thepost / Magyarország / Budapest / 2020.01.21
THE POST
           
21




6 milliárdból rendeznénk lovas Eb-t Budapesten
Ez is érdekelhet:
Krausz Gábor Schobertről: Szégyen, hogy 2020-ban egyáltalán van olyan lény, aki így gondolkozik
Béke: összeállhat a Párbeszéd és az LMP?
Most már biztos, hogy emberről emberre terjed az új koronavírus


Több mint 6 milliárd forintba kerülne a 2021-es budapesti lovas Eb megrendezése, ráadásul a költségek túlnyomó részét a kormánynak kellene állnia közpénzből – derült ki a birtokunkba került, nem nyilvános jelentésből. A Pénzügyminisztérium ellenzi a költekezést, de a Semjén Zsolt vadászati világkiállításához kapcsolódó sporteseményt mindenképp Budapesten akarják tető alá hozni. Pedig ehhez még pályákat, mobillelátókat, akadálypályákat és egy sor létesítményt kell két helyszínen felépíteni, miközben a szilvásváradi lovasstadiont elvileg pont a nagy versenyekre hivatkozva betonozták a Bükk szívébe.

Idén nyáron nyerte el a Magyar Lovassport Szövetség a 2021. évi Európai Lovas Játékok, vagy ahogyan csak emlegetik, a lovas Eb rendezési jogát, ami összekapcsolódik majd a 2021-es vadászati világkiállítással. Utóbbi a vadászkalandjai miatt emlékezetes botrányokba keveredett Semjén Zsolt régi álma, bár már most látszik, hogy a kísérő rendezvényekkel együtt több tízmilliárdos kiadást jelentenek majd két év múlva az országnak.

Tavaly az általános miniszterelnök-helyettes Semjén poénkodott is azzal, hogy még nem gyűjtötte össze a bátorságát ahhoz, hogy megmutassa a vadászati kiállítás költségvetését Varga Mihály gazdasági miniszternek (aki ma már pénzügyminiszter). Ellenben az ehhez kapcsolódó lovas Eb-ről szóló, a hvg.hu által megszerzett anyagból világosan kiderül, hogy Varga ennek büdzséjét nemhogy látta már, hanem a tárcája egyből ellenezte is, hogy állami büdzséből ekkora forrást biztosítsanak rá.

A birtokunkba került jelentést a Kásler Miklós vezette Emmi sportállamtitkársága készítette a kormány számára hivatalos tájékoztatásképpen. Az ebben szereplő költségvetés alapján a lovas Eb pontosan 6 687 125 000 forintba kerülne, és a rendező lovasszövetség szerint ebből alig több mint 1 milliárd forintot lehet a bevételből finanszírozni, számításaik szerint ennyi jönne be a szponzori, reklám, jegybevételből, illetve a nevezési díjakból.

Az egész fennmaradó részt, vagyis 5,6 milliárd forintot a kormánynak kellene hozzátenni két évre elosztva: már 2020-ban 1,8 milliárd, majd a rendezés évében 3,8 milliárd forintot.

Vargáék beintettek

A dokumentumot az ilyenkor szokásos módon már minden érintett minisztériumnál, illetve szervezetnél megköröztették, mielőtt a kormány elé kerül, ezek pedig – beleértve a Magyar Turisztikai Ügynökséget is – támogatták is a jelentést. Egyedül a Pénzügyminisztérium feküdt keresztbe, jelezték, hogy már „a 2020. évi forrás biztosítását sem tartják támogathatónak” – olvasható a ’vitás kérdések’ részben.

A Semjénék kezére csapó Vargáék észrevételére azonban érdemben nem válaszoltak az Emmi részéről, azzal odázzák el a financiális problémát, hogy ez az anyag magáról az eseményről, annak programjáról szól, és a szükséges anyagi fedezetről, és a bevételek-kiadások alakulásáról pedig majd a miniszterelnök-helyettes visz egy újabb előterjesztést a kormány elé még idén.

A sporteseményről szóló anyag egyik jóváhagyójaként Szabó Tünde sportért felelős államtitkár van feltüntetve, miniszterként Kásler Miklós kéri az Orbán-kormánytól, hogy vegye tudomásul a jelentést. Az nem derült ki, hogy a november végén készült dokumentum azóta a kormány elé került-e, mivel jogszabályalkotást nem igényel, nincs nyoma, hogy azóta már rábólintottak-e.

Azon túl, hogy előre valószínűsíti, hogy a 2021-es esemény veszteséges lesz, a nem nyilvános anyag jelentőségét az is adja, hogy több kérdést is előre felvet. Így a fontosabb pontjairól kikértük lovas sportokban jártas szakemberek véleményét, akik szerint helyenként nem éppen költségkímélő, a várakozásokat tekintve pedig a realitástól totálisan elrugaszkodott elképzelésekkel vágnak neki a megvalósításnak.

Miért nem Szilvásváradon?

Az Emmi jelentése felidézi, hogy 1971-ben „hatalmas magyar sikerrel” rendezték meg Magyarországon az első nemzetközi fogathajtó Európa-bajnokságot, akkor is egy időben a Vadászati Világkiállítással. „A jubileumi rendezvénysorozat” ez előtt tiszteleg azzal, hogy ismét Budapest ad helyet a lovassportok Európa-bajnokságának, ami a Semjén-féle vadászati kiállítás „egyik csúcspontja lesz” 2021. augusztus 23. és szeptember 6. között.

A magyar lovasszövetség még tavaly ősszel pályázott a Nemzetközi Lovas Szövetségnél (Fédération Équestre Internationale, FEI) a lovas Eb rendezési jogáért, mint felemlegetik, „olyan erős lovassport nemzetekkel versengve, mint Hollandia és Németország”. De hazánk lett a befutó, mert csak mi tudtunk helyszínt biztosítani mind az öt szakág – a díjugratás, a díjlovaglás, a négyes fogathajtás, a lovas torna és a para-díjlovaglás – versenyeinek, amelyek közül szerintük kiemelkedik a két olimpiai szakág, a díjugratás és a díjlovaglás jelentősége.

Így idén tavasszal Semjén Zsolt már fogadta is a Várban, illetve a Miniszterelnöki Hivatalban a nemzetközi szövetség képviselőit, és „biztosította” őket, hogy a kormány támogatja a sportesemény megszervezését.

Pest közepén, remek parkolást ígérve

A lehetséges helyszínekkel egyeztetve dőlt el, hogy a fővárosi Kincsem Parkban, illetve a Nemzeti Lovardában tartják majd az Eb-t. Ezt az elképzelést hosszan magasztalják a rendezés elnyerése érdekében készített pályázati filmben, ami elérhető az interneten. Ebben egyrészt azzal érvelnek, Európán belül mennyire jól megközelíthető a magyar főváros, azon belül pedig mennyire ideális fekvésű ez a két rendezvényközpont, hiszen a 10. kerületben található Kincsem Park és a Kerepesi úti lovarda is mennyire könnyen elérhető tömegközlekedéssel és autóval egyaránt. Ugyanígy remek parkolási lehetőséggel is kecsegtetik a várhatóan tízezres rendezvény résztvevőit, csapataikat és a nézőket.

Ebben a hivatalos pályázati filmben szó szerint azt állítják, hogy a két helyszín egymástól mindössze 4 percre található, így mennyire könnyű átérni egyik versenyszámról egy másikra. Többféle útvonaltervező alkalmazással is megpróbáltuk kihozni ezt a menetidőt, de a valóban közeli, viszont forgalmas utak mentén fekvő célpontok közt nagyjából a duplája volt még a legoptimistább verzió is, nem számolva a hektikus közlekedéssel – már ha nem kényeztetik a lovasokat hermetikus lezárásokkal.

Még ki kell alakítani

Ráadásul a két helyszínen egy sor berendezés, pálya és más szükséges összetevő hiányzik, a költségeket nyilván az dobja meg, hogy még ezekre is költeni kell. A jelentés szerint a díjugratás, díjlovaglás és fogathajtás versenyszámai a Kincsem Parkban lesznek, a „már alapjaiban kész agárpálya közepén lévő területen”. Ehhez azonban középen még ki kell alakítani az előírt standardoknak megfelelő méretű me

legítőpályákat, és mind a 24 ezer négyzetméter felületű verseny- és melegítőpályák talajának speciális összetételűnek kell lennie. A fogathajtás egyes számaihoz szükséges akadályokat is ezután építik majd fel az ügetőpálya közepén, hogy majd a jövőben is lehessen itt ilyen versenyeket rendezni.

A Kincsem Parkban a nézőtér sem megfelelő az elvállalt rendezvény lebonyolításához, ezért a versenypálya körül 15 ezer fő befogadására alkalmas mobil lelátórendszer is létesülne.

A másik helyszínt, a lovastornának és para-díjlovaglásnak helyt adó Nemzeti Lovardát két éve újították fel, és ahogy írják, „jelenlegi infrastruktúrájával szinte teljes mértékben megfelelő". Azért itt is szükség lesz ideiglenes mobil lelátó építésére, de a kültéri pályák egyikén egy fedett melegítőpályát is ki kell alakítani, „megfelelő vendéglátó-egységről” pedig mindkét helyszínen gondoskodni kell, szintén „mobil eszközök bérbevételével”.

A szükséges létesítmények hiánya miatt a nálunk szintén állami pénzből dotált ATP-tenisztornán is százmilliókat emésztett fel a lelátók építése-bontása, de a lovas sportok esetében óhatatlanul felmerül: hogyan lehetséges, hogy a szilvásváradi lovas stadiont még csak meg sem említik a lovas Eb-vel kapcsolatban. Hiszen annak építésére – Mészáros Lőrinc cégével – a hivatalos indoklások szerint pont a rangos, illetve nemzetközi versenyek miatt volt szükség, miközben sokan kritizálták a Bükk egyik legszebb részén, milliárdokból felhúzott, betonszarkofágként is emlegetett stadiont.

„Nem tudom, mi a bánatnak építették meg horribilis pénzért, a szilvásváradi stadion sokszor kong az ürességtől, mert kisebb versenyeket nem éri meg rendezni, a nagy nemzetközi megmérettetéseket pedig ezek szerint nem ide hozzák” – mondta egy lovas körökben jártas forrásunk, aki a politikai vonatkozások miatt névtelenséget kért. Pedig szerinte itt legalább nem kellene pluszban például akadályokat és fedett részt építeni, ezek mind adottak.

Azt mondja, az elnagyolt és méregdrága szilvásváradi beruházással szemben az egyik legfőbb érvként mindig is az hangzott el, hogy nehezen megközelíthető, a Budapestre szervezett Eb-vel pedig gyakorlatilag ezt ismerik be. A pályázati filmben sem véletlenül győzködik a színvonalas budapesti szállodákkal, vendéglátóhelyekkel, kulturális és más látnivalókkal az illetékeseket, a főként külföldi részvevők és sok ezer külföldi néző biztosan nem bumlizna el a Szalajka-völgybe rondított „betonteknőig”.

Azonban az új Nemzeti Lovardáról sincs jobb véleménye forrásunknak, szerinte az elődje gyönyörű hely volt, de a jelenlegi „lelketlen vasbeton” építmény még ráadásul nem is elég nagy. „A lovak egy egészségeset nem tudnak vágtázni. De eleve mit keres egy ilyen létesítmény Pest közepén, a szmogban? Láthatóan nincs koncepció, milliárdokat szórnak el több helyszínre, és egyik sem az igazi” – jelentette ki.

Az Emmi jelentésében a lovas Eb magyarországi megrendezését viszont az egekbe magasztalják, szerintük sok szempontból profitálunk majd belőle:

a hazai és nemzetközi közönség a lovassportok legmagasabb szintű sporteseményét élvezheti,
nagy sportdiplomáciai siker, erősíti a magyar lovassport hírnevét,
mivel a nemzetközi szövetség csatornája és az M4 Sport csatorna élőben közvetíti majd az Eb számait, a közvetítés jogát pedig az Eurosport vásárolja meg, több millió európai nézőt érhetnek el,
"kimagasló sportértéke mellett gazdasági, politikai, társadalmi és idegenforgalmi hatása" is lesz, hiszen a „világhírű lovasok kíséretében gazdasági és üzletemberek, döntéshozók” érkeznek majd hozzánk, így „a jövőt formáló kapcsolatépítés helyszíne” lehet az Eb.

Káslerék 40 ezer fővel számolnak, a profik szerint az ingyenes versenyek sem kellenek

A várható nézők számát tekintve is magasra teszik a mércét: 40 ezer embert várnak a sportrendezvényre, így szerintük a fővárosi turizmust a résztvevők és az érdeklődök több mint 105 ezer vendégéjszakával dobják meg.

Lovassportokban jártas forrásaink azonban erősen megkérdőjelezték, hogy ennyi embert vonzana az esemény. „Nemrég ért véget Budapesten a Papp László Sportarénában a Lovas Világkupa, amelynek a legtöbb számára teljesen ingyen lehetett bemenni – és így is tök üresek voltak a lelátók. De miért is lenne másképp, nagyon régen nem voltak ennyire eredménytelenek a magyar lovasok, a legnépszerűbb díjugratásban jelenleg egy magyar fér be az első 500-ba, a többiek még hátrébb vannak. Nincsenek neves, lovas sportoló sztárjaink, nem is érdekli az embereket” – magyarázta.

Az itthoni fellendülést sem látják

Forrásaink szerint a jelentés erősen kozmetikázza a jelenlegi helyzetet akkor is, amikor készítői a kormánynak azt állítják: „Magyarországon a lovassport ágazat ismét fellendülőben van, egyre nő a tömegbázisa”. „Kimutathatóan egyre fogy a magyar lóállomány, nemrég pedig óriási érvágás volt, hogy az önálló lovász képzést is megszüntette a kormányzat, hiába hiányszakma. Ezért is alakult meg az Országos Lovas Szakszervezet, amely azért harcol, hogy újra szakemberek irányítsák az ágazatot” – sorolta egyik forrásunk.

„Az életben nem fog visszajönni” a beletolt közpénz, aminek ráadásul még a lovas sporton belül is inkább máshol lenne a helye. Így a versenysport helyett inkább a szabadidős lovaglást kellene támogatni, mert akkor sokkal elérhetőbb lenne az emberek számára ez a sport” – mondta Panyi György, aki 1985 óta hivatásos lovas. Leszögezte, hogy politikától függetlenül tudja elmondani a véleményét, miután négy országban is látta az ágazat működését. „Az állam sehol nem tesz bele ennyi pénzt, hiszen a versenysport részének magától kellene életképesnek lennie. De ehhez nálunk nincs megfelelő gazdasági háttér, mecenatúra vagy klubrendszer és a magyar emberek amúgy sem szeretnek lovas versenyekre járni" – sorolta.

A lovas szövetség viszont az anyag alapján nagy eredményeket lebegtetett meg Kásleréken keresztül az Orbán-kormánynak: a lovas Eb-n díjugratásban és díjlovaglásban indul magyar csapat, és közülük lesz magyar egyéni döntős (legjobb 25), a díjugrató válogatott (ifj. Szabó Gábor, Horváth Balázs, Krucsó Szabolcs) pedig a várható 20 induló csapatból a legjobb 10 között végez majd. "Fogathajtásban, csapatban és egyéniben is az aranyérem megszerzése a cél", de lovas torna szakágban, férfi egyéniben is éremszerzési eséllyel indulunk. Bár egyik szakértő forrásunk ezt cáfolta, szerintük egyedül para-díjlovaglásban nincs jelenleg aktív nemzetközi szintű versenyzőnk, de "a hazai rendezésű Európa-bajnokság talán motivációt jelenthet a para-díjlovaglóink számára is".
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Ez is érdekelhet:
Elkészült a Bölcsek Tanácsának jelentése a Fideszről
Íme az Iszlám állam új vezére
A Kutyapárt pert nyert Strasbourgban a magyar állam ellen
Hírhez tartozó kép:
Elkészült a Bölcsek Tanácsának jelentése a Fideszről
Íme az Iszlám állam új vezére
Íme az Iszlám állam új vezére
A Kutyapárt pert nyert Strasbourgban a magyar állam ellen
Krausz Gábor Schobertről: Szégyen, hogy 2020-ban egyáltalán van olyan lény, aki így gondolkozik
Béke: összeállhat a Párbeszéd és az LMP?
Most már biztos, hogy emberről emberre terjed az új koronavírus
Dézsi nem fog Borkai után nyomozni
Jogerős a Kétfarkú győzelme, Strasbourg nekik adott igazat
Idős nőt tartottak láncra verve - közmunkára ítélték őket
Lelőttek egy kutyát egy Baranya megyei település udvarán - hatalmas a közfelháborodás
Kiengedték a Viking Sigyn hajóskapitányát
Gyász: elhunyt Takács Ildikó
Több nagyvárosban is megjelent a halálos áldozatokat követelő koronavírus
Schobert Norbi: a házasságokat a nők cseszik el, mert nem fogynak le szülés után
Galambos Lajos rosszul lett a tárgyalóteremben
A nyolcadik emeleti szobájából vetette ki magát a Debreceni Egyetem egyik diákja
Hivatalos: ezt gondolja az önkormányzat a botrányos budaörsi szemműtétekről
Megszólalt a szánkóbalesetben meghalt magyar lány fivére
Fidesznek akarta elnevezni a kislányát, de nem engedték neki
Élőben hívta meg a műsorba Karácsony Gergelyt a köztévés riporter
Nyomozás indul a tüntetőt brutálisan összeverő rendőr ügyében
Ilyen amikor egy család teljesen kifoszt egy országot
Az ügyvédi kamara visszautasítja Orbán Viktor vádjait
Akadozik az e-recept rendszer
Gratulálunk: egy kínai vidámparkban azzal szórakoztak, hogy 68 méteres toronyból löktek ki egy malacot
Kamerára vette, ahogy az apja megveri hogy higgyenek neki
Megköszönte, behunyta a szemét, majd meghalt az énekes a koncertje közben
Suzukira vágyott a magyar fiatal, hát ellopta azt
Újabb horrorkaravánt fogtak a magyar rendőrök
Akinek kivándorolt a gyereke, az valamit elrontott
Nem az a férfi gázolt halálra Salgótarjánban egy gyalogost, akit őrizetbe vettek
Ötgyerekes anya halt meg az ütközésben
Milliós gyerektartásra kötelezték Pécsi Ildikó fiát
Újra nő az üzemanyagok ára
Ingyen tűzifát oszt a kormány a lakosságnak
Halálra éheztették 9 hónapos kislányukat
Rossz hír Magyarországnak: Menekültek százezreit küldhetik vissza a németek
-9 fokig is lehűlhet a levegő a héten
9 fokig is lehűlhet a levegő a héten
Kizárnák az olimpiáról a súlyemelést a szövetség doppingbotránya miatt
430 000 000 éves skorpiót találtak
Vészjelzés: Tízezrével hullanak el a madarak
Nagy akció majd mégnagyobb bukás – ezért ne merjen túl olcsó napelemet vásárolni
Túlórákkal és kölcsönzött munkaerővel bírta a Magyar Posta a karácsonyi rohamot
100 milliárdot költhetett Rogán Antal tárcája kormánypropagandára
Budapesti kukakáosz: február közepéig vannak csak tartalékok
Harry herceg: Nem volt más választásunk
Nem tetszik a kormányhivatali dolgozóknak, a fizetésemelés
Illegális hotelek nyílnak Budapesten
Száz ember fagyott halálra január közepéig
Ötszázmilliárd forintra lenne szüksége a magyar egészségügynek
Munkaerőhiány van a papoknál, imádkoznak, hogy változzon a helyzet
Bűnügyi felügyelet alatt tartanák Bróker Marcsit
Rádiósháború: Jáksó László reagált Balázs üzenetére
Teljesen betiltja az egyszer használatos műanyagot Kína
Harmincegy fémgolyót nyelt le egy hároméves kisfiú
Életveszélyes manőverrel előzte meg az álló sort egy sofőr Budapesten
Lagzi Lajcsi így érkezett a tárgyalásra
Egy svéd apa szarvasok lelövésére tanítja óvodás gyerekeit
Ex-református püspök: a Helsinki Bizottság gyufásdobozokban csempész csótányokat a magyar börtönökbe
A városligeti paloták között pusztul egy elhagyott kórház
Törökszentmiklóson óriásit bukott a Fidesz jelöltje
A Helsinki pert indít a csótányozós református püspök ellen
Brutális viharok és golflabdányi jég verik a bozóttüzek által sújtott Ausztráliát
Összeomolhat a budapesti szemétszállítás, ha Orbán nem tartja magát az ígéretéhez
Kormányinfó: mi is épül a föld alatt és fölött az Orbán-klán hatvanpusztai uradalmán
Ki akarták lakoltatni a 60 éves férfit, inkább lelőtt két rendőrt és felgyújtotta a házat
Két nap alatt 139 új beteg: terjed a koronavírus
Lázár János: Vissza kell szerezni Orbánnak a választók bizalmát!
Teljesen megsemmisült a BMW az ütközésben
Elektromos szívet kap az Alfa Romeo Giulia Sprint GT
Megérkeztek a transznemű babák a játékboltokba - ezen sokan kiakadnak majd
3 részre szakad az ország időjárása
Több mint 20 ezer háztartásban ment el áram az országban
Hazaszállították az ukrán áldozatok maradványait
Botrány a miskolci kórház körül: megszólalt az orvosigazgató a vádakról
Meghan Markle apja: Szétrombolják a monarchiát
Menesztették a katasztrófavédelem vezetőjét, miután találtak egy kiosztatlan segélycsomagokkal teli raktárat
Amerika elveszített egy félmilliárd dolláros fegyverszállítmányt
Nem tartja magát cigánygyülőlnek a miskolci orvosigazgató a botrány ellenére sem
Újabb kínai nagyvárosokban is megjelenhetett az új koronavírus
Jövő héten érkezik a napsütés
Figyelem! - Mérgező szójapelyhet vont ki a forgalomból a Rossmann
Otthont talált a fura tekintetű husky
Hamuban sétáló állatok: Az ausztrálok már az idegenforgalom miatt aggódnak
Rutinvizsgálat helyett véletlenül elaltattak egy cicát az állatorvosnál
Tiborcz-üzlet – 116 év alatt visszajön a pénz
Teherbe esett 10 éves barátjától egy 13 éves lány
Csoportelső a magyar válogatott a férfi vízilabda Eb-n
Gumicsónakról esett a jeges Tiszába három szír férfi
Megszentelték a Balatont
Nyolc településen is időközi választást tartanak
Magyarok győztek a klasszikus Dakar sivatagi ralin
Cser Ágnes: Igazságtalan és etikátlan az orvoskamara javaslata a hálapénz büntetéséről
Völner Pál: A börtönbiznisz tudatos visszaélés az EU-s és a magyar joggal is
Halálos balesetről posztolt a fideszes képviselő, majd közölte, hogy lemond, de aztán visszavonta
Mit tanuljanak már ennyi idősen? - kiakadtak a gyöngyöspatai romák Orbán ajánlatán
Nem kérnek a Fidesz ajánlatából a Gyöngyöspatán
Semjén Zsoltot újraválasztották a KDNP elnökének
Egyszer sem volt vendég a közmédiában Karácsony Gergely a megválasztása óta
Putyin ellenzi a korlátlan elnöki ciklust
Műteni kellett a fideszes képviselőt
Teljesen lezárják az M1-es autópályát egy szakaszon
McGregor visszatért: Az egész mezőnyön úgy megyek végig, mint láncfűrész a forró vajon, efelől semmi kétségük ne legyen
Letiltották az Exatlon pályáiról Gelencsér Timit
Hazaengedték az életmentő kezelés előtt a ritka betegséggel küzdő apát
Hosszút Katinka előtt ért célba Shane Tusup magyar versenyzője
Vége: Lemondott a királyi titulusról Harry herceg és Meghan hercegné
Szégyelljék magukat jeligére gyűjt pénzt a gyöngyöspatai romáknak a Polgár Alapítvány
Eufória : Még több pénzből még több sorozat készül
The Mandalorian: mindenkiben megfagy a vér amikor megtudja mennyibe került valójában Baby Yoda
Kiszáll A mi kis falunk egyik alapszereplője
Semmi nem tudja betölteni a Trónok harca utáni űrt
Mintaapák bukás: a nézők már egyértelműen a Fókuszt választják inkább
Drága örökösök: nagyon furcsa döntést hozott az RTL Klub
Európai parlamenti választások: nem változtat irányvonalán az Európai Néppárt
Berlini fal leomlása: Angela Merkel éppen szaunázott amikor....
Csernobil sorozat: mi lehet a titok ami az egész világot letarolta?
Black Friday Magyarország: a magyarok egyszerűen megörülnek az akcióktól
Love Island botrány: A szépészeti beavatkozásból rémálom lett
Notre-Dame rekord: 100 millió eurót adományozott egy társaság az újjáépítésre
Rekord: 100 millió eurót adományozott egy társaság a a Notre-Dame újjáépítésére
Andy Vajna: a lavina a producer halálával kezdődött
Önkormányzati választás: hat jelölt, három nyomozás
Orbán és a néppárt: Jegyezd meg kisfiam, ha kirúgnak az iskolából, akkor azt Te akartad így!
Orbán bizakodó maradt: lesznek szövetségeseink
Magyar termőföldmutyiról és gazdagodó oligarchákról cikkez a New York Times
Csodálatos Magyarország: Zúzmarába öltözött napkeltekor a Visegrádi vár
3 éve tűnt el Pintér Bori és Pintér Lili
Győrnek nincs B-terve arra, ha elmegy az Audi
Orbán Viktor betelepít háromezer török vendégmunkást, és ad mellé 12 milliárd forintot is
Orbán Olaszországban turnézik majd, amikor a Néppárt a Fideszről dönt
Megint bizonyítania kell állításait a lúgos orvos áldozatának
Különleges falfestékek segíthetnek a klímaharcban
Megégett egy beteg a debreceni kórházban
23 milliárd forint adósággal adta át a fideszes vezetés Pécs önkormányzatát
Rétvári: a gyöngyöspatai pert indító alapítvány akadályozza a békés egymás mellett élést
Orbán Viktor látványosan rászállt a kormány által börtönbiznisznek nevezett ügyre
Az illetékes hivatalok átminősítik a tájvédelmi területet Mészárosnak kedvezőre
Hazudott a francia tanár a terroristákról, saját magát vágta meg
Terrorellenes Iszlám-szövetség alakult az ISIS ellen
Tengerbe fulladt az egész családja, mindenkit maradásra buzdít Szíriában
Ismét tömegverekedések és gyújtogatások voltak Németországban
Eltiltja-e gyermekét Liptai Claudia Gesztesitől?
THE POST
Amit látsz, az a hír, amit tudsz, az a háttér, amit érzel, az a vélemény!
COPYRIGHT © 2019. minden jog fenntartva