thepost / Magyarország / Budapest / 2020.04.01
THE POST
           
01
Én is migráns vagyok, mert nem itt születtem. De nézzük a négereket a tévében, és õket nem szeretnénk
Nagyjából száz jávai indonéz férfi dolgozik a kormány német stratégiai partnerének tatai gyárában. Busszal hozzák-viszik õket, a helyiekkel alig találkoznak, szabadidejükben nem járnak be a városba, csak néha focizni mennek ki egy közeli pályára. A magyaroknak nincs problémája a muszlim vendégmunkásokkal, sem a szomszédban, sem a gyárban. Tatabányán már nem ennyire idilli a helyzet az ukránokkal.

– Mit szólnak hozzá, hogy egy csapat muszlim férfi beköltözött a szomszédba?
– Semmit, a légynek sem tudnak ártani.

Egy normális országban nincs hírértéke, ha nem okoz fennakadást, hogy a többségtõl eltérõ bõrszínû és vallású emberek költöznek a szomszédba, az az ország azonban nem normális, ahol a kormánypárt tövig nyomott migránsellenes hecckampányainak hatására nem egy terepülésen keltett pánikot, ha feltûntek a megszokottól eltérõ külföldiek; hívtak rájuk rendõrt, de volt, ahol a polgármestert is elûzték néhány táborozó gyerek miatt.

Ilyen közhangulat mellett figyelemre méltó, hogy a fiatal lányával éppen autóba pattanó anyuka Tata üdülõövezetében magától értetõdõ természetességgel mesélt arról, hogy a világon semmi baj nincs a szomszéd utcában lakó 15-20 indonéz munkással.
Hogy kerülnek indonézek Tatára?

Nagyjából száz indonéz dolgozik a Güntner 1990 óta mûködõ tatai egységében. A 265 millió lakosú Indonézia elég messze van, viszont a hûtéstechnológiával foglalkozó német multi a délkelet-ázsiai országban is jelen van, a munkaerõ pedig nagyon kell a most már közel 1400 emberrel mûködõ tatai gyárban.

Az indonézek jelenléte nem kelt feszültséget a magyar melósok között, legalábbis mûszakváltáskor több emberrel beszéltünk, õk pedig mind azt mondták, hogy nincs gond velük. Többségükkel nem is kommunikálnak, azzal a néhánnyal, akik megtanulnak picit magyarul, idõnként szoktak viccelõdni a gyártósor mellett.

Pedig több felõl hallani arról, hogy a vendégmunkások és a kölcsönzött munkaerõ súrlódásokat okoz a magyar dolgozók között; lenyomják a béreket, mert kevesebbért is elvállalják a munkát, kiszolgáltatott helyzetük miatt könnyebb õket túlóráztatni, a nyelvi korlátok miatt sokszor a pontos munkaszerzõdésükkel és munkavállalói jogaikkal sincsenek tisztában, de olyan is elõfordult már, hogy egy leépítésnél anyagi okok miatt inkább a magyart küldték el a külföldi helyett. Ottjártunkkor nem hallottunk ilyen sztorikat a Güntnernél.

Jobb, mint Olaszországban

Az itt dolgozó indonézek húsz év körüliek, 160-170 centi magasak, európai szemmel inkább néznek ki kamasz fiúknak, mint férfiaknak. A jávai népcsoporthoz tartoznak, az etnikum 95 százaléka az iszlámot követi. Egy-két évig dolgoznak Magyarországon, utána visszamennek Indonéziába. A gyárból kifele jövet többen mondták, hogy jobban keresnek, mint otthon, ami nem meglepõ, mivel Indonézia egy fõre jutó GDP-je nagyjából a negyede Magyarországénak.

Tatán két helyen laknak, és van egy szállásuk Vértesszõlõsön is. Az egyik tatai bázisuk pont olyan, ahogyan az ember elképzel egy lepukkant munkásszállót: távol a legközelebbi lakóövezettõl, olcsó diáktábori hangulat évtizedek óta elhanyagolt épületekkel. Viszont megnézve egy-két szobát szembetûnõ, hogy ennél még egy magyar hajléktalanszállón is több privát szférája van egy embernek a fekhelyén.

Az indonézeket látszólag ez nem zavarja; bejelentés nélkül érkeztünk hozzájuk, az éppen pihenõidejüket töltõ munkások pedig mosolyogva és barátságosan fogadtak.

Magyarország jó hely, mert itt kevés a bevándorló. Nem úgy, mint például Olaszországban, ott félnék

– jelentette ki Yuman Rizqi, aki szerint különbség közte és a bevándorlók között, hogy õ itt nem akar letelepedni, csak dolgozni jött, aztán mindenképpen hazamegy. Egy problémájuk van Magyarországgal: télen hideg van, és az esõt sem szeretik.

Arról is beszélt, hogy nagyon kedvesek a magyar emberek, tisztelik a muszlimokat, a gyárban is gyakorolhatják a vallásukat, például kialakítottak nekik imahelyet. A férfi azt mondta, hogy itt kétszer annyit keres, mint Indonéziában, fizetési papírján túlóra nélkül 170 ezer forintos alapbér szerepel, ennyit keres hétfõtõl péntekig napi 8 órával, és rendesen megkapják a túlóráik
at.
Yuman Rizqi

A kormányt nem zavarja

Az indonézek másik szállása a tatai üdülõövezetben található egy lényegesen jobb állapotú kertes vendégházban. Az itteniektõl megtudtuk, hogy mi lehet a békés együttélés titka: munka után hazajönnek, fõznek, pihennek, nem járnak be a városba, kollégáikon kívül jóformán nem is találkoznak magyarokkal, munkába is a cég buszaival jönnek-mennek.

A környéken lakók is azt mondják, hogy azt az öt-hat családot, amelyek errefelé élnek, nem zavarják az indonézek, de a köszönésen és azon túl nincs közöttük kapcsolat, hogy látják, hogy normálisan kiviszik a szemetet. Nyáron többször látják õket, mert kijárnak focizni. Egy szomszédjuk szerint egyszer volt velük probléma: hangosan hallgattak zenét, de amikor szóltak nekik, lehalkították.

Bár a magyar–indonéz együttélés zökkenõmentesnek tûnik, politikailag azért pikáns helyzet, hogy Európa egyik leghangosabban bevándorlásellenes kormánya a vállalat stratégiai partnereként 1,5 milliárd forinttal támogatja a Güntnert, amely legutóbbi, államilag támogatott beruházása keretében nagyjából annyi munkahelyet teremtett, mint amennyi indonéz dolgozik a tatai egységnél.

A kormány eddig semmilyen akadályt nem gördített az indonéz munkaerõ beáramlásának útjába, valamint a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal is minden tekintetben együttmûködõ és segítõkész volt a Güntnerrel

– reagálta a Güntner arra a kérdésünkre, hogy az elmúlt évek bevándorlásellenes kampányainak fényében okoz-e valamilyen feszültséget, hogy a kormány stratégiai partnereiként muszlim vallású vendégmunkásokat foglalkoztat a cégük.

Hozzátették, hogy az indonéz dolgozók „a Tatán töltött idõ alatt többször hazalátogatnak, sokan házasodni térnek vissza Indonéziába, a jövõt otthon tervezik, de kiváló tapasztalat a tatai Güntnerben eltöltött egy-két év a fiatalok számára”. A cég úgy látja, hogy „a magyar kollégák nagyon jól fogadták már kezdetektõl fogva az indonéz munkavállalókat, akikkel többen szabadidejükben is találkoznak, és barátságok is szövõdnek a Tatán töltött idõ alatt”.

A magyarokétól eltérõ életvitel

Komárom-Esztergom megye székhelyén, Tatabányán is sok vendégmunkás dolgozik, itt elsõsorban ukránok, románok és szlovákok fordulnak meg. „Ha olyanra gondol, hogy migráns, itt olyan nincs” – válaszolta a Dózsa lakótelep központjában egy férfi arra, hogy milyen az együttélés a vendégmunkásokkal.

A véleménye nagyjából leképezi a helyi közvélekedést, amely szerint nincs baj az ukránokkal, dolgozni jönnek, elvannak magukban, de ha „duhajkodnak”, akkor hangosak azért. Egyébként jó, hogy jönnek, mert munkaerõhiány van, õk pedig teszik a dolgukat, viszont „az afrikaiak ellen kézzel-lábbal tiltakozom” – húzta alá egy barátjával délelõtt a kocsmába igyekvõ férfi.

Vannak olyan vélemények is, hogy nem súrlódásmentes az együttélés az ukránokkal, akik a bérelt lakásokban más életvitelt folytatnak, mint a többi lakó. Fõleg azért, mert több mûszakos munkarendben dolgoznak, csapatostul mennek haza akár éjszaka vagy hétvégén, késõn használják a fürdõszobát, mosógépet, fõznek és esznek, ami idõnként zavarja a panelek lakóit.

Az is problémát okoz, hogy a távoli otthonuk vagy a magyartól, illetve a katolikustól eltérõ ünnepi idõszakok miatt egy évben többször is hosszabb szabadságot engedélyeznek nekik a munkáltatók, ami a helyben dolgozók számára nem mindig adott.

A vendégmunkások jelenléte az ingatlanpiacon is meglátszik. 20-30 százalékkal drágultak az albérletek, sok lakást és házat nem családok, hanem munkaerõ-kölcsönzõk bérelnek, emiatt a klasszikus lakásbérlõk kiszorulnak errõl a piacról, és egyre nagyobb számban jelentkeznek az önkormányzatnál.

Hogy mi a különbség az ukrán vendégmunkások és a többi migráns között, arra egy hölgytõl kaptam választ, aki épp az ukránok lakta munkásszálló elõtt sétált el.

Nem sok, én is migráns vagyok, mert nem itt születtem. De nézzük a négereket a tévében, és õket nem szeretnénk

– mondta mosolygósan Sárfi Andrásné Marika.

https://index.hu

Ezt olvassák mások:
Nagyon jól érzik magukat nálunk az indonéz vendégmunkások
Nagyjából száz jávai indonéz férfi dolgozik a kormány német stratégiai partnerének tatai g...
Hadházy belógatott Kövér László mögé egy STOP PROPAGANDA feliratú molinót
Megfelezõdött a hazai fecskeállomány 2000 óta, a lakosság segítségét kérik
Eltitkolta koronavírusos tüneteit egy férfi, mert bent akart lenni a szülésnél
  
365 forintba kerül egy euró
  
Minden amit eddig nem tudtál a wc papírról!
  
A fertőzés növekedésének mértéke egyenletes, ami biztató Müller Cecília szerint
  
Donald Tusk: "Néhány politikus és néhány társadalom úgy viselkedik, mint egy vírus, nem pedig úgy, mint az oltás"
  
Kovács: Az Orvosi Kamara kérése politikai akció
  
Az ausztriai ingázókra nem vonatkozik a karantén-kötelezettség
  
200 ezer állatot ölnek le - Csongrád megyét is elérte a madárinfluenza
  
Schanda Tamás: A kormány mindent megtesz azért, hogy megvédje a magyar emberek életét és egészségét a koronavírus-járvány idején
  
Farkas Örs: Az ellenzék részéről ismételgetett 2000 milliárd forintnyi támogatás egy teljes félreértés
  
Deutsch: "Néhány nap késéssel azért Gyurcsány Ferenc is beállt a +kétezer milliárd forintnyi uniós támogatásról+ indulatosan hazudozók maroknyi táborába"
  
Deutsch Tamás szerint a tény az, hogy az uniós mentőprogram 37 milliárd eurós keretében semmilyen új forrás, plusz pénz nincs
  
Németh Szilárd: Ő miattuk "kapott léket a védekezésünk hajója"
  
Fürjes Balázs is nekiment Karácsony Gergelynek a járványmenetrend miatt
  
Újra biztosított az ingázóknak az átjutás Balassagyarmaton
  
8,6 milliárdot ad a kormány "a tömeges bevándorlás kezelésére"
  
A polgármesterek semmiről sem dönthetnek majd önállóan, ha a Parlamentben megszavazzák a törvény módosítást
  
2020 január 14: „A kínai hatóságok előzetes vizsgálatai nem találtak egyértelmű bizonyítékot arra, hogy az új típusú koronavírus emberről emberre terjedne”
  
Hamis Kásler levél: a nyomozók számos tanút hallgattak ki, és adathordozókat foglaltak le
  
Bakondi György ismét felsorolta, hányféle veszélyt jelent az illegális bevándorlás
  
Térképen a magyar koronavírus-fertőzöttek - Az 525 fertőzött emberből 330 Budapesten és környékén él
  
Koronavírus Magyarországon: négy beteg meghalt, 500 fölé nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma
  
Orbán Viktor a jövő hétre ígéri a magyar történelem legnagyobb gazdaságélénkítő tervét
  
361,8 forintot ért 1 euró kedd éjszaka a pénzpiacon
  
A felfüggesztett Fidesz azonnali kizárását kezdeményezi a kereszténydemokrata pártcsaládból az európai parlamenti delegációvezetője
  
Schobert kislánya azt tervezi, hogy jelentkezik az X-Faktorba
  
Vitézy: Sok tízezer ember háborodott fel ma reggel
  
Ötezren szolgálnak az amerikai hajón ahol kitört a koronavírus-járvány
  
Demokratikus a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény – jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter
  
Orbán: léket kapott a védekezésünk hajója az ellenzék miatt
  
Index - Lélegeztetőgépre került egy magyar háziorvos
  
Meghosszabbítja a leállást az esztergomi Suzuki-gyár
  
Most az ombudsmanhoz fordul a koronavírus áldozatainak listázása miatt Szél Bernadett
  
Müller Cecília azt javasolja: a mostani időszakban érdemes hipós vízben áztatni a tojásokat
  
Müller Cecília tanácsokat adott a maszkviseléshez és a húsvéti tojás megmosásához is
  
Hatmilliárd forintért megvásárolható a luxusjacht amin Mészáros Lőrinc, Szíjj László és Homolya Róbert MÁV-elnök is utazott már
  
Újabb gyár áll le, ezúttal Hódmezővásárhelyen
  
Operatív törzs: Minden kórházban van elég védőfelszerelés
  
Kapás Boglárka után újabb úszók jelentették be, hogy elkapták a koronavírust
  
Müller Cecília: Van olyan fertőzött gyerek, akinek az oxigéncserében segíteni kell
  
A világhálón egy rosszindulatú vagy meggondolatlan megosztás akár bűncselekményt is megvalósíthat
  
A TV2 elnöke tulajdonos lett az IndaMedia csoportban, az Indextől függetlenséget vár
  
Kedden kora délután újabb mélypontra ért a forint árfolyama: 360,07 forintba került egy euró
  
Fegyelmi eljárás indul, mert hétfőn Jászberény polgármestere arról tájékoztatta a lakosokat, hogy a kisvárosban is megjelent a koronavírus
  
Az új koronavírus-járvány miatt az állatmenhelyek rendkívül súlyos táphiányban szenvednek
  
TASZ: jogsértő, ahogy a kormány listázza a koronavírus áldozatait
  
Az EU Bizottság megvizsgálja a magyar parlamentben által elfogadott, a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényt
  
Kovács Zoltán: A rendkívüli helyzet és az annak okán hozott rendkívüli intézkedések összhangban vannak az uniós szerződésekkel, valamint a magyar alkotmánnyal
  
Banános dobozokban érkező szájmaszkot kapott Belgium
  
A kormány a veszélyhelyzet megszűnéséig hosszabbítja meg a rendkívüli intézkedések hatályát
  
Nyílt levélben közlik Müller Cecíliával a háziorvosok: nincs elég védőfelszerelésük
  
Kötelezővé teszi a szájmaszk viselését Siófok polgármestere
  
A vermonti szenátor Twitteren ítélte el a magyar kormány felhatalmazási törvényét, Novák Katalin visszaszólt
  
46 ezer esküvőt kell átszervezni a koronavírus miatt
  
Koronavírus Sajtóközpont: a sajtó hiteles tájékoztatása érdekében a mai naptól az elhunytak adatait részletesebben közöljük
  
Néhány órára a koronavirus.gov.hu honlap nem lesz elérhető!
  
Kásler Miklós levelének meghamisított verziója terjed a közösségi oldalakon - A rendőrség is nyomoz
  
Koronavírus Spanyolországban: A műtétet sem az újszülött kislány, sem a neki életet adó anyuka nem élte túl
  
Ha nem lesz egyszerre túl sok beteg, nem omlik össze az egészségügy
  
Tíz óra sem telt el a szavazás után, már hatályba lépett az új törvény
  
A héten további vállalatokat választhatnak ki, ahol megjelennek majd a honvédelmi irányító törzsek
  
Örülnek a magyarok, hogy megjelentek a katonák a városokban - állítja a honvédelmi miniszter
  
Nem túl szép idővel búcsúzik a március - fagyra hajlamos helyeken -10 fok is lehet
  
Brüsszel: engedjék utazni a napszámosokat
  
Tömeges nyálminta: napok alatt le lehetne tesztelni a teljes magyar népességet
  
Attilának egyelőre ismeretlen módszerrel törték fel a bankszámláját, a járvány miatt pedig az ügyintézés is lelassult
  
Megjelentek a szállókon olyanok, akik korábban elsősorban munkásszállásokon, esetleg olcsóbb albérletben laktak
  
Több mint 500magyar tért haza a vesztegzár alá vont Tirolból
  
Szijjártó: megszorítások helyett adót csökkentettünk, segély helyett munkát adtunk
  
Magyarország: 16-ra nőtt a halottak száma és 492 azonosított fertőzött van
  
Egy 74 éves jászberényi néninek pozitív lett a koronavírus tesztje
  
egy 74 éves jászberényi néninek pozitív lett a koronavírus tesztje
  
Áder János: Ez nem a politikai haszonlesés ideje
  
Nem él az állami támogatással Vastag Tamás - Nem veszi el a lehetőséget rászoruló kollégáitól
  
"Apa nem akart kutyát, most azt állítja, eleve az Ő ötlete volt, hogy legyen"
  
Orbán Viktor: "kapnak egy esélyt, hogy bocsánatot kérjenek tőlünk"
  
Müller Cecília: A kijárási korlátozások működnek, az, hogy mindennap újabb fertőzésekről számolunk be, egy természetes dolog
  
Áder János: a kormány beszámolási kötelezettsége a járvány idején is megmarad
  
Gazdasági mentőcsomag: már megérkeztek Orbánhoz az új javaslatok
  
Gulyás: Idővel a rendőrök járnak majd ki elvégezni a koronavírustesztet mert nem lesz elég mentő
  
Tojással dobálták meg a karanténba zárt toldys diák nagymamájának házát
  
Brüsszel Orbánnak: Nem akadályozunk, de éberek vagyunk
  
Orbán: Ma nem tudom garantálni a magyaroknak, hogy lesz annyi maszk az országban, amit patikai forgalomban megtudnak vásárolni
  
Orbán megkapta a felhatalmazást
  
359 az euró - újabb történelmi mélypont
  
Öröm látni ahogy elvezetik a férfit aki egy mentőautó előtt büntetőfékezgetett
  
Orbán Viktor posztolt: "32 évvel ezelőtt összejöttünk"
  
Áder aláírta a felhatalmazási törvényt
  
Elmaradhat a vádemelés a baleset okozásával gyanúsított KDNP-s képviselővel szemben
  
Matolcsy: Nagy lehetőségeket rejt a válság
  
Orbán Viktor bejelentette: nagy gazdasági lépésre készül a kormány a járvány miatt
  
90 ember van karanténban: Koronavírusos egy érdi idősotthon lakója
  
Müller Cecilia: Nincs az a teszt, ami meggátolná a járvány terjedését
  
Szijjártó Péter: Számoljunk le mindenféle illúzióval, újra kell indítanunk a magyar gazdaságot
  
Szlávik: A súlyos betegek 10-15 százaléka kerül lélegeztetőgépre
  
Kövér László: Újjá fogjuk építeni a Kárpát-medencét
  
Kövér László úgy módosítaná a házszabályt, hogy a veszélyhelyzet alatt ne lehessen törvényjavaslatokat terjeszteni a parlament elé.
  
Kósa Lajos: Gondoskodni kell a rend fenntartásáról
  
Németh Szilárd: Mai ebéd: csirkeaprólék leves farhátból, nyakból
  
Háztartási hulladékot borítottak az árokpartra - elfogták őket
  
Félmilliárdért hirdetik a rendszerváltási emlékévet a kormány kedvenc kommunikátorai
Az emlékévvel kapcsolatos feladatokra összesen 12 milliárdot irányzott elő a kormány. Balásy Gyula érdekeltségei, a New Land Media és a Lounge Design nyerték a „30 éve szabadon” eml...
  
Eltitkolta koronavírusos tüneteit egy férfi, mert bent akart lenni a szülésnél
Csak akkor vallotta be, hogy beteg, amikor a feleségén is elkezdtek kijönni a fertőzés tünetei Bár tudta, hogy jó eséllyel megfertőződött, és rosszul is érezte magát, eltitkolta a tün...
  
365 forintba kerül egy euró
Hatalmasat zuhan a forint, a reggeli 360-as árfolyamról 365-ig esett az euróval szemben. Amellett, hogy a nemzetközi hangulat nem segíti Közép-Európa devizáit, még a régiónk más pénzeihe...
  
Minden amit eddig nem tudtál a wc papírról!
A WC-papír (toalettpapír) vizelés vagy székelés után használatos higiénikus céllal. Legtöbbször tekercsekben, több darabos kiszerelésekben kapható. Nagyon sokféle létezik, illatosítot...
  
A fertőzés növekedésének mértéke egyenletes, ami biztató Müller Cecília szerint
A fertőzés növekedésének mértéke egyenletes, ami biztató Müller Cecília szerint. Az Operatív Törzs szerdai tájékoztatója. Cikkünk frissül. A szerda reggeli adatok szerint: úja...
  
Donald Tusk: "Néhány politikus és néhány társadalom úgy viselkedik, mint egy vírus, nem pedig úgy, mint az oltás"
Az Európai Néppárt elnöke egy a járványhelyzetről készített videón a magyar miniszterelnökön kívül Donald Trumpot és Jaroslaw Kaczyńskit is betámadta - számolt be róla az Euronews. ...
  
Kovács: Az Orvosi Kamara kérése politikai akció
„Én a Magyar Orvosi Kamara sajtón keresztüli üzengetését politikai akciónak tekintem” – válaszolta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár az Operatí...
  
Az ausztriai ingázókra nem vonatkozik a karantén-kötelezettség
Magyarország és Ausztria rendőr-főkapitányainak megállapodása értelmében 2020. április 1-jén 0 órától az osztrák–magyar határszakasz valamennyi nyitva tartó határátkelőhelyét ig...
  
200 ezer állatot ölnek le - Csongrád megyét is elérte a madárinfluenza
Két Csongrád megyei pecsenyekacsa-tartó gazdaság állományában is kimutatta a madárinfluenza vírusát március 31-én a Nébih laboratóriuma, a két állomány összesen csaknem 200 ezer áll...
  
Schanda Tamás: A kormány mindent megtesz azért, hogy megvédje a magyar emberek életét és egészségét a koronavírus-járvány idején
MTI2020.03.31. 23:45 A kormány mindent megtesz azért, hogy megvédje a magyar emberek életét és egészségét a koronavírus-járvány idején - mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Techno...
  
Farkas Örs: Az ellenzék részéről ismételgetett 2000 milliárd forintnyi támogatás egy teljes félreértés
A vírus már az egész országban jelen van, potenciálisan bárki megfertőződhet, ezért a legtöbbet úgy tehetik az emberek, ha otthon maradnak - mondta Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztat...
  
Deutsch: "Néhány nap késéssel azért Gyurcsány Ferenc is beállt a +kétezer milliárd forintnyi uniós támogatásról+ indulatosan hazudozók maroknyi táborába"
Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti delegációvezetője Facebook-bejegyzésben reagált Gyurcsány Ferenc, DK-elnök mai bejelentésére. "Néhány nap késéssel azért Gyurcsány Ferenc ...
  
Deutsch Tamás szerint a tény az, hogy az uniós mentőprogram 37 milliárd eurós keretében semmilyen új forrás, plusz pénz nincs
Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti (EP) képviselője hazudik az EU koronavírus-járvány elleni küzdelem érdekében a tagállamok számára javasolt pénzügyi támogatásaival kapcsolat...
  
Németh Szilárd: Ő miattuk "kapott léket a védekezésünk hajója"
Németh Szilárd: Ő miattuk "kapott léket a védekezésünk hajója". Gyurcsány emberei, Szabó Szabolcs és Bangóné Borbély Ildikó, akik a csepeliek és soroksáriak bizalmából ülnek az or...
  
Fürjes Balázs is nekiment Karácsony Gergelynek a járványmenetrend miatt
Arra kéri Fürjes Balázs, a Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy ne a szombati menetrend szerint közlekedjenek a Budape...
  
Újra biztosított az ingázóknak az átjutás Balassagyarmaton
A magyar és a szlovák fél gyorsan megállapodott egymással. Ismét megnyílt a balassagyarmati határátkelő, szerda reggeltől újra biztosított az ingázóknak az átjutás – közölte a k...
  
8,6 milliárdot ad a kormány "a tömeges bevándorlás kezelésére"
Március elején sokadjára hosszabbították meg a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet. A Magyar Közlönyben most megjelent kormányhatározat szerint milliárdokat juttat erre a kormán...
  
A polgármesterek semmiről sem dönthetnek majd önállóan, ha a Parlamentben megszavazzák a törvény módosítást
Beültetnék föléjük a védelmi bizottságokat. Veszélyhelyzet idején jókorát növekszik a polgármesterek és a főpolgármester jogköre a most hatályos katasztrófavédelmi törvény szeri...
  
2020 január 14: „A kínai hatóságok előzetes vizsgálatai nem találtak egyértelmű bizonyítékot arra, hogy az új típusú koronavírus emberről emberre terjedne”
„A kínai hatóságok előzetes vizsgálatai nem találtak egyértelmű bizonyítékot arra, hogy az új típusú koronavírus emberről emberre terjedne” – írta 2020 január 14-én a Twitteré...
  
Hamis Kásler levél: a nyomozók számos tanút hallgattak ki, és adathordozókat foglaltak le
Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere 2020. március 21-én hivatalos levelet küldött a halottvizsgálatot végző orvosok részére, amelyben az új koronavírusban...
  
Bakondi György ismét felsorolta, hányféle veszélyt jelent az illegális bevándorlás
Fontos problémára irányította rá a figyelmet az M1: a vírus terjedése miatt nem kap elég figyelmet a migráció, pedig „az Európába igyekvők ismeretlen vírusokat hozhatnak be Afrik...
  
Térképen a magyar koronavírus-fertőzöttek - Az 525 fertőzött emberből 330 Budapesten és környékén él
Az 525 fertőzött emberből 330 Budapesten és környékén él. Megjelent a koronavirus.gov.hu oldalon éjszaka a térkép, amely megyei bontásban mutatja, hol és hány igazolt koronavírus-fert...
  
Koronavírus Magyarországon: négy beteg meghalt, 500 fölé nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 525-re nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt négy krónikus betegséggel ...
  
Orbán Viktor a jövő hétre ígéri a magyar történelem legnagyobb gazdaságélénkítő tervét
Az állam vinné a főszerepet, de a vállalkozásoknak és munkavállalóknak is bőven jutna a terhekből az iparkamara válságkezelő forgatókönyve szerint, amiből a kormány gazdaságélénkí...
  
361,8 forintot ért 1 euró kedd éjszaka a pénzpiacon
Frissítés3: háromnegyed 10: 364,5 forint az euróárfolyam. Frissítés2: fél 10 körül 363,7 forintba kerül 1 euró. Frissítés, április 1., negyed 10 tájékán: már 362,8 forint 1 euró....
  
A felfüggesztett Fidesz azonnali kizárását kezdeményezi a kereszténydemokrata pártcsaládból az európai parlamenti delegációvezetője
A felfüggesztett Fidesz azonnali kizárását kezdeményezi a kereszténydemokrata pártcsaládból a dán Konzervatív Néppárt elnöke és európai parlamenti delegációvezetője – írja a Nép...
  
Schobert kislánya azt tervezi, hogy jelentkezik az X-Faktorba
A szülei már noszogatják egy ideje. Az Álarcos énekes legutóbbi adásában Schobert Lara lepleződött le, aki a Fagyi jelmezben énekelt eddig. Gáspár Lacitól pedig olyan dicséretet kapot...
  
Vitézy: Sok tízezer ember háborodott fel ma reggel
Sok tízezer ember háborodott fel ma reggel, amikor szembesült azzal, hogy a BKK mától a szombati menetrend szerint közlekedteti a járatait. Amióta bejelentették, világos volt, hogy itt valam...
  
Ötezren szolgálnak az amerikai hajón ahol kitört a koronavírus-járvány
Kitört a koronavírus-járvány egy amerikai repülőgép-hordozó hajón is, amelyen ötezren szolgálnak. A hajó kapitánya határozott és drámai hangú levélben követelt intézkedéseket a le...
  
Demokratikus a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény – jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter
Demokratikus a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény – jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter az ARD német közszolgálati televíziónak. A parlament bármikor visszavon...
  
Orbán: léket kapott a védekezésünk hajója az ellenzék miatt
Mivel az ellenzék nem szavazta meg a veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló javaslatot, keletkezett egy patthelyzet, néhány fontos döntésünk hatályát vesztette, léket kapott a védek...
  
Index - Lélegeztetőgépre került egy magyar háziorvos
Lélegeztetőgépre került egy magyar háziorvos, aki igazoltan koronavírussal fertőzött, emiatt is került kórházba – írja az Index. Információik szerint ráadásul a hétvégén nyilváno...
  
Meghosszabbítja a leállást az esztergomi Suzuki-gyár
Munkatársai egészségének védelme érdekében a Magyar Suzuki Zrt. az eredetileg április 3-ig tervezett leállást további két héttel meghosszabbítja – tudatta közleményben a cég. Hangs...
  
Most az ombudsmanhoz fordul a koronavírus áldozatainak listázása miatt Szél Bernadett
Ombudsmanhoz fordulok a kormány személyiségi jogokat súlyosan sértő adatközlése miatt – közölte Szél Bernadett, miután a kormány közzétette a koronavírus eddigi áldozatainak nemét,...
  
Müller Cecília azt javasolja: a mostani időszakban érdemes hipós vízben áztatni a tojásokat
A húsvét közeledtével mennyire jelent fertőzésveszélyt az őstermelőtől származó sonka, a kolbász és a tojás? – kapta a kérdést az operatív törzs mai tájékoztatóján Müller Cec...
  
Müller Cecília tanácsokat adott a maszkviseléshez és a húsvéti tojás megmosásához is
Az operatív törzs keddi tájékoztatóján a tisztifőorvos tanácsokat adott a maszkviseléshez és a húsvéti tojás megmosásához is, az viszont nem derült ki, hogy tesztelik-e a kórházban f...
  
Hatmilliárd forintért megvásárolható a luxusjacht amin Mészáros Lőrinc, Szíjj László és Homolya Róbert MÁV-elnök is utazott már
A három évvel ezelőtti értékénél négymillió euróval olcsóbban meg lehet venni a Lady Mrd-t. 16,9 millió euróért, azaz nagyjából hatmilliárd forintért megvásárolható a máltai bej...
  
Újabb gyár áll le, ezúttal Hódmezővásárhelyen
Április 10-től előreláthatólag két hétre zár be a Villeroy & Boch Magyarország Kft. gyára a koronavírus-járvány miatt. A Villeroy & Boch Magyarország Kft. az anyavállalat döntése ...
  
Operatív törzs: Minden kórházban van elég védőfelszerelés
Megérkeztek az első visszajelzések az operatív törzshöz a kórházak mellé kirendelt kórházparancsnokoktól, eszerint „minden egyéni védőfelszerelés, mind az egészségügyi dolgozókna...
  
Kapás Boglárka után újabb úszók jelentették be, hogy elkapták a koronavírust
Kapás Boglárka után újabb úszók jelentették be, hogy elkapták a koronavírust. Horváth Dávid és Kozma Dominik is közösségi oldalon jelentették be, ők is külföldön voltak edzőtárba...
  
Müller Cecília: Van olyan fertőzött gyerek, akinek az oxigéncserében segíteni kell
Cikkünket frissítjük! Az Operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján Müller Cecília elmondta: az eltelt 24 órában 46 fővel emelkedett az igazoltan fertőzöttek száma, 492-re. Az eddig ...
  
A világhálón egy rosszindulatú vagy meggondolatlan megosztás akár bűncselekményt is megvalósíthat
Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere tíz nappal ezelőtt hivatalos levelet küldött a halottvizsgálatot végző orvosok részére, amelyben az új koronavírusban ...
  
A TV2 elnöke tulajdonos lett az IndaMedia csoportban, az Indextől függetlenséget vár
Az IndaMedia Csoport társtulajdonosa lett Vaszily Miklós, miután megvásárolta a médiacsoport 50 százalékos tulajdonrészét Oltyán Józseftől – közölte a Portfolio.hu-nak adott interjúb...
  
Kedden kora délután újabb mélypontra ért a forint árfolyama: 360,07 forintba került egy euró
Kedden kora délután újabb mélypontra ért a forint árfolyama, írja a portfolio.hu. Így 359,7455 forintig emelkedett az euró jegyzése. Egy óra után nem sokkal pedig már 360,07-nél járt a...
  
Fegyelmi eljárás indul, mert hétfőn Jászberény polgármestere arról tájékoztatta a lakosokat, hogy a kisvárosban is megjelent a koronavírus
Fegyelmi eljárás indul, mert hétfőn Jászberény polgármestere arról tájékoztatta a lakosokat, hogy a kisvárosban is megjelent a koronavírus – írja a hvg.hu. Budai Lóránt bejelentésér...
  
Az új koronavírus-járvány miatt az állatmenhelyek rendkívül súlyos táphiányban szenvednek
Az új koronavírus-járvány miatt az állatmenhelyek rendkívül súlyos táphiányban szenvednek – hívta fel a figyelmet kedden a Magyar Állatvédők Országos Szervezete (MÁOSZ). A szerv...
  
TASZ: jogsértő, ahogy a kormány listázza a koronavírus áldozatait
Nem elfogadható, hogy az adatokat időrendi sorrendben, sorszámmal megjelölve és minden egyes személyhez érzékeny egészségügyi információkat rendelve hozták nyilvánosságra – írja kö...
  
Az EU Bizottság megvizsgálja a magyar parlamentben által elfogadott, a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényt
Az Európai Bizottság megvizsgálja a magyar parlamentben által hétfőn elfogadott, a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényt és annak kormányzati végrehajtását – közölte Er...
  
Kovács Zoltán: A rendkívüli helyzet és az annak okán hozott rendkívüli intézkedések összhangban vannak az uniós szerződésekkel, valamint a magyar alkotmánnyal
Az Európai Bizottság megvizsgálja a magyar parlamentben által hétfőn elfogadott, a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényt és annak kormányzati végrehajtását – közölte Er...
  
Banános dobozokban érkező szájmaszkot kapott Belgium
Az észak-belgiumi Flandria százezer, használhatatlan szájmaszkot kapott Kolumbiától, több közülük szennyezett csomagolásban érkezett, ezért úgy döntöttek, hogy nem használják azokat ...
  
A kormány a veszélyhelyzet megszűnéséig hosszabbítja meg a rendkívüli intézkedések hatályát
A kormány az Országgyűléstől kapott hétfői felhatalmazása alapján elrendelte a március 11-én kihirdetett veszélyhelyzettel összefüggő rendkívüli intézkedések meghosszabbítását ...
  
Nyílt levélben közlik Müller Cecíliával a háziorvosok: nincs elég védőfelszerelésük
Az ötven sebészeti szájmaszk és a három FFP1 típusú maszk nem elég a biztonságos betegellátáshoz. Védőfelszerelés nélkül az életkori korlát miatt hozzávetőleg felére csökkent ala...
  
Kötelezővé teszi a szájmaszk viselését Siófok polgármestere
Április 2-ai hatállyal elrendelem, hogy Siófok közigazgatási területén az egyidejűleg többek által látogatott helyekre, főképp üzletekbe, vásárcsarnokba, szolgáltatókhoz, hivatalokba...
  
A vermonti szenátor Twitteren ítélte el a magyar kormány felhatalmazási törvényét, Novák Katalin visszaszólt
Bernie Sanders vermonti szenátor Twitteren ítélte el a magyar kormány felhatalmazási törvényét. Novák Katalin család- és ifjúságügyi államtitkárnak nemrég Twitteren visszaszólt a de...
  
46 ezer esküvőt kell átszervezni a koronavírus miatt
A Bankmonitor 2019. szeptemberi kutatása alapján körülbelül 3 millió forint az átlagköltsége egy magyar lagzinak, amelyből a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint mintegy 50 ez...
  
Koronavírus Sajtóközpont: a sajtó hiteles tájékoztatása érdekében a mai naptól az elhunytak adatait részletesebben közöljük
A lakosság és a sajtó hiteles tájékoztatása érdekében a mai naptól az elhunytak adatait részletesebben közöljük. Így látható lesz a beazonosított koronavírus-fertőzéssel elhunytak ...
  
Néhány órára a koronavirus.gov.hu honlap nem lesz elérhető!
A lakosság és a sajtó hiteles tájékoztatása érdekében a mai naptól az elhunytak adatait részletesebben közöljük. Így látható lesz a beazonosított koronavírus-fertőzéssel elhunytak ...
  
Kásler Miklós levelének meghamisított verziója terjed a közösségi oldalakon - A rendőrség is nyomoz
Az EMMI minisztere levelének meghamisított verziója terjed a közösségi oldalakon. A rendőrség közveszéllyel fenyegetés bűntett miatt nyomoz. Dr. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások M...
  
Koronavírus Spanyolországban: A műtétet sem az újszülött kislány, sem a neki életet adó anyuka nem élte túl
Mindössze 37 éves korában elhunyt egy spanyol származású kismama, aki bár házi karanténban volt, mégis elkapta az új koronavírus-fertőzést. A kismamáról úgy tudni, teljesen egészs...
  
Ha nem lesz egyszerre túl sok beteg, nem omlik össze az egészségügy
Magyarország — Eredményesnek látszanak a magyarországi járványellenes intézkedések, úgy tűnik, időben hoztunk jó döntéseket, és talán megússzuk a káosz kialakulását. Jakab Ferenc...
  
Tíz óra sem telt el a szavazás után, már hatályba lépett az új törvény
Tíz óra sem telt el a szavazás után, már hatályba lépett az új törvény. Nem sokkal éjfél előtt megjelent a Magyar Közlöny. Az egész kiadványban mindössze egyetlen jogszabály szer...
  
A héten további vállalatokat választhatnak ki, ahol megjelennek majd a honvédelmi irányító törzsek
Száznyolc kórházból 51-ben katonák lettek a kórházparancsnokok - mondta a honvédelmi miniszter az M1-en. Azt is közölte: a héten további vállalatokat választhatnak ki, ahol megjelennek m...
  
Örülnek a magyarok, hogy megjelentek a katonák a városokban - állítja a honvédelmi miniszter
Száznyolc kórházból 51-ben katonák lettek a kórházparancsnokok - mondta a honvédelmi miniszter az M1-en. Azt is közölte: a héten további vállalatokat választhatnak ki, ahol megjelennek m...
  
Nem túl szép idővel búcsúzik a március - fagyra hajlamos helyeken -10 fok is lehet
Nem túl szép idővel búcsúzik a március. Szokatlanul hideg idő várható: kora délután még 6-10 fok lehet, késő estére viszont +2 és -3 fok közé hűl le a hőmérséklet, de a szélvé...
  
Brüsszel: engedjék utazni a napszámosokat
Hétfőn ajánlásokat jelentetett meg az Európai Bizottság, hogyan kellene rugalmasnak lenniük a tagállamoknak a járvány miatt elrendelt határzárak idején. A felhívásban többek között ...
  
Tömeges nyálminta: napok alatt le lehetne tesztelni a teljes magyar népességet
Glattfelder Tamás közgazdász és Török Ákos informatikus már hosszabb ideje foglalkozik egészségügyi problémák megoldásával. Mikrobiológus és genetikus barátaik bevonásával hétfőr...
  
Attilának egyelőre ismeretlen módszerrel törték fel a bankszámláját, a járvány miatt pedig az ügyintézés is lelassult
Attilának egyelőre ismeretlen módszerrel törték fel a bankszámláját, a járvány miatt pedig az ügyintézés is lelassult. A csaló köddé vált, a rendőrség nyomoz, az OTP Bank szerint ő...
  
Megjelentek a szállókon olyanok, akik korábban elsősorban munkásszállásokon, esetleg olcsóbb albérletben laktak
Ezres nagyságrendben jelentek meg a szállókon. A fővárosi hajléktalan-ellátórendszerben már érzik a koronavírus hatását. Megjelentek a szállókon olyanok, akik korábban elsősorban mu...
  
Több mint 500magyar tért haza a vesztegzár alá vont Tirolból
Négy autóbuszból és a közel 150 személygépkocsiból álló konvojjal hazatért hétfő éjjel 502 magyar a korábban karantén alá helyezett tiroli településekről – jelentette be Szijjár...
  
Szijjártó: megszorítások helyett adót csökkentettünk, segély helyett munkát adtunk
A nemzetközi “liberális mainstream ismételten össztűz alá vette Magyarországot” – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggeli Facebook-bejegyzésében azokr...
  
Magyarország: 16-ra nőtt a halottak száma és 492 azonosított fertőzött van
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 492-re nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt egy újabb több krónikus be...
  
Egy 74 éves jászberényi néninek pozitív lett a koronavírus tesztje
A mai nap bekövetkezett az, amitől mindannyian tartottunk… de amire valahol mindannyian számítottunk: egy 74 éves jászberényi néninek pozitív lett a koronavírus tesztje – írta h...
  
egy 74 éves jászberényi néninek pozitív lett a koronavírus tesztje
A mai nap bekövetkezett az, amitől mindannyian tartottunk… de amire valahol mindannyian számítottunk: egy 74 éves jászberényi néninek pozitív lett a koronavírus tesztje – írta h...
  
Áder János: Ez nem a politikai haszonlesés ideje
Ez nem a politikai haszonlesés ideje. A koronavírus elleni védekezésről szóló törvény nem határidő nélküli, a kormány felhatalmazása nem korlátlan - közölte Áder János államfő, m...
  
Nem él az állami támogatással Vastag Tamás - Nem veszi el a lehetőséget rászoruló kollégáitól
Nem veszi el a lehetőséget rászoruló kollégáitól az énekes: Vastag Tamás hosszú posztban fejtette ki, miért nem pályázik állami támogatásra, pedig – mint írta – neki sincs sok pé...
  
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum