thepost / Magyarország / Budapest / 2019.12.06
THE POST
           
06




Mentőorvosként dolgozik tovább a leváltott Éger István
Ez is érdekelhet:
Segíts egy megosztással: Budapesti otthonából tűnt el egy 13 éves kislány
Győri horror: Hármast kapott a dolgozatára, ezért szúrta hátba tanárnőjét
Inkorrektnek érzi menesztését az FKF-vezér


Az Újratervezés csoport tagjai szerinte teljes tarvágást csináltak a kamarában.

"Utólag nem látom értelmét a múlton merengni: tizenhat évig becsülettel helytálltam, most pedig szabályos, demokratikus választáson maradtam alul a kamara vezetésébe eddig tartozókkal együtt" – így nyilatkozott a Népszavának a Magyar Orvosi Kamara tisztújításán töréntek után a korábbi elnök, Éger István.

Ahogy a hvg.hu is megírta, a kormány egészségpolitikáját rendre keményen bíráló Újratervezés orvoscsoport képviselői földindulás-szerű győzelmet arattak a hétvégén. Az új elnök, Kincses Gyula 202 szavazatot kapott, Éger Istvánt 120 támogatták. Kincses győzelme nem nevezhető váratlannak, mert már néhány éve érezhető az orvostársadalom egy jelentős részénél az elégedetlenkedés és a változásra való igény.

Kincses Gyula az elnökválasztás előtti interjújában azt mondta a 24.hu-nak, az Újratervezés csoport azért jött létre, hogy a magyar orvostársadalom legfontosabb szervezeteként működő orvoskamara eszközrendszerén belül segítse egy jól szabályozott, korszerűbb, betegbiztonságot garantáló egészségügy fejlődését, és a Magyar Orvosi Kamara érdemi szereplő legyen az egészségpolitikában. A Népszava a történtek után mindkettőjüket megszólaltatta. Kincses arról beszélt, hogy a kamara mögötti cégháló átvilágítását tervezik, mert szerinte nem látni, mi történik ott.

Ha kiderül, hogy maga a konstrukció okos, akkor meghagyjuk, de mindenképpen átláthatóvá tesszük a cégek működését - mondta.

Kincses ígérte, "aki képes megbarátkozni az új vezetés munkastílusával, moráljával, az jöhet velünk. Nincs olyan elhatározás, hogy bárkit is le kellene cserélni vagy ki kellene rúgni". Éger István végkielégítéséről szólva azt mondta, ami a törvény szerint jár neki, azt odaadják. "A hatályos jogszabályoknak megfelelően fogunk eljárni, nincs senkiben olyan szándék, hogy valakivel direkt kitolj

unk. Azt a gesztust viszont nem tervezzük, amit Tarlós István, leköszönő főpolgármesternek tett Karácsony Gergely főpolgármester, vagyis nem adunk többletjuttatást Éger Istvánnak".

Kincses nem tartja meg az előző elnök milliós javadalmazását, mint mondta, akkora tiszteletdíjat szeretne, "mint amennyit életkorom és szakképesítésem alapján szakorvosként a közellátásban keresnék", illetve az is biztos, hogy a 105-ös busszal fog bejárnia a kamarába. "Azt pedig nyilván megoldjuk valahogy, ha vidékre kell utaznom hivatali ügyben".

Az őt váltó vezetésről Éger István úgy nyilatkozott, "nem lesz könnyű nekik felvenni a fordulatot". Szerinte "az, aki most bemegy a kamarába dolgozni remek feltételeket, képzett munkatársakat, kiváló infrastruktúrát, jó pénzügyi helyzetet talál. És sok alaposan előkészített, „végstádiumban” lévő ügyet. Ezek közé tartozik az orvosi alapbéremelés, ami, ha megvalósul, gyökeresen megváltoztathatja az egészségügy helyzetét. Sajnos ebben az ügyben sem lépett a kormány akkor, amikor tehette volna, és a tagok ezt most a mi fejünkre olvasták. Nyilvánvaló, hogy sokáig nem halogathatóak ezek a döntések, mert ha marad a jelen helyzet, akkor másfél év múlva egy jól képzett szakdolgozó többet fog keresni, mint egy korombéli szakorvos. A kormány az egészségügyben rendre súlyosan mulaszt, hibát, hibára halmoz, és nem hajlandó tudomásul venni, hogy mindennek lesznek következményei".

Éger szerint nincs értelme a múlton merengeni, "tizenhat évig becsülettel helytálltam, most pedig szabályos, demokratikus választáson maradtam alul a kamara vezetésébe eddig tartozókkal együtt. Mondhatni az Újratervezés teljes tarvágást csinált a kamarában". A korábbi elnök azt is elmondta, hogy folytatja az orvosi munkát.

Büszke vagyok arra, hogy 63 évesen még elég jó a fizikumom ahhoz, hogy kivonuló mentőorvosként dolgozzam, amit évtizedek óta nagy örömmel teszek.

Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Ez is érdekelhet:
Megérkezett a mikulás hivatalos videója, Borkai, Mészáros, Felcsút és a Fidesz rémálma!
Rácz Zsófia korábban kifogásolta, hogy az emberek a vágyaik szerint formálják a jogot
Megszólalt a Mátrai Erőműnél elhunyt férfi édesapja
Hírhez tartozó kép:
Megérkezett a mikulás hivatalos videója, Borkai, Mészáros, Felcsút és a Fidesz rémálma!
Rácz Zsófia korábban kifogásolta, hogy az emberek a vágyaik szerint formálják a jogot
Rácz Zsófia korábban kifogásolta, hogy az emberek a vágyaik szerint formálják a jogot
Megszólalt a Mátrai Erőműnél elhunyt férfi édesapja
Segíts egy megosztással: Budapesti otthonából tűnt el egy 13 éves kislány
Győri horror: Hármast kapott a dolgozatára, ezért szúrta hátba tanárnőjét
Inkorrektnek érzi menesztését az FKF-vezér
Újabb milliárdos szemétmegbízást nyert Mészáros Lőrinc
Egészségügyi központot épít Tállai András focicsapata Mezőkövesden
Bocsánatot kért Szájer József a spanyoloktól
Egymillió forintos alapbért adnának az orvosoknak
Jegesmedvék kóborolnak egy orosz város környékén - szokatlanul meleg a tél
Felmérés: minden ötödik magyar elégedett a hazai egészségüggyel
A magyar kormány támogatásával elkészült orvosi rendelőt adtak át Kárpátalján
Varga Judit: Uniós szintű problémát jelent a Magyarország elleni boszorkányüldözés
Így tettek zsebre több mint 2000 milliárdot Mészáros Lőrinc és Szíjj László építőipari cégei
Kásler megtalálta a kórházi adósság felelőseit
Óriási változás jön a húspultoknál
Virgácsot kapott Orbán Viktor
30 fős csoport támadott meg négy férfit Balatonakaliban
Megúszhatja a férfi aki WC-csészére állva videózott a Balaton Soundon
Segíts egy megosztással - gazdi kell ennek a gyönyörű kiskutyusnak
Vadgázolás – Az ismeretlen tettes elhagyta a helyszínt
A Fidesz büszke, hogy a honlapja elleni támadás sikertelen volt
Deutsch: Karácsony elkezdte az LMBTQI-dzsihádot
Karácsonykor jöhet a szegedi halászlé!
Ne törődj a politikával, mutatjuk Nagy-Britannia legnagyobb kutyáját Baltazárt
Elhanyagolható az infláció Magyarországon
Lévai Anikó: Kincs van a birtokában annak, akinek földje van
Az égbe lövöldözött egy egyenruhás férfi Kerepesen
Végzett magával az Óbudai Egyetem egyik diákja
Ismét közleményt adott ki L.L. Junior
Durva dolgot műveltek egy hajléktalannal a 47-es villamoson + videó
Milliós gyerektartásra kötelezték Pécsi Ildikó fiát
Újra nő az üzemanyagok ára
Ingyen tűzifát oszt a kormány a lakosságnak
Halálra éheztették 9 hónapos kislányukat
Rossz hír Magyarországnak: Menekültek százezreit küldhetik vissza a németek
Nyilatkozott a 22 éves leendő helyettes államtitkár popzenész édesapja
Megszerezték a jelentést, amely leírja, mitől lett fertőzött a Borsodi Víz
Óriási baki: a magyar köztévé Oroszországnak adta a Krímet - külföldnek tűnt fel a dolog
A kormány szerint jól él a magyar nép mert milliárdokat hagytunk a boltokban egy hónap alatt
Százmilliárdos bombán ül az Orbán-kormány a sporttámogatások miatt
Szerződést bont az ellenzéki városok tévéivel a közmédia
Akkorát mondott a magyar sajtóról Varga Judit hogy attól a ló néz a csikó meg lát...
Szinte teljesen eltűnt a Viktória-vízesés
Összeállítják a vádiratot Trump ellen
SOS! - elaltatják, lejárt a karantén ideje! - Segíts egy megosztással
Napvilágot látott a pikáns az a történet ami Polt Péter székébe kerülhet
Átvitték Szlovákiába munka ígéretével, majd cipő és ruha nélkül kitették a hidegbe
Eljárás megindítva: az állami tv bemondója nem bírta magában tartani a véleményét Hadházy Ákosról
Segíts egy megosztással - megtelt a gyepi, a befogadott állatokat 14 nap után elaltatják
Külföld jóslata: Magyarország jövőre kilép az EU-ból
Hivatalos: Áder gyerekei is kaphatnak napidíjat
Óriási kiváltságok politikusoknak: költségtérítés gyerekiknek, hivatali autó feleségüknek...
Jogsi nélkül, kétszázzal küldte a halálba áldozatát a 22 éves magyar sofőr
Mégsem lesz tárgyalás Manuel ügyében amiért ellopta az állatotthon adománygyűjtő ládáját
Münchenben betiltották a szilveszteri petárdázást
Mága Zoltán üzent: Állami támogatást személyesen sohasem kaptam és nem is kértem
Tanúvallomás: megvan ki volt a megbízó egy újságíró megölésével kapcsolatban
Karácsonyék felülvizsgálják, hol legyen az új Duna-híd
Sokkoló jelentés: Hat brit milliárdosnak annyi pénze van, mint egy egész ország lakosságának együttvéve
Debrecen polgármestere elárulta, hogyan lehet városából főváros
97 milliós nyaralója van Kocsis Máté feleségének a Balatonnál
Váratlan mutációkat idézhetett elő a génszerkesztés a kínai babáknál
Áder felesége is kaphat napidíjat, titkárságot és hivatali autót
Egy férfi lövöldözni kezdett a Pearl Harbor-i támaszponton
Erősödnek Zente lábai
Nem kizárt a 375 forintos euró - ha ez bekövetkezik, Orbán kilépteti az országot az EU-ból
Segíts egy megosztással - eltűnt kislányt keres a rendőrség
A független színházakat kinyírja a kormány új terve
Fogadd örökbe kiflit, aki egy Trabant és egy szálkás tacskó szerelemgyereke!
Visszatér Tasnádi László, aki a távozása óta több mint 1 milliárdot kaszált
168 millió ember szorulhat humanitárius segélyre a klímaváltozás miatt
Füstgránát robbant fel két nagymágocsi lány kezében - szelfizni akartak
Rasszista balhé: Burjánt hazaküldték, ez vár most rá!
Kókáosz: Karácsony Gergely bejelentette az első kirúgást
Hihetetlen verekedést rögzített egy térfigyelő kamera Zuglóban
Vágó István a BKV cégénél folytathatja
Szeptemberre teljesen elfogyott a kórházak pénze
Külföldön sem értik miért került az atlétikai stadion helyének bontása 4 milliárd forintba
A magyarok egyharmada munka nélkül egy hónap alatt csődbe menne
Nem tesz vallomást a letartóztatott fideszes képviselő
Egy újabb közpénzes megbízás és Lázár János esete
Kirúgják Karácsonyék az FKF vezérét
Átírják a törvényt, hogy Rácz Zsófiából diploma nélkül is helyettes államtitkár lehessen
Újabb giga büntetés: a magyar kormány érdekesen értelmezte az uniós pénzek felhasználását
Bakondi György: Már az ukrán határszakaszon is be akarnak törni a migránsok!
A kormány szerint a szegény családok gazdagodtak az idén a legtöbbet!
Egyre több fotót posztol Orbán amin jóízűen eszik
Nyom nélkül eltűnt a birosag.hu-ról a Handó Tündének írt kínos levél
Milliós fizetés fiatalon, diploma nélkül
Egy szervezet állítja csalás nélkül nem lett volna kétharmada Orbánnak
Hivatalos: Trump visszaélt a hatalmával mégsem történik semmi
A zenészek is kiakadtak Mága Zoltán kormányzati kistafírozásán
A kormány rengeteget spórol a kötelező beiskolázáson
Gyorsan leszerződtek Mészáros érdekeltségével, mielőtt Karácsony hivatalba lépett
Kovács Zoltán: a sajtónak nem feladata a hatalom ellenőrzése
Novák Katalin bemutatta a 22 éves helyettes államtitkárt
Behavazott Daciak és Trabantok - emlékszel még az 1986-os igazi nagy télre?
Gáspár Bea lefújta gázspray-vel Győzikét
Euronews: csalás nélkül nem lett volna kétharmada Orbánnak
Még mindig tart az évszázad nyomozása a letelepedési kötvényes cég irodájában
Kásler 10 milliót szán Balázs Fecónak és 3 milliót Kazahsztánban élő magyarok kutatására
Szájer: Annak az országnak, ahol először volt Aranybulla, annak nem kell elfogadnia semmiféle leckét
Finnország javaslata miatt komoly pénzeket vehetnek el Magyarországtól
Annyi pert indítottak a papok ellen, hogy csődbe mehetnek a katolikus egyházmegyék
Játszi könnyedséggel kábította el randipartnereit egy magyar nő
Életmentő műtét vár a magyar orvosok által szétválasztott sziámi ikrek egyikére
A Bírói Egyesület elhatárolódott a Handó Tündének írt hálálkodó levéltől
Nemzetközi botrány lett abból, hogy a magyar olimpikon Kínát szidta
Italautomata céget hozott létre a Magyar Posta
Káosz és botrány: elbukják a Babavárót, akik kaptak korábban csokot?
Leterheltek a dolgozók, rengeteg cég leállhat januárban
Nehéz idők jönnek: még több EU-pénzt bukhat el Magyarország
Letartóztathattak egy fideszes képviselőt
Meghalt egy ember a Mátrai Erőműnél
Máris kiengedik Bróker Marcsit az előzetesből
Segélykiáltást tett közzé a Meteorológiai Világszervezet a felmelegedésről
A magyar kormány szégyene: adománygyűjtés keretében szerezné be a betegellátás kellékeit a János kórház
Mégsem agyhártyagyulladás végzett a Ricsén elhunyt 15 hónapos babával
Összeért a 90 millió eurós komáromi Duna-híd
Egy év alatt 7,2 százalékkal nőtt az átlagos reáljövedelem
A kormány szerint egyre boldogabbak a fiatalok itthon
Tízmillióval támogatja Balázs Fecó új lemezét az Emmi
Alig maradt valami a védett Közvágóhídból
Munkaerőhiány: a diákok takarítanak több iskolában
Megbüntették a parkolóőrök Baranyi Krisztinát a polgármesteri hivatal előtt
Akinek nincs pénze, azt kilökik az állami egészségügyből
Óriási tapsvihar követte Farkas Flórián lemondását
Kegyetlenül elbánt a kutyájával egy 33 éves férfi veszprémi férfi
A kormány szerint ilyen magas nyugdíjprémiumot még nem fizettek mint idén
Milliókkal egészítené ki a kormány januártól az állami vezetők fizetését
Vágó István és Vásárhelyi Mária is gyorsan beleül egy-egy fővárosi cég felügyelőbizottságába
11 ezer forintért a tied lehet a kábel, ami vezetékes fülhallgatót csinál a vezetéknélkülit
Orbán posztolt: Erős Pista, Erős Magyarország!
Több ezer dolgozóját rúgja ki az UniCredit
Segíts egy megosztással - adományokat vár a Szent János Kórház
Kósa Lajos le akarta tiltani a tévéinterjút, ekkor szóltak neki, hogy élőben megy az adás
Önkormányzati képviselő a halálos tréfa egyik gyanúsítottja
Hazudott a francia tanár a terroristákról, saját magát vágta meg
Terrorellenes Iszlám-szövetség alakult az ISIS ellen
Tengerbe fulladt az egész családja, mindenkit maradásra buzdít Szíriában
Ismét tömegverekedések és gyújtogatások voltak Németországban
Eltiltja-e gyermekét Liptai Claudia Gesztesitől?
THE POST
Amit látsz, az a hír, amit tudsz, az a háttér, amit érzel, az a vélemény!
COPYRIGHT © 2019. minden jog fenntartva