Kezdőlap   Csatlakozz hozzánk facebookon
A kormány szerint a magyar ûrtechnológiával foglalkozó szakembereink már messze földön híresek  



Magyar-orosz ûrkutatási projektek elindításáról, valamint a Nemzetközi Ûrállomásra 2024-2025-ben felküldendõ magyar ûrhajós kiválasztásának megkezdésérõl állapodott meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Moszkvában Dmitij Rogozinnal, a Roszkoszmosz orosz állami ûrkutatási vállalat igazgatójával.

„Az Oroszországban jelenleg folytatott ûrprojektek közül azok, amelyekben eddig is volt magyar hozzáadott technológiai érték, hivatalosan is magyar–orosz ûrkutatási projektekként folytatódnak” – nyilatkozott az MTI-nek a tárcavezetõ.

A magyar-orosz ûrkutatási, ûrtechnológiai együttmûködés egyik legfontosabb céljaként immáron közösen tûztük ki azt, hogy 2024-2025-re egy magyar kutatóûrhajós kezdhessen el dolgozni a Nemzetközi Ûrállomáson. Az ehhez szükséges kiválasztási és kiképzési munkálatokat haladéktalanul megkezdjük – tette hozzá.

Közölte, hogy jelenleg három olyan ûrkutatási projekt zajlik Oroszországban, amelyben már eddig is volt magyar technológiai hozzáadott érték. Ezek alapvetõen mikromûhold-flottákat, valamint a Nemzetközi Ûrállomás (ISS) megújított eszközállományát hivatottak elõállítani.

„Most ezeket a projekteket hivatalosan is közös ûrkutatási-ûrtechnológiai fejlesztési projektekké tesszük, abban megemeljük a magyar részvételnek mind a mennyiségét, mind a hozzáadott értékét. Ez a magyar ûripar számára egy fantasztikus új lehetõséget jelent” – hangoztatta.

A magyar ûripar egyelõre sci-fi kategóriának hangozhat, mert keveset beszélünk róla, ugyanakkor az a helyzet, hogy a magyar ûripari vállalatok és a magyar egyetemek ûriparral és ûrtechnológiával foglalkozó kutatócsoportjai messze földön híresek, az egész világon elismerik a teljesítményüket. Nem véletlen, hogy a jelenleg zajló orosz ûrkutatási projektekben is, kevéssé ismert módon, a magyar hozzáadott érték már rendkívül magas – mondta.

Elmondta, hogy az új magyar kutatóûrhajós ISS-re való felküldése 2024-2025-ben lehet reális. A cél az, hogy a magyar fejlesztéssel és hozzáadott értékkel kidolgozott ûripari eszközöket már a magyar kutatóûrhajós vigye fel az ûrállomásra, és ott 3-6 hónapon keresztül kutatómunkát tudjon végezni velük.

„Az anyagi vonatkozásokban is elõreléptünk abban a tekintetben, hogy ezeknek a közös kutatásoknak, valamint a magyar kutató ûrhajósnak a Nemzetközi Ûrállomásra történõ felküldésének költségeit nem készpénzben kell teljes egészében kifizetni, hanem a magyar hozzáadott szellemi értéket, a magyar kutatási eredményeket is az orosz fél beszámítja a magyar fél pénzügyi szerepvállalásába” – jelentette ki Szijjártó Péter.

Arról korábban írtunk, hogy 10 milliárdot költhet a magyar ûrhajósokra a kormány. Négy magyar ûrhajóst fognak kiképezni, közülük egy mehet a nemzetközi ûrállomásra. A külügyminiszter november végén jelentette be, hogy Magyarország öt év múlva ismét ûrhajóst akar küldeni az ûrbe. Emellett szeretnének

magyar mûholdat fellõni,
mikromûhold-flottát felküldeni,
valamint mérõeszközöket feljuttatni a nemzetközi ûrállomásra.

A miniszter akkor azt mondta, az utóbbi miatt merült fel egy második magyar ûrhajós világûrbe küldése is. Azt is elmondta, legfeljebb négy magyar ûrhajóst képeznének ki, közülük kerülhetne ki az az egy, aki végül Farkas Bertalan nyomdokaiba léphet. A kiképzésük 3 évig tart majd és 7-10 milliárd forintba kerülhet.

Akkor derült az is ki, hogy ehhez Oroszországgal mûködnek együtt, mert jelenleg egyedül õk tudnak magyar ûrhajóst juttatni az ûrállomásra.

Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Orbán bukása? - Simonka azt ígéri, vallomást tesz Fideszesekre
Andy Vajna titokzatos szerelem: Volt, hogy naponta, futárral küldte a szerelmes leveleket
Tüntetnek Minszkben, a rendőrség már nem lép közbe
Mégsem annyira visszapattanó a magyar gazdaság?
A gazdasági teljesítményeket nézve Magyarország a rosszabbul teljesítő országok közé került a második negyedévben. A kormányzati nyilatkozatok még korábban azzal próbálták csitítg...
  
Mészáros emberei átvették az egyik hazai biztosító irányítását
A CIG Pannóniáról van szó. A hatalomátvétel ténye ugyanakkor nem újdonság, mivel a nemzet gázszerelőjének nyomulását látva az igazgatóság és a felügyelőbizottság több tagja is m...
  
Lovasi András reagált Majka szavaira
Lovasi András nyílt levélben válaszolt Majka kritikáira, amiben leírja többek között azt is, hogy ő nem pályázott a támogatásra, és a Kiscsillag raktárkoncertes támogatását is egy ...
  
Elfogták a budapesti gyilkosság gyanúsítottját
Pilisszentiván mellett egy erdőben találták meg a rendőrök a Marina parti gyilkosság áldozatait. A férfit és a nőt lelőtték, majd feldarabolták. Rendőrkézen van a négy éve történ...
  
Halál a Balaton felé - Több kilométeres a dugó
Több kilométeres a dugó. Baleset miatt nagy a torlódás az M7-esen a Balaton felé – közölte az Útinform péntek délután a honlapján. Azt írták: a 17-es kilométernél több autó kara...
  
Valami röpköd, és nem tudják mi az
Új ufókutató csoportot állít fel az amerikai hadügy, mert ennek már fele sem tréfa. Vizsgálóbizottságot állít fel az amerikai hadügyminisztérium, a Pentagon azoknak az ufómegfigyelé...
  
Nem kapott babaváró hitelt - az ok elképesztő
Egy ügyfelet két bank is elhajtott, mert élt a törlesztési halasztással. Bár a kormány azt ígérte, hogy semmilyen hátrányos megkülönböztetés nem éri azokat, akik élnek a koronavír...
  
Friss: Lezárják a debreceni idősotthonokat
Az elmúlt időszakban nőtt a megyében a fertőzöttek száma, a debreceni szennyvízben nőtt a koronavírus örökítőanyagának a mennyisége. Péntektől látogatási és intézményelhagyá...
  
A TEK lecsapott enyingen
Két férfit ébresztett a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége augusztus 14-én hajnalban, mert a gyanú szerint nemcsak jelen, hanem tevékeny részesei volt annak a július végi érdi t...
  
Külföld: csak a magyar kormány nem büntetné Fehéroroszországot
A Reuters diplomáciai forrásokra hivatkozva számolt be arról, hogy csak Magyarország nem támogatta a Fehéroroszország ellen szankciókat az uniós külügyminiszterek pénteki rendkívü...
  
Tüntetnek Minszkben, a rendőrség már nem lép közbe
Egyes beszámolók szerint minden eddiginél nagyobb tömeg tüntet a fehérorosz fővárosban Aljakszandr Lukasenka elnök állítólagos választási győzelme ellen. A kormány székházához több...
  
Először lobog szivárványzászló a Városházán
"A rendszerváltás óta idén először kerül ki az LMBTQ közösség szivárványszínű zászlója Budapest Városháza homlokzatára," jelentette be a főpolgármester Facebook-posztjában. Kará...
  
A kikötő amiben tízszer annyi ammónium-nitrátot tárolnak, mint amennyi Bejrútban felrobbant
A romániai Konstanca kikötőjében mintegy 26 ezer tonna ammónium-nitrátot tárolnak, de Ludovic Orban miniszterelnök szerint nincs veszély, hiszen a román hatóságok szigorúan betartatják a...
  
Majka - Hát, menjen a francba!
Részletesen kifejtette véleményét a zenei jogdíjak körüli balhéról Majka, aki nem bánta meg, hogy éles kritikát fogalmazott meg: a rapper most azt is elárulta, ismer olyanokat, akiknek a ...
  
Elemző a magyar gazdaságról: A valóság a legrosszabb elképzeléseket is felülmúlta
A most közölt adatok túlmutatnak minden eddig látott recesszión. A valóság még a legrosszabb elképzeléseket is képes volt felülmúlni – így reagált az ING vezető elemzője a magyar ...
  
Hodász atya eltűnik a YouTube-ról - korábban részt vett az Index melletti tüntetésen
“Úgy hozta az élet”, írta a népszerű pap a bejelentéshez. Hodász András korábban részt vett az Index és a szabadsajtó melletti demonstráción. Egy közlemény jelent meg a népszer...
  
Index kártyavár: a fejlesztők többsége is felmondott
Az Index újságírói után a programozók is lelépnek. Nyolcból hat fejlesztő távozik az Index technikai és kereskedelmi hátterét biztosító Indamediától – tudta meg a hvg.hu. A felm...
  
Áll a bál: Lázár János feljelentést tesz
A feljelentésről az elnökségi ülésen határoztak Lázárék. Haladéktalanul büntető feljelentést tesz Lázár János, a Magyar Tenisz Szövetség új elnökeként Richter Attila volt főti...
  
Minden borul: váratlanul rossz a GDP-adat
A piac szinte meg se rezdült a hírre, hogy a magyar gazdaság százalékpontokkal mélyebb recesszióban volt a második negyedévben, mint bárki gondolta. A központi költségvetés hiányát é...
  
Megkapta az egyik az egyik legnívósabb kitüntetést Müller Cecília!
Államalapító Szent István-emlékérem és -díj kitüntetéssel jutalmazzák Müller Cecília országos tisztifőorvost. Spányi Antal megyés püspök, a civil elismerés kuratóriumának elnök...
  
Kirúgott jegyző, hibás ajánlóívek: aggódnak a választás tisztasága miatt
Mohácson tavaly egyedüli jelöltként nyerte a polgármesterválasztást az MSZP-s Csorbai Ferenc, mivel a fideszes jelölt hetekkel korábban elhunyt. A fideszes testület idén júliusban ...
  
A régió országai közül a magyar gazdaság zuhant be a legjobban
Távolról nézve sem annyira válságálló a magyar gazdaság, mint amennyire abban reménykedett a kormányzat, állapította meg az Mfor, miután összehasonlította a második negyedéves GDP-ada...
  
Felrobbant egy mozdony Biatorbágynál
Péntek 07 óra 10 perckor érkezett a riasztás a biatorbágyi vasútállomásra, hogy egy mozdony teteje, vélhetően elektromos zárlat miatt, lerobbant és a kiszakadt tetőlemez a sínekre zuhant...
  
Baleset: egy kisgyereket mentőhelikopter szállított kórházba
Három autó ütközött össze Bács-Kiskun megyében szerda délután, több súlyos sérült is van. A helyszínre mentőhelikopter is érkezett. Három személyautó ütközött össze Jászszent...
  
Rekord profit az Orbán-család volt cégénél
Az Orbán-család volt cége is príma évet zárt tavaly, a NAKK Zrt.-ből ki is vették a 217 millió forintos osztalékot. Rekord évet zárt 2019-ben a NAKK Nemzetközi Alapanyag és Késztermék...
  
Fertőzés: Horvátországban új rekord született
Horvátországban szerdán 180-nal nőtt, és elérte az 6050-et az eddig megfertőzöttek száma, derül ki az ország válságstábjának közleményéből. Egy új haláleset történt, így a jár...
  
Hivatalos: A 2009-es válság idején sem volt ekkora visszaesés
13,6 százalékkal zsugorodott a magyar gazdaság a második negyedévben. A Pénzügyminisztérium csak 10 százalékos recessziót várt. A 2009-es válság idején sem volt ekkora visszaesés. Mag...
  
Nem bánja a folyamatos hazudozást? - kérdeték Trumptól nyilvánosan
S.V. Dáte a Huffington Post fehérházi tudósítójaként soha nem tartozott a szerencsés újságírók közé, akik rendszeresen lehetőséget kapnak kérdezni Donald Trump elnök sajtótájékozt...
  
NNK: növekszik a vírus örökítőanyag mennyisége a szennyvízben
A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) által végzett szennyvízvizsgálatok a 32. héten Budapesten és Debrecenben is enyhén növekedő tendenciát mutattak ki a SARS-CoV-2 vírus örökít...
  
Bakondi szerint nőtt a migránstömeg miatti fertőzési veszély
A migránstömeg miatti fertőzési veszély a korábbi időszakhoz képest jelentősen emelkedett - jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna vasárnap ...
  
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
A kormány szerint a magyar ûrtechnológiával foglalkozó szakembereink már messze földön híresek


Magyar-orosz ûrkutatási projektek elindításáról, valamint a Nemzetközi Ûrállomásra 2024-2025-ben felküldendõ magyar ûrhajós kiválasztásának megkezdésérõl állapodott meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Moszkvában Dmitij Rogozinnal, a Roszkoszmosz orosz állami ûrkutatási vállalat igazgatójával.

„Az Oroszországban jelenleg folytatott ûrprojektek közül azok, amelyekben eddig is volt magyar hozzáadott technológiai érték, hivatalosan is magyar–orosz ûrkutatási projektekként folytatódnak” – nyilatkozott az MTI-nek a tárcavezetõ.

A magyar-orosz ûrkutatási, ûrtechnológiai együttmûködés egyik legfontosabb céljaként immáron közösen tûztük ki azt, hogy 2024-2025-re egy magyar kutatóûrhajós kezdhessen el dolgozni a Nemzetközi Ûrállomáson. Az ehhez szükséges kiválasztási és kiképzési munkálatokat haladéktalanul megkezdjük – tette hozzá.

Közölte, hogy jelenleg három olyan ûrkutatási projekt zajlik Oroszországban, amelyben már eddig is volt magyar technológiai hozzáadott érték. Ezek alapvetõen mikromûhold-flottákat, valamint a Nemzetközi Ûrállomás (ISS) megújított eszközállományát hivatottak elõállítani.

„Most ezeket a projekteket hivatalosan is közös ûrkutatási-ûrtechnológiai fejlesztési projektekké tesszük, abban megemeljük a magyar részvételnek mind a mennyiségét, mind a hozzáadott értékét. Ez a magyar ûripar számára egy fantasztikus új lehetõséget jelent” – hangoztatta.

A magyar ûripar egyelõre sci-fi kategóriának hangozhat, mert keveset beszélünk róla, ugyanakkor az a helyzet, hogy a magyar ûripari vállalatok és a magyar egyetemek ûriparral és ûrtechnológiával foglalkozó kutatócsoportjai messze földön híresek, az egész világon elismerik a teljesítményüket. Nem véletlen, hogy a jelenleg zajló orosz ûrkutatási projektekben is, kevéssé ismert módon, a magyar hozzáadott érték már rendkívül magas – mondta.

Elmondta, hogy az új magyar kutatóûrhajós ISS-re való felküldése 2024-2025-ben lehet reális. A cél az, hogy a magyar fejlesztéssel és hozzáadott értékkel kidolgozott ûripari eszközöket már a magyar kutatóûrhajós vigye fel az ûrállomásra, és ott 3-6 hónapon keresztül kutatómunkát tudjon végezni velük.

„Az anyagi vonatkozásokban is elõreléptünk abban a tekintetben, hogy ezeknek a közös kutatásoknak, valamint a magyar kutató ûrhajósnak a Nemzetközi Ûrállomásra történõ felküldésének költségeit nem készpénzben kell teljes egészében kifizetni, hanem a magyar hozzáadott szellemi értéket, a magyar kutatási eredményeket is az orosz fél beszámítja a magyar fél pénzügyi szerepvállalásába” – jelentette ki Szijjártó Péter.

Arról korábban írtunk, hogy 10 milliárdot költhet a magyar ûrhajósokra a kormány. Négy magyar ûrhajóst fognak kiképezni, közülük egy mehet a nemzetközi ûrállomásra. A külügyminiszter november végén jelentette be, hogy Magyarország öt év múlva ismét ûrhajóst akar küldeni az ûrbe. Emellett szeretnének

magyar mûholdat fellõni,
mikromûhold-flottát felküldeni,
valamint mérõeszközöket feljuttatni a nemzetközi ûrállomásra.

A miniszter akkor azt mondta, az utóbbi miatt merült fel egy második magyar ûrhajós világûrbe küldése is. Azt is elmondta, legfeljebb négy magyar ûrhajóst képeznének ki, közülük kerülhetne ki az az egy, aki végül Farkas Bertalan nyomdokaiba léphet. A kiképzésük 3 évig tart majd és 7-10 milliárd forintba kerülhet.

Akkor derült az is ki, hogy ehhez Oroszországgal mûködnek együtt, mert jelenleg egyedül õk tudnak magyar ûrhajóst juttatni az ûrállomásra.

Mégsem annyira visszapattanó a magyar gazdaság?
Mészáros emberei átvették az egyik hazai biztosító irányítását
Lovasi András reagált Majka szavaira
Elfogták a budapesti gyilkosság gyanúsítottját
Halál a Balaton felé - Több kilométeres a dugó
Valami röpköd, és nem tudják mi az
Nem kapott babaváró hitelt - az ok elképesztő
Friss: Lezárják a debreceni idősotthonokat
A TEK lecsapott enyingen
Külföld: csak a magyar kormány nem büntetné Fehéroroszországot
Tüntetnek Minszkben, a rendőrség már nem lép közbe
Először lobog szivárványzászló a Városházán
A kikötő amiben tízszer annyi ammónium-nitrátot tárolnak, mint amennyi Bejrútban felrobbant
Majka - Hát, menjen a francba!
Elemző a magyar gazdaságról: A valóság a legrosszabb elképzeléseket is felülmúlta
Hodász atya eltűnik a YouTube-ról - korábban részt vett az Index melletti tüntetésen
Index kártyavár: a fejlesztők többsége is felmondott
Áll a bál: Lázár János feljelentést tesz
Minden borul: váratlanul rossz a GDP-adat
Megkapta az egyik az egyik legnívósabb kitüntetést Müller Cecília!
Kirúgott jegyző, hibás ajánlóívek: aggódnak a választás tisztasága miatt
A régió országai közül a magyar gazdaság zuhant be a legjobban
Felrobbant egy mozdony Biatorbágynál
Baleset: egy kisgyereket mentőhelikopter szállított kórházba
Rekord profit az Orbán-család volt cégénél
Fertőzés: Horvátországban új rekord született
Hivatalos: A 2009-es válság idején sem volt ekkora visszaesés
Nem bánja a folyamatos hazudozást? - kérdeték Trumptól nyilvánosan
NNK: növekszik a vírus örökítőanyag mennyisége a szennyvízben
Bakondi szerint nőtt a migránstömeg miatti fertőzési veszély
Andy Vajna titokzatos szerelem: Volt, hogy naponta, futárral küldte a szerelmes leveleket
Kilakoltatástól félnek az ócsai devizahitelesek telepén
Fájdalom nézni, hogy kik jelentkeztek a Való Világ 10-be
Szakértő: Magyarországon indokolt lenne újabb korlátozásokat bevezetni
Már az FBI is megjelent Bejrútban
Márki-Zay szerint zsarolással vesznek rá polgármestereket a Fidesz támogatására
A Club Aliga területének lezárása végleg kiverte a biztosítékot az embereknél
Hatástalan kézfertőtlenítő: letartóztattak egy cégvezetőt
Botrány: közel 30 fát kivágtak a híres Benczúr utcai fasorból
Karantén és nyaralás - mutatjuk kinek nem jár a táppénz
Közmédia: egy 2014-es, balkáni videóról állította azt, hogy az Bogdán László temetésén készült
Nekimennek a Fidesznek - Az ellenzék közösen indul, mind a 106 választókerületben
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum