Varga Judit: fontos az európai őshonos kisebbségek jogvédelme

Szóval a kormány lövését gól követte, ezáltal a kínai vakcina engedélyezve lett (jobb utóbb mint soha), szóval lett volna balhé ha a WHO mégse engedélyezi.



De engedélyezte és így Orbán győzelmet hirdethetett híveinek, népének, a Kárpát medence lakóinak.



Természetesen mint hullámok a vízben, a holdudvar minden egyes tagja hirdeti a győzelmet. A bal oldal bukott ó de még mekkorát és több millió magyar életét mentette meg a kormány.



De nézzük a részleteket:



Magyarország elérte a 4,3 millió beoltottat, ami nem lett volna megvalósítható, ha nem keresett volna az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) ajánlásával rendelkező oltóanyagok mellett más koronavírus elleni vakcinákat - közölte Varga Judit igazságügyi miniszter Brüsszelben, az uniós tagállamok európai ügyekért felelős miniszterek tanácsülésének szünetében kedden.

(tehát ez a kormánynak köszönhető hisz tudjuk ha szerintük az unióra vártunk volna akkor baj lett volna szerk.)



Varga Judit magyar újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta, a kínai és az orosz oltóanyagok az uniós veszélyhelyzeti engedélyezési rendszer keretein belül magyar hatósági engedéllyel bírnak, ez tette lehetővé a lakosság jelentős részének a beoltását.

(magyar engedélye volt meg kínai, de hát Kína csak nem kaszálja el a saját oltását és hát mi meg miért is tennénk, szóval itthon azért rendbe volt a dokumentáció szerk.)



A beoltottságot igazoló védettségi igazolványokkal kapcsolatban azt mondta, május végéig megállapodás születhet az okmányokról. Az Európai Unió azt szeretné, ha július elsejétől érvénybe lépne, és a valóságban is működőképes lenne a dokumentum - tette hozzá az igazságügyi miniszter.

(kukába megy a magyar igazolvány??? drága mulatság az adófizetőknek....szerk.)



Kérdésre válaszolva azt mondta: az Európai Bizottság jogállamisági jelentésének témaválasztása önkényes, nem azokat a témákat veszi napirendre, ami az európai állampolgárokat tömegesen érdekli Európában. Ilyen például az európai őshonos kisebbségek jogvédelme - közölte. Reményét fejezte ki, hogy az uniós bizottság az előzetes online szakmai konzultáció eredményét kellő súllyal fogja figyelembe venni a jelentés elkészítéséhez, ahogy fajsúlyosabban említi majd meg a pozitív fejleményeket is. Ez utóbbiakat az előző jelentés félmondatokkal intézett el - mondta. Magyarország elvárja, hogy a jelentés készítői részlehajlás nélkül, semlegesen képviseljék a jogállamiság eszméjét - jelentette ki.

(mi jogállam vagyunk de hagyják már ki mindenhonnan mint feltételt!! - érthető... szerk)



Bejelentette továbbá, hogy Magyarország a nap folyamán fogja benyújtani az Európai Bizottsághoz az uniós helyreállítási keret magyarországi felhasználásáról szóló nemzeti tervét.



A május 24-25-én tervezett uniós csúcstalálkozót előkészítő tanácsülés témáit ismertetve a klímavédelem kérdésével összefüggésben fontosnak nevezte, hogy a klímapolitika terén a további lépéseket minden tagállam érdeke szerint tegyék meg, illetve fontosnak nevezte a méltányos és tisztességes tehermegosztást is. Hozzátette: fontos, hogy a politikai iránymutatás megmaradjon a tagállamok kezében, nem engedhető meg a lakossági árak további emelése.

(nyilván fontos hogy a magyar lakosságnak ne emelkedjenek a fizetnivalói lásd rezsicsökkentés, dőzsölnek a magyarok..szerk.)



A nyugat-balkáni uniós bővítésről úgy vélekedett: fel kell gyorsítani a csatlakozási folyamatokat, ez ugyanis Európa gazdasági és a biztonsági érdeke is.

(minél hamarabb, minél gyorsabban a mi érdekünk ez, mi vagyunk Európa harcosai kiharcoljuk a saját és mások jógait is az elnyomókkal szemben....... szerk.)





Az Európa jövőjéről május 9-én indított konferenciasorozattal kapcsolatban azt mondta, az online tervezett nemzetközi események mellett több magyarországi minisztérium és intézet számos rendezvénye és szakmai programja kínál majd lehetőséget arra, hogy a magyar emberek is hallathassák a hangjukat.

(jujj abból azért lenne probléma ha minden magyar elmondaná a véleményét, nálunk még a kérdezések sem sikerültek jól úgy hogy ott voltak élőben az újságírók...szerk.)



Magyarország álláspontja változatlanul az, hogy Európa jövője erős nemzetállamokra épülő erős szövetségben képzelhető el - tette hozzá Varga Judit.

(a szövetség fontos nekünk de akkor hogy lehet hogy ennyi ellenségünk van? Valakivel mindig harcolnunk kell??? szerk)



Összegezve a fent leírtakat, nekünk magyaroknak igazunk volt, a vakcinával mi nyertünk, hanyatló és utánunk kullogó nyugat, rezsicsökkentés és szólásszabadság, demokrácia és mi jogállam vagyunk de ha lehet ezeket ne kérjék számon rajtunk mert akkor Soros...



Köszönjük



A kép illusztráció forrás:google









Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....