Kezdőlap   Csatlakozz hozzánk facebookon
Döntött a járásbíróság a 17 éves gyõri késelõ ügyében  



Mint ahogyan a Blikk is megírta vezetõszáron hozták a Gyõri Járásbíróságra azt a 17 éves fiatalembert, aki kedden a fizikaórán késsel támadt tanárára.

A nyomozási bíró elrendelte a gyanúsított letartóztatását. Ügyvédje szerint diák már nagyon megbánta tettét.

- Nem akarta kioltani védencem a tanárnõ életét. Elmeorvos szakértõ vizsgálja majd meg fiatalembert. A családi körülményei teljesen rendezettek és semmiféle elõjele nem volt a bûncselekménynek. A fiú édesapja tegnap meglátogatta a kórházban a tanárnõt ,együtt sírtak egy órán keresztül- közölte Dr. Faragó Péter ügyvéd, aki azt is elmondta: a családban hagyomány, hogy az apák bicskát ajándékoznak fiaiknak.

Mint ismert 17 éves fiatal óra közben támadt rá fizikatanárnõjére. Társai elmondása alapján tettének hátterében azt állhatott, hogy az egyik dolgozatára rosszabb jegyet kapott, mint amire számított.

Információink szerint A. beállt a tanárnõ mögé és úgy csinált, mintha ököllel meg akarná ütni a pedagógust. Ám ütés helyett a zsebébõl elõhúzta a kést, és hátba szúrta vele a tanárnõt.

Úgy tudni a tanárnõ állapota stabil, fizikálisan fel fog épülni.

Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Tüntetnek Minszkben, a rendőrség már nem lép közbe
Andy Vajna titokzatos szerelem: Volt, hogy naponta, futárral küldte a szerelmes leveleket
Külföld rajtunk röhög: Kásler kezet akart fogni és maszk sincs rajta
Fidelitas botrány: nem írták alá a fehérorosz erőszakot elítélő nyilatkozatot
Már 51 fiatal kereszténydemokrata politikus támogatja az EPP ifjúsági szervezetének a közleményét, ami elítéli a fehérorosz erőszakot, a Fidelitas és az IKSZ viszont nem írta alá. Az ...
  
Belebukik Orbán ha Simonka elkezd beszélni ahogy ígérte?
Ruck Márton medgyesegyházi fideszes csoportelnök kezdeményezte Simonka György parlamenti képviselő kizárását a Fideszből, mert szerinte árt a Fidesz jó hírének a költségvetési csalá...
  
Lukasenka a választás napján hirtelen elrepült Törökországba
Vasárnap óta tartanak a tüntetések Belaruszban, amit az váltott ki, hogy azt a hivatalos adatok szerint az országot 1994 óta vezető diktátor, Aljakszandr Lukasenka nyerte nagy fölénnyel. Sz...
  
Új szabályokat jelentett be Szijjártó Péter
A 2020/2021-es nemzetközi labdarúgó-kupaszezon jövő heti kezdetével új protokoll lép életbe a koronavírus-járvány miatt a külföldön pályára lépő és onnan hazatérő magyar csapatok...
  
Orbán Viktor levelet küldött az indiai miniszterelnöknek - mutatjuk mit írt
Orbán Viktor miniszterelnök őszinte üdvözletét és jókívánságait fejezte ki az Indiai Köztársaság függetlenségének 74. évfordulója alkalmából Narendra Modi indiai miniszterelnökne...
  
Orbán Viktor levelet írt: Magyarország és India történelmi barátságáról beszélt....
Orbán Viktor miniszterelnök őszinte üdvözletét és jókívánságait fejezte ki az Indiai Köztársaság függetlenségének 74. évfordulója alkalmából Narendra Modi indiai miniszterelnökne...
  
Gáspár Evelin lett a MasterChef VIP győztese - Szinte nulla tudással érkeztem a műsorba
Budapest — Még ő maga is meglepődött: Gáspár Evelin (26) nyerte a MasterChef VIP 2. főzőversenyét! A TV2 főzős műsorának fináléjában Polgár Tündénél bizonyult jobbnak Gáspár Gy...
  
Negatív rekord: Több tucat osztrák fertőződött meg nyaralás közben
Felső-Ausztriában negyven Horvátországból hazatérő ember koronavírus-tesztje lett pozitív. Rekordmagasságban az új fertőzöttek száma Ausztriában: egy nap alatt 282 ember tesztje lett p...
  
Leszaggatták a szivárványos zászlót amit Karácsony tűzött ki
Megtaposták és meg is gyújtották. Fradiszurkolók tették, a Facebookon büszkélkedtek el vele. Ferencvárosi futballszurkolók egy csoportja éjjel leszaggatta a ferencvárosi városháza ép...
  
EU szankció: lépnek Lukasenkáékkal szemben
Josep Borrell bejelentette, az Európai Unió nem fogadja el a vasárnap tartott választás eredményét. Az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei pénteken abban állapodtak meg, hogy...
  
Orbán elleni csodafegyverről beszél mindenki
Már jobban állnak az ellenzéki pártok, mint a 2018-as választás előtt, a Momentum elnökségi tagja szerint az elmúlt 10 évben nem volt ennyi esélyük a Fidesz ellen, mint most. A párteln...
  
Lukasenka a tüntetőknek: Ne merészkedjetek most az utcákra!
A fehérorosz elnök közleményben szólított fel mindenkit a tüntetések befejezésére és még mindig arról beszél, hogy külföldről szervezik a tüntetéseket. Nyugalomra és a tiltakozó...
  
Külföld rajtunk röhög: Kásler kezet akart fogni és maszk sincs rajta
Úgy tűnik az emberi erőforrások minisztere nagyvonalúan kezeli a járványügyi tanácsokat. A 24.hu vette észre azt a videót, amiből kiderül, hogy a hetvenéves Kásler Miklós gond nélkül...
  
Ausztria bajban van: Rekordszámú fertőzött
Rekordmagasságban az új fertőzöttek száma Ausztriában: egy nap alatt 282 ember tesztje lett pozitív – jelentette be Rudolf Anschober egészségügyi miniszter pénteken. (Ez csak a nyári cs...
  
Januárban ígérte meg Orbán - na mi az?
"Azt kértük a minisztertől, hogy csoportosítsa át a fejlesztési forrásokat 2020-ban, és mindent megelőző, első helyre tegye a kórházi várók, a kórtermek és az ahhoz kapcsolódó szoci...
  
A kormány nem hallgattatja el a neki nem tetsző véleményeket - most kiderül
Valamit nagyon akar a kormány a közösségi médiával, ez biztos. Varga Judit igazságügy-miniszter még március elején állította fel a Digitális Szabadság Bizottságot (DSZB), hogy „megvi...
  
Fertőzés - Lezártak egy debreceni idősotthont
A debreceni önkormányzat látogatási és intézményelhagyási tilalmat rendelt el egy önkormányzati fenntartású idősotthonban, miután a megyében megugrott a fertőzöttek száma és a szeny...
  
Mindenki találgatja mi történik a közmunka körül
Nem feltétlenül ez az egyetlen olyan költekezése a kormánynak, ami külső szemlélőként akár indokolatlannak is tűnhet. De ebben az esetben még egy gyenge indok sem támasztja alá a költ...
  
Mégsem annyira visszapattanó a magyar gazdaság?
A gazdasági teljesítményeket nézve Magyarország a rosszabbul teljesítő országok közé került a második negyedévben. A kormányzati nyilatkozatok még korábban azzal próbálták csitítg...
  
Mészáros emberei átvették az egyik hazai biztosító irányítását
A CIG Pannóniáról van szó. A hatalomátvétel ténye ugyanakkor nem újdonság, mivel a nemzet gázszerelőjének nyomulását látva az igazgatóság és a felügyelőbizottság több tagja is m...
  
Lovasi András reagált Majka szavaira
Lovasi András nyílt levélben válaszolt Majka kritikáira, amiben leírja többek között azt is, hogy ő nem pályázott a támogatásra, és a Kiscsillag raktárkoncertes támogatását is egy ...
  
Elfogták a budapesti gyilkosság gyanúsítottját
Pilisszentiván mellett egy erdőben találták meg a rendőrök a Marina parti gyilkosság áldozatait. A férfit és a nőt lelőtték, majd feldarabolták. Rendőrkézen van a négy éve történ...
  
Halál a Balaton felé - Több kilométeres a dugó
Több kilométeres a dugó. Baleset miatt nagy a torlódás az M7-esen a Balaton felé – közölte az Útinform péntek délután a honlapján. Azt írták: a 17-es kilométernél több autó kara...
  
Valami röpköd, és nem tudják mi az
Új ufókutató csoportot állít fel az amerikai hadügy, mert ennek már fele sem tréfa. Vizsgálóbizottságot állít fel az amerikai hadügyminisztérium, a Pentagon azoknak az ufómegfigyelé...
  
Nem kapott babaváró hitelt - az ok elképesztő
Egy ügyfelet két bank is elhajtott, mert élt a törlesztési halasztással. Bár a kormány azt ígérte, hogy semmilyen hátrányos megkülönböztetés nem éri azokat, akik élnek a koronavír...
  
Friss: Lezárják a debreceni idősotthonokat
Az elmúlt időszakban nőtt a megyében a fertőzöttek száma, a debreceni szennyvízben nőtt a koronavírus örökítőanyagának a mennyisége. Péntektől látogatási és intézményelhagyá...
  
A TEK lecsapott enyingen
Két férfit ébresztett a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége augusztus 14-én hajnalban, mert a gyanú szerint nemcsak jelen, hanem tevékeny részesei volt annak a július végi érdi t...
  
Külföld: csak a magyar kormány nem büntetné Fehéroroszországot
A Reuters diplomáciai forrásokra hivatkozva számolt be arról, hogy csak Magyarország nem támogatta a Fehéroroszország ellen szankciókat az uniós külügyminiszterek pénteki rendkívü...
  
Tüntetnek Minszkben, a rendőrség már nem lép közbe
Egyes beszámolók szerint minden eddiginél nagyobb tömeg tüntet a fehérorosz fővárosban Aljakszandr Lukasenka elnök állítólagos választási győzelme ellen. A kormány székházához több...
  
Először lobog szivárványzászló a Városházán
"A rendszerváltás óta idén először kerül ki az LMBTQ közösség szivárványszínű zászlója Budapest Városháza homlokzatára," jelentette be a főpolgármester Facebook-posztjában. Kará...
  
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
Döntött a járásbíróság a 17 éves gyõri késelõ ügyében


Mint ahogyan a Blikk is megírta vezetõszáron hozták a Gyõri Járásbíróságra azt a 17 éves fiatalembert, aki kedden a fizikaórán késsel támadt tanárára.

A nyomozási bíró elrendelte a gyanúsított letartóztatását. Ügyvédje szerint diák már nagyon megbánta tettét.

- Nem akarta kioltani védencem a tanárnõ életét. Elmeorvos szakértõ vizsgálja majd meg fiatalembert. A családi körülményei teljesen rendezettek és semmiféle elõjele nem volt a bûncselekménynek. A fiú édesapja tegnap meglátogatta a kórházban a tanárnõt ,együtt sírtak egy órán keresztül- közölte Dr. Faragó Péter ügyvéd, aki azt is elmondta: a családban hagyomány, hogy az apák bicskát ajándékoznak fiaiknak.

Mint ismert 17 éves fiatal óra közben támadt rá fizikatanárnõjére. Társai elmondása alapján tettének hátterében azt állhatott, hogy az egyik dolgozatára rosszabb jegyet kapott, mint amire számított.

Információink szerint A. beállt a tanárnõ mögé és úgy csinált, mintha ököllel meg akarná ütni a pedagógust. Ám ütés helyett a zsebébõl elõhúzta a kést, és hátba szúrta vele a tanárnõt.

Úgy tudni a tanárnõ állapota stabil, fizikálisan fel fog épülni.
Fidelitas botrány: nem írták alá a fehérorosz erőszakot elítélő nyilatkozatot
Belebukik Orbán ha Simonka elkezd beszélni ahogy ígérte?
Lukasenka a választás napján hirtelen elrepült Törökországba
Új szabályokat jelentett be Szijjártó Péter
Orbán Viktor levelet küldött az indiai miniszterelnöknek - mutatjuk mit írt
Orbán Viktor levelet írt: Magyarország és India történelmi barátságáról beszélt....
Gáspár Evelin lett a MasterChef VIP győztese - Szinte nulla tudással érkeztem a műsorba
Negatív rekord: Több tucat osztrák fertőződött meg nyaralás közben
Leszaggatták a szivárványos zászlót amit Karácsony tűzött ki
EU szankció: lépnek Lukasenkáékkal szemben
Orbán elleni csodafegyverről beszél mindenki
Lukasenka a tüntetőknek: Ne merészkedjetek most az utcákra!
Külföld rajtunk röhög: Kásler kezet akart fogni és maszk sincs rajta
Ausztria bajban van: Rekordszámú fertőzött
Januárban ígérte meg Orbán - na mi az?
A kormány nem hallgattatja el a neki nem tetsző véleményeket - most kiderül
Fertőzés - Lezártak egy debreceni idősotthont
Mindenki találgatja mi történik a közmunka körül
Mégsem annyira visszapattanó a magyar gazdaság?
Mészáros emberei átvették az egyik hazai biztosító irányítását
Lovasi András reagált Majka szavaira
Elfogták a budapesti gyilkosság gyanúsítottját
Halál a Balaton felé - Több kilométeres a dugó
Valami röpköd, és nem tudják mi az
Nem kapott babaváró hitelt - az ok elképesztő
Friss: Lezárják a debreceni idősotthonokat
A TEK lecsapott enyingen
Külföld: csak a magyar kormány nem büntetné Fehéroroszországot
Tüntetnek Minszkben, a rendőrség már nem lép közbe
Először lobog szivárványzászló a Városházán
A kikötő amiben tízszer annyi ammónium-nitrátot tárolnak, mint amennyi Bejrútban felrobbant
Majka - Hát, menjen a francba!
Elemző a magyar gazdaságról: A valóság a legrosszabb elképzeléseket is felülmúlta
Hodász atya eltűnik a YouTube-ról - korábban részt vett az Index melletti tüntetésen
Index kártyavár: a fejlesztők többsége is felmondott
Áll a bál: Lázár János feljelentést tesz
Minden borul: váratlanul rossz a GDP-adat
Megkapta az egyik az egyik legnívósabb kitüntetést Müller Cecília!
Kirúgott jegyző, hibás ajánlóívek: aggódnak a választás tisztasága miatt
A régió országai közül a magyar gazdaság zuhant be a legjobban
Felrobbant egy mozdony Biatorbágynál
Baleset: egy kisgyereket mentőhelikopter szállított kórházba
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum