thepost / Magyarország / Budapest / 2020.01.17
THE POST
           
17




Kovács Zoltán ámokfutásának az országra nézve durva következményei lehetnek
Ez is érdekelhet:
Orbán: Nyolcszor öltek meg, nyolcszor támadtam fel
A konzervatív frakció tárt karokkal várja a Fideszt
Óriási botrány: a fővárosi sportpálya gondnoka túlságosan szerette a kisfiúkat


A magyar kormány kommunikációs államtitkára Twitter-közvetítésével megsértette a Tanács eljárási szabályzatát, a történtekről Ursula von der Leyent is értesíteni fogják. Kovácsot a civil szervezetek háttéranyaga boríthatta ki, amelyet az uniós miniszterek is tanulmányoztak, miközben a Magyarországgal szemben indított eljárásról folyt meghallgatás. Kormányzati források állítják, az egész a magyar szóvivő magánakciója volt, de ezt azért nem árt fenntartásokkal kezelni.

Értelmetlen posztolásnál sokkal súlyosabb dolgot tett Kovács Zoltán kormányszóvivő kedden Brüsszelben, ennek akár kellemetlen következményei is lehetnek Magyarország számára. Mint mi is megírtuk, a nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár órákon át közvetítette (vagyis inkább személyesen kommentálta) a zárt ajtók mögötti meghallgatást, amivel az EU alapszerződését is megsértette.

A Tanács eljárási szabályzata ugyanis kimondja: abban az esetben, ha nem történik szavazás,

hacsak a résztvevők máshogy nem döntenek, a tanácsülések titkosak.

Külön kellemetlen, hogy Kovács Zoltán személyeskedő megjegyzéseit éppen azon az ülésen tette, amelyen az uniós miniszterek a magyar jogállamiság helyzetét vizsgálták Varga Judit igazságügyi és Palkovics László innovációs miniszter részvételével. Ráadásul az EUrológus információi szerint az európai diplomaták a meghallgatás előkészítésénél felajánlották Magyarországnak azt a lehetőséget, hogy nyilvános meghallgatást tartsanak, a magyar kormány azonban ezt elutasította. (Más források szerint azonban erre nem került sor.) Varga Judit nem ment el az előkészítő munkareggelire sem, amelyen az Európai Parlament szakértői vettek részt.

A teremben csak egy maradhat

A történteket rekonstruálva az uniós miniszterek egy ideig észre sem vették Kovács ámokfutását, pedig az államtitkár mindent megtett: angol nyelvű posztjaiban délre legalább tízszer írta le, hogy „Soros-zenekar”. Az elhangzott kérdéseket sem hagyta szó nélkül, a svédekről például azt írta, hogy „kérdésfeltevés helyett szokás szerint demokráciából oktatnak”. A magyar sajtószabadság miatt aggódó dánokról pedig megjegyezte, hogy a listáikat „Soros-közeli” szervezetek rakják össze.

Információink szerint Kovácsot a többi között az boríthatta ki, hogy a miniszterek az elhangzottak alapján alaposan átolvasták azt az angol nyelvű háttéranyagot, amelyet civil szervezetek készítettek az jogállamisági eljáráshoz. Ebben a civilek 12 tematikus fejezetben pontról pontra cáfolták a kormány magyarázkodását. A tagállamok képviselői így pontosan tisztában voltak azzal, hogyan működik például a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány, vagy éppen milyen következményekkel járt a Lex CEU, és ennek alapján tették fel a kérdéseiket is.

A magyar államtitkár ezért kezdett „sorosozni”, és ezért vádolta meg például a dánokat azzal, hogy a Soros György által támogatott szervezetek sajtószabadság-listát (Riporterek Határok Nélkül) használják. Ezt sugallta Kovács kedd este az M1 műsorában is, ahol azt mondta: Varga Judit igazságügyi és Palkovics László innovációs miniszter hiába válaszolták meg a feltett kérdéseket, a "Soros-szervezetek" sugalmazására újabb és újabb kérdések fogalmazódtak meg.

Amikor viszont nem csak Twitter-követői, de a tanácsülés résztvevői – a tagországok EU-ügyekért felelős kormánytagjai – számára is világossá vált, mit is csinál Kovács, a zárt ülésen hatalmas lett a felháborodás. Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter a Politico című lapnak megerősítette azt a sajtóértesülést is, mely szerint a terem elhagyásával fenyegetett, ha a magyar delegáció nem kér bocsánatot. Ez állítólag meg is történt, de már késő volt.

„Még brüsszeli zárt ajtós üléseken is semmibe veszik az Európai Unió szabályait, csak a saját nemzeti érdeküket nézik”

– mondta Asselborn, aki úgy fogalmazott, hogy elege van ebből a viselkedésből.

Egy másik uniós diplomata pedig egész egyszerűen csak úgy fogalmazott Kovács akciójáról:

szánalmas.

Felháborodást keltett az is, hogy a magyar delegáció tagja a bizottság tagjai ellen kampányolt, például Vera Jourová igazságügyi biztost is a Soros-zenekar részének nevezte

.

Ilyet családdal senki nem tesz

Nem véletlen, hogy szigort ígért a találkozót követő sajtótájékoztatóján Tytti Tuppurainen, finn európai ügyekért felelős miniszter is, aki az EU soros elnökségét ellátó Finnország képviseletében vezette a tanácsülést. A miniszter nemcsak az antiszemitizmust nevezte felháborítónak, hanem a nem nyilvános ülésről történt szivárogtatás miatt is nagyot csalódott. Majd kijelentette:

Nem számítottam hasonlóra, mindenkit sokkoltak a történtek.

A magyar kormánytól nem bocsánatkérést, hanem sürgős írásos magyarázatot vár, amit minden delegáció számára el fog küldeni. „Ez egy súlyos ügy, bizalmas vitát folytattunk egy nagyon érzékeny témáról, a szivárogtatás szabályokat sértett” – tette hozzá a finn politikus.

A Népszava információi szerint az erről szóló levelet már szerdán megkapja Varga Judit, válaszadási határidőként az uniós csúcs csütörtök délután 3 órás kezdését szabták meg neki.

Elfogadhatatlannak nevezte a történteket Maroą ©efčovič, az Európai Bizottság intézményközi kapcsolatokért felelős tagja is. Ő azért is csalódott Kovács nyelvezetében, mert a kollégák gyakran egy nagy európai családként hivatkoznak magukra, és az ember ilyet a saját családtagjaival nem tesz.

Még ennél is érdekesebb, hogy ©efčovič megígérte: a történtekről értesíteni fogják Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét. Márpedig Magyarországnak elengedhetetlenül fontos, hogy jóban legyen az európai intézményekkel, nemcsak a hetes cikkely, hanem a 2020 utáni hétéves uniós költségvetés közelgő elfogadása miatt. A pénzek kifizetését a bizottsághoz hasonlóan a féléves elnökségüket befejező finnek is a jogállamiság betartásához akarják kötni, ha a magyar kormány továbbra is szándékosan és sorozatban sérti meg az unió szabályait, akkor könnyen lehet, hogy egyre többen csatlakoznak majd hozzájuk.

Tytti Tuppurainen azt már most megígérte, hogy a jogállamisági vizsgálatok folytatódni fognak. Ehhez az is kell, hogy az elnökséget január elsejétől betöltő horvátok is napirendre vegyék a kérdést, de az elmúlt fél évben történt két meghallgatás mindenképpen megadta hozzá az alapot.

A magyar kormány egyelőre nem kommentálta a történteket. Varga Judit kedd este törölte sajtótájékoztatóját, és csak a kormánypárti médiának nyilatkozott. Twitteren később végtelen történetnek és boszorkányüldözésnek nevezte a meghallgatásokat.

Kovács Zoltán viszont a jelek szerint nem tanult a történtekből, továbbra is saját oldalán válaszolgatott a kritikákra. A dán külügyminiszternek például azt üzente, hogy azért nézik a saját érdekeiket, mert ezzel bízták meg a magyar szavazók. Tytti Tuppurainennek pedig nemes egyszerűséggel annyit írt, hogy ha írásos magyarázatot vár, akkor nézze meg a Twitter-bejegyzéseit.

A Népszavának nyilatkozó kormányzati források szerint a levélre válaszolni fognak, az pedig szerintük csak később dől el, hogy Kovács akciója jól sült-e el. Ezt egyelőre a magyar kormányban is mérlegelik, de ők azt állítják, hogy nem az igazságügyi miniszter kérte fel a kiszivárogtatásokra és sorosozásra az államtitkárt, az szerintük Kovács Zoltán magánakciója volt – írta lap.

Ezzel együtt naivitás lenne persze azt gondolni, hogy a magyar államtitkár ne lenne tisztában az Európai Unió szabályaival, vagy éppen azt, hogy az egész tweetelés a magánakciója lett volna. Az egész sokkal inkább tűnik tudatosnak és előre eltervezettnek – a kérdés csak az, számított-e ekkora felháborodásra, és hogy mit akart vele elérni.

A magyar kormány – élén Orbán Viktorral – az elmúlt hónapokban többször is utalt rá, hogy üdvözlik az Ursula von der Leyen vezette bizottságot, melyben Várhelyi Olivér a szerintük legfontosabb portfóliót kapta meg. Ehhez képest több mint meglepő, hogy alig néhány nappal a testület hivatalba lépése után a magyar kormány egyik képviselője nyíltan kritizálja a tagjait.

A Fidesz korábbi támadásaiból nem jött ki jól, a Soros Györgyöt és Jean-Claude Junckert ábrázoló plakátok miatt magyarázkodnia is kellett. Így pedig még inkább érthetetlen, hogy az uniós költségvetés elfogadása előtt, az Európai Néppárt vizsgálata alatt miért kockáztatja meg a további elszigetelődést az európai közösségen belül.
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Ez is érdekelhet:
Hivatalos a kórház csőd, közben Orbán a falakat festeti
Mészárosék bicskája beletört a Duna medrébe Komáromnál
Súlyosbítást szeretne az ügyészség, amiért Gulyás Mártonék összefestették a ÁSZ-t
Hírhez tartozó kép:
Hivatalos a kórház csőd, közben Orbán a falakat festeti
Mészárosék bicskája beletört a Duna medrébe Komáromnál
Mészárosék bicskája beletört a Duna medrébe Komáromnál
Súlyosbítást szeretne az ügyészség, amiért Gulyás Mártonék összefestették a ÁSZ-t
Orbán: Nyolcszor öltek meg, nyolcszor támadtam fel
A konzervatív frakció tárt karokkal várja a Fideszt
Óriási botrány: a fővárosi sportpálya gondnoka túlságosan szerette a kisfiúkat
Magukhoz vették a kislányokat, majd borzalmas dolgokra kényszerítették őket
Újabb botrány: lemondott az ukrán miniszterelnök is!
Kiszabadították a 11 éves kislányt, akit egy 24 éves férfi rabolt el
Orbán csalódott: mindenki elárult minket
Meghan Markle olyat tett, amit sohasem csinálhatott volna meg a királyi családnál
Emberrel a szélvédőjébe szorulva menekült a gázolás után egy autós Budapesten
Rendőrségi közlemény: három embercsempészt és tizenhárom migránst fogtak el a rendőrök egy órán belül
Megszavazta az EP az állásfoglalást Magyarország ügyében
Újabb pénzintézetben volt Bombariadó
Idióták: Helikopterből dobtak disznót egy üzletember villájára
Nem válaszolt a férj, a szabolcsi asszony nyújtófával ment neki
Beismerő vallomást tett a 88 éves nőt agyonverő férfi
Megérkezett az új kontaktlencse, a sötétben is lát vele az ember
Drogoznak és védelmi pénzt szednek a gyerekek egy kollégiumban
Új vezetőt neveztek ki Mészárosék szállodaláncának élére
Háromszor akkorát drágultak a magyar albérletek, mint az EU-átlag
Íme az első élő robotok, amelyek önmagukat gyógyítják
Lószolárium félmillióért: lezárták a fideszes képviselőnek kínos nyomozást
Orbán létrehozta a Védelmi beszerzési ügynökséget és egykori tanácsadója felügyeli
Össze akarják vonni a Bajcsy-Zsilinszky Kórházat a Péterfyvel?
Újabb bíró szállt ki elfogultság miatt a Czeglédy-perből
Kisfia is gyászolja az Angyalföldön agyonvert nőt
Schobert Norbi Gesztesi Károly féltve őrzött titkáról vallott
Stahl máig neheztel Pálffyra
Hétvégétől már havazhat is
Orbán: Egy centiméterre volt a Fidesz attól, hogy kilépjen az Európai Néppártból
Milliós gyerektartásra kötelezték Pécsi Ildikó fiát
Újra nő az üzemanyagok ára
Ingyen tűzifát oszt a kormány a lakosságnak
Halálra éheztették 9 hónapos kislányukat
Rossz hír Magyarországnak: Menekültek százezreit küldhetik vissza a németek
Paksot semmiképp nem áldozza be a kormány az új klímastratégia vállalásai szerint
Magyarország fő vállalása: az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése legalább 40%-kal
Íme az NBIII-as csapat luxus pályája melynek a felújítását tao-pénzből, önkormányzati és állami támogatásból oldották meg
Simonka: Ha úgy gondolják a választók, hogy szükség van egy igazi, harcos képviselőre, akkor állok rendelkezésükre
Sokként érte a kormánytagokat - Csak Putyin legbelsőbb köreiben tudtak az elnök terveiről
Orbán óriási pofont kapott az EU-tól: megszavazták, romlott a jogállamiság helyzete Magyarországon
Közel 40 kilométeres olajfoltot észleltek a Dunán Bécsnél
Kirúgták a biztonsági őrt, aki megruházott egy taxist Ferihegyen
Kamu csodagyógyszer terjed a magyar neten
Ausztrál bozóttűz: végre szakad az eső
Az államtitkár meglepődött a javaslaton, ami bűncselekménnyé tenné a hálapénz elfogadását
Karácsony: Ha nincs pénz a szemétszállításra, nincs atlétikai vb
Nem akar a vasúttársaság több olyan esetet, hogy a vonat nem megy tovább, mert lejár a mozdonyvezető munkaideje
Bemutatta a kormány a Magyarország klíma- és energiapolitikáját 2030-ig meghatározó stratégiáját
Ő a Karinthy Színpad új művészeti vezetője
Így szedték ki az M1-es autópályán felborult kamion sofőrjét
Orbán: egy etnikailag meghatározó népcsoport tagjai egy nagy jelentőségű összeget fognak kapni mindenfajta munkavégzés nélkül
Természetben kárpótolnák a gyöngyöspatai romákat Orbánék
Majomhangot utánozva gyalázták a Siófok színes bőrű játékosát
Ez a szibériai cica kapott négy titániummancsot
Primitív, bunkó, felháborító - Megbüntette a Médiatanács az M1 híradóját
David Attenborough: A válság pillanata eljött, és többé nem késlekedhetünk
Egy brazil bíróság lezáratta az összes stadiont
Novák Katalin: Akik EPP-s létükre ellenünk szavaztak, azok ismét azt bizonyították, hogy számukra a szövetségünk mit sem ér
A BMW 493 százalékkal növelte 7 üléses modelljének eladásait a nagycsaládosok támogatása miatt
Svédország: 60 százalékkal nőtt a robbantások száma
Mindennap külön megáll a buszvezető az éhes kutya kedvéért
Halálos tragédia: Egy Audi és egy Dacia ütközött
A Magyar Honvédség parancsnoksága megkétszerezi a határvédelemben részt vevő katonák számát
A Magyar Honvédség parancsnoksága, megkétszerezi a határvédelemben részt vevő katonák számát
Németh Szilárd: A magyar határon egyre nagyobb a nyomás és a feszültség
Egy magyar nő azt állítja, azért költözött haza Kanadából, mert ott az óvodásokat nemváltó hormonkezelésre viszik a szüleik háta mögött
Négy gyermek meghalt egy lakástűzben Temesváron
Négy-öt éven belül lecserélik a MÁV kocsiparkjait
Nagy Feró: Kiegyeztem a halállal
Hónapokon át bántalmazta a kislányát egy apa - stresszes volt a gyereknevelés
Németh Sándor kimondta, kinek a keze van Gesztesi Károly halálában
Bevallotta a fideszes tanár úr, hogy elsikkasztotta a gyerekek pénzét
Idén is kifizeti az állam a 20 év alatti fiatalok KRESZ-vizsgáját
Deutsch: Magyarországon nincs bajban a jogállam
Penészes falak közt gyógyulnak a betegek a kalocsai kórház tüdőgyógyászatán
Két héttel az esküvő után tudta meg a férj, hogy egy férfit vett el
Gyöngyöspata: Folyton beszólnak, várják már a büdös romák a pénzt
Borkai gyanús vadászatától hangos a magyar sajtó
Tűzoltók mentették ki az autóba rekedt kisgyermeket
Hét órára rabosították egy rokkantkártya miatt ráadásul ártatlanul
Tengerből van bőven - Hat hektárral megnövelik Monaco területét
Elítélték a diákok pénzét elsikkasztó fideszes tanár urat
Putyin hatalma: elnökké csak olyan személy választható, aki 25 évig megszakítás nélkül Oroszországban élt
Donáth: a magyar kormány 10 éve lopja az uniós pénzeket és építi le a jogállamiságot
Euronews : Az utóbbi hónapokban nem javult, hanem egyenesen romlott Magyarországon a jogállamiság helyzete
Ha a Fidesz szerint minden rendben van a jogállamisággal, akkor miért ellenzik, hogy jogállamisági garanciákhoz kössék az EU-s pénzeket?
Japánban is megjelent az új, kínai koronavírus
Trump új ellenségei, a háztartási gépek
Tarlós: a választásokon döntünk a népességkeveredést okozó illegális bevándorlásról is
Egy 7 éves kislány meghalt, 4 éves testvére pedig eltűnt
Ismét balesetet szenvedett Rékasi Károly
Árva és rászoruló diákokat szállásol el otthonában a volt egyetemi tanár
Óriási problémát jelent hogy az árvíz után most szinte teljesen kiszáradt Velence
Luxus börtönbe tölti büntetését a volt Fideszes képviselő: választható menü és szabad mozgás
Újra Gesztesi Károly sírjánál trombitált Lajcsi
Így várja haza a börtönből testvére és volt kedvese a skálás gyilkost
Az orvos már repülőre sem engedte fel a Neoton énekesét
Órákig mindenki elsétált a XIII. kerületben halálra vert nő mellett
Exatlon botrány: ezért kellett azonnal kórházba szállítani Csollány Szilvesztert
Egy magyar lányt drogozott be, rabolt el, majd vitt Svájcba rabszolgának egy férfi
Lejárt a munkaideje, otthagyta a vonatot a masiniszta
Németh Szilárd: Fel kell készülnünk az újabb migránshullámra
A magyar kormány minden szükséges lépést megtesz, hogy a magyar határkerítést megvédje
Cseh–magyar kormányzati polip tette rá a kezét az uniós pénzekre
Egy hír miatt indított vizsgálatot a GVH
Egy rendőr szerint már régen megpecsételődött az évekkel ezelőtt eltűnt kislány sorsa
Ez lesz az új neve az Árpád városközpont megállónak
Riasztást adtak ki az egész országra
A tavalyi árvíz után most szinte teljesen kiszáradt Velence
Lebontják a hírhedt bádogkarámot a Liszt Ferenc repülőtéren
Megszólalt a lemondott orosz kormány miniszterelnöke
Már meg is van, ki lesz Oroszország új miniszterelnöke
Lemondott a teljes orosz kormány Putyin mai beszéde után
Az Ördög ügyvédje: a győri Fidesz és az ellenzék is megszólalt a videóról
A fideszes polgármester kiáll az MSZP-ből tegnap kizárt képviselő mellett
A fideszes polgármestere kiáll az MSZP-ből tegnap kizárt képviselő mellett
Már a sztratoszférát is elérte az ausztál tüzek füstje
Helsinki: Ahol a jogerős ítéleteket egy politikus utasítására semmibe lehet venni, ott nem a törvény uralkodik
Simonka bizakodó: Rengeteg olyan tanú nem lett meghallgatva, aki a mi igazunkat támasztja alá
Ellenőrizetlenül elfolynak az uniós pénzek
Az Európai Bizottság nem tűri el az uniós pénzek helytelen felhasználását
Az Unió nettó haszonélvezője Magyarország
Országszerte problémát okoznak, a meghibásodott gázkészülékek: Nincs elég gázszerelő
Lejárt a mozdonyvezető munkaideje, Újpesten megállította a vonatot
Autó mögé kötötték a polgármestert, amiért nem teljesítette a kampányígéretét
Orbán: olyan, hogy európai uniós pénz, nincs is. Az a mi pénzünk. A magyarok pénze.
Orbán Viktor igen különöseket gondol az uniós források értelméről
Szombaton lesz a Jégpályák éjszakája
115 ezres, magyar kacsatelepen bukkant fel a madárinfluenza
Kényszerleszállás előtt még ráengedték a kerozint egy csapat iskolásra
Rágyújtotta a lakókocsit két ismerősére egy férfi Monoron
Farkas sétálgatott egy osztrák sípályán
Egyre több a pszichés zavarokkal küzdő diák
Meghan Markle ellen a saját apja tanúskodhat
Albínó erdei fülesbagolyra bukkantak Veszprém megyében
A gyerekek harmada arra panaszkodik, hogy állandóan fáradtnak érzi magát
Hazudott a francia tanár a terroristákról, saját magát vágta meg
Terrorellenes Iszlám-szövetség alakult az ISIS ellen
Tengerbe fulladt az egész családja, mindenkit maradásra buzdít Szíriában
Ismét tömegverekedések és gyújtogatások voltak Németországban
Eltiltja-e gyermekét Liptai Claudia Gesztesitől?
THE POST
Amit látsz, az a hír, amit tudsz, az a háttér, amit érzel, az a vélemény!
COPYRIGHT © 2019. minden jog fenntartva