Csatlakozz hozzánk facebookon
Orbán létrehozta a Védelmi beszerzési ügynökséget és egykori tanácsadója felügyeli  

Az „új biztonságpolitikai kihívások indokolták a Védelmi Beszerzési Ügynökség felállítását” Maróth Gáspár felügyeli.

Tervezettebbé, rendszerezettebbé, szakszerûbbé és átláthatóbbá teszi a kormány által irányított állami szervezetek védelmi és biztonsági beszerzéseit a központi ügynökség felállítása – áll az ügynökség közleményében. „A beszerzési folyamat megújítása egyaránt szolgálja az ország védelmi rendszerének hatékony korszerûsítését és a közpénzekkel való felelõs gazdálkodást. A Védelmi Beszerzési Ügynökség Zrt. felett az állam nevében a tulajdonosi jogokat a nemzeti védelmi ipari és védelmi célú fejlesztésekért, valamint a haderõ-modernizációért felelõs kormánybiztos gyakorolja” – írják.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelõ Zrt. (MNV) elõször MNV Üzletviteli és Tanácsadó Zrt.-ként alapította meg, most az átnevezéskor 5-rõl 55 millió forintra emelték a cég alaptõkéjét, és az igazgatóság elnöke, Dezsõ Sándor vezérõrnagy, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat fõigazgató-helyettese.

Az állami tulajdonú Védelmi Beszerzési Ügynökség Zrt. (VBÜ) elsõdleges feladata, hogy tervezetten, költséghatékonyan és transzparensen folytassa le a kormány irányítása, illetve felügyelete alatt álló költségvetési szervek, gazdasági társaságok, alapítványok védelmi és biztonsági beszerzéseit. „A VBÜ kizárólagos hatáskörébe tartozik a honvédelmi, rendvédelmi, bûnüldözési, bûnmegelõzési, büntetõeljárási, büntetés-végrehajtási, nemzetbiztonsági, határõrizeti és határforgalmi, katasztrófavédelmi, adóhatósági és vámhatósági, õrzési, védelmi, illetve önvédelmi célú haditechnikai eszközök, valamint szolgáltatások beszerzése. Az Ügynökség beszerzési eljárást csak akkor indíthat, ha a beszerzési igényt a Nemzetbiztonsági Kabinet véleményezte, a Kormány pedig jóváhagyta. Ha a beszerzési körbe tartozó állami szervezet jóváhagyás nélkül köt szerzõdést, a megállapodás semmisnek minõsül. A jóváhagyott beszerzések dokumentumait a VBÜ közzéteszi – a minõsített adatokra vonatkozó szabályok figyelembevételével. Ugyancsak a közpénzekkel való felelõs gazdálkodást szolgálja, hogy az Ügynökség ellenõrizheti a megkötött szerzõdések teljesítését. A beszerzések rendszerezettsége és költséghatékonysága érdekében a VBÜ határozza meg azokat a szempontokat, amelyek alapján az érintett szervezetek elkészítik éves beszerzési tervüket. Az Ügynökség évente összegzi tapasztalatait, hogy azok ismeretében javaslatot tegyen a Kormánynak a védelmi és biztonsági fejlesztések irányára, megvalósítására.”

„Az új típusú biztonságpolitikai kihívások miatt jelentõsen megnõttek a kormányzat védelmi és biztonsági kiadásai, ami fokozott hatékonyságú eljárásrendet követel meg” – indokolta a központi beszerzõ szerv felállítását a nemzeti védelmi ipari és védelmi célú fejlesztésekért, valamint a haderõ-modernizációért felelõs kormánybiztos. Maróth Gáspár hangsúlyozta, hogy „az érintett minisztériumoknál és szervezeteknél eddig egymástól függetlenül zajló folyamatok egységesítésével, összehangolásával, egyebek mellett a méretgazdaságosság révén jelentõs megtakarításokat érhet el a magyar állam”.

Maróth Gáspár, egy korábbi cikkében a 444 azt írta, az elsõ Fidesz-kormány idején Orbán Viktor személyes tanácsadója volt, 2000–2001-ben a Nemzeti Egészségügyi Tanács titkára, majd 2001 és 2003 között az Országos Népegészségügyi Program vezetõje. A lap információja szerint a mai napig jó a viszonya Orbánnal. Maróth apja az Maróth Miklós, akit nemrég bízták meg a Magyar Tudományos Akadémiától elvett kutatóhálózat vezetésével.

Benkõ Tibor honvédelmi miniszter tavaly novemberben terjesztette az Országgyûlés elé azt a törvénymódosítást, amely jogilag megalapozta a védelmi és biztonsági beszerzések rendszerének megújítását. Az indítványt a parlament decemberben fogadta el, és még abban a hónapban megjelent a végrehajtás részletszabályait rögzítõ kormányrendelet. A Védelmi Beszerzési Ügynökség Zrt. kizárólagos tulajdonosa a magyar állam. A társaság felett a tulajdonosi jogokat Maróth Gáspár nemzeti védelmi ipari és védelmi célú fejlesztésekért, valamint a haderõ-modernizációért felelõs kormánybiztos gyakorolja.

Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Tragédia: 46 éves korában elhunyt a magyar televíziós
Az Orbánról készült szinkronparódiát négy nap alatt félmillióan látták
Adószakértő: Varga olyan adót akar elengedni, ami eddig nem létezett
Összesen 5,6 milliárddal pumpálják fel Szijjártóék cégét és alapítványát
A külügyhöz tartozó MANEVI 5 milliárd forintos tőkeemelést kap, a külföldi ingatlanok felvásárlására feljogosított alapítványuk pedig 600 millió forintot kap az induláshoz. A kedden...
  
10 százalék fölött nő a magyarok bére a KSH szerint
2020. júliusban a bruttó átlagkereset 401 800 forint volt, 10,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban - tette közzé friss adatait a KSH. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül ...
  
Magyar oltóanyaggyár épül Mongóliában
Mongóliában magyar cégek a jövő év elején megkezdik egy új oltóanyaggyár építését egy 57 millió dolláros kötött segélyhitel programban – számolt be róla Szijjártó Péter a Fac...
  
Az EU vörös listájára került Magyarország
Kedden négy újabb országot jelölt a koronavírus-térképen vörös színnel az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) – adta hírül a CNN. A frissen listára ker...
  
Kósa: A korrupció elítélendő és mindenki küzd ellene
A fideszes politikus szerint sokat javult Magyarország közbiztonsága. A biztonságot illetően mind az európai országok között, mind világszinten az élmezőnyben van Magyarország; az orsz...
  
Esett a Fidesz támogatottsága, a DK eddigi legjobb eredményét érte el
Kijött a Závecz Research Intézet (ZRI) szeptemberi felmérése. Az elmúlt egy hónapban alig változtak a pártok támogatottsági adatai, derül ki a Závecz Research Intézet (ZRI) legfrissebb...
  
GKI: Év végén 9 százalék körül lehet a magyar recesszió
A harmadik negyedévben kisebb, év végén nagyobb gazdasági visszaesés várható, összességében a második negyedévben 8 százalék körüli. A reáljövedelem csökken, a munkanélküliség ...
  
Kormány rendelet: akármit dönt a főváros, beépíthető a Városliget
A kormány ismét szembemegy a fővárossal a Városliget ügyében. Szerdán ül össze a Fővárosi Közgyűlés, hogy a Városliget építési szabályzatát átírja, így megakadályozza egyes ...
  
KSH: 401 ezer forint a magyar átlagkereset
Több, mint 10 százalékkal nőttek a bérek, legalábbis azoknak, akik meg tudták tartani a munkájukat. Idén júliusban 401 800 forint volt a bruttó átlagkereset, 10,8 százalékkal magasabb,...
  
Hihetetlen: Valóságos választási csoda történt Kemeneskápolnán
Uram, itt csata van! Lövészárok, ami egyre mélyül. Itt nincsenek pártok, nincs politika, és mégis tökéletesen kettéosztódott egy a gyönyörű kis falu – így fogadta riporterünket Pét...
  
Elbukta a pénzét Orbán Viktor
Keserédes lehetett a Fradi tegnap esti BL-főtáblára jutása Orbán Viktor számára. Mint arról a Blikk is beszámolt, a miniszterelnök annyira lázba jött a kedd esti Fradi–Molde meccstől,...
  
Fradi siker: a játékosok rögtön a szurkolókhoz rohantak a meccs lefújása után
Óriási BL-siker ért el a Ferencváros: a keddi visszavágón 0-0-s döntetlent játszott a norvég Moldéval, így az idegenbeli 3-3-as döntetlen után megnyerte a párharcot a labdarúgó Bajnoko...
  
Eldölt: négy év fogházat kapott M. Richárd
Lezajlott M. Richárd tárgyalása, aki 2017-ben okozott halálos balesetet, amikor a Mercedesével a megengedettnél jóval gyorsabban hajtott Budapesten, a Dózsa György úton és ütközött egy s...
  
Varga Judit: Polt Péter nem pártkatona, hiszen nem Fidesz-tag
Az augusztus végére tervezett kormányközeli Tranzit Fesztivál egyik eseménye lett volna Varga Judit igazságügyi miniszter és Donáth Anna, a Momentum EP-képviselőjének vitája, de a járv...
  
Botrány: Nem engedték be az SZFE-re az új kancellárt
A Színház- és Filmművészetért Alapítvány 2020. október 1-től dr. Szarka Gábort, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem campus-főigazgatóját nevezte ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem...
  
Több mint ötmilliárdos állami támogatást kapott a Külügyminisztérium egyik cége és alapítványa
Egy kedd éjszakai kormányhatározat szerint 5 milliárd forintos tőkeemelést kap egy a Külügyminisztérium alá tartozó cég, és további 600 millió forintos támogatást zsebel be a külügy...
  
Kiszállt az autójából és megvert egy biciklist - utcai bunyó Magyarországon
Egy kaposvári férfi megvert egy biciklist, amiért az az úton biciklizett a kiépített kerékpárút helyett, olvasható a Fővárosi Főügyészség közleményében. 2020 júniusában autózott...
  
Hvg.hu: A Külügyminisztérium 280 millióért vett gyorsteszteket, amiket aztán át se vett a megváltozott rendelői igények miatt
A Külgazdasági és Külügyminisztérium 280 millió forintot fizetett ki egy cégnek koronavírus gyorstesztekért, amiket aztán inkább nem is vettek át, derül ki a hvg.hu közérdekű adatigé...
  
Jourová: Sosem bántottam a magyar embereket
„Sosem bántottam a magyar embereket, ellenkezőleg, nagy tisztelettel vagyok irántuk és a döntéseik iránt” - mondta a Politicónak Vera Jourová, az Európai Bizottság értékekért és á...
  
70 milliárdos megrendelést kapott tavaly a kormánypropagandát gyártó cég
A korábbi évhez képest 18 milliárddal nőtt a kormány propagandaanyagait legyártó New Land Media Kft. éves bevétele, írja a cég 2019-es pénzügyi mérlege alapján a 24.hu. A cég egyedül...
  
20 milliót nyert Felcsút a Belügyminisztériumtól
Bár meglehetősen kedvező anyagi helyzetben van Felcsút, ha állami támogatásról van szó, benyújtja a pályázatát. Az illetékes miniszter pedig támogathatónak ítéli meg a település sz...
  
Orbán pofon: Brüsszel továbbra is aggódik a magyar jogállamiság miatt
Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének teljes a bizalma Věra Jourová értékekért és átláthatóságért felelős alelnökben, akinek távozását a magyar kormány követeli...
  
Fekete-Győr András: Orbánék félnek tőlünk
Két momentumos politikus ellen is vádat emelt az ügyészség. Fekete-Győr András pártelnököt hivatalos személy elleni erőszak elkövetésével vádolják. A politikus ma sajtótájékoztató...
  
Dúró Dóra az Indexnek: Futólag olvastam csak a könyvet
Nem olvasta el végig a mesekönyvet, amit ledarált Dúró Dóra. A Mi Hazánk Mozgalom képviselőjét kérdeztük legújabb botránykeltő politikai akciójáról. Dúró Dóra országgyűlési k...
  
Hivatalos: ennyivel emelik az ápolók és egészségügyi szakdolgozók bérét novembertől
Novemberben húsz százalékkal emeli a kormány az ápolók és az egészségügyi szakdolgozók fizetését, azon az 500 ezer forinton kívül, amit még a nyáron biztosított az egészségügyi do...
  
Elszabadult a pokol: így védte feleségét a kormánybiztos férje
Interneten támadták Czunyiné dr. Bertalan Judit digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztost, de férje a politikus védelmére kelt, nem is akárhogyan. Csányi Tamás, a Jobbik po...
  
Hoppá, Orbán Viktor tippmixelt: fogadott a Fradira pénzben
Nem hiába, mindenki az esti meccset várja: a Fradi a múltheti döntetlen után ma visszavág a Moldének, reméljük, sikerrel. Orbán Viktor még fogadott is a magyar csapatra! A miniszterelnök...
  
Adószakértő: Varga olyan adót akar elengedni, ami eddig nem létezett
Se a NAV, se a PM nem foglalt állást arról, hogy béren kívüli juttatás-e, ha a munkáltató koronavírustesztet ad a dolgozójának, és ha nem az, akkor nem adóköteles. Varga Mihály viszon...
  
Németh Szilárd személyesen ellenőrizte a hőmérőzést Debrecenben
Az eseményre a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégiumban került sor, hogy jelezzék, milyen fontosak a kadétiskolák. Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlament...
  
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
ThePost
Orbán létrehozta a Védelmi beszerzési ügynökséget és egykori tanácsadója felügyeli

Az „új biztonságpolitikai kihívások indokolták a Védelmi Beszerzési Ügynökség felállítását” Maróth Gáspár felügyeli.

Tervezettebbé, rendszerezettebbé, szakszerûbbé és átláthatóbbá teszi a kormány által irányított állami szervezetek védelmi és biztonsági beszerzéseit a központi ügynökség felállítása – áll az ügynökség közleményében. „A beszerzési folyamat megújítása egyaránt szolgálja az ország védelmi rendszerének hatékony korszerûsítését és a közpénzekkel való felelõs gazdálkodást. A Védelmi Beszerzési Ügynökség Zrt. felett az állam nevében a tulajdonosi jogokat a nemzeti védelmi ipari és védelmi célú fejlesztésekért, valamint a haderõ-modernizációért felelõs kormánybiztos gyakorolja” – írják.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelõ Zrt. (MNV) elõször MNV Üzletviteli és Tanácsadó Zrt.-ként alapította meg, most az átnevezéskor 5-rõl 55 millió forintra emelték a cég alaptõkéjét, és az igazgatóság elnöke, Dezsõ Sándor vezérõrnagy, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat fõigazgató-helyettese.

Az állami tulajdonú Védelmi Beszerzési Ügynökség Zrt. (VBÜ) elsõdleges feladata, hogy tervezetten, költséghatékonyan és transzparensen folytassa le a kormány irányítása, illetve felügyelete alatt álló költségvetési szervek, gazdasági társaságok, alapítványok védelmi és biztonsági beszerzéseit. „A VBÜ kizárólagos hatáskörébe tartozik a honvédelmi, rendvédelmi, bûnüldözési, bûnmegelõzési, büntetõeljárási, büntetés-végrehajtási, nemzetbiztonsági, határõrizeti és határforgalmi, katasztrófavédelmi, adóhatósági és vámhatósági, õrzési, védelmi, illetve önvédelmi célú haditechnikai eszközök, valamint szolgáltatások beszerzése. Az Ügynökség beszerzési eljárást csak akkor indíthat, ha a beszerzési igényt a Nemzetbiztonsági Kabinet véleményezte, a Kormány pedig jóváhagyta. Ha a beszerzési körbe tartozó állami szervezet jóváhagyás nélkül köt szerzõdést, a megállapodás semmisnek minõsül. A jóváhagyott beszerzések dokumentumait a VBÜ közzéteszi – a minõsített adatokra vonatkozó szabályok figyelembevételével. Ugyancsak a közpénzekkel való felelõs gazdálkodást szolgálja, hogy az Ügynökség ellenõrizheti a megkötött szerzõdések teljesítését. A beszerzések rendszerezettsége és költséghatékonysága érdekében a VBÜ határozza meg azokat a szempontokat, amelyek alapján az érintett szervezetek elkészítik éves beszerzési tervüket. Az Ügynökség évente összegzi tapasztalatait, hogy azok ismeretében javaslatot tegyen a Kormánynak a védelmi és biztonsági fejlesztések irányára, megvalósítására.”

„Az új típusú biztonságpolitikai kihívások miatt jelentõsen megnõttek a kormányzat védelmi és biztonsági kiadásai, ami fokozott hatékonyságú eljárásrendet követel meg” – indokolta a központi beszerzõ szerv felállítását a nemzeti védelmi ipari és védelmi célú fejlesztésekért, valamint a haderõ-modernizációért felelõs kormánybiztos. Maróth Gáspár hangsúlyozta, hogy „az érintett minisztériumoknál és szervezeteknél eddig egymástól függetlenül zajló folyamatok egységesítésével, összehangolásával, egyebek mellett a méretgazdaságosság révén jelentõs megtakarításokat érhet el a magyar állam”.

Maróth Gáspár, egy korábbi cikkében a 444 azt írta, az elsõ Fidesz-kormány idején Orbán Viktor személyes tanácsadója volt, 2000–2001-ben a Nemzeti Egészségügyi Tanács titkára, majd 2001 és 2003 között az Országos Népegészségügyi Program vezetõje. A lap információja szerint a mai napig jó a viszonya Orbánnal. Maróth apja az Maróth Miklós, akit nemrég bízták meg a Magyar Tudományos Akadémiától elvett kutatóhálózat vezetésével.

Benkõ Tibor honvédelmi miniszter tavaly novemberben terjesztette az Országgyûlés elé azt a törvénymódosítást, amely jogilag megalapozta a védelmi és biztonsági beszerzések rendszerének megújítását. Az indítványt a parlament decemberben fogadta el, és még abban a hónapban megjelent a végrehajtás részletszabályait rögzítõ kormányrendelet. A Védelmi Beszerzési Ügynökség Zrt. kizárólagos tulajdonosa a magyar állam. A társaság felett a tulajdonosi jogokat Maróth Gáspár nemzeti védelmi ipari és védelmi célú fejlesztésekért, valamint a haderõ-modernizációért felelõs kormánybiztos gyakorolja.
Itt találod a hét legvitatottabb témáit!
Olvasd nálunk azokat a híreket amiket a leginkább imádtak vagy utáltak az olvasók!
Nemzetközi botrány: Orbán az EU jogállamisági biztos kirúgását követeli
Tragédia: 46 éves korában elhunyt a magyar televíziós
Orbán háborúja: vissza kell térnünk a választási csatatérre
Összecserélt üvegek a magyar kórházban: Meghalt egy csurgói nő
Vajna Timi célja, hogy amerikai–magyar kettős állampolgár legyen, de most el kell hagynia Magyarországot
Müller Cecília maszk ügy: mikor kozmetikushoz megy arckezelésre, ott vegye le a kezelés idejére
Átverik a nyugdíjasokat - tízmilliós büntetés a hamis leletek miatt
Az Orbánról készült szinkronparódiát négy nap alatt félmillióan látták
Müller Cecília: A fodrászatokban ne legyenek kitéve magazinok
Közel félmillió euróért vásárol festményeket a jegybank
Adószakértő: Varga olyan adót akar elengedni, ami eddig nem létezett
Újabb tervekkel állt elő Matolcsy: évi 20 ezerrel több magyar szülessen
Autóbaleset szenvedett Kunhalmi Ágnes
Elszabadultak az indulatok Dér Heni oldalán - Hatalmas csalódás vagy
Háború: vádat emeltek Fekete-Győr András és momentumos politikustársa ellen
Nem ellenőrizte a pénzügyminiszter a drága lélegeztetőgépek beszerzését, mert már nincs veszélyhelyzet
Orbánt szerint nem csak Őt sértette meg az EU, hanem Magyarországot és a magyar embereket is
Botrány: Kiakadtak a sztárok Duró Dórára a könyvdarálós akciója miatt
Közel félmilliárdos bírságot kapott az Ékszer TV
Németh Szilárd a Facebookon gratulált a Fidesz győzelemhez — a reakciók sem maradtak el
Orbán nyert: Nem venné annyira komolyan a jogállamiságot a német kormány az EU-s pénzek kiosztásánál
Elszabadult a pokol: így védte feleségét a kormánybiztos férje
Óriási a botrány - egy szegedi önkormányzati képviselőt vett őrizetbe a rendőrség
Magyar botrány: Nyomoznak a hatóságok a bedőlt beruházások miatt
Egerszólát: Babakocsiba csapódott egy acélmagvas lövedék
Meghalt a csurgói asszony, akinek fertőtlenítőszerrel mosták ki a hasüregét sóoldat helyett
Müller Cecília vitaminok szedését, a mozgás lassú, fokozatos bevezetését és pszichés támogatást javasol.
Orbán: sok pénzt hagytunk a budapesti vállalkozóknál, az egész világon nem nagyon látok erre példát
Új frontot nyitott Orbán az EU-val vívott háborújában
Vihar előtti csend a kirúgási hullám előtt
Ekkora hőmérséklettel csütörtöktől hazaküldik a diákokat az iskolákból
Győzelmet aratott a választáson, pedig két hete meghalt
Orbán Viktor Becsehelyre látogatott, csak a polgármesternek elfelejtettek szólni
Már több száz büntetőügy van a járványügyi helyzet miatt
Varga Judit tollat ragadott mert az EU Bizottság alelnöke Magyarországot beteg demokráciának nevezte
Hitelmoratórium és lakáseladási hullám
Áron alul vitte a belvárosi üzlethelyiséget a fideszes képviselő lánya
Botrány: a gyámhatóság váratlanul elvitte a kislányt Ceglédre, nevelőszülőkhöz
Szijjártó: Marad a határzár
Pályázati pénzt bukott egy civil szervezet, mert nem volt hajlandó igazolni, hogy külföldről támogatott-e
Tiborcz cége vette meg az egykori Fonográf-klubot
Müller Cecília maszk ügy: mikor kozmetikushoz megy arckezelésre, ott vegye le a kezelés idejére
Az Európai Bizottság alelnöke csúnyát mondott Orbán Viktorról, aztán jött Varga Judit...
Trump botrány: 21 millió forint fodrászra
Dopeman beleállt Fluor Tomiba
Maruzsa: 41 ezer digitális hőmérőt osztanak ki és hőkapukat szerelnek fel
Trump a lányát akarta megtenni alelnöknek
Orbán pofon: Brüsszel továbbra is aggódik a magyar jogállamiság miatt
Budafok-tétényi családsegítő vezetője magának válogatott az adományokból az önkormányzat jelentése szerint
Ursula von der Leyen erőset üzent Orbánnak
Óriási a baj: ellepték Magyarország nagyvárosait a rágcsálók
Aggódnak a rajongók: jó ideje semmit nem tudni Sas Józsefről
Dúró Dóra az Indexnek: Futólag olvastam csak a könyvet
20 milliót nyert Felcsút a Belügyminisztériumtól
Németh Szilárd a Facebookon gratulált a Fidesz győzelemhez — a reakciók sem maradtak el
Nyolcmilliárdért építenek gyárat Üllőn
Vasvillával kergetett, egy kormánytisztviselőt egy Csongrád megyei férfi - elkapta
Kiderült, miért nem ellenőrizte a pénzügyminiszter a drága lélegeztetőgépek beszerzését
Orbán levél az EU-nak: Vitás kérdésekben mindig – és legtöbbször eredménnyel – törekedtünk a megegyezésre
Dúró Dóra életveszélyes fenyegetéseket kap
Orbán levelet írt az EU-nak: ezt követeli
Németh Szilárd személyesen ellenőrizte a hőmérőzést Debrecenben
Müller Cecília: Az a célunk, hogy működjön Magyarország
ATV: Téliesíteni kell a kiskunhalasi mobil járványkórházat
Százmilliós nagyságrendű jegybevétel-kiesésről beszélt Ákos
Atlétikai emlékversenyt rendeznek 3,2 milliárdért
Botrány: Ferihegyi dolgozók árulhattak kábítószert
Adócsökkentést lengetett be Varga Mihály
1,5 millió forinttal támogatja Iványi Gábor egyesületét a IX. kerület polgármestere
Hoppá, Orbán Viktor tippmixelt: fogadott a Fradira pénzben
Fekete-Győr András: Orbánék félnek tőlünk
Tűz volt egy józsefvárosi iskolában
ThePost
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum