Kezdőlap   Csatlakozz hozzánk facebookon
Külföldön sem értik miért került az atlétikai stadion helyének bontása 4 milliárd forintba  

Nehéz terep az új budapesti atlétikai stadion helyszíne, sok minden akadályozza ugyanis a munka elvégzését. A bontást a Mészáros-gyerekek cége nyerte, akiket többen azzal vádoltak, hogy jelentõsen túlárazták a közbeszerzésre benyújtott ajánlatukat.

Durván túlárazott ajánlattal nyerte meg az atlétikai stadion helyszínének elbontására kiírt közbeszerzést Mészáros Lõrinc gyerekeinek (Beatrix, Ágnes, ifj. Lõrinc) cége, a Fejér-B.Á.L. Zrt. és a Föld-Trans Kft. – állította néhány iparági szakértõ a hvg.hu-nak. A nyertes ajánlat 4,1 milliárd forint volt, míg az általuk hangoztatott kritika szerint a munkákat ennek kevesebb mint felébõl el lehet végezni – sõt, információink szerint az eljárás során több bontással foglalkozó, potenciális alvállalkozó 1,6-1,8 milliárdos ajánlatot tett a fõvállalkozóknak.

A közbeszerzésen egyébként két ajánlatot adtak be, a Fejér-B.Á.L–Föld-Trans duón kívül még a Magyar Építõ Zrt. pályázott, az õ ajánlatuk vége hajszállal 5 milliárd forint fölött volt, vagyis 900 millió forinttal magasabb, mint a nyerteseké. Adja magát a (rosszhiszemû) feltételezés, hogy a Magyar Építõ azért adott be ilyen drága ajánlatot, mert valójában nem is akart nyerni – az állami megrendelésektõl és kormányközeli vállalkozóktól nyüzsgõ építõiparból rendszeresen pletykálják, hogy cégek ilyen módon zsíroznak le egymás közt beszerzéseket. A Magyar Építõ ráadásul Paár Attila és Szeivolt István érdekeltsége, elõbbi Tiborcz István volt üzletfele, utóbbinak fia ápol a hírek szerint jó kapcsolatot Orbán Ráhellel és férjével. A Magyar Építõ az állami építõipari beruházások egyik üdvöskéje, részt vettek egyebek mellett a nemrég átadott Puskás stadion építésében is. A cég 2018-ban 49 milliárd forintos eredményt ért el, amibõl 3,7 milliárd forintos adózott profit maradt.

A másik (nem rosszhiszemû) feltételezés, hogy a Magyar Építõnél valóban 5 milliárd forintra taksálták a munka értékét, ez esetben viszont még az is lehet, hogy a Fejér-B.Á.L. 4,1 milliárdos ajánlata nemhogy túl-, de alulárazott. Az 1,8 milliárdos szám pedig irreálisan alacsony.
Nehéz terep

Az érintett cégek nem akarták kommentálni a beszerzés és a projekt részleteit. Egy, a hvg.hu-nak név nélkül nyilatkozó szakember szerint a 4,1 milliárdos ár nem túl sok, egészen biztosan nem kétszerese a reálisnak, esetleg kis túlárazás lehet benne. Igaz ugyan, hogy a területen papíron nincs sok elbontandó építmény, és azok nem magasak, de nagyon sok a kockázati tényezõ, ezért sok költséget nehéz elõre pontosan felmérni. Például van a területen egy körülbelül 300 méteres folyópartszakasz, ahova hosszú évekig hordtak betonmaradékot. A betonréteg vastagsága körülbelül 4-5 méter, de szinte biztosan vannak olyan részek, ahol inkább 8-10, helyenként azt sem lehet megállapítani, hol húzódik a tényleges partvonal.

A terület nagy része valaha az 1952-ben létrehozott Vituki (Vízgazdálkodási és Kutató Intézet) telephelye volt, a Bõs-Nagymarosi vízlépcsõ tervezése idején felépítették a létesítmény több tíz méteres modelljét – ez mind a mai napig ott van valahol a romok alatt. A régi romos épületekben sok az azbeszt, de jelenlegi állapotukban nem lehet pontosan megmondani, hol és mennyi van, így a kármentesítési költségekkel sem könnyû kalkulálni.

Az biztos, hogy a tervezés elõkészítése során készültek szakági vizsgálatok és jelentések. Ezekbõl kiderül, hogy a bontás során a lõszermentesítésre kiemelt figyelmet kell fordítani. A Csepel-sziget északi részét ugyanis több bombatámadás érte a 2. világháborúban, a légifelvételek tanúsága szerint ez a terület is kapott találatokat. Illetve az 1944 õszén zajlott harcok nyomán tüzérségi és gyalogsági lõszerek is lehetnek még a föld alatt. A terület ezen kívül régészeti lelõhelynek minõsül – igaz, nagy részét a Duna medrének feltöltésével alakították ki a 19.-20. század fordulóján, így itt nem kell leletekre számítani. Mindenesetre megelõzõ feltárásra és régészeti megfigyelésre szükség van a bontáshoz. A lõszermentesítés és a régészeti munkák költségét elõzetesen alsó hangon 43 millió forintra becsülték.

A Mészáros-effektus

Szóval könnyen lehet, hogy a bontás költsége valóban inkább a 4-5 milliárdos sávban lesz végül, mint 2 milliárd alatt. A nagyságrendeket érzékeltetendõ: a Puskás Stadion bontását a Föld-Trans 4 milliárdért csinálta meg a ZÁÉV-vel konzorciumban – bár két nagyon eltérõ projektrõl van szó. Azon egyébként a cég nagyon jól keresett, 2016-ban 3,9 milliárd forintos bevétel mellett sikerült 1,2 milliárd profitot elérni, aminek a felét a tulajdonosok ki is vették osztalék formájában.

Ha az évek során megtermelt profitból indulunk ki, nem úgy tûnik, mintha a cég tönkre keresné magát, szóval a túlárazás vélhetõen nem jellemzõ náluk.

Ugyanezt már nem lehet elmondani a Fejér-B.Á.L.-ról, amelynek számai a Mészáros-cégek már szokványosnak mondható exponenciális növekedését mutatták az elmúlt években. Ráadásul 2018-ban sikerült 5,7 milliárdos profitot elérniük 22,8 milliárdos árbevétel mellett.

Ez 25 százalékos profitrátát jelent, más szóval a cég bevételébõl minden negyedik forint tiszta nyereség volt. Ekkora profitráta még az összes, gyanúsan jól teljesítõ építõipari vállalat közt is kiugróan nagy. A 40 vezetõ építõipari cégbõl 2018-ban közel 104 milliárd forintot vettek ki a tulajdonosok, másfélszer annyit, mint 2017-ben, és kilencszer többet, mint öt évvel korábban – összegezte a helyzetet a G7 gazdasági portál. A pénz elég jelentõs része kormányközeli vállalatokhoz került. Mészáros Lõrinc és családja építõipari cégei összesen több mint 30 milliárd forint osztalékot fizettek, de közel feleennyivel gazdagodott két, szektorban ténykedõ vállalatának köszönhetõen a felcsúti milliárdos állandó üzlettársa és barátja, Szíjj László is.

A fentiek fényében különösen érdekes fejlemény volt, amikor egy másik stadion, a 2020-as férfi kézilabda Eb-re épülõ létesítmény felépítésére beadott ajánlatok varázsütésre több tízmilliárd forintot zuhantak, miután a kormány határozatban rögzítette: 102 milliárdnál többet nem költenek rá. A Fejér-B.Á.L. ezen a tenderen is indult, elsõ ajánlata 115,8 milliárd volt, a második 78,7. De akadt olyan cég, amelyik a közel 160 milliárdos ajánlatát tudta lefaragni 80 milliárd környékére. Azt nem tudni, hogy a megrendelés mûszaki tartalma változott-e menet közben.
Ilyet még nem csináltak

Ezek után bizony minden közbeszerzés gyanús, amit a Fejér-B.Á.L. nyer meg, sõt nyugodtan kijelenthetjük: ma Magyarországon minden nagy, állami, építõipari megbízás gyanús. Ami az atlétikai stadion helyének bontását illeti, az eredménybõl és a nyilvánosságra hozott dokumentumokból nem világos, hogy a munka mekkora részét fogja elvégezni a Fejér-B.Á.L. és mekkora részét a Föld-Trans, ahogy az sem, a bevételen hogyan osztoznak meg. Így az sem világos, hogy ha történt túlárazás, az melyik fél számlájára írható. Mindenesetre a Mészáros-cégnek ez lesz az elsõ nagy (sõt talán egyáltalán az elsõ) bontási munkája.

Az építõiparból (is) hallani olyan véleményeket, hogy jelen állás szerint a cégek nagy része nem megbízásokért versenyez (legalábbis, ami a nagy állami megrendeléseket illeti), hanem azért, hogy melyikük lesz a megbízásokat elnyerõ NER-közeli nagyvállalatok alvállalkozója. Ebbõl a szempontból a Föld-Transt sem kell félteni, már a 2010-es évek elején felbukkantak a felcsúti Puskás Akadémia támogatói között, 2017-ben pedig Mészáros Lõrinc eszéki focicsapata támogatóinak sorában – amúgy az osztrák Strabaggal együtt, amely kormányokon átívelõen képes biztosítani pozícióját a piacon.
A kormány még egyezkedik az önkormányzatokkal

Akárhogy is, a Fejér-B.Á.L. és a Föld-Trans elnyerte az atlétikai stadion helyének bontását, a szerzõdést aláírták a kivitelezõ állami céggel, a KKBK Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Zrt.-vel.

Ugyanakkor még mindig nem biztos, hogy a stadion felépül, de a kormány késznek mutatkozik rá, hogy teljesítse az új fõpolgármester, Karácsony Gergely, és az új ferencvárosi polgármester, Baranyi Krisztina feltételeit, amiket a stadionépítés és a vb-rendezés kapcsán támasztottak:

a következõ 5 évben az Egészséges Budapest Program keretében 50 milliárd forintos forrást kér a kerületi önkormányzatok számára, hogy fejleszteni tudják az egészségügyi alap- és szakellátást,
a kormány teljesítse azt a megállapodását, amit még Tarlós Istvánnal írtak alá a közösségi közlekedés fejlesztésérõl,
a stadion megépítésével induljon el a zöldfelületek növelése, valósuljon meg a Csepeli Nagyerdõ Program,
legyen minden, a stadion építésével kapcsolatos szerzõdés, költség nyilvános,
olyan rendezvényközpont épüljön, ami nemcsak sportcélokra, hanem szabadidõs és rendezvénycélokra is igénybe vehetõ.

A fõvárosi közgyûlés áldását adta erre az öt feltételre, a kormány pedig határozatot adott ki egy részük támogatásáról. Többek közt az egészségügyi források biztosítására nem tettek ígéretet. "A kormány ma megjelent határozata arról szól, hogy teljesítik az atlétikai vb-t befogadni képes sportlétesítmény megépítéséhez szabott feltételek egyötödét. Kezdetnek jó. Várjuk a folytatást” - írta Facebook-oldalán Karácsony.

Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Hosszú betegség után 47 évesen meghalt a magyar tévés
Hivatalos: nem vonták meg Borkai kb. 330 ezres járadékát
Óriási a tiltakozás Ördög Nóráék balatoni kisboltja ellen
Talpra magyar, hí a haza! - Biztos megélhetés, kiszámítható életpálya
Nagy elhatározás kell ahhoz, hogy valaki a katonai szolgálatot válassza hivatásul. A civil életből érkező lelkes jelentkezőknek az egyenruhások - elsőre bonyolult - szokatlan világa sok k...
  
Bakondi aggódik: nőtt a migránstömeg miatti fertőzési veszély
A migránstömeg miatti fertőzési veszély a korábbi időszakhoz képest jelentősen emelkedett - jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna vasárnap ...
  
Pétfürdő retteg: Ha az felrobbanna, nemcsak nekünk lenne annyi
Alaposan felkavarta a kedélyeket a bejrúti robbanás a Várpalota melletti Pétfürdőn. Nem véletlenül: a libanoni főváros kikötőjében 2750 tonna ammónium-nitrát robbant fel, elképesztő ...
  
Novák Katalin: Magyarországon érdemes tanulni, dolgozni és családot alapítani is
Augusztus 12. hivatalosan is a fiatalok világnapja, amelynek alkalmából Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára egy videót...
  
Mit dolgozik Orbán minisztere, hogy havi hatmilliót keres?
Magyarország — Eddig meglehetősen keveset lehetett hallani Süli Jánosról (64), most azonban talán többen az emlékezetükbe vésik majd a nevét. Sülit 2017-ben nevezték ki a Paksi Atomerő...
  
Egy fűnyíró férfit szúrtak hátba - magyar valóság
Egy szóváltást követően késeltek meg egy fűnyíró férfit Marcaliban. Nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szerzett az a férfi, akit kedden délelőtt szúrtak hátba Marcaliban. A sé...
  
De miért aludt Hajdú Péter Demcsák Zsuzsával?
Kötetlen beszélgetéseket láthatunk majd a Life Tv ősz elején induló, Összezárva Hajdú Péterrel című műsorában, amelynek első vendége Demcsák Zsuzsa lesz: a tévés elárulta, kifejez...
  
Óriási a tiltakozás Ördög Nóráék balatoni kisboltja ellen
Nyílt levélben közölték a balatonakarattyaiak. megelégelték, hogy Ördög Nóra és Nánási Pál kisboltja rendkívül nagy forgalmat generál környékükön: a balatoni város lakóközöss...
  
Még az étterem vezetőjét is elvitték - áll a bál a megvert magyar focista ügyében
Kiderült: még az étterem vezetője is Busai Attiláék felé rúgott, amikor a labdarúgót agyba-főbe verték a napokban. Ahogyan azt korábban a Blikk is megírta, egyik olvasónk szemtanúja v...
  
Egy orosz fővállalkozó akar ismét vásárolni Pakson
Augusztus 10-ig jelentkezhettek az érdeklődő cégek a még július 29-én kiírt tenderre. Az új paksi blokk építését bonyolító, orosz tulajdonú ASZE Mérnöki Vállalat Rt. viszonylagos r...
  
Nyugdíj botrány: 32 milliárd forinttal hitelezhették meg a magyar államot a nyugdíjasok
Az idei alacsony nyugdíjemelés miatt rengeteg pénzt buknak átmenetileg a nyugdíjasok. A friss adatok alapján gyakorlatilag biztosra vehető, hogy novemberben érkezik a nyugdíjkiegészítés. ...
  
Bekövetkezett amitől féltek - Fehéroroszországban lekapcsolták az internetet
A fehérorosz elnök az internet lekapcsolásával akar véget vetni a tüntetéseknek. Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök gyakorlatilag lekapcsoltatta az internetet egész Fehéroroszországb...
  
Gödi botrány: Újabb 30 napra felfüggesztették a polgármestert
Egy kis híján botrányba fulladt ülésen szavazta meg a gödi képviselőtestület Balogh Csaba újabb felfüggesztését. A gödi képviselőtestület augusztus 11-i, nyilvános ülésén újabb...
  
Az USa bajban van: Egy nap alatt 52 ezer új fertőzött
Így már 5,1 milliónál is több esetet regisztráltak az országban. A baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház kedd esti adatai szerint az Egyesült Államokban kedden több mint 52 ezer...
  
Kutya meleg lesz, de ez még nem minden
Estére mindenhol kiderül az ég. A keleti, északkeleti megyékben gyengén felhős, napos idő lesz, az ország nyugati és délnyugati részén azonban számítani lehet záporra, zivatarra. A ...
  
Vészjósló a szállodaszövetség kijelentése a turizmusról
A kieső külföldi vendégéjszakákat semmi nem tudja pótolni a fővárosban a szövetség szerint. Majd egy évig biztosan nem fog helyreállni a budapesti turizmus" – mondta a szerdai V...
  
A tudósvilág fél az orosz vakcina miatt - Meggondolatlanság, ostobaság
Míg Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint az országa által kifejlesztett koronavírus-oltás tökéletesen működik, a világ tudósai közül többen egyáltalán nem bíznak a szavaiban. A keve...
  
A tudósvilág fél az orosz koronavírus-vakcina miatt - Meggondolatlanság, ostobaság

Újabb 11 honvédelmi sportközpont építésébe kezd bele Orbán
Egy keddi kormányhatározat szerint újabb 11 honvédelmi sportközpont építését vette tervbe a kormány. Ezek olyan lőterekkel is rendelkező multifunkcionális szabadidős sportlétesítménye...
  
Fehéroroszország: már újságírókra és tüntetőkre is rátámadtak a rendőrök
A rendőri erőszak sem fogja vissza a hetek óta zajló, de a vasárnapi elnökválasztás után új erőre kapó fehéroroszországi tüntetéseket. A rendőrök számos beszámoló szerint brutáli...
  
Alig fél percet szánt az M1 Híradója a fehéroroszországi helyzetnek
Csak pár mondatban foglalkozott az M1 kedd esti, közel egyórás Híradója a fehéroroszországi elnökválasztással és az azt követő tüntetésekkel. A közmédia hírműsorában az ötödik...
  
Soros üzent: Magyarországot elfoglalta az Európai Unió egyik legnagyobb belső ellensége
Kilencvenedik születésnapja alkalmából készített interjút Soros Györggyel a Népszava. A Nyílt Társadalom Alapítványokat létrehozó magyar-amerikai üzletember főként a közös európai...
  
Keményen bünteti az infláció a nyugdíjasokat
Hét hónap átlagában már közel 4 százalékos volt a kosaruk szerint számolt áremelkedés. Nincs megállás, tovább vágtatnak az élelmiszerárak, a Központi Statisztikai Hivatal friss jele...
  
Sokba van Mészáros Lőrincnek a horvát luxusvilla
Bár ez ebben az esetben nem igazán meglepő, ha azt nézzük, hogy gyakorlatilag egy alvó cég birtokolja a luxusvillát. Mondjuk is a részleteket. Egy teljesen ártatlannak tűnő hír nyomán d...
  
Segíts egy megosztással! - Utcára kerülhet a kislányával egy rákbeteg pécsi anya
Kovács Izabella Pécsett él az egyetemi városrészben az édesanyjával és 9 hónapos kislányával Míneával. A család néhány héttel ezelőtt rendkívül nehéz helyzetbe került, történe...
  
125 ember lehet érintett - A háziorvos asszisztense fertőződött meg Pilisborosjenőn
A pilisborosjenői háziorvos és az asszisztensnője is házi karanténban van koronavírus-fertőzés miatt. Az orvosnál a gyorsteszt negatív lett. A pilisborosjenői háziorvos asszisztense fert...
  
Fehéroroszországban lekapcsolták a netet - éleslőszerek használatára adhattak engedélyt a rendőröknek
Továbbra is folytatódnak a kormányellenes tüntetések Fehéroroszországban, de a tüntetők szerint nagyban lassítja a szervezkedésüket az, hogy a kormány országszerte blokkolja az internete...
  
Meghalt a fán akadt siklóernyős, akit egy honvédségi helikopterrel menteni próbálták
Július elején Vértesszőlősnél bajba jutott egy siklóernyős: fennakadt egy fán, de teljes épségben várta a segítséget. Aztán jött a honvédségi helikopter, és olyan nagy szelet kavart...
  
Balhé lesz mikor Orbán Viktor meglátja Székesfehérváron az ellenfél mezét
Augusztus 27-én lép pályára az Európa Liga selejtezőjében Székesfehérváron az ír Bohemian Orbán Viktor egyik kedvenc csapata, a Fehérvár ellen. Vélhetően olyan mezben, amin a menekült...
  
Vírus miatt kellett bezárni egy pápai óvodát
„Újabb intézményt kényszerül bezárni kedd (holnap) reggeltől az önkormányzat a fertőtlenítő takarítás idejére. Hétfőn 22 óra 45 perckor azt a tájékoztatást kaptunk, hogy a Vajda...
  
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
Külföldön sem értik miért került az atlétikai stadion helyének bontása 4 milliárd forintba

Nehéz terep az új budapesti atlétikai stadion helyszíne, sok minden akadályozza ugyanis a munka elvégzését. A bontást a Mészáros-gyerekek cége nyerte, akiket többen azzal vádoltak, hogy jelentõsen túlárazták a közbeszerzésre benyújtott ajánlatukat.

Durván túlárazott ajánlattal nyerte meg az atlétikai stadion helyszínének elbontására kiírt közbeszerzést Mészáros Lõrinc gyerekeinek (Beatrix, Ágnes, ifj. Lõrinc) cége, a Fejér-B.Á.L. Zrt. és a Föld-Trans Kft. – állította néhány iparági szakértõ a hvg.hu-nak. A nyertes ajánlat 4,1 milliárd forint volt, míg az általuk hangoztatott kritika szerint a munkákat ennek kevesebb mint felébõl el lehet végezni – sõt, információink szerint az eljárás során több bontással foglalkozó, potenciális alvállalkozó 1,6-1,8 milliárdos ajánlatot tett a fõvállalkozóknak.

A közbeszerzésen egyébként két ajánlatot adtak be, a Fejér-B.Á.L–Föld-Trans duón kívül még a Magyar Építõ Zrt. pályázott, az õ ajánlatuk vége hajszállal 5 milliárd forint fölött volt, vagyis 900 millió forinttal magasabb, mint a nyerteseké. Adja magát a (rosszhiszemû) feltételezés, hogy a Magyar Építõ azért adott be ilyen drága ajánlatot, mert valójában nem is akart nyerni – az állami megrendelésektõl és kormányközeli vállalkozóktól nyüzsgõ építõiparból rendszeresen pletykálják, hogy cégek ilyen módon zsíroznak le egymás közt beszerzéseket. A Magyar Építõ ráadásul Paár Attila és Szeivolt István érdekeltsége, elõbbi Tiborcz István volt üzletfele, utóbbinak fia ápol a hírek szerint jó kapcsolatot Orbán Ráhellel és férjével. A Magyar Építõ az állami építõipari beruházások egyik üdvöskéje, részt vettek egyebek mellett a nemrég átadott Puskás stadion építésében is. A cég 2018-ban 49 milliárd forintos eredményt ért el, amibõl 3,7 milliárd forintos adózott profit maradt.

A másik (nem rosszhiszemû) feltételezés, hogy a Magyar Építõnél valóban 5 milliárd forintra taksálták a munka értékét, ez esetben viszont még az is lehet, hogy a Fejér-B.Á.L. 4,1 milliárdos ajánlata nemhogy túl-, de alulárazott. Az 1,8 milliárdos szám pedig irreálisan alacsony.
Nehéz terep

Az érintett cégek nem akarták kommentálni a beszerzés és a projekt részleteit. Egy, a hvg.hu-nak név nélkül nyilatkozó szakember szerint a 4,1 milliárdos ár nem túl sok, egészen biztosan nem kétszerese a reálisnak, esetleg kis túlárazás lehet benne. Igaz ugyan, hogy a területen papíron nincs sok elbontandó építmény, és azok nem magasak, de nagyon sok a kockázati tényezõ, ezért sok költséget nehéz elõre pontosan felmérni. Például van a területen egy körülbelül 300 méteres folyópartszakasz, ahova hosszú évekig hordtak betonmaradékot. A betonréteg vastagsága körülbelül 4-5 méter, de szinte biztosan vannak olyan részek, ahol inkább 8-10, helyenként azt sem lehet megállapítani, hol húzódik a tényleges partvonal.

A terület nagy része valaha az 1952-ben létrehozott Vituki (Vízgazdálkodási és Kutató Intézet) telephelye volt, a Bõs-Nagymarosi vízlépcsõ tervezése idején felépítették a létesítmény több tíz méteres modelljét – ez mind a mai napig ott van valahol a romok alatt. A régi romos épületekben sok az azbeszt, de jelenlegi állapotukban nem lehet pontosan megmondani, hol és mennyi van, így a kármentesítési költségekkel sem könnyû kalkulálni.

Az biztos, hogy a tervezés elõkészítése során készültek szakági vizsgálatok és jelentések. Ezekbõl kiderül, hogy a bontás során a lõszermentesítésre kiemelt figyelmet kell fordítani. A Csepel-sziget északi részét ugyanis több bombatámadás érte a 2. világháborúban, a légifelvételek tanúsága szerint ez a terület is kapott találatokat. Illetve az 1944 õszén zajlott harcok nyomán tüzérségi és gyalogsági lõszerek is lehetnek még a föld alatt. A terület ezen kívül régészeti lelõhelynek minõsül – igaz, nagy részét a Duna medrének feltöltésével alakították ki a 19.-20. század fordulóján, így itt nem kell leletekre számítani. Mindenesetre megelõzõ feltárásra és régészeti megfigyelésre szükség van a bontáshoz. A lõszermentesítés és a régészeti munkák költségét elõzetesen alsó hangon 43 millió forintra becsülték.

A Mészáros-effektus

Szóval könnyen lehet, hogy a bontás költsége valóban inkább a 4-5 milliárdos sávban lesz végül, mint 2 milliárd alatt. A nagyságrendeket érzékeltetendõ: a Puskás Stadion bontását a Föld-Trans 4 milliárdért csinálta meg a ZÁÉV-vel konzorciumban – bár két nagyon eltérõ projektrõl van szó. Azon egyébként a cég nagyon jól keresett, 2016-ban 3,9 milliárd forintos bevétel mellett sikerült 1,2 milliárd profitot elérni, aminek a felét a tulajdonosok ki is vették osztalék formájában.

Ha az évek során megtermelt profitból indulunk ki, nem úgy tûnik, mintha a cég tönkre keresné magát, szóval a túlárazás vélhetõen nem jellemzõ náluk.

Ugyanezt már nem lehet elmondani a Fejér-B.Á.L.-ról, amelynek számai a Mészáros-cégek már szokványosnak mondható exponenciális növekedését mutatták az elmúlt években. Ráadásul 2018-ban sikerült 5,7 milliárdos profitot elérniük 22,8 milliárdos árbevétel mellett.

Ez 25 százalékos profitrátát jelent, más szóval a cég bevételébõl minden negyedik forint tiszta nyereség volt. Ekkora profitráta még az összes, gyanúsan jól teljesítõ építõipari vállalat közt is kiugróan nagy. A 40 vezetõ építõipari cégbõl 2018-ban közel 104 milliárd forintot vettek ki a tulajdonosok, másfélszer annyit, mint 2017-ben, és kilencszer többet, mint öt évvel korábban – összegezte a helyzetet a G7 gazdasági portál. A pénz elég jelentõs része kormányközeli vállalatokhoz került. Mészáros Lõrinc és családja építõipari cégei összesen több mint 30 milliárd forint osztalékot fizettek, de közel feleennyivel gazdagodott két, szektorban ténykedõ vállalatának köszönhetõen a felcsúti milliárdos állandó üzlettársa és barátja, Szíjj László is.

A fentiek fényében különösen érdekes fejlemény volt, amikor egy másik stadion, a 2020-as férfi kézilabda Eb-re épülõ létesítmény felépítésére beadott ajánlatok varázsütésre több tízmilliárd forintot zuhantak, miután a kormány határozatban rögzítette: 102 milliárdnál többet nem költenek rá. A Fejér-B.Á.L. ezen a tenderen is indult, elsõ ajánlata 115,8 milliárd volt, a második 78,7. De akadt olyan cég, amelyik a közel 160 milliárdos ajánlatát tudta lefaragni 80 milliárd környékére. Azt nem tudni, hogy a megrendelés mûszaki tartalma változott-e menet közben.
Ilyet még nem csináltak

Ezek után bizony minden közbeszerzés gyanús, amit a Fejér-B.Á.L. nyer meg, sõt nyugodtan kijelenthetjük: ma Magyarországon minden nagy, állami, építõipari megbízás gyanús. Ami az atlétikai stadion helyének bontását illeti, az eredménybõl és a nyilvánosságra hozott dokumentumokból nem világos, hogy a munka mekkora részét fogja elvégezni a Fejér-B.Á.L. és mekkora részét a Föld-Trans, ahogy az sem, a bevételen hogyan osztoznak meg. Így az sem világos, hogy ha történt túlárazás, az melyik fél számlájára írható. Mindenesetre a Mészáros-cégnek ez lesz az elsõ nagy (sõt talán egyáltalán az elsõ) bontási munkája.

Az építõiparból (is) hallani olyan véleményeket, hogy jelen állás szerint a cégek nagy része nem megbízásokért versenyez (legalábbis, ami a nagy állami megrendeléseket illeti), hanem azért, hogy melyikük lesz a megbízásokat elnyerõ NER-közeli nagyvállalatok alvállalkozója. Ebbõl a szempontból a Föld-Transt sem kell félteni, már a 2010-es évek elején felbukkantak a felcsúti Puskás Akadémia támogatói között, 2017-ben pedig Mészáros Lõrinc eszéki focicsapata támogatóinak sorában – amúgy az osztrák Strabaggal együtt, amely kormányokon átívelõen képes biztosítani pozícióját a piacon.
A kormány még egyezkedik az önkormányzatokkal

Akárhogy is, a Fejér-B.Á.L. és a Föld-Trans elnyerte az atlétikai stadion helyének bontását, a szerzõdést aláírták a kivitelezõ állami céggel, a KKBK Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Zrt.-vel.

Ugyanakkor még mindig nem biztos, hogy a stadion felépül, de a kormány késznek mutatkozik rá, hogy teljesítse az új fõpolgármester, Karácsony Gergely, és az új ferencvárosi polgármester, Baranyi Krisztina feltételeit, amiket a stadionépítés és a vb-rendezés kapcsán támasztottak:

a következõ 5 évben az Egészséges Budapest Program keretében 50 milliárd forintos forrást kér a kerületi önkormányzatok számára, hogy fejleszteni tudják az egészségügyi alap- és szakellátást,
a kormány teljesítse azt a megállapodását, amit még Tarlós Istvánnal írtak alá a közösségi közlekedés fejlesztésérõl,
a stadion megépítésével induljon el a zöldfelületek növelése, valósuljon meg a Csepeli Nagyerdõ Program,
legyen minden, a stadion építésével kapcsolatos szerzõdés, költség nyilvános,
olyan rendezvényközpont épüljön, ami nemcsak sportcélokra, hanem szabadidõs és rendezvénycélokra is igénybe vehetõ.

A fõvárosi közgyûlés áldását adta erre az öt feltételre, a kormány pedig határozatot adott ki egy részük támogatásáról. Többek közt az egészségügyi források biztosítására nem tettek ígéretet. "A kormány ma megjelent határozata arról szól, hogy teljesítik az atlétikai vb-t befogadni képes sportlétesítmény megépítéséhez szabott feltételek egyötödét. Kezdetnek jó. Várjuk a folytatást” - írta Facebook-oldalán Karácsony.
Talpra magyar, hí a haza! - Biztos megélhetés, kiszámítható életpálya
Bakondi aggódik: nőtt a migránstömeg miatti fertőzési veszély
Pétfürdő retteg: Ha az felrobbanna, nemcsak nekünk lenne annyi
Novák Katalin: Magyarországon érdemes tanulni, dolgozni és családot alapítani is
Mit dolgozik Orbán minisztere, hogy havi hatmilliót keres?
Egy fűnyíró férfit szúrtak hátba - magyar valóság
De miért aludt Hajdú Péter Demcsák Zsuzsával?
Óriási a tiltakozás Ördög Nóráék balatoni kisboltja ellen
Még az étterem vezetőjét is elvitték - áll a bál a megvert magyar focista ügyében
Egy orosz fővállalkozó akar ismét vásárolni Pakson
Nyugdíj botrány: 32 milliárd forinttal hitelezhették meg a magyar államot a nyugdíjasok
Bekövetkezett amitől féltek - Fehéroroszországban lekapcsolták az internetet
Gödi botrány: Újabb 30 napra felfüggesztették a polgármestert
Az USa bajban van: Egy nap alatt 52 ezer új fertőzött
Kutya meleg lesz, de ez még nem minden
Vészjósló a szállodaszövetség kijelentése a turizmusról
A tudósvilág fél az orosz vakcina miatt - Meggondolatlanság, ostobaság
A tudósvilág fél az orosz koronavírus-vakcina miatt - Meggondolatlanság, ostobaság
Újabb 11 honvédelmi sportközpont építésébe kezd bele Orbán
Fehéroroszország: már újságírókra és tüntetőkre is rátámadtak a rendőrök
Alig fél percet szánt az M1 Híradója a fehéroroszországi helyzetnek
Soros üzent: Magyarországot elfoglalta az Európai Unió egyik legnagyobb belső ellensége
Keményen bünteti az infláció a nyugdíjasokat
Sokba van Mészáros Lőrincnek a horvát luxusvilla
Segíts egy megosztással! - Utcára kerülhet a kislányával egy rákbeteg pécsi anya
125 ember lehet érintett - A háziorvos asszisztense fertőződött meg Pilisborosjenőn
Fehéroroszországban lekapcsolták a netet - éleslőszerek használatára adhattak engedélyt a rendőröknek
Meghalt a fán akadt siklóernyős, akit egy honvédségi helikopterrel menteni próbálták
Balhé lesz mikor Orbán Viktor meglátja Székesfehérváron az ellenfél mezét
Vírus miatt kellett bezárni egy pápai óvodát
Orbán döntött: 7 milliárd megy kormánykommunikációra
Gáspár Evelin: Szeretném megmutatni Magyarországnak, hogy van egy másik oldalam is
Drágább lett a Balatonon szállást kivenni, mint Máltán
Tállai: négy év alatt 220 milliárddal többet kaptak a nyugdíjasok
Kiderült kik kapnak az 5,3 milliárdos segélycsomagból
Borkai megszólalt: Súlyos árat fizettem
Lövések a Fehér Háznál, Trumpot kimenekítették a sajtótájékoztatóról
Zuglói hotelszobát rohant le a TEK - de ki volt bent?
Mindjárt indul az iskola, de még mindig nem tudni, hogyan
Borkai megtörte a csendet - nyilatkozott
Hivatalos: nem vonták meg Borkai kb. 330 ezres járadékát
Csalók használják fel Varga Judit nevével és fotóival