thepost / Magyarország / Budapest / 2020.01.25
THE POST
           
25




Hivatalos: az egészségügy fizetős lesz a legelesettebbek számára
Ez is érdekelhet:
Szijjártó szerint felkészültünk a járványra és azonnal figyelmeztetést adnak ki ha szükséges
Indoklás nélkül mentette fel a posztjáról a kórházigazgatót Kásler
Hivatalos pofon Orbánnak: Félmillió támogatót veszített a Fidesz
FRISSÍTÉS, 11:18

Az országgyűlés, ahogy várható volt, elfogadta a törvénytervezetet, így immár törvénybe van foglalva, hogy a társadalom legkiszolgáltatottabb tagjainak vállát újabb olyan teher nyomja, melyet kétségkívül szinte lehetetlen lesz viselniük.

KORÁBBAN ÍRTUK

Az országgyűlés ma, vagyis szerdán, az idei utolsó parlamenti ülésnapon készül elfogadni egy olyan törvényt, melynek értelmében a magyar társadalom legelesettebbjeinek orvosi ellátását nehezítené meg, vagy lehetetlenítené el, írja a Népszava.
A törvénytervezet értelmében ugyanis azok, akiknek nincs társadalombiztosításuk, készpénzben kellene hogy előre fizessenek az ellátás helyén.

Jelenleg azok, akik után munkahelyük vagy az állam nem fizet TB-járulékot, havi 7500 – jövő júliustól 7710 – forintért megválthatják azt, és amennyiben három hónapon túli tartozásuk van, akkor is ellátják őket az egészségügyi intézményekben, majd az adóhatóság behajtja a hátralékot.

A tervezet szerint azonban amennyiben elfogadják, aki három hónapon túl nem fizeti a járulékot, mert mondjuk munkanélküli, egyetem után még nem talált munkát vagy háztartásbeli, annak egyszerűen törölnék a TAJ-számát.

Amennyiben pedig ez megtörténik, az ellátást igénybe venni szándékozó ember állami finanszírozásra jogosulatlanként jelenik meg a rendszerben, így az adott intézményben – akárcsak egy magánkórházban – piaci árat kellene hogy fizessen azért, hogy foglalkozzanak vele.


Noha a sürgősségi ellátás és a mentés továbbra is ingyenes lenne és alanyi jogon járna minden állampolgárnak, egy háziorvosi vizit nagyjából tízezer forintba kerülne, és a gyógyszereket is teljes áron, tehát a társadalombiztosítási ártámogatás nélkül kellene kiváltania annak, aki ilyen helyzetbe kerül.

A Népszava szerint ma Magyarországon nagyjából 300.000 ember fizeti egyéni szerződéssel a TB-járulékot, akik így veszélyeztetettek, amennyiben három hónapra elmaradnak a befizetéssel. Félmillió embernek jelenleg rendezetlen a státusza, vagyis elmaradtak a befizetéssel, 400.000 magyar állampol

gár pedig soha nem vett igénybe Magyarországon egészségügyi szolgáltatást és az adóhatósághoz sincs bejelentkezve, velük nem tudni, mi lenne, ha mégis jelentkeznének orvosnál. 50.000 ember pedig, mivel nincs állandó lakcíme, egyáltalán nem tud szerződni az egyéni szolgáltatási járulékra, mivel a jogosultsághoz szükség van állandó lakhelyre.
A lap számításai szerint 700.000 embert érinthet potenciálisan, hogy amennyiben orvosi ellátást kívánnak igénybe venni, azt csak piaci áron, helyben fizetve tehetik meg a jövőben.

Ezzel Magyarországon is valóra válna az a rendszerint a régebb óta kapitalista berendezkedésű országokban bevett gyakorlat, hogy éppen a legszegényebbeknek, a legelesettebbeknek kell piaci áron igénybe venniük az egészségügyi szolgáltatásokat.

Ugyanis az emberek jellemzően nem jókedvükből maradoznak el a társadalombiztosítási díj befizetésével, hanem azért, mert súlyos anyagi terhet jelent nekik a havi 7.500 forint is, amennyibe kerül, így adott esetben komoly hátralékot kénytelenek felhalmozni.

Ilyen helyzetben ugyan egy esetleges ellátás utáni adóhivatali behajtás is súlyosan megterhelő lehet az ellátott személy számára, az azonban egyenesen abszurd elképzelés, hogy egy szorult anyagi helyzetben lévő ember előre megfizesse az egészségügyi intézményben a piaci árat, amennyiben orvosi beavatkozásra van szüksége.

A törvény, amennyiben elfogadják, újabb lépést jelent az egészségügy polarizálódása felé, tekintve, hogy miközben a jómódúbb embereknek lehetőségük van igénybe venni a magánegészségügyi szolgáltatásokat – nem egy esetben az állami fenntartású intézményekben berendezett rendelőkben – a kormány ahelyett hogy a legszegényebbek ellátását más forrásokból finanszírozná, épp őket bünteti nyomorúságos helyzetük miatt.

Bizakodásra ad okot, hogy egy, a lap által megkérdezett orvos úgy nyilatkozott, ha valakin látja, hogy nem tud fizetni és TB-je sincs, úgy is ellátná, azonban hibás a rendszer, mely egyéni mérlegelésre és jóindulatra bízza az emberek egészségét.

Cikkünket az országgyűlési szavazás eredményével frissítjük.
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Ez is érdekelhet:
Deutsch Tamás: Magyarországon nincs, nem volt, és nem is lesz probléma a jogállamisággal
Deutsch Tamás: minden esetben mi döntünk, és nem rólunk döntenek
Deutsch Tamás: A Fidesz maga határoz a sorsáról
Hírhez tartozó kép:
Deutsch Tamás: Magyarországon nincs, nem volt, és nem is lesz probléma a jogállamisággal
Deutsch Tamás: minden esetben mi döntünk, és nem rólunk döntenek
Deutsch Tamás: minden esetben mi döntünk, és nem rólunk döntenek
Deutsch Tamás: A Fidesz maga határoz a sorsáról
Szijjártó szerint felkészültünk a járványra és azonnal figyelmeztetést adnak ki ha szükséges
Indoklás nélkül mentette fel a posztjáról a kórházigazgatót Kásler
Hivatalos pofon Orbánnak: Félmillió támogatót veszített a Fidesz
Novák: Heteken belül döntést kell hozni a Fidesz néppárti tagságáról
Már februárban lehet új EU-s költégvetés
Sáskajárás: Nagy a kockázata annak, hogy a szomszédos országokat is letarolják a sáskák
Boris Johnson aláírta a kilépési megállapodást
Egy BMW-s elütötte, egy busz áthajtott rajta - másfél év után lett vádemelés az ügyből
Kínában már a hadsereg egészségügyi alakulatait is bevetik
Ezeket a Kínából érkezett utasokat keresik, hogy megállítsák a gyilkos vírust
Orvosi segélykiáltása a kínai pokolból: Inkább rúgjanak ki, de mi is élni akarunk!
Döntős a budapesti Eb-n, és olimpiai résztvevő a magyar férfi vízilabdaválogatott
Nem is anyakönyvezték és a kötelező védőoltásokat sem kapta meg ez a magyar kisgyerek
Rendőrök segítségével vettek el egy 4,5 hónapos babát egy családtól
Spiegel: Egyelőre nem zárják ki a Fideszt az Európai Néppártból
Papagájrajongó fideszes mosná le Győrről a Borkai-foltot
Koronavírus: lezárták a Tiltott Várost Pekingben
Maga szerint ki a fas*zt érdekel Amerikában Ukrajna?
Koronavírus: Már 41-re nőtt az áldozatok száma
Megkönnyebbült a skálás gyilkos testvére, amikor megtudta, hogy Bene börtönben marad
Hivatalosan is Európában van a koronavírus - rohamtempóban szedi áldozatait
Ő az a titokzatos férfi, akivel lencsevégre kapták Vajna Tímit
Schobert Norbi édesanyja: Hálás vagyok a fiamnak, mert negyven kilót fogyasztott le rólam
Vesztegetés: Hiába a jogerős ítélet, Kökény Attila nem érzi magát bűnösnek
Koronavírus: elcsigázott orvosok elkeseredett küzdelmet folytatnak az emberek életéért
Betegség gyötri II. Erzsébetet
Aján Tamás határozottan állítja, nem függesztették fel
Kétségbeesett üzenetek a koronavírus miatt lezárt városból - lassan elfogy az élelem
Vasvári Vivien megmutatta az exével kötött 32 milliós kölcsönszerződést
Milliós gyerektartásra kötelezték Pécsi Ildikó fiát
Újra nő az üzemanyagok ára
Ingyen tűzifát oszt a kormány a lakosságnak
Halálra éheztették 9 hónapos kislányukat
Rossz hír Magyarországnak: Menekültek százezreit küldhetik vissza a németek
Fucsovics harmadszor is megpróbálhatja legyőzni Federert
Letartóztatták a külföldi férfit, aki a gyanú szerint bántalmazott egy nőt Budapesten
A Wall Street eredeti farkasa beperli a film producereit
Nem igaz, hogy a miskolci kórház szülészetén soha nem tettek különbséget bőrszín alapján a páciensek között
MÁV: Mindenki nyugodjon meg!
Egy nárcisztikus a lábát is képes eltörni azért, hogy vele foglalkozz
Koronavírus: titkolják de nagy a baj, halottak hevernek az utcákon
Erzsébetváros átvállalja a rászorulók tb-tartozását
Kubatov titkos találkozón szólt Borkainak, hogy vannak róla kényes videók
Rubint Réka teljesen belefogyott a stresszbe - elérem a leánykori súlyomat, még Update sem kell hozzá
Pénzbehajtók verték össze Schobert Norbit évekkel ezelőtt
Eltűnt, ismeretlen helyen lévő kislányt keres a rendőrség!
Migrációs összefoglalót közölt a rendőrség: 71 migránst akadályoztak meg abban, hogy Magyarország területére lépjenek
Koronavírus: 25-re nőtt a halottak száma
Tiborcz köre jár jól a Kútvölgyi kórház költöztetésével
Egy átlag magyar 20 ezer évi fizetését adták a haveri cégeknek Rogánék
Agyonlőtte magát egy ember a szerb parlament lépcsőjén
Soros György bejelentette, globális oktatási hálózatot indít
Az emberiség teljesen felkészületlen egy pusztító világjárványra
Sorra zárják le a városokat a járványtól sújtott tartományokban
Idő kérdése, mikor jelenik meg Magyarországon is a halálos koronavírus
Városokat vontak zárlat alá, iskolákat zártak be a koronavírus miatt
Brutális rablás Budapesten: szemüket, szájukat is befogták a nőknek
Hat nap alatt húznak fel egy új kórházat Kínában
Gazdira vár a világ legrosszabb macskája
Egymilliót fizethet Szécsény polgármestere, mert a városban blokkolta az internetet
A fél ország követeli, hogy Norbi kérjen bocsánatot
Soha nem volt még ennyire közel az emberiség, hogy kipusztítsa önmagát
Debrecen örömmel fogadja az új Természettudományi Múzeumot
Bajban a világ autóipara, de Magyarország nem vesz tudomást róla
Trump visszavonta a vizek védelméről szóló rendelkezést
Habony műve a cigányozós-börtönös offenzíva
Tudósok életre keltették egy 3000 éves egyiptomi múmia hangját
Kulka vallomása: Zavarban vagyok attól, hogy néznek
Ezt üzente a győrieknek Karácsony Gergely
Nem kérnek a kanadaiak Harry hercegékből - petíciót indítottak
Jogerősen elítélték Szécsény fideszes polgármesterét, mert lekapcsolta a város internetszervereit
Ki fizeti Orbán indonéz repkedését?
Orbán: Jó esély van az együttműködésre a mérsékelt iszlám pártokkal
50 milliárdos hitelt ad az EU Magyarországnak tornateremre és iskolai uszodára
A magyarok szavazták meg a saját diktátorukat, háromszor is
Megjelent a 3 milliós négyzetméterár Budapesten
Üres lakásokat újít fel az ellenzéki vezetésű Terézváros, hogy aztán kiadja azokat
Órákig gondolkodott a kormány, majd csak kinyögte, hogy Soros a hibás
Kőbányán is kihirdették a klímavészhelyzetet
Minisztérium: a gyöngyöspatai gyerekek érdeke, hogy ne pénzzel kárpótolják őket
Visszafizeti Trócsányi a kapott milliókat
Elkerülhetetlen a világjárvány
Hamarosan egészségügyi vészhelyzetet hirdethetnek ki a koronavírus miatt
Schobert Norbi és Réka üzent külföldről, még Orbán Viktornak is
Erdőkertesi rendőrkéselés: megszólalt a támadó apja
Az újabb Norbi videó még nagyobb port kavart - zsíros hajú kismamákról beszél a fitnesz guru
Gyurcsánynak nem adták ki a lázas gyerek gyógyszereit
Megharapta a kutya a tehenet, a rendőr elektrosokkolta a kutyát, a tehén megrúgta a rendőrt
Lezártak egy 11 milliós várost a koronavírus miatt
Orbán bejelentette: Indonézia és Magyarország ötszázmillió dolláros közös befektetési alapot hoz létre
Transparency International: az EU második legkorruptabb állama lett Magyarország
Varga Ivett lett a BKK vezére
Feketébe öltözve tiltakoznak a közművelődési dolgozók a megalázó fizetés ellen
Előre szólt az ellenzék, hogy botrány lesz a rabok kompenzációjából
Lokál: A köztévés interjúban Karácsony testbeszédén látszott, hogy nincs a helyzet magaslatán
Történelmi mélyponton a forint
Karácsony megakadályozná, hogy Debrecenbe vigyék a Természettudományi Múzeumot
Megúszhatnák a büntetést a török gyerek*mo*lesztálók
A padlásról a nézők ölébe pottyant egy nyest a Miskolci Nemzeti Színházban
Mikrobusszal karambolozott egy BMW a 4-es főúton
Puzsér ízekre szedte Schobert Norbit
Varga Mihály: minden fiatal család jusson lakáshoz
Erdőkertesi rendőrkéselés: a támadó korábban rengeteg videót készített, amiken folyamatosan a hivatalos szerveket szidta
Megkéseltek két rendőrt Erdőkertesen
Rendőrségi összesítő: két esetben, összesen tíz határsértőt tartóztattak fel
Rendőrnő mentett meg egy epilepsziás tacskót Budapesten
Felfüggesztette Aján Tamás elnököt a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség
Ismét katasztrofális a helyzet Ausztráliában - újabb 3 férfi halt meg
Rendőrök vitték el Sólymos László szlovákiai környezetvédelmi minisztert
Ötmillió forintra büntették a Jászai Gellért-féle 4iG-t
Több mint tízmilliós lelépési pénzzel ment Brüsszelbe Trócsányi
Schobert Norbi: Hogy a családomat is támadják emiatt, az mások szegénységi bizonyítványa, emberi butaság és rosszindulat
Schobert Norbi: ha az üzenetem elért azokhoz a nőkhöz és férfiakhoz, akik ezek után lefogynak, már megérte
Szándékosan vakította el lézerrel egy repülőgép pilótáját - most sír a bíróságon
Megvalósította álmát Magyarországon Demcsák Zsuzsa párja
Rubint Réka: Az lenne a legbölcsebb, ha mindenki a saját házának udvarán söprögetne
Ördögűzéssel és kínzással akarta a barátnőjéből kiverni a Sátánt egy kaposvári férfi
Soltész Rezső: egészségügyi állapota miatt minden fellépését le kell mondania
Folyamatosan javulnak az SMA-s Levike eredményei
Közös otthonban tervezi a jövőt Puskás Peti és Dallos Bogi
Óriási baleset: káosz és dugó Budapesten
Eljárás indul a fertőzést okozó budaörsi szakrendelő ellen
Súlyosan megbetegedett Gyurcsány Ferenc lánya
M1 botrány: Felelősségre vonást szorgalmaz a MÚOSZ
115 millió forintra bírságolták meg a BKV-t és a BKK-t
Ötven év múlva fogjuk megérteni azt, hogy ma miben élünk
Semmi nem akadályozza, hogy az Egyesült Királyság jövő pénteken kilépjen az EU-ból
Halálos tragédia: Elütöttek egy embert az M5-ösön
Simonka: Van az a szint, ami alá nem süllyedek
Álnéven adta el egy teljesen ismeretlen ember lakását egy tatai férfi
Trump súlyos vámokkal fenyegette meg az EU-t
Betelt a pohár: Rubint Rékának elege lett
Dér Henit betámadták, mert megvédte Norbit
Így gyilkolhatták meg a Baranyai településen a törpespicc kutyát
Esélye sem volt a szomáliai férfi ellen: budapesti horror
Elfogtak egy férfit a XIII. kerületi gyilkossággal kapcsolatban
Hazudott a francia tanár a terroristákról, saját magát vágta meg
Terrorellenes Iszlám-szövetség alakult az ISIS ellen
Tengerbe fulladt az egész családja, mindenkit maradásra buzdít Szíriában
Ismét tömegverekedések és gyújtogatások voltak Németországban
Eltiltja-e gyermekét Liptai Claudia Gesztesitől?
THE POST
Amit látsz, az a hír, amit tudsz, az a háttér, amit érzel, az a vélemény!
COPYRIGHT © 2019. minden jog fenntartva