thepost / Magyarország / Budapest / 2020.02.17
THE POST
           
17




Idős nőt tartottak láncra verve - közmunkára ítélték őket
Ezt olvassák mások:


A Monori Járásbíróság ítélete egyelőre nem jogerős.

A vádlottak élettársként együtt laktak monorierdői házukban. A sértett, egy idős nő egyedül élt budapesti lakásában, pszichiátriai betegsége miatt már 1998 májusában cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezte a bíróság. 2010-ben többször ismeretlen helyre távozott a lakásából, ezért az év végétől eltűntként körözte a rendőrség, majd 2016. december 16-án holttá nyilvánították.

A pár 2010-ben ismerkedhetett meg a nővel, aki önként ment velük monorierdői házukba, ott a pincében kialakított lakrészében lakott, velük étkezett és rendszeresen dolgozott a ház körül.

Mivel többször engedély nélkül hagyta el a házat, a lábait egy lánccal összelakatolták, és az elsőrendű vádlott egyszer meg is ütötte, aminek következtében bordatörést szenvedett.

A vádlottak 2017 júniusának második felében i

s lánccal egy vascsőhöz lakatolták a nőt, majd elmentek otthonról. A sértettnek sikerült szétszednie a láncot, átmászott a kapun, és a vasúti sínek mentén elindult Vecsésre. A jobb bokájáról a rendőrök vették le a körülbelül 60 centiméter hosszú fémláncot a lakattal együtt azután, hogy valaki bejelentést tett: egy nő egy vecsési élelmiszerüzletnél a kukákban turkál, alultáplál, elhanyagol, rendkívül éhes és szomjas.

Az ügyben az elsőrendű vádlott a személyi szabadság társtettesként elkövetett megsértése, testi sértés bűntette és becsületsértés vétsége miatt halmazati büntetésül 1 év 6 hónap börtönbüntetést kapott, aminek végrehajtását két évre felfüggesztették. A másodrendű vádlottat a személyi szabadság társtettesként elkövetett megsértése miatt 200 óra közérdekű munkára ítélték.

Az ítélet nem jogerős, mivel az ügyész elsőrendű vádlott esetében három nap gondolkodási időt kért.
ha érdekesnek találtad akkor oszd meg és legyél Te is a ThePost.hu csapat tagja!

Ezt olvassák mások:
Gyász: elhunyt Takács Ildikó
Óriási a botrány: Ezt mondta Bessenyei Ferenc özvegye Márki-Zay Péternek
Botrány: ezért bukhatják a súlyemelők az olimpiát
Több nagyvárosban is megjelent a halálos áldozatokat követelő koronavírus
Galambos Lajos rosszul lett a tárgyalóteremben
A nyolcadik emeleti szobájából vetette ki magát a Debreceni Egyetem egyik diákja
Hivatalos: ezt gondolja az önkormányzat a botrányos budaörsi szemműtétekről
Megszólalt a szánkóbalesetben meghalt magyar lány fivére
Fidesznek akarta elnevezni a kislányát, de nem engedték neki
Ébresztő! Méhek nélkül éhezés, pusztulás jön!
Megfeleződött a hazai fecskeállomány 2000 óta, a lakosság segítségét kérik
Aki nem akar ügyfélkaput, SMS-ben kérheti el a NAV-tól az adóbevallását
2006-ban eltűnt, most ajánlott fel tízmillió forintot a rendőrség a nyomravezetőnek
A szemünk előtt szakad szét az Antarktisz + műholdas videó
Az MTA irodalomtudományi osztálya visszavonatná a Nemzeti Alaptantervet
Igazoltatni akartak egy férfit, két kilónyi drogot rejtegetett
Tűz ütött ki egy budapesti bölcsődében - jelenleg is a helyszínen vannak a tűzoltók
Disznóvágás során szúrta mellbe kedvesét egy férfi Veszprémben
Kézre került a toplistás magyar bűnöző
Frontális ütközés Veszprém megyében, az egyik autó lángol
Titkosítás: óriási változások jönnek a hazai nemzetbiztonság területén
Vajna Timi nyilatkozott, miért vállalta be a TV2 maszkos műsorát
A budapesti Berzsenyi tantestülete is csatlakozik a NAT elleni tiltakozáshoz
Közszolgálat: eddig négyszer ismételték teljes terjedelmében a vasárnapi Orbán-beszédet az M1-en
2011 előtt nem lehetett sokat tudni Mészárosról aztán a leggazdagabb magyar lett
Mindegy, közszereplő-e Mészáros Lőrinc, tűrnie kell a nyilvánosságot
Mátrai Erőmű: Rengeteget kell rákölteni
Deutsch Tamás: A boszorkányüldözésnek véget kell vetni
Sorra adják el ingatlanjaikat a Matolcsy-alapítványok cégei
Matolcsy elárulta Magyarország erősségeit
Lopás elkövetőjét keresi a rendőrség! - jelentkezzen aki felismeri
Rendőrségi migrációs összefoglaló : Az elmúlt 72 órában 110 illegális migránst tartóztattak fel
Szarvastetem volt az 51 éves férfi csomagtartójában
Szarvastetem volt az 51 éves férfi a csomagtartójában
Rendőrök akadályozták meg a tűz továbbterjedését Szendrőn
Hazánkban ma hatvanötezren vadásznak
Együttl*étre kényszerítette a 17 éves gyakornokot a győri szakács
28 fok volt Franciaországban
Újabb 99 koronavírus-fertőzött a lezárt hajón
Fegyveres rablók vittek el Hongkongban hatszáz guriga vécépapírt
Közel 4 százalékponttal csökkent egy év alatt az államadósság
Ide is nézhetne a miniszterelnökünk. Pici probléma ez, de nagy lesz belőle
Hiller István támogatja, hogy legyen nő társelnöke pártjának, mert ráció mellett szükség van érzelmekre is
Páratlan természeti kincsünk a Tisza-tó
Nagyot üt a gyárbezárás Borsodban
Ceglédi halálos gázolás: az ügyészség nem iparkodik
A természettudományos oktatásra is lecsap a Nat
Csavarokkal teleszurkált virslivel öltek meg egy kutyát Dorogon
Saját kislányát bocsátotta áruba egy kiskunhalasi férfi, 5-15 ezer forintot kért a haverjától alkalmanként
Egy finn erdőben találták meg a 47 éve Amerikában elhagyott gyűrűt
Sebestyén Balázs a TV2 jelmezein röhög
Megdőlhet a melegrekord hétfőn
Koronavírus: 70 ezer fölé emelkedett a fertőzöttek száma
Nem adhatják ki a szülőknek a tájékoztatást a gyerekük iskolaérettségi vizsgálatáról
Bezuhant a japán gazdaság, miután 10 százalékra emelték az áfát
Nem elég az FKF dolgozóinak a béremelési ajánlat
Tusup nem lesz benne a Hosszú Katinka-dokumentumfilmben
Orbán meg nem értett zseninek gondolja magát, aki még mindig retteg Sorostól
Fának csapódott és meghalt egy autó sofőrje Monorierdőn
Németh Kristóf könnyek között vette át Gesztesi szerepét
Mosonmagyaróvár: búcsúlevelet hagyott apa és lánya mielőtt....
Hosszú Katinka dokumentumfilmje: Ez az én filmem, hadd döntsem el, ki kap szerepet benne
Veszprém megye: egy 13 éves lány azt állítja, hogy bántalmazta őt két fiú barátja
Kecskeméti tragédia: Hallottam a szirénát, tudtam, hogy baj van
10 milliós nyomravezetői díj az eltűnt anyáért – A kisgyermekét hagyta egyedül úgy sejtik már nem él
Rendőrsorfal választotta el a fáklyás szélsőjobboldaliakat és a dühös romákat Sályon
58 millió emberre terjesztik ki a kínai karantént
Klímaváltozás deLuxe: helikopterrel szállítják a havat egy francia sítelepre
Orbán bezöldült: a folyóinkat megvédjük külföldről idehozott hulladékoktól
Jön a Zöld Államkötvény: a kormány vállalja hogy a pénzt csak klímabarát programokra fordítja
Orbán: minden újszülött után tíz új fát ültetnek az országban
Koronavírus: Megkezdték az amerikaiak evakuálását az óceánjáróról
Szívecskés folttal a fején született a Valentin-napi borjú
Gyurcsány Ferenc megmutatta, mit csinált Orbán évértékelő beszéde alatt
Több százan tüntetnek Miskolcon
Lövöldözött egy férfi a tatabányai lakótelepen
Hosszú Katinka rengeteg gyereket tett boldoggá Kecskeméten
Orbán Viktor nagy bejelentés: komoly változások jönnek Magyarországon
Kifelé a nácikkal – skandálta a német harmadosztályú meccs közönsége, miután egy néző rasszista megjegyzést tett egy fekete játékosra
Orbán Ráhel: Férjemmel saját erőnkből boldogulunk
Orbán százéves és tízéves távlatban is kihirdette történelmi győzelmét
Életveszélyes áradások kísérik a Dennis vihart Nagy-Britanniában
Kékes-lillás folt volt látható Orbán Viktor mindkét tenyerén az évértékelő beszéd alatt
Hivatalos: Orbán 1988 áprilisától a Soros Alapítvány támogatásával működő Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa volt
Játék közben mellkason lőtte öccsét egy 15 éves lány
Koronavírus: hatvanmillió kínai nem ülhet autóba
Nem tudta, hogy terhes, az út szélén szülte meg gyerekét
Koronavírus: újabb országban halt meg egy ember, aki nem is járt Kínában
Koronavírus: Franciaországban is egyre több a fertőzött
Riasztóan kevesen szavaznak a dunaújvárosi körzetben
Orbán a klímaváltozást tartja rendszere igazi ellenfelének
Egyre nagyobb a NAT elleni tiltakozás
Buszokkal takarják a Várkert Bazárt, Orbán évértékelőjének helyszínét
Nem adna már százmilliókat Érd a kézicsapatnak
Három fészekben 51 tojást találtak a majdnem kihalt királyi teknősből
Máris felbomlott az ellenzéki összefogás Kaposváron
Orbán Viktor beadta a derekát Varga Mihálynak, de legalább jön a zöld államadósság
A magyarok is Kína miatt fulladnak bele a szemétbe: kivégezték az újrahasznosítás rendszerét
Bayer Zsolti közérdekből kiváncsi
A Pesti Srácok tüntetést szervez a kibersztálinizmus ellen
Orbán kíváncsi a saját véleményére
Kórházi mesekönyvet készít a Bethesda kórház, minden segítséget örömmel vesznek!
Emag-sztorik erős idegzetűeknek
Az eMag továbbra is a trükkös leértékelések nagymestere
Egy újabb olvasónk, aki nem azt kapta kézhez, mint amiért fizetett
Kitört a pánik Hongkongban, mert lassan elfogy a WC-papír
Légpuskával lövöldöztek egy kutyára Kemenessömjénen
Így emlékeznek az autóbalesetben meghalt fiatal rendőrre
Adósságcsökkentés kell Magyarország felminősítéséhez
Döbbenetes pusztítás a Balatonnál
Súlyos beteg lettél? Ezeket a támogatásokat igényelheted!
Ezek a tünetek daganatos betegségeket jelezhetnek
Bódi Sylvi üzent a gyűlölködőknek a ferdeszeműzős posztja után
Így szabadították ki a Váci úton villanyoszlopra csavarodott autóból a sérülteket - videó
Kiengedték a Vuhanból hazahozott, karanténban megfigyelt magyarokat
Lángolt a kereke, ki kellett üríteni egy török repülőt
6000 éves sírokat tártak fel a Nílus deltájában
Meghalt Tímár Mátyás, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke
Autó és vonat ütközött, ketten meghaltak Kecskeméten
Sakálok merészkedtek egy pécsi játszótér közelébe
A klímaváltozás miatt 50 éven belül eltűnhet a Föld állat- és növényfajainak egyharmada
A magyar állam 9 millió euróért vesz wellnes központot Szlovéniában
A szaúdiak civileket bombáztak Jemenben
Újraindítja a járvány miatt leállított kínai gyárát a Toyota
Idősgondozás: hosszabbak lettek a várólisták
Gulyás Gergely üzent Lázár Jánosnak: nem lehet megtiltani a dohányzást az autóban
Lázár János elégedett lehet, megjött a pénz az államtól
Habony Árpád és Mészáros Lőrinc üzleteiről kérdezték Deutsch Tamást: Ezek magáncégek
Deutsch Tamás: A Néppártnak nem a Fidesszel van baja, hanem önmagával!
A magyar gazdaság sikerességéről beszélt Matolcsy György
Több betegségre is gyógyító hatású a barlangi klíma
Rekord Hévízen: egyre több a vendég, egyre több a magyar
Hiúzcsalád sétált át az úton egy autós előtt
Megsebzett sünit gyógyítanak Mályiban
Segítséget kér a rendőrség: ezt a két lányt keresik
Kisfiukkal menekültek a tűz elől - Teljesen leégett egy család háza
Szijjártó: Jól vannak a magyarok a koronavírus miatt lezárt hajón
Súlyos élelmiszerválságra figyelmeztet az ENSZ több afrikai országban
Orbán addig feszítette a húrt, hogy most nagyot kell mondania
Lőtt sebbel vitte a kiskunfélegyházi anya kórházba a 12 éves kisfiát
Koronavírus - 2000 megbetegedés, 142 halálos áldozat egy nap alatt
Megúszta a börtönt a tanár néni aki túlságosan szerette a diákjait
Polgárőrök lovára támadt egy kutya Fóton
Baukó Éva elmegy és új életet kezd
Versenyzett az autós és egy villanyoszlopnak csapódott a Váci úton
Kérdés sem fér Mészáros Lőrinc közszereplőségéhez a TASZ jogásza szerint
Tovább terjed a koronavírus a vesztegzár alá vont óceánjárón
A magyar állam 9 millió euróért vesz wellnes központot Szlovéniában
Most megnézheti, Orbán Viktoron milyen nyomot hagyott az elmúlt húsz év
Elgázolt egy gyalogost, aztán hazavezetett a 21 éves férfi
Antibiotikumhiány fenyegeti Európát a koronavírus miatt
Macaulay Culkin: A drogoknál sokkal keményebb dolgok is voltak az életemben
Annyi ételt dobunk ki, hogy négy helyett öten jóllakhatnánk
A kínai befolyástól félti az európai vezetőket Soros György
Kisfiúkkal menekültek a tűz elől, lakhatatlanná vált a család otthona
Ezért végzett mozgáskorlátozott lányával a mosonmagyaróvári 74 éves apa
Két hétig még biztosan karanténban maradnak a magyar utasok a Diamond Princess fedélzetén
Nyolc illegális migránst szállított az autóban a szerb sofőr, a győri rendőrök elfogták őket
Toplistás körözés: Embercsempészés miatt körözik a képen látható férfit
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum