Csatlakozz hozzánk facebookon
Hivatalos: itt a rendõrség közleménye - Rálõttek-e a DK újbudai irodájára  

A DK szóvivõjének közlése szerint szerdán egy ismeretlen rálõtt a Demokratikus Koalíció újbudai irodájára. A rendõrség szerint a helyszínen talált mintegy két centiméter átmérõjû fém golyókat vélhetõen nem tûzfegyverbõl lõtték ki - hangzott el az ellenzéki párt csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Frissítés:

A rendõrség közleményébõl kiderül, hogy a helyszíni szemle során a rendõrök az irodában találtak egy-egy 0,8 centiméter átmérõjû csapágygolyót, melyeket nem lõfegyverbõl lõttek ki. A csapágygolyókat a rendõrök lefoglalták és szakértõi vizsgálatra megküldték. A Budapesti Rendõr-fõkapitányság XI. kerületi Rendõrkapitánysága garázdaság vétség miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

Barkóczi Balázs azt mondta, hogy a támadás során az irodán több lyuk keletkezett, az épület ablaka is betört. Az irodában az eset idején senki sem tartózkodott, így személyi sérülés nem történt.

Úgy értékelt, a tettes kifejezetten a DK-t akarta megtámadni. Az iroda kívülrõl a Demokratikus Koalíció logójával és arculati elemeivel van lefóliázva - jelezte.Barkóczi Balázs közölte, hogy a párt feljelentést tesz az ügyben.

A szóvivõ úgy fogalmazott: "ide vezet a végtelen uszítás és a kormányzati gyûlöletpolitika". Felszólította a Fideszt és a kormányt, hogy hagyjon fel az uszítással és a gyûlöletpolitikával, "mielõtt ennél nagyobb baj történik".

Bakai-Nagy Zita, a DK újbudai alpolgármestere elmondta, hogy a helyszínelõ rendõrök szerint egy olyan fegyverrel követhették el a támadást, amely nem minõsül lõfegyvernek, de alkalmas lehet súlyos sérülés okozására vagy akár emberélet kioltására is. A hátramaradt golyókat a helyszínelõk úgy vitték el, hogy alkalmas legyen DNS-vizsgálat elvégzésére is, így a DK bízik abban, hogy ez meg is megtörténik - tette hozzá.

A politikus hangsúlyozta, hogy az irodának otthont adó utca elején egy térfigyelõ kamera is van, ezért annak felvételeit a rendõrség elemezni tudja.

Más témában feltett kérdésre Barkóczi Balázs azt felelte, hogy a DK formálisan és szervezetten nem vesz részt a gyöngyöspatai romák mellett szervezett február 23-i tüntetésen, de a párt egyes tagjai fontosnak érezhetik, hogy megjelenjenek a demonstráción.

A DK támogatja Pedagógusok Szakszervezetének az új Nemzeti alaptanterv ellen indított tiltakozását - válaszolta egy újabb felvetésre a szóvivõ. Hozzátette, a DK szerint az új alaptanterv sem tartalmilag, sem formailag nem helyes. Megjegyezte, valószínûleg a világon nem volt olyan ország, amelyik kihagyta volna az alaptantervének elsõ változatából az egyetlen Nobel-díjas íróját.

Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Kiszállt az autójából és megvert egy biciklist - utcai bunyó Magyarországon
Durva botrány: Letiltotta Magyarország Kormányát a Twitter
Hihetetlen: Valóságos választási csoda történt Kemeneskápolnán
Akciós zöldségvásárt tart a tiszaújvárosi Fidesz egy héttel az időközi választás előtt
Kedvezményes őszi „éléskamra-akcióval” kampányol a tiszaújvárosi Fidesz egy héttel a Borsod megyei 6-os számú választókörzetben szervezett időközi országgyűlési választás elő...
  
Visszavágó: Vera Jourová nem fogja válasz nélkül hagyni Orbán levelét
„Láttuk Orbán Viktor levelét és természetesen nem fogjuk válasz nélkül hagyni azt.” Ezt válaszolta a Hírklikknek Vera Jourová, az Európai Bizottság értékekért és átláthatóság...
  
45 milliárd forint ment át az Orbán-kormány által kiválasztott kaszinósok kezén
Minden hazai kaszinó bevallotta 2019-es eredményeit, amiből kiderült, hogy az Orbán-kormány által kiválasztott tulajdonosok 14 milliárd forint nyereségnek örülhettek. Nehéz szavakat tal...
  
A földön tárolták a húst a belvárosi hamburgerezőben
Egy budapesti vendéglátóipari egység ellenőrzése során súlyos higiéniai hiányosságokat találtak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei. Az egységben a h...
  
Megduplázódhat az orvosok bére
A Magyar Orvosi Kamara egy betegbiztonságot garantáló, hálapénzmentes egészségügy megteremtését tűzte zászlajára. Orbán Viktornak a Magyar Nemzetben megjelent „Együtt újra sikerülni...
  
Börtönbüntetés: a végrehajtás elől Magyarországra szökött, és azóta Budapesten tartózkodik.
A Magyarországon tartózkodó Nikola Gruevszkit nem jogerősen másfél év börtönbüntetésre ítélte az észak-macedón bíróság – tudta meg a Szabad Európa Rádió. A macedón exminisztere...
  
A rendőrség nem talált hivatali mulasztást a Mátrai Erőműnél történt környezetszennyezésnél
Nem a hatóságok elnéző hozzáállása, hanem Mészáros Lőrinc cégének "technológiai fegyelmezetlensége" volt a probléma, de már ezt is kiküszöbölték – áll a nyomozást megszüntet...
  
Igazságszolgáltatás, sajtó, korrupció - sérül Brüsszel szerint a jogállamiság Magyarországon
Az Európai Bizottság első éves jogállamisági jelentésében a brüsszeli testület aggasztónak nevezte a magyar igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatos átalakításokat, és k...
  
A kormány megvédi a rezsicsökkentést
Kivezethetné a kormány azt a passzust, amelyet az Európai Bíróság kifogásolt, és amelyről pár éve még úgy beszéltek, mint az alacsony energiaárak záloga. A rezsicsökkentés nem ütk...
  
Makón is készítik elő a helyet Mészáros Lőrinc szállodájának
A szerdai testületi ülésen az építési szabályzatot is az új szállodához igazítanák: telket alakítanak át a Hagymatikum Fürdő mellett, és növelnék a városban megengedett beépíthe...
  
Akciós zöldséget árul a Fidesz Tiszaújvárosban, ahol a hétvégén választás lesz
Vasárnap időközi választás lesz a tiszaújvárosi székhelyű körzetben, a Fidesz–KDNP kétharmados többsége a tét. Kedvezményes őszi „éléskamra-akciót” tart a Tiszaújváros Fid...
  
Varga Judit sorosozással reagált az EB jogállamisági jelentésére
Az igazságügyi miniszter szerint a Európai Bizottság jelentésének a forrásai nem megbízhatóak. Szerinte a jelentést valójában olyan szervezetek írták, amelyek egy finanszírozott nemzet...
  
Nyugdíjas-szövetkezettől bérel munkaerőt a Péterfy-kórház
Nagy a baj a Péterfy Sándor utcai kórházban: segédápolói és orvosírnoki munkaköröket is nyugdíjasokkal töltetnének be. Tavaly munkaerő-kölcsönzőkön keresztül is béreltek nővére...
  
Durva lista: ilyenek vagyunk mi, Brüsszel szemével
Első alkalommal hozta nyilvánosságra az Európai Bizottság jogállamisági jelentését. Noha sok európai uniós tagállamban szigorú jogi szabályozás védi a jogállamiságot, a média és az...
  
Botrány: élő adásban szóltak be Hajdú Péternek
A rutinos műsorvezető teljesen lefagyott egy kellemetlen kérdést követően. Mozgalmas időszakot tudhat maga mögött Hajdú Péter, a népszerű tévés ugyanis amellett, hogy Összezárva cím...
  
Celebháború: MC Hawer kőkeményen beleállt Czutor Zoltánba
Hatalmas kommentháború tört ki amiatt, hogy Czutor Zoli "gennyesen fröcskölő fekélyes sebnek" nevezte Dér Henit a Nyerő Párosban, amit MC Hawer sem hagyott szó nélkül. A történet akkor...
  
Ha vásárolt ilyet, véletlenül se fogyasszon belőle! - Nébih
A Müller Drogéria Magyarország Bt. "Finom csillagok, kakaós" nevű termékét visszahívták, mert fémdarabkákat tartalmazhat. A Müllerben a termék árát blokk nélkül is visszatérítik. A...
  
Szégyen: Magyarországról főleg rossz példák kerültek az EU jogállamisági jelentésébe
Szerda délután tette nyilvánossá az Európai Bizottság a jogállamisági jelentéseit, amelyekkel első alkalommal készítettek elemzést az összes tagállam demokráciájának minőségéről....
  
Úgy alakítják az építési szabályzatot, hogy Mészáros Lőrinc megépíthesse az újabb szállodáját
A szerdai testületi ülésen átdolgozzák az építési szabályzatot Makón, hogy Mészáros Lőrinc 5 milliárd forintnyi közpénzből építhessen szállodát a Hagymatikum mellé, írja a hvg.h...
  
Havi 1,4 millió forintos minimálbért vezetnek be Genfben
A világon a legmagasabb összegű minimálbért vezetik be Genf kantonban, Svájcban. A legalacsonyabb adható órabér 23 svájci frank lesz, ami közel nyolcezer forintot jelent. 41 órás munkahé...
  
Csere az utolsó pillanatban: kiborította Marsi Anikót a táncpartnere
Megdöbbentő döntés! Alig két héttel az első Dancing with the Stars – Mindenki táncol első élő adása előtt lecserélték Marsi Anikó (45) táncpartnerét. A Blikk információi szerint ...
  
Milliárdos lett a Ferencváros
Azzal, hogy a Ferencváros kedden kivívta a Bajnokok Ligája főtábláján való szereplést, először fordult elő az a magyar futballban, hogy három egymást követő évben lesz magyar csapat v...
  
Vera Jourová reagált Orbán Viktor hadüzenetére
Vera Jourová visszautasította a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor kijelentését, miszerint ő a magyarokat kritizálta volna. A miniszterelnök kedden írt egy levelet az Európai Bizottságna...
  
Hivatalos: törvényben tilthatják be a hálapénzt
Úgy tűnik, a hálapénzek, a néhány orvosnál már-már kötelező jelleggel befizetendő - akár előre fizetendő – összegek ügye, illetve az orvosok elvándorlása mellett már nem mehet el...
  
Durva botrány: Letiltotta Magyarország Kormányát a Twitter
A Facebook-oldalán háborog Kovács Zoltán, a Twitter ugyanis letiltotta Magyarország Kormányának fiókját. Mindenféle előzetes magyarázat nélkül letiltotta a Twitter Magyarország Kormán...
  
70 milliárdos megrendelés - mutatjuk kinek
A korábbi évhez képest 18 milliárddal nőtt a kormány propagandaanyagait legyártó New Land Media Kft. éves bevétele, írja a cég 2019-es pénzügyi mérlege alapján a 24.hu. A cég egyedül...
  
Egy gödöllői nő otthagyta a bokorban az újszülött gyerekét
A Pest Megyei Főügyészség vádat emelt egy nő ellen, aki titkolt terhessége után egy bokros közterületi részen megszülte gyermekét majd a sorsára hagyta. A vád szerint a nő 2018 őszé...
  
Bezáratott a Nébih egy hamburgerezőt - mocsok mindenütt
Azonnali hatállyal bezáratott a Nébih egy fővárosi reggeliző, hamburgerező éttermet, mert a zöldségeket mosatlanul tették bele a szendvicsekbe, és az ételeket csomagolatlanul tárolták a...
  
Müller Cecília nem javasolja a menyasszonytáncot
Felszálló szakaszban van Magyarországon a koronavírus-járvány – közölte Müller Cecília az operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján. Az országos tisztifőorvos ismertette a...
  
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
ThePost
Hivatalos: itt a rendõrség közleménye - Rálõttek-e a DK újbudai irodájára
A DK szóvivõjének közlése szerint szerdán egy ismeretlen rálõtt a Demokratikus Koalíció újbudai irodájára. A rendõrség szerint a helyszínen talált mintegy két centiméter átmérõjû fém golyókat vélhetõen nem tûzfegyverbõl lõtték ki - hangzott el az ellenzéki párt csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Frissítés:

A rendõrség közleményébõl kiderül, hogy a helyszíni szemle során a rendõrök az irodában találtak egy-egy 0,8 centiméter átmérõjû csapágygolyót, melyeket nem lõfegyverbõl lõttek ki. A csapágygolyókat a rendõrök lefoglalták és szakértõi vizsgálatra megküldték. A Budapesti Rendõr-fõkapitányság XI. kerületi Rendõrkapitánysága garázdaság vétség miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

Barkóczi Balázs azt mondta, hogy a támadás során az irodán több lyuk keletkezett, az épület ablaka is betört. Az irodában az eset idején senki sem tartózkodott, így személyi sérülés nem történt.

Úgy értékelt, a tettes kifejezetten a DK-t akarta megtámadni. Az iroda kívülrõl a Demokratikus Koalíció logójával és arculati elemeivel van lefóliázva - jelezte.Barkóczi Balázs közölte, hogy a párt feljelentést tesz az ügyben.

A szóvivõ úgy fogalmazott: "ide vezet a végtelen uszítás és a kormányzati gyûlöletpolitika". Felszólította a Fideszt és a kormányt, hogy hagyjon fel az uszítással és a gyûlöletpolitikával, "mielõtt ennél nagyobb baj történik".

Bakai-Nagy Zita, a DK újbudai alpolgármestere elmondta, hogy a helyszínelõ rendõrök szerint egy olyan fegyverrel követhették el a támadást, amely nem minõsül lõfegyvernek, de alkalmas lehet súlyos sérülés okozására vagy akár emberélet kioltására is. A hátramaradt golyókat a helyszínelõk úgy vitték el, hogy alkalmas legyen DNS-vizsgálat elvégzésére is, így a DK bízik abban, hogy ez meg is megtörténik - tette hozzá.

A politikus hangsúlyozta, hogy az irodának otthont adó utca elején egy térfigyelõ kamera is van, ezért annak felvételeit a rendõrség elemezni tudja.

Más témában feltett kérdésre Barkóczi Balázs azt felelte, hogy a DK formálisan és szervezetten nem vesz részt a gyöngyöspatai romák mellett szervezett február 23-i tüntetésen, de a párt egyes tagjai fontosnak érezhetik, hogy megjelenjenek a demonstráción.

A DK támogatja Pedagógusok Szakszervezetének az új Nemzeti alaptanterv ellen indított tiltakozását - válaszolta egy újabb felvetésre a szóvivõ. Hozzátette, a DK szerint az új alaptanterv sem tartalmilag, sem formailag nem helyes. Megjegyezte, valószínûleg a világon nem volt olyan ország, amelyik kihagyta volna az alaptantervének elsõ változatából az egyetlen Nobel-díjas íróját.
Itt találod a hét legvitatottabb témáit!
Olvasd nálunk azokat a híreket amiket a leginkább imádtak vagy utáltak az olvasók!
Nemzetközi botrány: Orbán az EU jogállamisági biztos kirúgását követeli
Kiszállt az autójából és megvert egy biciklist - utcai bunyó Magyarországon
Durva botrány: Letiltotta Magyarország Kormányát a Twitter
Hihetetlen: Valóságos választási csoda történt Kemeneskápolnán
Elbukta a pénzét Orbán Viktor
Tragédia: 46 éves korában elhunyt a magyar televíziós
Orbán háborúja: vissza kell térnünk a választási csatatérre
Összecserélt üvegek a magyar kórházban: Meghalt egy csurgói nő
Vajna Timi célja, hogy amerikai–magyar kettős állampolgár legyen, de most el kell hagynia Magyarországot
Az Orbánról készült szinkronparódiát négy nap alatt félmillióan látták
Jourová: Sosem bántottam a magyar embereket
Adószakértő: Varga olyan adót akar elengedni, ami eddig nem létezett
Vera Jourová reagált Orbán Viktor hadüzenetére
Autóbaleset szenvedett Kunhalmi Ágnes
Elszabadultak az indulatok Dér Heni oldalán - Hatalmas csalódás vagy
Orbánt szerint nem csak Őt sértette meg az EU, hanem Magyarországot és a magyar embereket is
Nem ellenőrizte a pénzügyminiszter a drága lélegeztetőgépek beszerzését, mert már nincs veszélyhelyzet
Elszabadult a pokol: így védte feleségét a kormánybiztos férje
Háború: vádat emeltek Fekete-Győr András és momentumos politikustársa ellen
Óriási a botrány - egy szegedi önkormányzati képviselőt vett őrizetbe a rendőrség
Magyar botrány: Nyomoznak a hatóságok a bedőlt beruházások miatt
Győzelmet aratott a választáson, pedig két hete meghalt
Új frontot nyitott Orbán az EU-val vívott háborújában
Ursula von der Leyen erőset üzent Orbánnak
Vihar előtti csend a kirúgási hullám előtt
Varga Judit tollat ragadott mert az EU Bizottság alelnöke Magyarországot beteg demokráciának nevezte
Budafok-tétényi családsegítő vezetője magának válogatott az adományokból az önkormányzat jelentése szerint
Orbán pofon: Brüsszel továbbra is aggódik a magyar jogállamiság miatt
Az Európai Bizottság alelnöke csúnyát mondott Orbán Viktorról, aztán jött Varga Judit...
Milliárdos lett a Ferencváros
Hitelmoratórium és lakáseladási hullám
Németh Szilárd személyesen ellenőrizte a hőmérőzést Debrecenben
Botrány: a gyámhatóság váratlanul elvitte a kislányt Ceglédre, nevelőszülőkhöz
Trump botrány: 21 millió forint fodrászra
Maruzsa: 41 ezer digitális hőmérőt osztanak ki és hőkapukat szerelnek fel
20 milliót nyert Felcsút a Belügyminisztériumtól
Óriási a baj: ellepték Magyarország nagyvárosait a rágcsálók
Hivatalos: törvényben tilthatják be a hálapénzt
Dúró Dóra az Indexnek: Futólag olvastam csak a könyvet
Nyolcmilliárdért építenek gyárat Üllőn
Összesen 5,6 milliárddal pumpálják fel Szijjártóék cégét és alapítványát
Kiderült, miért nem ellenőrizte a pénzügyminiszter a drága lélegeztetőgépek beszerzését
Aggódnak a rajongók: jó ideje semmit nem tudni Sas Józsefről
ATV: Téliesíteni kell a kiskunhalasi mobil járványkórházat
70 milliárdos megrendelés - mutatjuk kinek
Orbán levél az EU-nak: Vitás kérdésekben mindig – és legtöbbször eredménnyel – törekedtünk a megegyezésre
Fekete-Győr András: Orbánék félnek tőlünk
Esett a Fidesz támogatottsága, a DK eddigi legjobb eredményét érte el
Orbán levelet írt az EU-nak: ezt követeli
Hoppá, Orbán Viktor tippmixelt: fogadott a Fradira pénzben
Müller Cecília: Az a célunk, hogy működjön Magyarország
1,5 millió forinttal támogatja Iványi Gábor egyesületét a IX. kerület polgármestere
Az EU vörös listájára került Magyarország
Bezáratott a Nébih egy hamburgerezőt - mocsok mindenütt
45 milliárd forint ment át az Orbán-kormány által kiválasztott kaszinósok kezén
Százmilliós nagyságrendű jegybevétel-kiesésről beszélt Ákos
Botrány: Ferihegyi dolgozók árulhattak kábítószert
Egy gödöllői nő otthagyta a bokorban az újszülött gyerekét
Csere az utolsó pillanatban: kiborította Marsi Anikót a táncpartnere
Atlétikai emlékversenyt rendeznek 3,2 milliárdért
Börtönbüntetés: a végrehajtás elől Magyarországra szökött, és azóta Budapesten tartózkodik.
Vidnyánszkyék lecserélik az SZFE kancellárját egy katonatisztre
Tűz volt egy józsefvárosi iskolában
Hivatalos: ennyivel emelik az ápolók és egészségügyi szakdolgozók bérét novembertől
10 százalék fölött nő a magyarok bére a KSH szerint
Megduplázódhat az orvosok bére
Durva lista: ilyenek vagyunk mi, Brüsszel szemével
Kormány rendelet: akármit dönt a főváros, beépíthető a Városliget
Müller Cecília nem javasolja a menyasszonytáncot
Varga Judit: Polt Péter nem pártkatona, hiszen nem Fidesz-tag
Fradi siker: a játékosok rögtön a szurkolókhoz rohantak a meccs lefújása után
Visszavágó: Vera Jourová nem fogja válasz nélkül hagyni Orbán levelét
ThePost
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum