thepost / Magyarország / Budapest / 2020.02.28
THE POST
           
28




Mivan? Mivan? Mivan? – Karácsony-interjú köztévé módra
Ezt olvassák mások:


Hőst csináltál belőle, te hülye csipa.

Két ember ül egymással szemben, és végzik a munkájukat. Az egyik Budapest polgármestere, a másik a köztelevízió riportere.

A polgármestert megint hosszú ideig nem látjuk ezen a csatornán. A másikat még évekig nézhetjük.

Ennek oka, hogy a polgármester jól dolgozott ebben a félórában, a riporter pedig minden szakmai mérce szerint megbukott.

A feladatát viszont elvégezte. Annyi volt, hogy Katikám, amíg a tár adja. Agyatlan bokszolás az előre összeírt, kellemetlennek kigondolt kérdésekkel és állításokkal – majd türelmetlen terelés percről percre, amint Karácsony Gergely nekiáll válaszolni. Jól láthatóan az a cél, hogy elhangozzanak a vádak, a válasz viszont ne.

Szép íve van az interjúnak. Másodpercekben mérhető, ahogy fogy az öngyilkos küldetésre kijelölt, eldobható riporter türelme. Végül már azonnal és erőszakosan témát vált, amint észleli, hogy az alany erre is tud válaszolni. – Jó, erről is hosszan lehetne beszélni – vág közbe, amikor körvonalazódik, hogy nem a főpolgármesteren múlt a hóeltakarítás. Kapaszkodik a szívószálba, hogy ők mégsem egy szopoda, hiszen egyszer megkérdezték egy fotókiállításról.

Sajátos aknamezőn kell ugrálnia szegénynek.

Az évente most már százmilliárdot elégető bordély,

a közmédia közönsége megválasztása óta nem látta, nem hallotta a főpolgármestert. Pár százezren most látják először szemtől szembe, mármint úgy, hogy nem valami bérborz „elemzi” a ténykedését, hanem ő maga beszél. Ők most fognak róla véleményt alkotni, noha előtte már sokszor hallották róla, hogy egy nyálkás, tekergőző féreg, akit a külföldiek hoztak a város nyakára.

Oltári veszély, hogy ehhez képest esetleg azt látják, hogy egy normális ember, aki a legnyomorultabb molesztálásra is türelmesen reagál és még válaszra is méltatja a kérdést, hogy miért nem ott szállt ki az autóból, ami nem bicikli, és különben is hogy lehetne már biciklivel menni a Kunigunda utcába, micsoda hülyeség ez az egész klímázás.

Márpedig ezt látják. Karácsony Gergely angyali toleranciával magyarázza el, hogy mi nem igaz már a kérdésben sem, és mi a helyzet ezzel szemben.

A helyzet, ahogy rendre kiderül, mindig bonyolultabb, mint a riporter mesevilágában, amelyben Karácsony AL-KAL-MAT-LAN, ahogy az a nagysikerű kampányból ismert. Nem felfoghatatlanul bonyolult, csak éppen van egy közgyűlés, folyik az alkalmatlan cégvezetők kitakarítása, és a környezetvédelem is összetettebb ügy annál, hogy jajistenem, most majd nem lehet autózni. Minden egyes összecsapás így végződik. A kötekedő barom megszégyenül, úgyhogy kötekszik tovább, van még az asztalán pohár, dobja a következőt. A normál ügymenet az lenne, hogy tíz perc után eljut a „mivan? mivan? mivan?” kérdésig, és üt. De ezt az egyet nem teheti –

így aztán alulmarad.

Nem meglepő egyébként, hogy ez történik. Biztos én is sokat bénáznék, ha most először kellene elejtenem és megnyúznom egy vaddisznót, ugyanis még sose csináltam. Nem is hívnék hozzá tévéstábot. A közmédiában szökőévente egyszer szerepel ellenzéki politikus, helyettük haveri kutyák olvassák be a leküldött álláspontjukat. Nincs már alkalmas ember, aki le tudna folytatni egy értelmes interjút. Felszopók váltják egymást, hiszen ki merne bekérdezni akár fele ilyen keményen elítélt kormánybiztosoknak, vagy totális csőd fölött kukorékoló minisztereknek? Nincs meg már a know-how, a minimális tisztesség, reflexió, érdeklődés, nyitottság, ami egy interjúhoz szükséges.

Ezért lökik oda ezt a szerencsétlent, mert neki semmi vesztenivalója sincs. És ő semmisül meg, amikor a főpolgármester tényleg vaddisznónak bizonyul, és a sokadik szociálisan inadekvát közberöffenésre sem felejt el mosolyogni.

Jól fog ebből kijönni – ez a rettegés süt a produkcióból. Hogy ő, a noname biodíszlet, most megcsinálhatta volna a szerencséjét, lehetett volna Karácsony megsemmisítője, de ehelyett ő lesz a felelős, amiért az osztályellenség jó benyomást tesz a dolgozó tömegekre.

A vége felé behallatszik, ahogy roppan a zabszem a seggben.

Igen, százezrek látták. Hőst csináltál belőle. Azok előtt, akik eddig utálták, bohócnak tartották, haragudtak rá, mert csak a propagandából ismerték. Képtelen vádakra válaszolt őszintén és ügyesen, és te lettél közben az egyre idegesebb, egyre vesztesebb, egyre ostobább kormány arca. Százezreknek ingott meg a hite és a gyűlölete – és akkor mi marad? Érvek, bazmeg? Vita? És mi leszel te abban a játékban? Hosztesz?

Idegbeteg meetingek jönnek, forró letelefonálásokkal. Ha nem hívják újra, akkor még inkább igaza lesz. Ha mégis hívják, akkor más témákban lesz igaza. Minden megszólalás árnyalja a képet, amely végül feloldódik az árnyalatokban, hiszen itt az ellenzéknek kicsit sem, egyszer sem lehet igaza! És ki vállalja másodszor ezt a kockázatot?

Nem írtam le a riporter nevét. Együttérzésből, szánalomból. Tíz év múlva a keresés első oldalán lenne, mint sírfelirat. Pedig addigra lehet, őszintén megbánja, amit tett. Hadd fusson vissza a jelentéktelenségbe, vagy lássa be bűneit, és induljon neki újra. De amikor majd alszik rá néhányat, talán ráébred, mi történik itt. Az, hogy az ő szabadságáért is folyik a harc. Azért, hogy ne kelljen így megaláznia magát. Hogy ne létezhessen intézmény, amely ilyen feladatra küldi őt.

Kívánok neki minden jót a jövőre nézve. Még pár ilyen interjú, és eljön a felszabadulás.

Másmilyet pedig nem tudnak, úgyhogy eljön.

ha érdekesnek találtad akkor oszd meg és legyél Te is a ThePost.hu csapat tagja!

Ezt olvassák mások:
Szijjártó Péter: A kormány atomösztöndíjat indít külföldieknek
A Coca-Cola nem mond le az egyszer használatos műanyagpalackról
Harry és Meghan figyelmeztette a sajtót, hogy szálljanak le róluk
Megjelent a kínai koronavírus az Egyesült Államokban
Vasútfejlesztésről és a HÉV-vonalak hosszabbításáról ír Vitézy
Orbán csomag: Így csábítana magához egymillió szavazót a Fidesz 2022-ig
Szép: droggal bukott az x-faktoros
Kemény szavakkal vágott vissza a fitneszguru az őt kritizálóknak
Megszólalt a gyöngyöspatai asszony, aki 25 milliót kapart egy sorsjegyen
Koronavírus gyanúja: a háziorvosi rendelőből vittek kórházba egy nőt Gyömrőn
Megszüntették Boldog István bizalmasának letartóztatását
Erdogan már buszokkal szállíttatja a menekülteket a görög határra
A gyógyszerészkamara budapesti szervezete egy kamu lánclevelet küldött ki a koronavírusról
Zaklatásért és bántalmazásért jelentette fel felettesét egy rendőrnő, mire felmentették a munkavégzés alól
Fideszes polgármester: Nem rakom a számba, az nőnek jobban áll
A református egyház szerint a NAT-ot kritizáló tanárok politizálnak és lejáratják az egyházi iskolákat
Történelmi mélypont: 340,6 forinton jár az euró
Lévai Anikó 4 tonna ajándékot vitt az erdélyi és csángó szegényeknek
Alapesetben karantén idejére nem jár díjazás a dolgozóknak
Orbán a koronavírusról: Mi a jobban szervezett országok közé tartozunk
Orbán: Bár a koronavírus minden figyelmet magához vonz, a történelmi kihívás továbbra is a migráció
Hatástalan kézfertőtlenítőt terjesztettek szerte az országban
Ferenc pápa megbetegedett, egy nappal azután, hogy hívők arcát csókolgatta a vatikáni Szent Péter téren
Egymilliárdot pumpáltak át az Orbánék által épített balkáni médiába
Az egykori III/II-es tiszt, Tasnádi László több százmillió foritnyi közpénzből építene balatoni panziót
Beszédet mondott az anti-Greta Thunberg
Batmobillal száguldozott, a rendőrök nem értékelték
Schobert Norbert: Embert még nem hurcoltak meg annyira, mint engem
Kövér László: a demokrácia nem lehet ellentétes a többség akaratával, márpedig úgy látszik, Európában most ez lesz a trend
Ausztráliában leesett a hó, pedig nyár van
Index: Három hete nem kaptak tájékoztatást az orvosok a koronavírusról
Odalépett hozzám Orbán, és azt mondta, nem jól szavaztál
Gyöngyöspata: Nem nyomoz az ügyészség Orbán Viktor ellen
Koronavírus: Bezáratták az egri uszodát
Nem fizetnek kártérítést a bicskei gyermekotthonban zaklatott áldozatoknak
Egyre inkább úgy tűnik, hogy végig fog söpörni a világon a koronavírus
Tarlós István beült a MÁV igazgatóságába
Szabó István nem veszi át az életműdíját a Magyar Filmakadémiától
Európai Bizottság: A magyarországi döntéshozatal az egyik leggyengébb az EU-ban
15 millióval szponzorálta meg Mészáros Lőrinc cégét a Szerencsejáték Zrt.
Ukrajnában él, de magyar nyugdíjat kap - megmagyarázták miért!
Beházasodott a Mészáros családba és lassan meg is van az első milliárdja
Már 11 halottja van Olaszországban a koronavírus-járványnak
Oxford: Orbán Viktor kormánya másfél éve rombolja a tényeken alapuló bizalmat
Kásler: A tiltakozók aránya csekély, szeptembertől jön az új NAT
A külügyminisztérium három év alatt 450 millió forintot adott a zongorista Havasi Balázs cégének
Orbán beváltotta ígéretét: felfüggesztik a börtönviszonyok miatti kártérítések kifizetését
Ausztriában és Horvátországban is megjelent a koronavírus
Az OLAF is vizsgálódni kezdett a magyar egészségügyi gigakartell ügyében
Miközben a gimnazistákat karanténba zárták, a járvány olasz epicentrumából érkező egri vízilabdázók szabadon járkálnak
Koronavírus, nátha vagy influenza? Ezek a jellemző tünetek
Vizsgálatot rendelt el a rendőrség a migránsokból gúnyt űző videó ügyében
Egy ukrán nő nem hajlandó elhagyni Vuhant, mert a kutyáját nem akarják vele együtt evakuálni
Kásler: Tíz százalékkal emelkedik a tanárok bére, PDSZ: Nyomorúságos pótlékkal szúrják ki a tiltakozók szemét
Tüntetést szerveznek a fóti gyermekotthonban történtek miatt
Tűzoltók és rendőrök lepték el a Király utca környékét
A volt országos tiszti főorvos szerint nem lehet megakadályozni, hogy Magyarországra érjen a koronavírus
Rogánék fotópályázata: a zsűri elnök közel háromszor annyi pénzt kapott, mint az első helyezett
Elkapta a koronavírust az egyik magyar a Diamond Princess hajón
Rosszul lett az Olaszországból nemrég hazatért nő a boltban, a szomszédai ráhívták a rendőrséget
Akár százmillióba is kerülhet a bírák képzésprogramja
Az utógondozása is veszélybe kerülhet a fóti gyermekotthonról rappelő fiúnak
Egy év alatt 8 százalékkal drágult az étkezés
A tapolcai fideszes képviselő a fia barátnőjétől bérelt közpénzen lakást
A Néppárt hirtelen felgyorsítaná a magyar kormány elleni eljárást
Koronavírus: Ausztria nem fogadja az Olaszországból érkező vonatokat
Magyar iskolások érkeznek haza ma este Olaszországból, azonnal karanténba viszik őket
A szabad bíróságokért tüntetnek Budapesten
Koronavírus: két olasz tartomány karantén alatt - senki nem hagyhatja el a területet
Napi 13000 repülő tűnt el az égről
Összeomlás fenyegeti az Antarktisz leghíresebb óriásjégfolyamát
Kövér László 1989: most pedig a Soros alapítvány ösztöndíjából élek
Szijjártó: a magyar fél egyáltalán nem adja könnyen magát az oroszoknak
Elvesztette a drogpert Deutsch Tamás
Törvénybe foglalták: a Budapesten nyíló Türk iroda mentesül minden hatósági eljárás alól
Svájc: Kivonultak a parlament képviselői amikor Kövér László megjelent
Egy fekete kiskutya van a balotaszállási állatkínzónál aki az autója után kötötte az előző kutyáját!
Csúnyán kikapott Farkas Flórián a roma nemzetiségi választásokon
Egymilliárdot kap az Orbán Ráhel-féle állami divatcég
Megöléssel fenyegette és megkötözte feleségét egy tamási férfi, 17 éves fia is segített neki
Ezt a férfit körözi a rendőrség emberölés miatt
Nagy Feró sanyarú múltjáról beszélt: üldöztetés, könnygáz és verés
Feltörte egy áruház weboldalát és ingyen rendelt cuccokat egy magyar srác
Heteken belül ezrek esnek ki a közfoglalkoztatásból
Tarlós sem érti, Persányi miért hallgatott a hiányzó 20 milliárdról
Egy stadionnyi pénzt, 150 milliárdot terveznek hirdetésekre költeni Rogánék
A pálinkafőzés is bekerült az általános iskolai kerettantervbe
Beszakadt az M1-es sztráda!
Mészárosék birodalmába olvadnak Simicska egykori cégei
Jelentősen drágulhatnak a nyugdíjasotthonok
Adatok és merevlemezek tűntek el a Vári Attila vezette cégnél a pécsi önkormányzat szerint
Orbán sokkal több pénzt akar a közös kasszában látni
Nyelőcsőbe vezetett lélegeztető cső miatt halt meg a beteg
Megbüntették a fóti gyermekotthon bezárása ellen rappelő fiút
Matolcsy nem engedi be a jegybankba a Párbeszéd bejelentkező országgyűlési képviselőit
Botrányosabb a mentők kiérkezési ideje, mint gondolná
A közmédiában önvédelmi reflexet emlegetve mentegetik a szélsőjobbos tömegmészárlást
Orbán szerint akkorák a viták, hogy nem lesz megállapodás az uniós költségvetésről
Járási hivatalvezető lett Kövér László felesége
Durván kiosztották Greta Thunberget: Ti vagytok az első generáció, akiknek légkondi kell az osztályterembe
Schobert Norbi interjú: a botrány miatt milliókat vesztett
A település polgármesterét kirángtatták az irodájából, és egy autó mögé kötötték - hazudott a választások előtt
Évente 14 millió Ft-os tandíjért tanult Orbán Ráhel Svájcban
Svájci sajtóban jelent meg Orbán Viktor és a rejtélyes utazásai
Közel 1 millióra emelkedik a képviselők tiszteletdíja
Bruttó 2 millió 672 ezer forintra emelkedik Kövér László házelnök fizetése
Hivatalos választ kapott a család, hogy miért törölték Schobert Norbi lányának profilját
A járásképtelen csivava és a repülni nem tudó galamb a legjobb barátok lettek
Kálmán Olga be szeretne kerülni a DK elnökségébe
Cáfolják a hajdúsámsoni kutyahorrort
Három kamion csapódott egymásba az M1-esen
Gyurcsány vagyonnyilatkozata feltűnést keltett
Megszólalt a várpalotai hintabaleset vádlottja - teljesen tönkrement
Döbbenetes: ezt csinálta három nappal a Hableány-tragédia előtt az ukrán hajóskapitány
Indiai újságokban hirdették közelgő házasságukat Demcsákék
Új gyógyszert talált a mesterséges intelligencia, amivel legyőzhetjük a szuperbaktériumokat
A hazafias vetélkedő mellett karate órákkal nevelné a diákokat Simicskó
Gyönyörű: szarvasvonulás volt Tolnában - Videó
Fordulat: Új javaslat bemutatásával folytatódhat az uniós költségvetési vita
Koronavírus: ismét nőtt a napi új fertőzöttek száma, 118 halottat is bejelentettek
Karácsony már tudhatja, mi kerül a Biodómon 63 milliárd forintba
Meghaladta a Mol tavalyi eredménye a megemelt célkitűzést
Traffipaxot jelez a mobil? Van ahol a rendőrök már büntetnek érte
Spa helyett Sparba vitte szerelmét Valentin-napon az év mókamestere
Javul a helyzet, de még mindig 144 napot kell várni egy szívbillentyűműtétre
Félmillió forinttal is drágulhatnak a hitelek a gyenge forint miatt
Meghalt a Gladiátor színésze
Feljelentésként értékelte Polt Péter a 60 milliós kérdést
Megverte, majd a fagyos Dunába lökte menyasszonyát egy fiatal
Saját teherautója ölt meg egy magyar sofőrt Ausztriában
Orosz Bernadett szerint kizárt, hogy ne emlékezzen a verésekre a támadója
Melegszik az idő, 16 fok is lehet hétvégén
Orbán Ráhel volt gimnáziumának tanárai is a Nat ellen
A DK felszólítja Orbánt, hogy szerezzen több pénzt
Váratlan következménye van a koronavírusnak Kínában
Több mint öt éve szökésben van a kínaiaktól több százmilliót rabló Plank Zoltán
Tizennyolc évet kapott a két újszülöttjét megfojtó sárkeresztúri nő
Megmagyarázta Gyárfás, hogy miért nem vállalta négyszer sem a hazugságvizsgálatot
Megxit: Kiderült Harryék utolsó hivatalos királyi programjának időpontja
Havazott a Bükkben
Amerika: Nem támogatjuk sem Sorost, sem Orbánt
Pizsamás, egyedül kóborló kétévest találtak egy budapesti főút mellett
Gázolajjal mérgezték meg a fákat egy balatoni parkban
Nem volt érvényes jegyük, megütötték az ellenőrt
Ezt mondta a szakértő Harry hercegék pénzügyi bukásáról
Saját anyjával és magával is végzett a hanaui tömeggyilkos
Megszólalt Gyurcsány, miután kiderült, hogy a DK-ba igazoltak át polgármesterek
Egy 23 éves magyar teherautósofőr halt meg Ausztriában
Titkosszolgálati jelentés: ezért került tiltólistára a legendás magyar rockzenekar
Két MSZP-s budapesti polgármester is a DK-ba igazolt át
A KDNP és a Mi Hazánk egymásra talált a parlamentben, felmondanák az Európai Emberi Jogi Egyezményt
Szó sem volt leleplezésről a Pesti Srácok pedofilügyében, a rendőrség két éve kinyomozta
Az éjszaka folyamán egy rakás Samsung-felhasználó rejtélyes éresítést kapott a telefonjára
Spanyolok vertek meg egy jegyellenőrt a Keleti pályaudvarnál
Gumilövedékkel lőttek rá a brazil szenátorra, aki markolóval ment neki a sztrájkoló katonai rendőröknek
Gyárfás most már azt állítja, nem is voltak versenytársak Fenyővel
A hanaui merénylő úgy gondolta, hogy a titkosszolgálatok olvassák a gondolatait
Kemény buszsáv razzia volt ma reggel a Kőrösi Csoma Sándor úton
Nem zárt be a temesvári Lidl, miután egyik vevőjük meghalt a boltban
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum