Lemondott a magyar polgármester: Bizonyos befektetőkkel szemben védtelenek vagyunk

Bizonyos vállalkozókkal, befektetőkkel szemben, úgy érezzük, védtelenek vagyunk. Úgy látjuk, ezeket a folyamatokat településvezetőként már nem tudjuk megállítani, így a testület a lemondásával szeretné felhívni a közvélemény figyelmét a veszélyekre – közölte Szigliget honlapján Balassa Balázs.



A falu független polgármestere július 22-én mondott le, a képviselő-testület pedig feloszlatta magát.



Balassa Balázs a közleményben megjegyezte, hogy jogos az igény a lakosság részéről, hogy megtudják a lemondás pontos okait, de erről részleteket egyelőre nem közölt. Úgy fogalmazott, „most még mindig nincs itt az ideje”. Leszögezte, hogy a testület egyhangúlag döntött a „felállás” mellett.



Hangsúlyozta, hogy a többi képviselővel együtt nem pozícióért lettek a település vezetői, nekik küldetésük a falu értékeinek megőrzése. Az ellenzéknek azt üzente, ne használják fel őket eszközként a politikai csatákban, mert ez nem politikai kérdés.



Arra kért mindenkit, hogy ne kezdeményezzenek demonstrációt, tüntetéseket, ahogy ezt többen jelezték.



„Csak egy kérésünk van, legyünk résen és vigyázzunk a jövő nemzedékének örökségére!”



– zárta közleményét a volt polgármester.



Balassa Balázs 18 éve állt Szigliget élén.



Forrás: 168 Óra





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....

Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen

Robbant a hír: Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen