzal kellett szembesülnöm, hogy elvesztettem az uralmamat a saját testem felett. Mivel csövek lógtak ki a számból, kommunikálni sem tudtam. Kizárólag a szememet voltam képes mozgatni – emlékezett vissza a szörnyű pillanatokra a fiatal tehetség.

Renátót többszöri próbálkozás után, bő két hónapos küzdelmet követően levehették a gépről. Az orvosok továbbra sem jöttek rá, mitől betegedett le az ereje teljében levő fiatalember.

– Arra a következtetésre jutottak, hogy vírusos gerincvelő-gyulladás állhat a háttérben, hiszen a nyaki kettes csigolyám és a hátközepem között egy ödéma keletkezett. Ez azóta felszívódott, és már elkezdtek visszajönni az érzések. Már észreveszem, ha hozzám érnek a testem bármely pontján, és a talpam is csiklandós. Rengeteg az akaratlan mozgásom, de szándékosan még nem tudom használni a végtagjaimat, és nem vagyok képes például felülni sem. Már egy éve magamtól lélegzem, a torkomba helyezett kanült tavaly nyáron hagyhattam el – mondta a fiatal, aki minden apró javulásnak nagyon örül, illetve eltökélten küzd azért, hogy visszatérhessen a színpadra.

Az orvosai abban bíznak, hogy ha évek alatt is, Renátó lassan visszanyerheti uralmát a teste fölött.

– Minden apró javulásnak örülök. Székhez kötötten élek, de igyekszem élvezni az életet. Másfél évig lelki beteg voltam, és pánikrohamokkal küszködtem. Nehezen viseltem a bizonytalanságot, hiszen nem tudhattam, mit hoz a jövő. Most ott tartok, hogy annak is örülni fogok, ha járókerettel képes leszek közlekedni. Valamilyen formában szeretnék visszatérni a színpadra. A táncról soha nem mondok le véglegesen, de ha úgy alakul, csak motivációs előadásokat tudok majd tartani, azt is elfogadom.

Szerelmével, Andreával már nyolc éve alkotnak egy párt. A fiatal lány mindenben kitart a párja mellett. Az eljegyzést is tervezik, ám egyelőre erre nem került sor.

– Megmondtam a kedvesemnek, hogy már szerettem volna megkérni a kezét, de ezt akkor fogom ténylegesen megtenni, ha magam tudom a gyűrűt az ujjára húzni. Andi egy csoda az életemben. Bár sokan csodálkoznak azon, hogy kitart mellettem, de ő nem úgy tekint rám, mint egy elromlott, lecserélendő tárgyra. Erős a kapcsolatunk – szögezte le Renátó.





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....

Bayer Zsolt elszabadult: -Takarodjon haza!-

Bayer Zsolt elszabadult: -Takarodjon haza!-