thepost / Magyarország / Budapest / 2020.02.18
THE POST
           
18




Egy tízmilliárdos termékvisszahívás okozhatta az ózdi gyárbezárást
Ezt olvassák mások:


A kormány nem siet egyeztetni az önkormányzattal az ezer ember elbocsátásával járó gyárbezárás kapcsán, pedig az országos átlaggal ellentétben Borsodban nagyon rossz a munkaerőpiaci helyzet. Az üzem eladását a kereslet csökkenésével magyarázta a tulajdonos. Az ABB bezárásra ítélt ózdi gyáránál jártunk.

Bezárja ózdi, főként elektromos kismegszakítókat, áram-védőkapcsolókat és túláramvédelmi megszakítókat gyártó üzemét a multinacionális ABB-csoport – jelentette be a cég február 11-én, kedden. 2020 végén áll le véglegesen az ózdi üzem, a bezárás nagyjából ezer munkahelyet érint.
Borsodban pocsék a helyzet

Ezer munkahely nemzetgazdasági szinten nem sok, különösen az egyre súlyosabb munkaerőhiány mellett – Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Ózd városában és térségében azonban nagyon is az. Az ország északkeleti részében ugyanis sokkal rosszabb a munkaerőpiaci helyzet, mint más területeken, illetve országos átlagban.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint 2019 decemberében az egész ózdi járásban 3848 nyilvántartott álláskereső volt, vagyis ha ezer ember utcára kerül, az álláskeresők száma negyedével nő. Az egész megyében 34 ezer álláskereső volt az év végén, miközben kevesebb mint 160 ezren dolgoztak. A munkanélküliség eközben jóval magasabb az országos átlagnál, a foglalkoztatottság pedig alacsonyabb – vagyis a megyében nem jellemző a munkaerőhiány. A gyár hvg.hu által megkérdezett dolgozói is tanácstalanok – derül ki a helyszínen készített videónkból.

A fideszes képviselő az önkormányzatot hibáztatta

A cég vezetése 20-30 perccel a hivatalos bejelentés előtt jelezte az önkormányzat felé, hogy a gyár bezárására készül. Az önkormányzat azt kérte a cégtől, hogy a jövőben tartsanak rendszeres kapcsolatot, a bejelentés óta már kétszer egyeztettek – mondta el a hvg.hu-nak Janiczak Dávid, Ózd jobbikos polgármestere.

Bár Riz Gábor, a térség fideszes országgyűlési képviselője egy Facebook-bejegyzésben ennek ellenkezőjét állította, Janiczak szerint az önkormányzatnak jó kapcsolata volt az ABB-vel, a cég vezetői is csodálkozva látták Riz bejegyzését – mondta a polgármester. Riz többek közt azt állította, hogy az önkormányzat „nem tudta segíteni az itt dolgozó mérnökök lakhatását”. Ugyanakkor a polgármester szerint az ABB sosem kért ilyen segítséget, de ha kért volna, akkor megkapja – ahogy például két, a városba érkezett orvosnak is adtak ki önkormányzati lakást. A polgármester politikai támadásnak értékeli a képviselő bejegyzését, akit megkért rá, hogy a jövőben tartózkodjon az ilyenektől, inkább közösen keressenek megoldást a kialakult helyzetre.
Segítséget ígért a kormány, de nem az önkormányzatnak

A kormány egyelőre nem vette fel a kapcsolatot az önkormányzattal, Janiczak személyes találkozóra vonatkozó kérését Riz Gábor egyéb elfoglaltságaira hivatkozva visszautasította. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium nem sokkal később bejelentette, hogy Palkovics László miniszter február 14-én, pénteken a városba utazik, ahol a térség országgyűlési képviselőjével, majd egy azt követő következő körben az ózdi önkormányzati vezetőkkel és az érintett cég beszállítóival tárgyal a kialakult helyzet rendezésének lehetőségeiről. Az ABB a pénteki találkozón nem vesz részt, de a cég jelezte: kész együttműködni a munkaügyi hivatallal, hogy segítse dolgozói elhelyezkedését, vagy támogassa átképzésüket, saját vállalkozásuk indítását.

Az ABB szerint már a megyében működő több nagy foglalkoztató jelezte, hogy náluk lenne kereslet a felszabaduló munkaerőre. A polgármester szerint azonban a város számára nem megoldás, ha az ózdiaknak távolabbi területekre kellene ingázniuk, a közlekedés a megyében ugyanis enyhén szólva nem ideális. Mindenesetre azt kérte az ABB-től, hogy jelezze az érdeklődőknek: egyeztessenek a városvezetéssel. A legjobb megoldás az lenne, ha új nagy foglalkoztató venné át az ABB helyét Ózdon. A cég kivonulása nagyon jó lehetőséget kínál, az ABB ugyanis a polgármester szerint egy kész üzemcsarnokot kínál eladásra. Ráadásul helyben van több mint ezer fő gyakorlott, dolgozni tudó és akaró munkavállaló, ami a jelenlegi munkaerőhiányos környezetben nagyon fontos szempont. Ugyanakkor az önkormányzat mozgástere önmagában elég szűk – véli Janiczak – az elmúlt évek tapasztalatai alapján a nagy multik a kormány támogatása nélkül nem nagyon mozdulnak. Ezért is nagyon fontos lenne, hogy a kormány együttműködjön az önkormányzattal.
Van a háttérben egy nagyon nagy termékvisszahívás

Az ABB a gyár termékei iránti kereslet csökkenésével indokolta az üzem bezárását – indokként

2 százalékos visszaesésről számolt be a cégvezetés. Szilvási Krisztina, a társaság kommunikációs vezetője a hvg.hu érdeklődésére azt közölte: a piaci folyamatok értékelése után, a vevői preferenciák változására válaszul született az a döntés, hogy az Ózdon előállított termékeket az ABB fokozatosan saját termékeire cseréli. A gyár megmaradó termékei iránt viszont a kereslet visszaesésével számolnak, így a gyártási volumen hamarosan elér egy olyan szintet, ahol már nem lehet gazdaságosan folytatni a gyártást ekkora üzemméretben.

Ehhez érdemes megjegyezni, hogy a cégcsoport más üzemekben is gyárt megszakítókat, illetve ahogy a gyárat üzemeltető magyar leánycég, az Industrial C&S Hungary Kft. beszámolójából is kiderül, az ózdi termékeiket elsősorban a csoport más vállalatainak adják el. Más szóval a „keresletcsökkenés” mögé valójában a vállalatcsoporton belüli átszervezést, racionalizálást és a fölösleges részek levágását kell érteni. Ezt támasztja alá, hogy az ABB kommunikációs vezetője szerint a megmaradó gyártósorokat a csoport „más, európai üzemeibe telepíti át, ahol megfelelő termelési kapacitás áll rendelkezésre”. Ezek helyét a piaci versenytársakra tekintettel nem árulta el.

Az ózdi gyár felszámolása és eladása mögötti döntés szempontjából nem mellékes körülmény, hogy az Industrial C&S Hungary 13 milliárd forintos veszteséggel zárta 2018-at 54 milliárdos árbevétel mellett (2019-es számaikat még nem hozták nyilvánosságra). A cég beszámolójának tanúsága szerint az üzleti évük koránt sem lett volna ennyire csapnivaló, ha nem különítenek el céltartalékként 11,2 milliárd forintot a főként francia piacra gyártott „Disb termék visszahívásához kötődően”. Nagy valószínűséggel ennek azokhoz a hibás lakossági kismegszakítókhoz van köze, amelyekből több százezer darabot kellett visszahívnia és kicserélnie a francia Enedis áramszolgáltatónak. A helyi sajtó szerint a hibás megszakítókat 2017 májusa és 2019 áprilisa között gyártotta a General Electric, az ABB, a Hager és az Eaton.

A megszakító fontos eszköz, ha rövidzárlat vagy túláram keletkezik, ez választja le a lakást (vagy egy részét) a hálózatról, ezzel megakadályozza többek közt, hogy tűz üssön ki.

Egyszóval az ABB-nek itt van egy komoly termékvisszahívással terhelt leányvállalata, amely olyan (ráadásul régebbi típusú) termékeket állít elő, amiket más üzemeiben is gyárt – az ózdi telep eladása így nem tűnik irracionális döntésnek. Különösen, hogy a világgazdasági növekedés lassul, a kilátások nem kedvezőek. A teljes ABB-csoport nem zárt különösebben jó évet 2019-ben, a rendelésállománya gyakorlatilag stagnált, a bevételek szintén (mindkettő egy százalékkal nőtt), a működési nyeresége csökkent.
A General Electric adta el az ABB-nek

Az ózdi gyár 2018 elejéig a General Electric (GE) globális Industrial Solutions (IS) üzletágának része volt, amelyet az ABB úgy, ahogy volt felvásárolt 2,6 milliárd dollárért (2020 eleji árfolyamon 811 milliárd forintért). Az üzlet Magyarországon úgy zajlott, hogy a GE magyar leánya 2017 közepén létrehozta az Industrial C&S Hungaryt, átadta neki a hazai IS-üzletágat, majd eladta az ABB magyarországi leányának.

2018-as beszámolójában az Industrial C&S Hungary az ózdi gyártelepet 1,56 milliárd forintos értéken könyvelte el, az ózdi gépeket pedig 6,1 milliárd forinton.

Az IS-üzletág Magyarországon 1998-ban jelent meg Borsod-Abaúj-Zemplén megye első nemzetközi beruházójaként, amelynek keretében a GE Ózdon egy 30 millió dolláros zöldmezős beruházással összeszerelő üzemet és magyarországi értékesítési szervezetet hozott létre. Az 1999-ben indult üzem fő termékei kisfeszültségű alkatrészek és érintésvédelmi kapcsolók lakossági, kereskedelmi és ipari használatra. Magyarországon egyre hangsúlyosabb szerepet kapott az üzletág logisztikai és raktározási területe is, így 2013 első negyedévtől az üzletág egy nagykanizsai disztribúciós részleggel bővült, majd többlépcsős fejlesztés keretében 2015 folyamán (a nagykanizsai raktárat átadták a Lighting üzletágnak) Gyálon került kialakításra az európai disztribúciós központ. Budapesten működik emellett az üzletág regionális adminisztrációs központja.

Az ABB bejelentése szerint az ózdi gyár leállítása és eladása nem befolyásolja a vállalkozás egyéb magyarországi befektetéseit. A cég Budapesten rendelkezik központi irodával, Győrben robotika szervizirodával, Fóton raktárhelységgel és szervizműhellyel, Gyálon logisztikai központtal, Kecskeméten és Ózdon pedig gyárral. Szilvási Krisztina kiemelte: a cég elkötelezett, hogy segítse dolgozói elhelyezkedését az ABB más magyarországi telephelyein vagy a térség más vállalatainál.
ha érdekesnek találtad akkor oszd meg és legyél Te is a ThePost.hu csapat tagja!

Ezt olvassák mások:
Nemsokára vége: Szlávik János szerint a koronavírusok nem szeretik a nyarat
Bodrogi Gyula - Már réges-régen elfogadtam, hogy így kell leélnem az életemet
Még én fizessek annak, aki összevert? - Megszólalt a brutálisan bántalmazott Orosz Bernadett
Nevetséges összegű gázszámlát kapott a Kerozin énekese - ezek nem normálisak
Kigyulladt és beomlott a révfülöpi kilátó
Rettenetes családi titkot árult el az apjáról Hobo - engem is vertek
Rettegtem, hogy elfertőződött a seb - újra kés alá kellett feküdnie Benkőnek
Az sem kizárt, hogy 350 forintot ér majd egy euró
A kormány 16-18 éveseket táboroztatna tudatformálás céljával
Lőtereket építenek a diákoknak az új alaptanterv szellemében
Helyettes államtitkár: Több gyereket akar a kormány!
Kihívták a mentőt egy túlsúlyos beteghez, de nem fért be a járműbe
Igaz, hogy nem koronavírusos egy szatmári férfi, de a családja akkor sem akarja visszafogadni
Jakab Péter: 22 bátor harcos titokban hátamba szúrta a kést
Orbán annyira zöld, hogy tavaly kirúgta az államtitkárt, aki a műanyag zacskók betiltásával kampányolt
Tömegesen főttek meg élve a kagylók
Kivonultak az ellenzékiek az ülésteremből, az Alkotmánybíróságig meg sem állnak
A templomba még elment Orbán, a Parlamentbe már nem
Orbánon keresztül üzent a magyaroknak Trump
Százával tiltakoznak a pszichológusok a nemzeti konzultáció ellen
Örüljenek, amiért ilyen futballszerető miniszterelnökük van
Több mint száz agyonvert kutyát találtak Hajdúsámson mellett
Koronavírus: visszaküldték a kórházba a karanténból megszökött orosz nőt
Milliókat kaphat, aki tervez egy marsi várost
Káosz: Több millió céget érinthet a koronavírus
Káosz: Több millió céget érinthet a koronavírus
Hatalmas sebességgel száguldott bele a körforgalomba ez az autós
Együtt támadják meg az ellenzéki pártok a házszabály korlátozásait az Alkotmánybíróságon
A háború után segített újjáépíteni az országot, most bizonygatnia kell, hogy a Brexit után joga van maradni
Áprilisban dönthet a Kúria Gyöngyöspata-ügyben
Trump telefonon beszélgetett Orbánnal
Nem sérti a keresztények érzéseit a Jägermeister logójára rajzolt kereszt a svájci bíróság szerint
Jakab Péter kiszivárgott hangfelvétel: Sejtem, kik lesznek azok, akik a hátamba szúrják a kést
A Fidesz leszavazta a családi pótlék és a gyermekvédelmi támogatások emelését
Száguldozó, balesetet okozó motoros ellen emelt vádat az ügyészség
Kárpátaljai fiatalok képzését támogatja a kormány
A szántóföldön át menekült a drogkereskedő a rendőrök elől Rábapatyon
Áprilisban dönthet a Kúria Gyöngyöspata-ügyben
Kitart az MNB amellett, hogy nem kommentálja a forint árfolyamát
Hadházy: Kövér László tehet egy szívességet!
Az Alkotmánybíróságra sem hallgat a parlament plakátügyben
Ingyenautót vagy üzemanyagot kérnek a taxisok, ha olcsóbb tarifát akar Budapest
Átlagosan 637 százalékkal nőtt a képviselők vagyona 2010 óta
Az RTL Klub műsorát többen nézték, mint a TV2 showműsorát
Fegyvert fogott a taxisra egy 16 éves kecskeméti fiú
A sok int*impartner növeli a rák kockázatát
Ezért nem szólalt fel Orbán a parlamentben
Magyar versenyző nyerte a cukrász olimpiát
A zöld Orbán tavaly kirúgta a műanyag zacskók betiltását bejelentő államtitkárt és helyettesét
Franciaországban vasárnap már nyári meleg volt
Meglepetésre nem Orbán felszólalásával kezdődött a Parlament ülésszaka
Németh Zsolt szerint megdöbbentő és sajnálatos a Kaleta-ügy
Rapvideóban osztja a fóti gyermekotthont bezárni készülő kormányt egy ott lakó állami gondozott srác
Még el sem kezdődött a nemzeti konzultáció, a kormány máris felfüggeszti a börtönviszonyok miatti kártérítések kifizetését
Magyarország alig hajtja végre az ellene szóló strasbourgi ítéleteket
Első nekifutásra kiválóan működött az ellenzéki összefogás parlamenti változata
Én is migráns vagyok, mert nem itt születtem. De nézzük a négereket a tévében, és őket nem szeretnénk
Nagyon jól érzik magukat nálunk az indonéz vendégmunkások
Megfeleződött a hazai fecskeállomány 2000 óta, a lakosság segítségét kérik
Aki nem akar ügyfélkaput, SMS-ben kérheti el a NAV-tól az adóbevallását
2006-ban eltűnt, most ajánlott fel tízmillió forintot a rendőrség a nyomravezetőnek
A szemünk előtt szakad szét az Antarktisz + műholdas videó
Az MTA irodalomtudományi osztálya visszavonatná a Nemzeti Alaptantervet
Igazoltatni akartak egy férfit, két kilónyi drogot rejtegetett
Tűz ütött ki egy budapesti bölcsődében - jelenleg is a helyszínen vannak a tűzoltók
Disznóvágás során szúrta mellbe kedvesét egy férfi Veszprémben
Kézre került a toplistás magyar bűnöző
Frontális ütközés Veszprém megyében, az egyik autó lángol
Beneda Attila: A magyar társadalom túlnyomó többsége támogatja a kormány család- és nemzetpolitikáját
Parragh László: Új befektetőket csalogathat az országba az iparűzési adó átalakítása
Deutsch Tamás: A boszorkányüldözésnek véget kell vetni
Sorra adják el ingatlanjaikat a Matolcsy-alapítványok cégei
Matolcsy elárulta Magyarország erősségeit
Lopás elkövetőjét keresi a rendőrség! - jelentkezzen aki felismeri
Rendőrségi migrációs összefoglaló : Az elmúlt 72 órában 110 illegális migránst tartóztattak fel
Szarvastetem volt az 51 éves férfi csomagtartójában
Szarvastetem volt az 51 éves férfi a csomagtartójában
Rendőrök akadályozták meg a tűz továbbterjedését Szendrőn
Hazánkban ma hatvanötezren vadásznak
Együttl*étre kényszerítette a 17 éves gyakornokot a győri szakács
28 fok volt Franciaországban
Újabb 99 koronavírus-fertőzött a lezárt hajón
Fegyveres rablók vittek el Hongkongban hatszáz guriga vécépapírt
10 évre titkosították a Kaleta-ügyről tett beszámolót
Poénból kicsit átrendezte a forgalmat két férfi Tószegen
Vádat emeltek tizennégy egykori önkormányzati képviselő ellen
Megdőlt a melegrekord: Brutális hőséget hozott a Dennis vihar a franciáknak
Tilla botrány: az RTL Klub műsoráról beszélt élő adásban, aztán próbálta szépíteni
Rasszista bűnöző mondta azt, amit Orbán az évértékelőjében idézett
Egy évig árulta 13 éves lánya testét egy kiskunhalasi férfi 5-15 ezer forintért
Hiller István támogatja, hogy legyen nő társelnöke pártjának, mert ráció mellett szükség van érzelmekre is
Páratlan természeti kincsünk a Tisza-tó
Nagyot üt a gyárbezárás Borsodban
Ceglédi halálos gázolás: az ügyészség nem iparkodik
A természettudományos oktatásra is lecsap a Nat
Csavarokkal teleszurkált virslivel öltek meg egy kutyát Dorogon
Saját kislányát bocsátotta áruba egy kiskunhalasi férfi, 5-15 ezer forintot kért a haverjától alkalmanként
Egy finn erdőben találták meg a 47 éve Amerikában elhagyott gyűrűt
Orbán meg nem értett zseninek gondolja magát, aki még mindig retteg Sorostól
Így rakja össze az agyunk az álmainkat
Alacsony részvétel, nagy ellenzéki győzelem Dunaújvárosban
Szívszorító részletek derültek ki a Budapesten halálra késelt francia fiatalról
Fának csapódott és meghalt egy autó sofőrje Monorierdőn
Németh Kristóf könnyek között vette át Gesztesi szerepét
Mosonmagyaróvár: búcsúlevelet hagyott apa és lánya mielőtt....
Hosszú Katinka dokumentumfilmje: Ez az én filmem, hadd döntsem el, ki kap szerepet benne
Veszprém megye: egy 13 éves lány azt állítja, hogy bántalmazta őt két fiú barátja
Kecskeméti tragédia: Hallottam a szirénát, tudtam, hogy baj van
58 millió emberre terjesztik ki a kínai karantént
Klímaváltozás deLuxe: helikopterrel szállítják a havat egy francia sítelepre
Két repülővel menekítették az amerikaiakat a japán partoknál veszteglő járványhajóról
Az épülő Tesla-gyár miatt 92 hektárnyi erdőt vágnának ki Berlin mellett, de egy német bíróság most közbelépett
Simán nyert az összellenzéki jelölt a dunaújvárosi időközi választáson
Mészáros Lőrinc: én mindig sikeres vállalkozó leszek
Videón a kassai százmilliós ékszerrablás
Orbán: A cigány családok felemelkedése mellett elkötelezte magát a kormány
Kiderült, miért voltak lila foltok Orbán Viktor tenyerén
Orbán bezöldült: a folyóinkat megvédjük külföldről idehozott hulladékoktól
Jön a Zöld Államkötvény: a kormány vállalja hogy a pénzt csak klímabarát programokra fordítja
Orbán: minden újszülött után tíz új fát ültetnek az országban
Koronavírus: Megkezdték az amerikaiak evakuálását az óceánjáróról
Szívecskés folttal a fején született a Valentin-napi borjú
Gyurcsány Ferenc megmutatta, mit csinált Orbán évértékelő beszéde alatt
Életveszélyes áradások kísérik a Dennis vihart Nagy-Britanniában
Kékes-lillás folt volt látható Orbán Viktor mindkét tenyerén az évértékelő beszéd alatt
Segíts egy megosztással! - eltűnt kisfiút keres a rendőrség
Orbán: elmarasztal az Országos Választási Bizottság, a jogászok meg megvédenek, oszt jónapot
Hivatalos: Orbán 1988 áprilisától a Soros Alapítvány támogatásával működő Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa volt
Játék közben mellkason lőtte öccsét egy 15 éves lány
Koronavírus: hatvanmillió kínai nem ülhet autóba
Nem tudta, hogy terhes, az út szélén szülte meg gyerekét
Koronavírus: újabb országban halt meg egy ember, aki nem is járt Kínában
Koronavírus: Franciaországban is egyre több a fertőzött
Riasztóan kevesen szavaznak a dunaújvárosi körzetben
Buszokkal takarják a Várkert Bazárt, Orbán évértékelőjének helyszínét
Nem adna már százmilliókat Érd a kézicsapatnak
Három fészekben 51 tojást találtak a majdnem kihalt királyi teknősből
Máris felbomlott az ellenzéki összefogás Kaposváron
Orbán Viktor beadta a derekát Varga Mihálynak, de legalább jön a zöld államadósság
A magyarok is Kína miatt fulladnak bele a szemétbe: kivégezték az újrahasznosítás rendszerét
Vörös kód - Tombol a gyilkos Dennis vihar
Kecskeméti tragédia: kislányok haltak meg a balesetben
Fotót közöltek Kobe Bryant és lánya sírhelyéről, itt nyugszanak
Orbán Viktor az évértékelőn: Riadót kell fújnom
Orbán: Nincs olyan, hogy liberális, az a diplomás kommunista
Vasárnaptól kamerákkal számolják a turistákat Velencében
Senki sem tud úgy évet értékelni, mint Orbán Viktor
Bayer Zsolti közérdekből kiváncsi
A Pesti Srácok tüntetést szervez a kibersztálinizmus ellen
Így emlékeznek az autóbalesetben meghalt fiatal rendőrre
Leengedtek a hajóról egy amerikai nőt, aki később koronavírusos tüneteket mutatott
Csúcson vannak az élelmiszerárak, de főleg egy dolog borít ki mindenkit igazán
Adósságcsökkentés kell Magyarország felminősítéséhez
Döbbenetes pusztítás a Balatonnál
Súlyos beteg lettél? Ezeket a támogatásokat igényelheted!
Ezek a tünetek daganatos betegségeket jelezhetnek
Bódi Sylvi üzent a gyűlölködőknek a ferdeszeműzős posztja után
Így szabadították ki a Váci úton villanyoszlopra csavarodott autóból a sérülteket - videó
Kiengedték a Vuhanból hazahozott, karanténban megfigyelt magyarokat
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum