Csatlakozz hozzánk facebookon
Beismerõ vallomást tett a 88 éves nõt agyonverõ férfi  

Beismerõ vallomást tett az 26 éves férfi, aki 2017 októberében vascsõvel agyonvert, majd megerõszakolt egy 88 éves asszonyt Zsámbokon. Ezt az ügy másodrendû vádlottjának ügyvédje, Nagy Imre mondta a lapunknak.

Az emberi ésszel szinte felfoghatatlan ocsmányságokat mûvelõ 26 éves P. János segédmunkásként dolgozott Zsámbokon, és ott is lakott. 2017. október 14-én elõleget kért a fõnökétõl, majd az egyik, akkor még fiatalkorú munkatársával elment a helyi trafikba, sört, bort és pálinkát ittak. Amikor visszatértek a szállásukra, az idõsebb férfi tovább ivott a társaival. Éjjel egy óra körül magához vett egy vascsövet és elindult a faluba.

A céltalanul bolyongó P. János egy olyan házhoz érkezett, ahol egyedül élt egy 88 éves, rendszeres ápolásra és gondozásra szoruló asszony. P. János bement a házba, az ágyból már felkelni sem tudó idõs nõ ágya mellé lépett, a kezében lévõ vascsõvel nagy erõvel négyszer fejbe vágta, majd közösült vele.

A férfi a brutális gyilkosság után meggyújtotta az asszony környezetében lévõ ruhákat, majd reggel visszament a szállásra. Amikor hazaérkezett, levette a véres ruháit és lefeküdt. Még az ágyában feküdt, amikor közölte a munkatársaival, így a másodrendû vádlottal, H. Józseffel is, hogy megölt egy idõs nõt. Ekkor a fiatal fiú betette a kályhába P. János ruháit és cipõjét, hogy elégessék. Ám egyiküknél sem volt gyufa és öngyújtó, így a bûnjelek megsemmisítése nem sikerült.

A büntetett elõéletû H. József lapunknak korábban azt mondta, hogy a néni már nem élt, amikor a „Gyilkos” becenévre hallgató volt munkatársa megerõszakolta. Azt állította, hogy fenyegetés hatására segített eltüntetni P. Jánosnak a ruhadarabjait. A fiatal fiú ügyvédje Nagy Imre szerint H. József abban a helyzetben csak azt tette, amire utasította a hidegvérû gyilkos.

P. Jánosra életfogytiglant a szintén vallomást tevõ védencemre pedig végrehajtandó szabadságvesztést kért az ügyész. Úgy gondolom, hogy akkor születik igazságos ítélet, ha felmentik a védencemet, mert nem bûnös szándékkal, hanem fenyegetés hatására, félelmében cselekedett

– mondta Nagy. A bíróság pénteken hoz ítéletet az ügyben.

Fotó:24.hu

Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Tragédia: 46 éves korában elhunyt a magyar televíziós
Összecserélt üvegek a magyar kórházban: Meghalt egy csurgói nő
Vajna Timi célja, hogy amerikai–magyar kettős állampolgár legyen, de most el kell hagynia Magyarországot
Botrány: Nem engedték be az SZFE-re az új kancellárt
A Színház- és Filmművészetért Alapítvány 2020. október 1-től dr. Szarka Gábort, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem campus-főigazgatóját nevezte ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem...
  
Több mint ötmilliárdos állami támogatást kapott a Külügyminisztérium egyik cége és alapítványa
Egy kedd éjszakai kormányhatározat szerint 5 milliárd forintos tőkeemelést kap egy a Külügyminisztérium alá tartozó cég, és további 600 millió forintos támogatást zsebel be a külügy...
  
Kiszállt az autójából és megvert egy biciklist - utcai bunyó Magyarországon
Egy kaposvári férfi megvert egy biciklist, amiért az az úton biciklizett a kiépített kerékpárút helyett, olvasható a Fővárosi Főügyészség közleményében. 2020 júniusában autózott...
  
Hvg.hu: A Külügyminisztérium 280 millióért vett gyorsteszteket, amiket aztán át se vett a megváltozott rendelői igények miatt
A Külgazdasági és Külügyminisztérium 280 millió forintot fizetett ki egy cégnek koronavírus gyorstesztekért, amiket aztán inkább nem is vettek át, derül ki a hvg.hu közérdekű adatigé...
  
Jourová: Sosem bántottam a magyar embereket
„Sosem bántottam a magyar embereket, ellenkezőleg, nagy tisztelettel vagyok irántuk és a döntéseik iránt” - mondta a Politicónak Vera Jourová, az Európai Bizottság értékekért és á...
  
70 milliárdos megrendelést kapott tavaly a kormánypropagandát gyártó cég
A korábbi évhez képest 18 milliárddal nőtt a kormány propagandaanyagait legyártó New Land Media Kft. éves bevétele, írja a cég 2019-es pénzügyi mérlege alapján a 24.hu. A cég egyedül...
  
20 milliót nyert Felcsút a Belügyminisztériumtól
Bár meglehetősen kedvező anyagi helyzetben van Felcsút, ha állami támogatásról van szó, benyújtja a pályázatát. Az illetékes miniszter pedig támogathatónak ítéli meg a település sz...
  
Orbán pofon: Brüsszel továbbra is aggódik a magyar jogállamiság miatt
Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének teljes a bizalma Věra Jourová értékekért és átláthatóságért felelős alelnökben, akinek távozását a magyar kormány követeli...
  
Fekete-Győr András: Orbánék félnek tőlünk
Két momentumos politikus ellen is vádat emelt az ügyészség. Fekete-Győr András pártelnököt hivatalos személy elleni erőszak elkövetésével vádolják. A politikus ma sajtótájékoztató...
  
Dúró Dóra az Indexnek: Futólag olvastam csak a könyvet
Nem olvasta el végig a mesekönyvet, amit ledarált Dúró Dóra. A Mi Hazánk Mozgalom képviselőjét kérdeztük legújabb botránykeltő politikai akciójáról. Dúró Dóra országgyűlési k...
  
Hivatalos: ennyivel emelik az ápolók és egészségügyi szakdolgozók bérét novembertől
Novemberben húsz százalékkal emeli a kormány az ápolók és az egészségügyi szakdolgozók fizetését, azon az 500 ezer forinton kívül, amit még a nyáron biztosított az egészségügyi do...
  
Elszabadult a pokol: így védte feleségét a kormánybiztos férje
Interneten támadták Czunyiné dr. Bertalan Judit digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztost, de férje a politikus védelmére kelt, nem is akárhogyan. Csányi Tamás, a Jobbik po...
  
Hoppá, Orbán Viktor tippmixelt: fogadott a Fradira pénzben
Nem hiába, mindenki az esti meccset várja: a Fradi a múltheti döntetlen után ma visszavág a Moldének, reméljük, sikerrel. Orbán Viktor még fogadott is a magyar csapatra! A miniszterelnök...
  
Adószakértő: Varga olyan adót akar elengedni, ami eddig nem létezett
Se a NAV, se a PM nem foglalt állást arról, hogy béren kívüli juttatás-e, ha a munkáltató koronavírustesztet ad a dolgozójának, és ha nem az, akkor nem adóköteles. Varga Mihály viszon...
  
Németh Szilárd személyesen ellenőrizte a hőmérőzést Debrecenben
Az eseményre a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégiumban került sor, hogy jelezzék, milyen fontosak a kadétiskolák. Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlament...
  
Nyolcmilliárdért építenek gyárat Üllőn
A beruházás negyede magyar állami támogatásból származik, a gyárban ezer embert alkalmaznak majd, a termelés jövőre indul. Új számítógépgyárat épít Üllőn a Lenovo – jelentette...
  
Kiderült, miért nem ellenőrizte a pénzügyminiszter a drága lélegeztetőgépek beszerzését
Megszűnt a veszélyhelyzet, ezért aztán a Pénzügyminisztériumnak (PM) nem is kell ellenőriznie semmit – derül ki Tállai András válaszából. A DK-s Sebián-Petrovszki László írásbel...
  
Vidnyánszkyék lecserélik az SZFE kancellárját egy katonatisztre
A 444 több egyetemi forrásból úgy értesült, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem fölé kinevezett kuratórium kezdeményezésére távozik az egyetem kancellárja, helyére pedig Szark...
  
Ursula von der Leyen erőset üzent Orbánnak
Ursula von der Leyen bizottsági elnök szóvivőin keresztül azt üzente, hogy Vera Jourová továbbra is a teljes bizalmát élvezi. Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn levélben követelte Jo...
  
ATV: Téliesíteni kell a kiskunhalasi mobil járványkórházat
Téliesíteni kell a kiskunhalasi mobil járványkórházat, közölte az ATV Híradója az MSZP frakcióvezető-helyettesére hivatkozva. Harangozó Tamás az Országgyűlés honvédelmi és rendész...
  
Budafok-tétényi családsegítő vezetője magának válogatott az adományokból az önkormányzat jelentése szerint
Daróczi Csillát korábban egy kamudoktori miatt küldték el a XXII. kerületi Család- és Gyermekjóléti Központtól. Február közepén szólította fel lemondásra a XXII. kerületi Család-...
  
Elszabadultak az indulatok Dér Heni oldalán - Hatalmas csalódás vagy
A nagy népszerűségnek örvendő Nyerő páros című műsorban napról napra komolyabb balhék keletkeznek a versenyzők között, ami már a kommentelőket sem kerüli el: most épp Dér Heni az e...
  
Tragédia: 46 éves korában elhunyt a magyar televíziós
Gyászol a televíziós szakma. Szomorú hírt jelentette be a televíziós műsorokat gyártó Show & Game Produkció. 46 éves korában elhunyt szeretett kollégájuk, Várhidy Zsófia. "A gyász...
  
Autóbaleset szenvedett Kunhalmi Ágnes
Autóbalesetet szenvedett Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke, aki egy villamossal ütközött autójával a Parlamentnél. A politikus a Facebook-oldalán írta le, mi történt. Szerencsére senk...
  
Nem ellenőrizte a pénzügyminiszter a drága lélegeztetőgépek beszerzését, mert már nincs veszélyhelyzet
A Népszava hívja fel a figyelmet a DK-s parlamenti képviselő, Sebián-Petrovszki László kérdésére, és Tállai András pénzügyminisztériumi államtitkár válaszára, a gyanúsan drága l...
  
Müller Cecília: Az a célunk, hogy működjön Magyarország
Nem célozzák a halasztható egészségügyi ellátások felfüggesztését, mondta Müller Cecília az operatív törzs keddi tájékoztatóján. „Az a célunk, hogy működjön Magyarország, mű...
  
Trump botrány: 21 millió forint fodrászra
A novemberi választáshoz közeledve élesedik az amerikai elnökválasztási kampány, és folyamatosan kerülnek nyilvánosságra új információk a jelöltekről, köztük néhány szó szerint h...
  
Hitelmoratórium és lakáseladási hullám
Átalakulás és kínálatbővülés jöhet a használt lakások piacán egyrészt a járványhatás miatt megtorpanó albérletpiac, másrészt a hitelmoratórium részleges lejárta miatt. Az elmú...
  
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
ThePost
Beismerõ vallomást tett a 88 éves nõt agyonverõ férfi
Beismerõ vallomást tett az 26 éves férfi, aki 2017 októberében vascsõvel agyonvert, majd megerõszakolt egy 88 éves asszonyt Zsámbokon. Ezt az ügy másodrendû vádlottjának ügyvédje, Nagy Imre mondta a lapunknak.

Az emberi ésszel szinte felfoghatatlan ocsmányságokat mûvelõ 26 éves P. János segédmunkásként dolgozott Zsámbokon, és ott is lakott. 2017. október 14-én elõleget kért a fõnökétõl, majd az egyik, akkor még fiatalkorú munkatársával elment a helyi trafikba, sört, bort és pálinkát ittak. Amikor visszatértek a szállásukra, az idõsebb férfi tovább ivott a társaival. Éjjel egy óra körül magához vett egy vascsövet és elindult a faluba.

A céltalanul bolyongó P. János egy olyan házhoz érkezett, ahol egyedül élt egy 88 éves, rendszeres ápolásra és gondozásra szoruló asszony. P. János bement a házba, az ágyból már felkelni sem tudó idõs nõ ágya mellé lépett, a kezében lévõ vascsõvel nagy erõvel négyszer fejbe vágta, majd közösült vele.

A férfi a brutális gyilkosság után meggyújtotta az asszony környezetében lévõ ruhákat, majd reggel visszament a szállásra. Amikor hazaérkezett, levette a véres ruháit és lefeküdt. Még az ágyában feküdt, amikor közölte a munkatársaival, így a másodrendû vádlottal, H. Józseffel is, hogy megölt egy idõs nõt. Ekkor a fiatal fiú betette a kályhába P. János ruháit és cipõjét, hogy elégessék. Ám egyiküknél sem volt gyufa és öngyújtó, így a bûnjelek megsemmisítése nem sikerült.

A büntetett elõéletû H. József lapunknak korábban azt mondta, hogy a néni már nem élt, amikor a „Gyilkos” becenévre hallgató volt munkatársa megerõszakolta. Azt állította, hogy fenyegetés hatására segített eltüntetni P. Jánosnak a ruhadarabjait. A fiatal fiú ügyvédje Nagy Imre szerint H. József abban a helyzetben csak azt tette, amire utasította a hidegvérû gyilkos.

P. Jánosra életfogytiglant a szintén vallomást tevõ védencemre pedig végrehajtandó szabadságvesztést kért az ügyész. Úgy gondolom, hogy akkor születik igazságos ítélet, ha felmentik a védencemet, mert nem bûnös szándékkal, hanem fenyegetés hatására, félelmében cselekedett

– mondta Nagy. A bíróság pénteken hoz ítéletet az ügyben.

Fotó:24.hu
Itt találod a hét legvitatottabb témáit!
Olvasd nálunk azokat a híreket amiket a leginkább imádtak vagy utáltak az olvasók!
Mi történt? - a kilencedik emeletről zuhant a halálba az egykori NB I-es magyar focista
Nemzetközi botrány: Orbán az EU jogállamisági biztos kirúgását követeli
Áder felesége a címlapokon: Verhetetlen eleganciában a magyar first lady
Nagyon durva győzelmet aratott a Fidesz Kargacon
Tragédia: 46 éves korában elhunyt a magyar televíziós
Orbán háborúja: vissza kell térnünk a választási csatatérre
Összecserélt üvegek a magyar kórházban: Meghalt egy csurgói nő
Orbán interjú: Gönczi Gábor néha inkább lelkes szurkolónak tűnt mint műsorvezetőnek
Vajna Timi célja, hogy amerikai–magyar kettős állampolgár legyen, de most el kell hagynia Magyarországot
Müller Cecília maszk ügy: mikor kozmetikushoz megy arckezelésre, ott vegye le a kezelés idejére
Átverik a nyugdíjasokat - tízmilliós büntetés a hamis leletek miatt
Az Orbánról készült szinkronparódiát négy nap alatt félmillióan látták
Müller Cecília: A fodrászatokban ne legyenek kitéve magazinok
Közel félmillió euróért vásárol festményeket a jegybank
Babakocsiba csapódott egy lövedék Egerszólát mellett
Újabb tervekkel állt elő Matolcsy: évi 20 ezerrel több magyar szülessen
Orbán döntött a közmunkásokkal kapcsolatban
Adószakértő: Varga olyan adót akar elengedni, ami eddig nem létezett
Autóbaleset szenvedett Kunhalmi Ágnes
Elszabadultak az indulatok Dér Heni oldalán - Hatalmas csalódás vagy
Orbán: Jövőre meg kell emelni a közmunkások bérét
Háború: vádat emeltek Fekete-Győr András és momentumos politikustársa ellen
Nem ellenőrizte a pénzügyminiszter a drága lélegeztetőgépek beszerzését, mert már nincs veszélyhelyzet
Botrány: Kiakadtak a sztárok Duró Dórára a könyvdarálós akciója miatt
Közel félmilliárdos bírságot kapott az Ékszer TV
Orbánt szerint nem csak Őt sértette meg az EU, hanem Magyarországot és a magyar embereket is
Németh Szilárd a Facebookon gratulált a Fidesz győzelemhez — a reakciók sem maradtak el
Orbán nyert: Nem venné annyira komolyan a jogállamiságot a német kormány az EU-s pénzek kiosztásánál
Elszabadult a pokol: így védte feleségét a kormánybiztos férje
Óriási a botrány - egy szegedi önkormányzati képviselőt vett őrizetbe a rendőrség
Magyar botrány: Nyomoznak a hatóságok a bedőlt beruházások miatt
Egerszólát: Babakocsiba csapódott egy acélmagvas lövedék
Meghalt a csurgói asszony, akinek fertőtlenítőszerrel mosták ki a hasüregét sóoldat helyett
Orbán: sok pénzt hagytunk a budapesti vállalkozóknál, az egész világon nem nagyon látok erre példát
Müller Cecília vitaminok szedését, a mozgás lassú, fokozatos bevezetését és pszichés támogatást javasol.
Ekkora hőmérséklettel csütörtöktől hazaküldik a diákokat az iskolákból
Új frontot nyitott Orbán az EU-val vívott háborújában
Vihar előtti csend a kirúgási hullám előtt
Győzelmet aratott a választáson, pedig két hete meghalt
Elképesztő gyűrűt kapott Hajdú Péter szerelme
Orbán Viktor Becsehelyre látogatott, csak a polgármesternek elfelejtettek szólni
Már több száz büntetőügy van a járványügyi helyzet miatt
Áron alul vitte a belvárosi üzlethelyiséget a fideszes képviselő lánya
Varga Judit tollat ragadott mert az EU Bizottság alelnöke Magyarországot beteg demokráciának nevezte
Hitelmoratórium és lakáseladási hullám
Szijjártó: Marad a határzár
Botrány: a gyámhatóság váratlanul elvitte a kislányt Ceglédre, nevelőszülőkhöz
Pályázati pénzt bukott egy civil szervezet, mert nem volt hajlandó igazolni, hogy külföldről támogatott-e
Tiborcz cége vette meg az egykori Fonográf-klubot
Müller Cecília maszk ügy: mikor kozmetikushoz megy arckezelésre, ott vegye le a kezelés idejére
Az Európai Bizottság alelnöke csúnyát mondott Orbán Viktorról, aztán jött Varga Judit...
Trump botrány: 21 millió forint fodrászra
Trump botrány: lebukott pénzügyi trükkök és lehúzások
Dopeman beleállt Fluor Tomiba
Maruzsa: 41 ezer digitális hőmérőt osztanak ki és hőkapukat szerelnek fel
Trump a lányát akarta megtenni alelnöknek
Orbán pofon: Brüsszel továbbra is aggódik a magyar jogállamiság miatt
A Fidesz jelöltje győzött Mohácson
Budafok-tétényi családsegítő vezetője magának válogatott az adományokból az önkormányzat jelentése szerint
Ursula von der Leyen erőset üzent Orbánnak
Óriási a baj: ellepték Magyarország nagyvárosait a rágcsálók
Aggódnak a rajongók: jó ideje semmit nem tudni Sas Józsefről
Dúró Dóra az Indexnek: Futólag olvastam csak a könyvet
Orbán: járja a kórházakat, ezért tudja, hogy van mindenhol orvos és nővér, elegendő eszköz is
Németh Szilárd a Facebookon gratulált a Fidesz győzelemhez — a reakciók sem maradtak el
41 millióért jutott belvárosi üzlethelyiséghez a fideszes önkormányzati képviselő lánya
Két év alatt mindössze 1500 dollár jövedelemadót fizetett Trump
20 milliót nyert Felcsút a Belügyminisztériumtól
Vasvillával kergetett, egy kormánytisztviselőt egy Csongrád megyei férfi - elkapta
Kiderült, miért nem ellenőrizte a pénzügyminiszter a drága lélegeztetőgépek beszerzését
Nyolcmilliárdért építenek gyárat Üllőn
Dúró Dóra életveszélyes fenyegetéseket kap
ThePost
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum