thepost / Magyarország / Budapest / 2020.02.17
THE POST
           
17




Óriási káosz a NAT-körül: a kormány még nem döntött
Ezt olvassák mások:


Szürreális, ami a készülő Nemzeti alaptantervvel történik – mondta egy, a folyamatot közelről ismerő forrásunk. Információink szerint legalább hat esélyes szövegváltozat vár jóváhagyásra. Tudomásunk szerint ezek nem "gerillaváltozatok", csak a vitás részeknél van többféle szakmai megközelítés. A bevezetés viszont annak ellenére sem csúszik, hogy maga az anyag 8 hónappal az élesedés előtt még nem végleges és nyilvános.

Kívülről nézve is zavarba ejtő a káosz az Emberi Erőforrások Minisztériumának környékén az új (vagy nem új) Nemzeti alaptanterv bevezetésével kapcsolatban: gyakorlatilag még arról sem kommunikálja a tárca egy hétig ugyanazt, hogy akkor valójában új vagy csak egy módosított NAT lép-e szeptember 1-jén életbe.

Emlékezetes, tavaly év végén felhördülést keltett, amikor Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a december 19-i kormányinfón azt mondta: nem vezetnek be új Nemzeti alaptantervet, mert nem érkezett annyi változtatás, ami ezt indokolná, így a jelenlegi NAT-ot módosítják majd.

Az Emmi viszont – a kormányszócső Magyar Nemzet segítségével – igyekezett gyorsan helyretenni a minisztert, és jelezni: igenis lesz új alaptanterv. A január eleji cáfolatban arról is írtak, hogy „a végleges, kormány által is elfogadott dokumentum már kiadás alatt van, megjelenése rövidesen várható”, illetve, hogy év végéig „csak az átlagosnál nagyobb terjedelme miatt, illetve az ünnepekre való tekintettel nem jelent meg”.

Hiába lestük azonban azóta minden nap a Magyar Közlönyt és a kormány honlapját, a dokumentum csak nem akart megjelenni, hogy aztán péntek délben egy helyreigazító közleményéből tudjuk meg:

a kormány nem új NAT-ról, hanem a jelenlegi átfogó módosításáról döntött.

Vagyis pontosan arról, amiről Gulyás Gergely miniszter december közepén beszélt. Bár a valóságot minden jel – és saját információink – szerint ez utóbbi tükrözi, az rejtély, hogy miért nem volt képes a minisztérium saját magával, saját miniszterével és a kormány többi tagjával koherensen kommunikálni. Rejtély az is, hogy január közepén – nyolc hónappal a bevezetése előtt – a szöveg miért nem jelent még mindig meg, továbbá miért zajlanak még mindig viták, egyeztetések arról, ami

a miniszter tájékoztatása szerint öt hónapja kész van,
a kormány december közepén tárgyalt róla.

A hvg.hu információi szerint jelen pillanatban is legalább hat esélyes szövegváltozat változat vár jóváhagyásra. A gyakorlatban ez nem hat egymással versengő, vagy olyasfajta gerillaváltozatot jelent, mint amilyenről az Index írt pénteken (a lap szerint a kormány által megtárgyalt verzión kívül létezik egy másik, a Maruzsa Zoltán vezette köznevelési államtitkárságon készült, a 2012-es és a Csépe Valéria-féle 2018-as NAT-b

ól összeollózott tervezet, amelynek létezéséről januárig állítólag Kásler miniszter sem tudott), hanem azt, hogy az anyag néhány vitás része többféle szakmai megközelítésben készült el, és a kormánynak kell eldöntenie – a folyamatot közelről ismerő forrásunk szerint tehát ez még nem történt meg – melyik is legyen a végleges.

A nyitott kérdések a forrás szerint ugyanakkor nem ideológiai természetűek – tehát nem arról folynak, hogy kevesebb vagy több Wass Albertet kell-e tanítani –, hanem inkább szerkezetiek.

Bár az Emmi pénteken határozottan cáfolta, hogy létezne a kalózverzió, ha nem is konkrétan ennek bizonyítéka, de a folyamat kaotikusságát mindenképp jól jelzi, hogy a kormány által (részben a szakmai egyeztetések kipipálására gründolt) Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) december végén egy olyan változatot kapott véleményezésre, amelyből pont azok tartalmi és eszmei részei hiányoztak – például a Csépe Valéria-féle, általános elveket rögzítő bevezető és a diákok terhelésének csökkentéséről szólóak –, amelyeket korábban maga az Emmi is fontosnak nevezett. A hiányzó alapok miatt ki is akadt az NPK, és korábban példátlan módon erős kritikát fogalmazott meg a kormányzati anyaggal szemben.

A folyamatot közelről ismerő forrásunk szerint az NPK felháborodása annyiban jogos, hogy tényleg nem a véglegeshez közelítő, tehát a Csépe Valéria-féle bevezetőt és tananyagcsökkentést is tartalmazó –, hanem egy „közbülső” változathoz kérték a véleményüket, de a szakember állítása szerint már nem akad fenn ezen, mert „nem ez a legszürreálisabb, ami történik”.
Háromévnyi munka megy a kukába?

Kásler Miklós erőforrás-miniszter már négy hónappal korábban, a nemzeti tanévnyitón azzal büszkélkedett, hogy elkészült a várva várt szöveg. A várakozás azért volt fokozott, mert az alaptanterv elkészítésére felkért Csépe Valéria akadémikus vezette Oktatás 2030 csoport már egy évvel korábban, 2018 nyarára letette az asztalra a kormány által megrendelt, sok területen átfogó változásokat hozó anyagot. Csakhogy arról már a bemutatása előtt kijelentette a kancelláriaminiszter, hogy ebben a formában „biztosan nem lép életbe".

Az átdolgozás (értsd: hazafiasítás) viszont már szinte hosszabb ideje húzódott, mint amennyi alatt a szakértők által kidolgozott alapverzió nulláról elkészült, emiatt kétségtelenül rosszul hangzott Gulyás szájból, hogy több mint háromévnyi munka menne a kukába.

A végleges szöveget az Emmi pénteki ígérete szerint jövő héten most már tényleg bemutatják, az anyagról ugyanakkor sokat mond, hogy egy másik, a folyamatban aktívan részt vevő kormányzati forrásunk arra kérdésre, hogy az elképesztő mértékű csúszások miatt nem került-e veszélybe a szeptemberi bevezetés, az illető azt mondta:

sajnos, nem.
ha érdekesnek találtad akkor oszd meg és legyél Te is a ThePost.hu csapat tagja!

Ezt olvassák mások:
Budapest kellős közepén égett porrá a Porsche
Összeégett egy beteg a debreceni kórházban
Dunavarsányi emberölés: egy fiatalkorú lányt is letartóztattak
Kórház botrány: Három éve kivették Adrienn petevezetékét, ám nem közölték vele
Képzés helyett pénzt követel a gyöngyöspatai roma önkormányzat
Semjén: A Vatikán is arra kérte a KDNP-t, hogy maradjon a Néppártban
Titkos információ: ki vette meg kikiáltási áron a Hollóházi Porcelángyárat
Bűncselekmény hiányában elutasította a Kövér László elleni feljelentést az Ügyészség.
Simonka szerint az igazát bizonyítja, hogy négyen vallottak ellene a bíróságon
Ébresztő! Méhek nélkül éhezés, pusztulás jön!
Megfeleződött a hazai fecskeállomány 2000 óta, a lakosság segítségét kérik
Aki nem akar ügyfélkaput, SMS-ben kérheti el a NAV-tól az adóbevallását
2006-ban eltűnt, most ajánlott fel tízmillió forintot a rendőrség a nyomravezetőnek
A szemünk előtt szakad szét az Antarktisz + műholdas videó
Az MTA irodalomtudományi osztálya visszavonatná a Nemzeti Alaptantervet
Igazoltatni akartak egy férfit, két kilónyi drogot rejtegetett
Tűz ütött ki egy budapesti bölcsődében - jelenleg is a helyszínen vannak a tűzoltók
Disznóvágás során szúrta mellbe kedvesét egy férfi Veszprémben
Kézre került a toplistás magyar bűnöző
Frontális ütközés Veszprém megyében, az egyik autó lángol
Titkosítás: óriási változások jönnek a hazai nemzetbiztonság területén
Vajna Timi nyilatkozott, miért vállalta be a TV2 maszkos műsorát
A budapesti Berzsenyi tantestülete is csatlakozik a NAT elleni tiltakozáshoz
Közszolgálat: eddig négyszer ismételték teljes terjedelmében a vasárnapi Orbán-beszédet az M1-en
2011 előtt nem lehetett sokat tudni Mészárosról aztán a leggazdagabb magyar lett
Mindegy, közszereplő-e Mészáros Lőrinc, tűrnie kell a nyilvánosságot
Mátrai Erőmű: Rengeteget kell rákölteni
Deutsch Tamás: A boszorkányüldözésnek véget kell vetni
Sorra adják el ingatlanjaikat a Matolcsy-alapítványok cégei
Matolcsy elárulta Magyarország erősségeit
Lopás elkövetőjét keresi a rendőrség! - jelentkezzen aki felismeri
Rendőrségi migrációs összefoglaló : Az elmúlt 72 órában 110 illegális migránst tartóztattak fel
Szarvastetem volt az 51 éves férfi csomagtartójában
Szarvastetem volt az 51 éves férfi a csomagtartójában
Rendőrök akadályozták meg a tűz továbbterjedését Szendrőn
Hazánkban ma hatvanötezren vadásznak
Együttl*étre kényszerítette a 17 éves gyakornokot a győri szakács
28 fok volt Franciaországban
Újabb 99 koronavírus-fertőzött a lezárt hajón
Fegyveres rablók vittek el Hongkongban hatszáz guriga vécépapírt
Közel 4 százalékponttal csökkent egy év alatt az államadósság
Ide is nézhetne a miniszterelnökünk. Pici probléma ez, de nagy lesz belőle
Hiller István támogatja, hogy legyen nő társelnöke pártjának, mert ráció mellett szükség van érzelmekre is
Páratlan természeti kincsünk a Tisza-tó
Nagyot üt a gyárbezárás Borsodban
Ceglédi halálos gázolás: az ügyészség nem iparkodik
A természettudományos oktatásra is lecsap a Nat
Csavarokkal teleszurkált virslivel öltek meg egy kutyát Dorogon
Saját kislányát bocsátotta áruba egy kiskunhalasi férfi, 5-15 ezer forintot kért a haverjától alkalmanként
Egy finn erdőben találták meg a 47 éve Amerikában elhagyott gyűrűt
Sebestyén Balázs a TV2 jelmezein röhög
Megdőlhet a melegrekord hétfőn
Koronavírus: 70 ezer fölé emelkedett a fertőzöttek száma
Nem adhatják ki a szülőknek a tájékoztatást a gyerekük iskolaérettségi vizsgálatáról
Bezuhant a japán gazdaság, miután 10 százalékra emelték az áfát
Nem elég az FKF dolgozóinak a béremelési ajánlat
Tusup nem lesz benne a Hosszú Katinka-dokumentumfilmben
Orbán meg nem értett zseninek gondolja magát, aki még mindig retteg Sorostól
Fának csapódott és meghalt egy autó sofőrje Monorierdőn
Németh Kristóf könnyek között vette át Gesztesi szerepét
Mosonmagyaróvár: búcsúlevelet hagyott apa és lánya mielőtt....
Hosszú Katinka dokumentumfilmje: Ez az én filmem, hadd döntsem el, ki kap szerepet benne
Veszprém megye: egy 13 éves lány azt állítja, hogy bántalmazta őt két fiú barátja
Kecskeméti tragédia: Hallottam a szirénát, tudtam, hogy baj van
10 milliós nyomravezetői díj az eltűnt anyáért – A kisgyermekét hagyta egyedül úgy sejtik már nem él
Rendőrsorfal választotta el a fáklyás szélsőjobboldaliakat és a dühös romákat Sályon
58 millió emberre terjesztik ki a kínai karantént
Klímaváltozás deLuxe: helikopterrel szállítják a havat egy francia sítelepre
Orbán bezöldült: a folyóinkat megvédjük külföldről idehozott hulladékoktól
Jön a Zöld Államkötvény: a kormány vállalja hogy a pénzt csak klímabarát programokra fordítja
Orbán: minden újszülött után tíz új fát ültetnek az országban
Koronavírus: Megkezdték az amerikaiak evakuálását az óceánjáróról
Szívecskés folttal a fején született a Valentin-napi borjú
Gyurcsány Ferenc megmutatta, mit csinált Orbán évértékelő beszéde alatt
Több százan tüntetnek Miskolcon
Lövöldözött egy férfi a tatabányai lakótelepen
Hosszú Katinka rengeteg gyereket tett boldoggá Kecskeméten
Orbán Viktor nagy bejelentés: komoly változások jönnek Magyarországon
Kifelé a nácikkal – skandálta a német harmadosztályú meccs közönsége, miután egy néző rasszista megjegyzést tett egy fekete játékosra
Orbán Ráhel: Férjemmel saját erőnkből boldogulunk
Orbán százéves és tízéves távlatban is kihirdette történelmi győzelmét
Életveszélyes áradások kísérik a Dennis vihart Nagy-Britanniában
Kékes-lillás folt volt látható Orbán Viktor mindkét tenyerén az évértékelő beszéd alatt
Hivatalos: Orbán 1988 áprilisától a Soros Alapítvány támogatásával működő Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa volt
Játék közben mellkason lőtte öccsét egy 15 éves lány
Koronavírus: hatvanmillió kínai nem ülhet autóba
Nem tudta, hogy terhes, az út szélén szülte meg gyerekét
Koronavírus: újabb országban halt meg egy ember, aki nem is járt Kínában
Koronavírus: Franciaországban is egyre több a fertőzött
Riasztóan kevesen szavaznak a dunaújvárosi körzetben
Orbán a klímaváltozást tartja rendszere igazi ellenfelének
Egyre nagyobb a NAT elleni tiltakozás
Buszokkal takarják a Várkert Bazárt, Orbán évértékelőjének helyszínét
Nem adna már százmilliókat Érd a kézicsapatnak
Három fészekben 51 tojást találtak a majdnem kihalt királyi teknősből
Máris felbomlott az ellenzéki összefogás Kaposváron
Orbán Viktor beadta a derekát Varga Mihálynak, de legalább jön a zöld államadósság
A magyarok is Kína miatt fulladnak bele a szemétbe: kivégezték az újrahasznosítás rendszerét
Bayer Zsolti közérdekből kiváncsi
A Pesti Srácok tüntetést szervez a kibersztálinizmus ellen
Orbán kíváncsi a saját véleményére
Kórházi mesekönyvet készít a Bethesda kórház, minden segítséget örömmel vesznek!
Emag-sztorik erős idegzetűeknek
Az eMag továbbra is a trükkös leértékelések nagymestere
Egy újabb olvasónk, aki nem azt kapta kézhez, mint amiért fizetett
Kitört a pánik Hongkongban, mert lassan elfogy a WC-papír
Légpuskával lövöldöztek egy kutyára Kemenessömjénen
Így emlékeznek az autóbalesetben meghalt fiatal rendőrre
Adósságcsökkentés kell Magyarország felminősítéséhez
Döbbenetes pusztítás a Balatonnál
Súlyos beteg lettél? Ezeket a támogatásokat igényelheted!
Ezek a tünetek daganatos betegségeket jelezhetnek
Bódi Sylvi üzent a gyűlölködőknek a ferdeszeműzős posztja után
Így szabadították ki a Váci úton villanyoszlopra csavarodott autóból a sérülteket - videó
Kiengedték a Vuhanból hazahozott, karanténban megfigyelt magyarokat
Lángolt a kereke, ki kellett üríteni egy török repülőt
6000 éves sírokat tártak fel a Nílus deltájában
Meghalt Tímár Mátyás, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke
Autó és vonat ütközött, ketten meghaltak Kecskeméten
Sakálok merészkedtek egy pécsi játszótér közelébe
A klímaváltozás miatt 50 éven belül eltűnhet a Föld állat- és növényfajainak egyharmada
A magyar állam 9 millió euróért vesz wellnes központot Szlovéniában
A szaúdiak civileket bombáztak Jemenben
Újraindítja a járvány miatt leállított kínai gyárát a Toyota
Idősgondozás: hosszabbak lettek a várólisták
Gulyás Gergely üzent Lázár Jánosnak: nem lehet megtiltani a dohányzást az autóban
Lázár János elégedett lehet, megjött a pénz az államtól
Habony Árpád és Mészáros Lőrinc üzleteiről kérdezték Deutsch Tamást: Ezek magáncégek
Deutsch Tamás: A Néppártnak nem a Fidesszel van baja, hanem önmagával!
A magyar gazdaság sikerességéről beszélt Matolcsy György
Több betegségre is gyógyító hatású a barlangi klíma
Rekord Hévízen: egyre több a vendég, egyre több a magyar
Hiúzcsalád sétált át az úton egy autós előtt
Megsebzett sünit gyógyítanak Mályiban
Segítséget kér a rendőrség: ezt a két lányt keresik
Kisfiukkal menekültek a tűz elől - Teljesen leégett egy család háza
Szijjártó: Jól vannak a magyarok a koronavírus miatt lezárt hajón
Súlyos élelmiszerválságra figyelmeztet az ENSZ több afrikai országban
Orbán addig feszítette a húrt, hogy most nagyot kell mondania
Lőtt sebbel vitte a kiskunfélegyházi anya kórházba a 12 éves kisfiát
Koronavírus - 2000 megbetegedés, 142 halálos áldozat egy nap alatt
Megúszta a börtönt a tanár néni aki túlságosan szerette a diákjait
Polgárőrök lovára támadt egy kutya Fóton
Baukó Éva elmegy és új életet kezd
Versenyzett az autós és egy villanyoszlopnak csapódott a Váci úton
Kérdés sem fér Mészáros Lőrinc közszereplőségéhez a TASZ jogásza szerint
Tovább terjed a koronavírus a vesztegzár alá vont óceánjárón
A magyar állam 9 millió euróért vesz wellnes központot Szlovéniában
Most megnézheti, Orbán Viktoron milyen nyomot hagyott az elmúlt húsz év
Elgázolt egy gyalogost, aztán hazavezetett a 21 éves férfi
Antibiotikumhiány fenyegeti Európát a koronavírus miatt
Macaulay Culkin: A drogoknál sokkal keményebb dolgok is voltak az életemben
Annyi ételt dobunk ki, hogy négy helyett öten jóllakhatnánk
A kínai befolyástól félti az európai vezetőket Soros György
Kisfiúkkal menekültek a tűz elől, lakhatatlanná vált a család otthona
Ezért végzett mozgáskorlátozott lányával a mosonmagyaróvári 74 éves apa
Két hétig még biztosan karanténban maradnak a magyar utasok a Diamond Princess fedélzetén
Nyolc illegális migránst szállított az autóban a szerb sofőr, a győri rendőrök elfogták őket
Toplistás körözés: Embercsempészés miatt körözik a képen látható férfit
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum