thepost / Magyarország / Budapest / 2020.01.25
THE POST
           
25




Közel 4 milliárd tonna jég tűnt el Grönlandon
Ez is érdekelhet:
Egy BMW-s elütötte, egy busz áthajtott rajta - másfél év után lett vádemelés az ügyből
Kínában már a hadsereg egészségügyi alakulatait is bevetik
Rákkeltő kekszet kellett visszahívni a magyar boltok polcáról


Az 1990-es évekhez képest 7-szer gyorsabban olvad a jég Grönlandon a terület jégveszteségéről készült eddigi legátfogóbb tanulmány szerint. A tudósok műholdfelvételek alapján jutottak erre.

Az eddig is tudható volt, hogy Grönlandon nagyon gyorsan olvad a jég, habár az utóbbi hónapokban mintha lelassult volna a folyamat. Brit szakemberek új megfigyelései azonban arra engednek következtetni, hogy ez nagyon nincs így – derül ki a BBC cikkéből.

A mintegy 90 sarkköri kutatóból álló tudóscsapat számos műhodfelvételt elemezve arra jutott, hogy a grönlandi jég valójában gyorsabban olvad, mint hitték. A szakemberek 11 műholdmisszió során készült adatmennyiséget tekintettek át. A szerkezetek 1992 és 2018 között készítettek felvételeket, illetve dokumentálták a jégtakaró térfogatát, vastagságát, súlyát és mozgását. A csapat ezután egyesítette a régi megfigyelésekből származó adatokat a legújabb időjárási és éghajlati modellekkel.

A kutatók azt találták, hogy a vizsgálati időszakban, vagyis 1992 és 2018 között 3,8 ezer milliárd tonna jég tűnt el a területen. A drámai mértékű jégo

lvadás elsősorban a partok közelében zajlott. Mindez hétszeres növekedést jelent harminc év alatt. A jelenség emellett 10,6 milliméterrel emelte a globális tengerszintet.

Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) 2013-as előrejelzése 60 centiméterben jelöli meg a globális tengerszint-emelkedést 2100-ig, ami azt jelentené, hogy éves szinten 360 millió ember lenne kitéve a part menti áradásoknak. A mostani mutatók szerint azonban a grönlandi jégtakaró a vártnál jóval gyorsabban olvad, vagyis inkább az IPCC "legdrasztikusabb" forgatókönyvét követi, ami még plusz hét centiméternyi emelkedést jelentene.

Leedsi Egyetem professzora, Andrew Shepherd szerint "a jelenlegi tendenciát nézve, a grönlandi jégolvadás miatt évente 100 millióan lesznek kitéve az áradásoknak a század végére, vagyis a globális tengerszint teljes emelkedését nézve összesen 400 millióan". A kutatók regionális klímamodelleket alkalmazva mutatták ki, hogy a jégolvadás feléért a levegő hőmérsékletének emelkedése okozta felszíni olvadás a felelős, míg a másik feléért a melegedő óceánvíz miatt intenzívebbé vált gleccsermozgás.
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Ez is érdekelhet:
Már februárban lehet új EU-s költégvetés
Sáskajárás: Nagy a kockázata annak, hogy a szomszédos országokat is letarolják a sáskák
Boris Johnson aláírta a kilépési megállapodást
Hírhez tartozó kép:
Már februárban lehet új EU-s költégvetés
Sáskajárás: Nagy a kockázata annak, hogy a szomszédos országokat is letarolják a sáskák
Sáskajárás: Nagy a kockázata annak, hogy a szomszédos országokat is letarolják a sáskák
Boris Johnson aláírta a kilépési megállapodást
Egy BMW-s elütötte, egy busz áthajtott rajta - másfél év után lett vádemelés az ügyből
Kínában már a hadsereg egészségügyi alakulatait is bevetik
Rákkeltő kekszet kellett visszahívni a magyar boltok polcáról
Egy kis Punto miatt nem közlekedik az 59-es villamos
Ezeket a Kínából érkezett utasokat keresik, hogy megállítsák a gyilkos vírust
Orvosi segélykiáltása a kínai pokolból: Inkább rúgjanak ki, de mi is élni akarunk!
Döntős a budapesti Eb-n, és olimpiai résztvevő a magyar férfi vízilabdaválogatott
Nem is anyakönyvezték és a kötelező védőoltásokat sem kapta meg ez a magyar kisgyerek
Rendőrök segítségével vettek el egy 4,5 hónapos babát egy családtól
Koronavírus: lezárták a Tiltott Várost Pekingben
Maga szerint ki a fas*zt érdekel Amerikában Ukrajna?
Koronavírus: Már 41-re nőtt az áldozatok száma
Megkönnyebbült a skálás gyilkos testvére, amikor megtudta, hogy Bene börtönben marad
Hivatalosan is Európában van a koronavírus - rohamtempóban szedi áldozatait
Ő az a titokzatos férfi, akivel lencsevégre kapták Vajna Tímit
Schobert Norbi édesanyja: Hálás vagyok a fiamnak, mert negyven kilót fogyasztott le rólam
Vesztegetés: Hiába a jogerős ítélet, Kökény Attila nem érzi magát bűnösnek
Horror Orgoványban: 15 éves fiú hívta a zsarukat, miután megölte az apját
Hatalmas robbanás történt Houstonban
Több mint 100 kilót fogyott a legkövérebb gyerek
Ezért nem cseréli le a Coca-Cola a műanyag palackokat
Újabb drámai részletek derültek ki a németországi étteremben kitört lövöldözésről
Teljesen összeomlott a természet: Megérkeztek az első gólyák Afrikából
Kellemetlen helyzetbe hozták Győrfi Pált és családját: hiába tett panaszt
A közmédiából kilépett Balogh Krisztina is meginterjúvolta Karácsony Gergelyt
ENSZ meghallgatás: Új magyarázattal állt elő a kormány Gyöngyöspata-ügyben
Az indonéz elnökkel találkozó Orbán letárgyalt magának évi három indonéz játékost a fociakadémiájára
Fucsovics harmadszor is megpróbálhatja legyőzni Federert
Letartóztatták a külföldi férfit, aki a gyanú szerint bántalmazott egy nőt Budapesten
Milliós gyerektartásra kötelezték Pécsi Ildikó fiát
Újra nő az üzemanyagok ára
Ingyen tűzifát oszt a kormány a lakosságnak
Halálra éheztették 9 hónapos kislányukat
Rossz hír Magyarországnak: Menekültek százezreit küldhetik vissza a németek
Kívülről bedeszkázták a CEU laboratóriumának ablakait
Kubatov egy évvel a választások előtt szólt Borkainak, hogy elő fog kerülni egy jachtos videó
Koronavírus: titkolják de nagy a baj, halottak hevernek az utcákon
Erzsébetváros átvállalja a rászorulók tb-tartozását
Kubatov titkos találkozón szólt Borkainak, hogy vannak róla kényes videók
Rubint Réka teljesen belefogyott a stresszbe - elérem a leánykori súlyomat, még Update sem kell hozzá
Koronavírus: 25-re nőtt a halottak száma
Tiborcz köre jár jól a Kútvölgyi kórház költöztetésével
Egy átlag magyar 20 ezer évi fizetését adták a haveri cégeknek Rogánék
Visszatért Habony Árpád
Kökény Attila botrány: Jogerősen elítélték megvesztegetésért
Stefka István: Az ausztrál tüzeket a klímaaktivisták csinálták, hogy végre legyen klímavészhelyzet
A kormány egy hónap alatt 23 milliárd forintot adott munkahely támogatásra
Kijutott a magyar női asztalitenisz csapat az olimpiára
Felírták az RTL munkatársainak a nevét, hogy még véletlenül se engedjék be őket
Négyen rángatták ki a kórházból a férfit, majd lelökték a lépcsőn Budapesten
Hat nap alatt húznak fel egy új kórházat Kínában
Gazdira vár a világ legrosszabb macskája
Egymilliót fizethet Szécsény polgármestere, mert a városban blokkolta az internetet
A fél ország követeli, hogy Norbi kérjen bocsánatot
Soha nem volt még ennyire közel az emberiség, hogy kipusztítsa önmagát
Debrecen örömmel fogadja az új Természettudományi Múzeumot
Bajban a világ autóipara, de Magyarország nem vesz tudomást róla
Trump visszavonta a vizek védelméről szóló rendelkezést
Négyen bántalmaztak egy férfit a kórházban Újbudán
Kiderítettük, hova és mennyiért repült Áder és Pintér
Habony műve a cigányozós-börtönös offenzíva
Tudósok életre keltették egy 3000 éves egyiptomi múmia hangját
Kulka vallomása: Zavarban vagyok attól, hogy néznek
Ezt üzente a győrieknek Karácsony Gergely
Nem kérnek a kanadaiak Harry hercegékből - petíciót indítottak
Orbán: Jó esély van az együttműködésre a mérsékelt iszlám pártokkal
50 milliárdos hitelt ad az EU Magyarországnak tornateremre és iskolai uszodára
A magyarok szavazták meg a saját diktátorukat, háromszor is
Megjelent a 3 milliós négyzetméterár Budapesten
Üres lakásokat újít fel az ellenzéki vezetésű Terézváros, hogy aztán kiadja azokat
Órákig gondolkodott a kormány, majd csak kinyögte, hogy Soros a hibás
Kőbányán is kihirdették a klímavészhelyzetet
Minisztérium: a gyöngyöspatai gyerekek érdeke, hogy ne pénzzel kárpótolják őket
Magyarország az EU második legkorruptabb országa
Buda-Cash botrány: enyhítették a vádlottak büntetését
Koronavírus: Skóciában is kórházba került négy ember
Szaúd-Arábiában és Szingapúrban is megjelent a koronavírus
Steven Mnuchin: Greta Thunberg azután adjon elő Davosban, ha már főiskolán tanult közgazdaságtant
Holtan találták otthonában a korrupciós botrány egyik központi vádlottját
Életét vesztette két nyolcéves diák: balesetet szenvedett egy iskolabusz Németországban
Megharapta a kutya a tehenet, a rendőr elektrosokkolta a kutyát, a tehén megrúgta a rendőrt
Lezártak egy 11 milliós várost a koronavírus miatt
Orbán bejelentette: Indonézia és Magyarország ötszázmillió dolláros közös befektetési alapot hoz létre
Karácsony: minden kompromisszumra kész vagyunk, hogy Budapesten maradjon a Természettudományi Múzeum
Visszafizeti a kapott pénzt Trócsányi László
Transparency International: az EU második legkorruptabb állama lett Magyarország
Varga Ivett lett a BKK vezére
Feketébe öltözve tiltakoznak a közművelődési dolgozók a megalázó fizetés ellen
Előre szólt az ellenzék, hogy botrány lesz a rabok kompenzációjából
Lokál: A köztévés interjúban Karácsony testbeszédén látszott, hogy nincs a helyzet magaslatán
Megúszhatnák a büntetést a török gyerek*mo*lesztálók
A padlásról a nézők ölébe pottyant egy nyest a Miskolci Nemzeti Színházban
Mikrobusszal karambolozott egy BMW a 4-es főúton
Puzsér ízekre szedte Schobert Norbit
Varga Mihály: minden fiatal család jusson lakáshoz
Erdőkertesi rendőrkéselés: a támadó korábban rengeteg videót készített, amiken folyamatosan a hivatalos szerveket szidta
Megkéseltek két rendőrt Erdőkertesen
Rendőrségi összesítő: két esetben, összesen tíz határsértőt tartóztattak fel
Hamis forgalmival közlekedő BMW-t kapcsoltak le a rendőrök
A rendőrség a lakosság segítségét kéri - a képen látható srác rongálta meg a sorompót Debrecenben
Látogatási tilalom: Egyre több a megbetegedés az országban
A türelmemet, amire nagy szükségem volt a köztévé stúdiójában, ott, a hajléktalanszállón veszítettem el
Most kiderül valóban a tudomása nélkül tettek-e meddővé egy nőt a miskolci kórházban
A végrehajtó sajnos nem tudta megnyitni a felcsúti alapítvány számláit tartalmazó pendrive-ot, ezért visszaküldte Felcsútra
Lezárták az új koronavírus kiindulópontjának számító 11 milliós város tömegközlekedési hálózatát
Schobert Norbi: ha az üzenetem elért azokhoz a nőkhöz és férfiakhoz, akik ezek után lefogynak, már megérte
Szándékosan vakította el lézerrel egy repülőgép pilótáját - most sír a bíróságon
Megvalósította álmát Magyarországon Demcsák Zsuzsa párja
Rubint Réka: Az lenne a legbölcsebb, ha mindenki a saját házának udvarán söprögetne
Gelencsér Tímea elvesztette az eszméletét az Exatlon Hungary forgatásán
Egy férfi elfelejtett leszállni a buszról, ezért ütlegelni kezdte a sofőrt
Ördögűzéssel és kínzással akarta a barátnőjéből kiverni a Sátánt egy kaposvári férfi
Soltész Rezső: egészségügyi állapota miatt minden fellépését le kell mondania
Folyamatosan javulnak az SMA-s Levike eredményei
Közös otthonban tervezi a jövőt Puskás Peti és Dallos Bogi
Óriási baleset: káosz és dugó Budapesten
M1 botrány: Felelősségre vonást szorgalmaz a MÚOSZ
115 millió forintra bírságolták meg a BKV-t és a BKK-t
Ötven év múlva fogjuk megérteni azt, hogy ma miben élünk
Semmi nem akadályozza, hogy az Egyesült Királyság jövő pénteken kilépjen az EU-ból
Halálos tragédia: Elütöttek egy embert az M5-ösön
Simonka: Van az a szint, ami alá nem süllyedek
Álnéven adta el egy teljesen ismeretlen ember lakását egy tatai férfi
Trump súlyos vámokkal fenyegette meg az EU-t
Greta Thunberg: Tegyenek úgy, mint ha mindennél jobban szeretnék a gyerekeiket
Karácsony: A türelmemet, amire nagy szükségem volt a köztévé stúdiójában, ott, a hajléktalanszállón veszítettem el
El nem hiszed hova rejtette a lopott árut két szolnoki nő
Nem állt meg a busz a megállóban, megverte az utas a sofőrt
Szultáni fogadtatásban részesült Orbán Viktor Indonéziában
Bárdosi Sándor felesége is beleállt Schobert Norbiba
Mosóport evett, majd szomjan halt egy hároméves kislány
Csányi gépével repült Orbán Viktor
Az EU negyedik legkevésbé demokratikus állama Magyarország
A nemzetiségi ombudsman vizsgálja a gyöngyöspatai eseményeket
Egy román súlyemelőjének pozitív lett a doppingtesztje
Karácsony az M1-es interjú után hajléktalanszállókat nézett meg
Hazudott a francia tanár a terroristákról, saját magát vágta meg
Terrorellenes Iszlám-szövetség alakult az ISIS ellen
Tengerbe fulladt az egész családja, mindenkit maradásra buzdít Szíriában
Ismét tömegverekedések és gyújtogatások voltak Németországban
Eltiltja-e gyermekét Liptai Claudia Gesztesitől?
THE POST
Amit látsz, az a hír, amit tudsz, az a háttér, amit érzel, az a vélemény!
COPYRIGHT © 2019. minden jog fenntartva